Shizuo mikor magához tért egy közeli erdőben találta magát, de egyáltalán nem tudta mit is keres ott, de még csak arra se emlékezett, hogy eljött volna idáig. Felállt, leporolta magát és szétnézett, de nem tudta megmondani hol van. Csak állt ott, furcsán pislogott és neki indult, hogy visszatérjen a városba, de jócskán eltéved út közben, mert egy ideig semmi más nem vette körül csak a fák. Kezdte elkapni az ideg baj.
Lassan aztán meghallotta a város zaját és kiért az útvesztőből. Valami hiányérzete volt, de nem tudta mi lehet az, végig tapogatott magán, de mindene meg volt. *Nem mintha olyan sok minden lenne nálam.* Tom már biztos azon tanakodik hova tűnhetett és a munka megint csak halasztódik.

Mikor a városban megtalálta Tomot, egyből munkának láttak, mikor is egy furcsa egyén jött neki. Fekete haja volt és érdekes, kicsit mintha ijesztő piros szeme és hülyén vigyorgott.

– Bocs. – mondja vigyorogva, mire Shizuo csak legyint és tovább megy.

Tom furcsán pislogott és megragadta a szőkeséget. – Hát te, nem akarod leütni?

Shizuo kérdőn nézett végig Tomon. – Lehet, hogy szeretek verekedni, de minek bántsak egy idegent. Vagy kéne? Ő is munka?

Tom megrázza a fejét és csak bámul maga elé. – Ő Orihara Izaya!

– Ha nem munka, minek üssem le. – von vállat és tovább menne.

Mire Tom elébe áll. – Jól vagy?

Erre Izaya után kiált, pedig ő aztán nem szokta felemelni a hangját. – Izaya.

Visszanéz az említett. – Igen? Akarsz valamit?

– Ismered őt? –mutat Shizuora.

Izaya furcsán végig méri, aztán megvonja a vállát. – Új?

Tom csak elképedve néz rájuk, mire annyit mond irány Shinra és elhúzza mindkettőjüket.

Pár perc múlva egymással szemben ültek, Shizuo fél szemmel az ismeretlen Izaya nevű fószert bámulta és Shinrát várták, Shizuo annyit leszűrt már, hogy ez a kölyök is ismeri Shinrát, de ő egyáltalán nem emlékezet arra, hogy valaha mesélt volna róla. Tommal, már jó egy félórája eltűntek az egyik szobába, de még nem jöttek elő.

– Most mi van? Ismernem kéne téged?

De a fiú nem mond semmit, csak vállat von, ebből Shizuonak az jött le, hogy egyáltalán nem is érdekli.

– Nem tudom mire fel, vagy olyan arrogáns, de akkor ne válaszolj. – vonja fel orrát.

Mire Shinra rohan be. – Úristen, még nem szedtétek szét a házat és csöndben ültök egymás mellett. – Mondja kis szünet után, Shizuo még mindig nem tudta, hogy képes úgy beszélni, hogy ne vegyen levegőt. – Tényleg nem ismeritek egymást?

– Miért kérdezi ezt mindenki, miért kéne ismernem? – háborodik fel.

Tom és Shinra egymásra néznek, egy ideig csak bámulják egymást, de az a mindentudó tekintett, kissé elbizonytalanítja a szőkeséget.

– Történt valami fura ma?

– Hát, hogy az erdőben tértem magamhoz, amúgy nem.

– Izaya? – néz Shinra az említettre.

– Én egy elkerített erdőrészben tértem magamhoz a városszívében. – vakkarja meg a fejét.

Shinra hallgatott egy kicsit, aztán annyit hozzá tett. – Érdekes.

– Mi? – kérdi Izaya.

– Ez az egész.

– Tényleg ismerem? – néz érdeklődve Izaya.

Erre a két fél össze néz, aztán Shinra és Tom is egymásra pillant. Mindketten azt gondolták, hogy még nem mondják el a részleteket.

– Valami történt veletek, de még nem tudom mi? – ekkor sejtelmes és sunyi mosolyra húzta a száját Shinra, Tomnak még reagálni se volt ideje. – Nem lenne baj, ha az egyik házamban szállnátok meg, míg kiderül, mi történt?

A két fiú furán nézett egymásra, aztán Shinrára. – Minek?

– Ez egy fontos kutatás lehet. – vigyorgott. – És talán emlékezni is fogtok, ha látjátok egymást.

– Ez nem valami jó ötlet. – súgta oda Tom.

– Nyugi, ez jó móka lesz.

– Arra azért nem fogadnék.

Erre Izaya feláll. – Minek legyek kísérleti patkány. – vágott közbe. – Miért olyan nagy baj, hogy nem emlékszünk. Talán, valami nagyon fontosat felejtettem el?

Ezzel Shizuo is egyetértett, nem érezte, úgy, hogy valami fontosat felejtett volna el. De mikor erre gondolt, megint az a furcsa ürességérzés kerítette hatalmába.

Shinra bepánikolt, soha nem akarna kihagyni egy ilyen lehetőséget, aztán hirtelen eszébe jutott valami. – Pedig valami nagyon fontosat felejtettetek el.

– Még is mit? – kérdezte kérkedve Izaya.

Tom semmi jóra nem számított ezután, de amit meghallott, majdnem leesett a szemüvege.

– Ti szeretők vagytok és ezt elfelejteni igen is rossz.

Shizuo hirtelen hátraesett a széken, Izaya meg felugrott, pedig akkor ült vissza. – Micsoda? Mit mondtál?

– Jól hallottad... Az aki a földön fetreng, az a pasid. – jelentette ki, de úgy, hogy el is higgyék.

Most már Shizuo is feláll. – Ezt nem hiszem el. – morogja és Tomra néz, a tekintette, mintha segítségért kiáltana.

Erre Tom megragadja Shinra karját és elcipeli a másik szobába. – Ez még is mi? – mutat idegesen a másik szobára.

– Ezt nem hagyhatom ki, ez olyan kísérlet, aminek nem tudok ellenállni. – vigyorgott eszelősen.

– De miért pontszeretők? – fogja a fejét.

– Segíts, én is sok mindent tettem már érted.

Tom sóhajt, tudta ezt jól, de ezt akkor se érezte helyesnek. – Ez nem helyes. – Amit szóvá is tett.

– Izaya nehéz esett, ezért mondtam ezt.

– Mert ezt szerinted elhiszi? – morogja.

Eközben a két srác, ahogy kettesben maradtak, most a levegő kissé megfagyott körülüttök. Eddig közönségesek voltak egymásnak,de most egymásra se tudtak nézni.

– Még, hogy én meleg legyek. – fakad ki Izaya és oda lép a másikhoz.

– Mit csinálsz? Ne gyeree közelebb...– hátrál egy-pár lépést, de a fal az útjában állt.

Erre Izayanak valami megfoghatatlan irritáló mosoly húzódott végig arcán, viccesnek vélte a másik reakcióját és vörös fejét.„Még aranyos!" Erre megtorpan. „Miket nem gondolok már."

Egyre közelebb ér hozzá, és mikor elég közel van, felnéz rá a mellkasuk össze ér, és Shizuonak eszeveszett kalapálásba kezd a szíve, összeszorul a torka, nyel egyet és olyan vörös lett, minta rózsa szirmai.

– Csak megnézem...

– Mit? – Pánikol be, soha nem érintették, mindenki félt tőle, de ahogy ennek az ismeretlen fiúnak a kezei megérintették a karját, áramütésszerű érzést tapasztalt.

Izaya lábujj hegyre állt és vészesen közeledett ajka a másik felé. Mikor egyszer csak Shizuo megragadta a karját, és arrébb tolta, magasságával és erejével, nem volt nehéz dolga. – N-ne-nem akarom, az első csókom... – dadogja hülyén.

Izaya felnevetett. – Ha tényleg igaz, az a lehetetlen ötlet, akkor már nem az első.

A szőkeség lefagyott, legszívesebben kiverte volna a falat és leugrott volna. – Éreztél valamit amikor közelebb jöttél?

Ez jó kérdés volt a fekete hajúnak, mert neki is valami ürességérzete volt, mióta felébredt, de nem tudta mi, így nem is foglalkozott vele. De, most hogy mondták neki, hogy állítólag ismernie kéne ezt az egyént, ráadásnak még szeretők is legyenek. Nem tudta elképzelni, nem mintha eddig vonzódott volna bárkihez is, legyen az férfi vagy nő. És nem tudta eldönteni,hogy most kíváncsi-e egyáltalán vagy nem. De valahogy, mikor ránéz erre tökkelütöttre, piszkálni akarta, húzni az agyát és viccelődni vele, de hogy ez vonzalom lenne, abban nem volt biztos. Aztán vállat von és újra Shizuora pillant. – Csókolj meg és megtudjuk?

– Mit?

– Csak csináld! –morogja.

– Nem hiszem, hogy jó vagyok benne.

– Akkor ne tolj el, engedj nekem... – vigyorog sunyin.

– Hát... – Néz zavartan, de nagyon utálta, hogy csak ő van zavarban, ezen az irritáló fazonon meg, még csak érzelmek se látszanak.

De mielőtt mondhatott volna valamit, Izaya ügyes mozdulattal kikerült szorításából és megcsókolta. Shizuo lefagyott, de a nagy önbizalom mögött Izaya se volt, túl jártas a csókolózásban, de még az is feltüzelte, ahogy néha össze-össze koccantak fogaik, Shizuo még az ajkát is összeszorította legelsőnek, de mikor a kis sunyi feketésség megnyalta szája szélét, zavarában még résnyire nyitotta. Izaya egyből lecsapott rá, nem értette ezt a hirtelen fellobbanó érzelmeket magában, de mikor elváltak még megnyalta fogait és ajkát. Shizuo olyannyira szexinek találta ezt a mozdulatot, hogy a lefagyás ellenére is magától mozdult a teste és megragadta a fiút. Erősen ki volt pirulva és egyenletlen légzése, tudatta Izayával, hogy ő is élvezte. Mert igen, mégha nem is akarná hangosan bevallani, neki is tetszett ez az érzés, de mielőtt megszólalhattak volna, Shinráék vissza jöttek.

Egyből a kanapéra ültek, de még a másik kettő is furcsállta a viselkedésüket. – Minden rendben?

Izaya szólalt meg hamarabb, Shizuo amúgy se tudott volna semmit kinyögni. – Nincs semmi. – és fél szemmel a szőkét bámulta. – Na, de ha tényleg úgy van, ahogy mondod... – folytatta – Akkor miért kéne az egyik házadba költöznünk, nincs egy közös fészkünk?

Shinra tudta, hogy nem lesz könnyű Izayat bármire is rá venni, de már nem akart vissza fordulni. – Még nincs, kerestettek, de még nem volt olyan, ami neked tetszett volna. Shizuo nem nagyon válogat, azt akarja, hogy neked legyen a legjobb. – Tudta jól, hogy Izayanak az ízlése házakkal kapcsolatban milyen, így talán ez bejöhet.

Izaya hümmögött párat, mert ez igaz is lehetett, aztán hirtelen a másikra kapta a fejét, persze ettől Shizuo megint megijedt és önkéntelenül is az ajkát érintette meg, ez a reakció, megint mulattatta a feketésséget. *Ez talán még hihető is, nem olyannak tűnik, aki akadékoskodik, hogy hol éljen a párjával.* Erre megdermed... *Párja!?*

Egyszer csak feláll. – Haza megyek, erre most már nincs energiám. –Ezzel indulna is, de Shinra megállítja tudta jól, hogy ha csak úgy elengedi, akkor nem lesz a kísérletéből semmi.

– Vidd magaddal Shizuot is, tesója haza vitte a barátnőjét, így amúgy is nálad akart lenni.

Shizuo ledermedt, hogy ő ezzel a csók tolvajjal menjen bárhová is, még a hideg is kirázta, de nem tudta miért, ugyan olyan hidegrázása lett, mint a csók közben.

Izaya is megtorpant egy pillanatra, nem szokott foglalkozni bárki mással, így majdnem azt, mondta aludjon csak az utcán, de ha tényleg igaz ez a lehetetlen dolog, akkor a pasiját küldené az utcára. Még a feje is bele fájdult, egy a millióhoz, hogy ez igaz legyen, de mindig ott az-az egy százalék. Halántékát kezdte simogatni, és küzdött az egyre növekvő fejfájással.

– Jól van, mindegy. –mordult fel – Gyere Shizu-chan. – megragadta a karját és meg se várta, hogy bárki bármit mondjon még, pedig még fél füllel hallotta, hogy Shinra azt mondja, hogy hallatod Tom, hogy hívta.

Izaya meg se állt a házáig, felment és csak akkor vette észre, hogy még mindig fogja a fiú kezét, egyből elkapta. – Ott a kanapé. – mutatott a szürke berendezésre, Shizuo körbe nézett a szobán, és megfogalmazódott benne, hogy kicsit szürke és egyhangú ez a lakás.

Hirtelen megfogta Izaya kezét, a másiknak, már feltűnt mekkora ereje van ennek a srácnak, és lehet, hogy ő is jó fizikumú, jó formában van, és nem kell félteni, de azért ha most komolyan leakarná teperni, tuti nem tudna csinálni a helyzettel semmit. *De miért is akarna, mik ezek a képtelen gondolatok már.* Megrázza a fejét.

– Hallod, hogy hozzád beszélek Izaya.

Mikor meghallja a nevét a másik szájából, végig fut a gerincén a hideg. Felnéz rá és meg kell állapítania, hogy ezen a fiún ez a csapos egyenruha nagyon is jól áll. Már majdnem fejbe akarta vágni magát, hogy megint miket nem gondol. – Igen?

– Te mindig egyedül döntesz mindenről? – lép közelebb, mire Izaya hátrált egy lépést.

Shizu addig közeledett felé, míg a másik már a falnál nem volt, felé tornyosul és tetszett neki, hogy most ő került fölénybe, mégha nem is tudja éppen mit csinál.

Izaya először majdnem bedőlt a kicsit határozottabb fellépésnek, de mikor meglátta milyen vörös a füle, elvigyorodott. Megnyalta az ajkát, mire a másik elengedte, ő meg gyorsan kibújt, de előtte még átkarolta. Mikor a hátához ért és beszippantotta a fiú kellemes illatát. De az érzéstől még ő is megijedt, amit ez a fiú váltott ki belőle, ezért gyorsan eltűnt a szobájába. Shizuo csak állt lefagyva, Izaya közben kis pírral az arcán az ágy szélére ült és kezébe temette arcát.

– Mi a fene volt ez az előbbi? – nézett az ajtó felé, nem értette miért lett csak az illatától ilyen... *Vagy is milyen?* Rázza meg a fejét, nem akart már tovább gondolkodni, így inkább csak bebújt az ágyba és elpróbált aludni, de egyáltalán nem jött a nyugtató álom vagyis álom jött...csak egyáltalán nem volt nyugtató.

Kicsivel később...

Zihálva tért magához és nem akarta elhinni, hogy saját agya, így ugratja, de mielőtt még gondolkodhatott volna, víz csobogására lesz figyelmes.

Kilesett az ajtón, de Shizuo nem volt sehol, így a fürdő ajtó előtt állt meg. – MI a francot is csinálok épp?? – néz rá a kezére, ami épp a kilincsen nyugodott, de mire elkaphatta volna kinyílt az ajtó, ő meg neki esett egy nedves testnek. Akinek a gazdája fülig pirult...

–I-Iza-ya... – dadogja esetlenül Shizuo.

De most Izaya is lefagyott egy pillanatra és akaratlanul is végigsimított a kidolgozott izmokon, felnézett és szemben találta magát két csodálkozó, még is ragyogó aranybarna szempárral. Váratlanul érte Izayat mindez és megmerne rá esküdni, hogy képes lenne elveszni a fiú tekintetében. Valahogy olyan tiszta és ellenállhatatlan...

Aztán önkéntelenül is lejjebb vándorol tekintette és végig méri Shizuo szemrevaló testét, mert ha nem is vallaná be, igen is jól néz ki, de ruha nélkül, majd elájul a látványtól, még most valahogy azt a törölközött is nagyon rühelli, ami a dereka körül van a szexi szőke félistennek. És ha már a szőke tincsekről van szó, a vízcseppek játékosan folytak végig arcán, ajkán és felsőtestén, és amelyik most legjobban hívogatta Izayat, azok a kissé piros, de telt ajkak voltak. Izaya képtelen volt józanul gondolkodni, és egyszeriben megcsókolta a másikat, aki eközben majdhogynem hasonlókon merengett. Csak épp azon, hogy a másik fiú még is, hogy bámulja őt és ami a legjobban foglalkoztatta, hogy amit legelsőnek ijesztő tekintetnek gondolt, azok a vörös szemek, most még is megbabonázták és biztos volt benne, hogy ha Izaya nem kezdeményezett volna, ő csókolja meg.

Izayanak ez a pár másodperc, óráknak tűnt, de mikor kitisztult a feje, egyből elugrott és se szó-se beszéd, inkább vissza rohant a szobájába, de most Shizuo gyorsabb volt és lábával kitámasztotta az ajtót. Izaya kétségbeesetten próbálta becsukni az ajtót, de mindhiába a szőkeségnek még csak meg se kellett izzadnia, hogy nyitva tartsa azt.

– Izaya...– próbál határozott lenni, de még maga se volt biztos benne mit kéne mondania.

– Jó van-jó van,sajnálom. Nem tudom mi ütött belém. Agyamra ment a mai nap. Fáradt vagyok!

Shizuo meglepődött a hallottakon, nem ismerte még sehogy ezt a fiút, de valami olyan érzése támadt, hogy ez az Izaya nevű srác, talán egyszerűen csak fél az érzésektől, a bizalomtól és ilyesmiktől. – Én sajnálom. – engedi el az ajtót, de Izaya nem zárja be.

A feketeség teljesen ledöbbent, nem értette miért kér bocsánatot.– Miért kérsz bocsánatot? – de azért, nem nyissa ki jobban az ajtót.

Shizuo fülig pirul és Izayanak leesik, a másik is élvezte a csókjukat, erre Izaya felnevet. – Bocs. Én már oly annyira fáradt vagyok, hogy már gondolkodni se tudok. – Ezzel bezárta az ajtót, beesett az ágyába és kidőlt, nem értette, miért ilyen fáradt, de már nem érdekelte semmi.

Shizuo már nehezebben aludt el, és ez nem csak a kanapé hibája volt, túl nagynak bizonyult a bútorhoz képest, úgyhogy mire bealudt, a karfán volt az egyik lába, a másik lent a földön, az egyik karja az égnek állt a háttámlának dőlve, a másik meg a hasán pihent.