Azon a napon, mikor minden Shizuonak kedvezett és látta elvérezni Izaya-t, valamiért nem volt boldog, pedig ő aztán az-az ember, aki igen megérdemelte volna, hogy a fűbe harapjon. Még is, amikor a kezei közt kezdett az élet lángja kialudni, nem azt akarta, hogy örökre lecsukja a szemét, hanem azt, hogy felpattanjon, azt a hülye irritáló mosolyát rá villantsa és elszaladjon, de még megmozdulni se volt ereje, nem hogy felállni vagy épp elszaladni.Pedig mennyit piszkálta, milyen sok fejfájást okozott és eléggé meg is keserítette az életét, de valahogy most csak sírni tudott mellette, igen a nagy Heiwajima Shizuo sírt az ellensége miatt.

–Izaya, ne merj nekem meghalni. Nem teheted ezt! – ordítja kikelve, de nem nagyon reagált rá az említett.

Ő csak kérdőn nézett rá, de megszólalni már egyáltalán nem tudott, csak köhögött, ami hatására vér szivárgott ki ajkai közt.

Shizuo most valahogy bármit megadott volna, hogy ez ne történjen meg...De még be se fejezte mondandóját, mikor is éles fény vakította el és egyből elájult.