Iskola. 

A hely, ami mindig kétes érzéseket ébreszt bennem, de legfőképp sok-sok ellenérzést. Egy új rutint jelent. Korai kelés után ugyanilyen indulás, kapkodás, stressz vár rám. Rossz és jó tanárok egyvelege, lazák és szigorúak egyenlőtlen keveréke, ez az iskola. Ezenkívül rengeteg idegeskedésnek, bizonytalanságnak, magánynak, félelemnek szolgál otthonául. 

Olyan, mint bármelyik közösség. Itt is vannak kitaszítottak, híresebbek, utáltak, kedveltek. Itt ugyanúgy előfordulnak konfliktusok, de örömteli pillanatok is. Ez egy változatos közeg, ahol folyton cserélődik tanár és diák. Újak jönnek, s a régiek elmennek. De ez a hely a tinédzserkor fontos szakasza is, ezen belül is a középiskolák tetszelegnek ebben a szerepben. Szerelem, veszekedés, gyűlölet. 

Egy átkozott hely, maga a pokol kapuja.

 Utálnivaló személyek, felesleges tanórák, kikényszerített ünnepélyek tömkelege. Az iskola az a hely, ahol magányos vagyok. Ahol nem értenek meg, hanem inkább nem törődnek velem, sőt, ügyet sem vetnek rám, és ignorálnak. Közben mégis tömérdek nevetés otthona, fejlődésé, tanulásé. Egy intézmény, ami a szebb jövőt szolgálja, de annak tagjai sokszor kényszernek érzik.

 Hiszen mennyivel jobb lenne otthon ülni, teljes kényelemben élni, anya főztjét enni, rendelt ételeket fogyasztani. Milyen jó is lenne az! Csak írni, videókat nézni, játszani, rajzolni! Ehelyett be kell járni, új embereket megismerni, unalmas órákon üldögélni, monoton vagy rosszalkodó diák és tanár hangokat hallgatni. Olyan csodálatos lenne ilyenkor egy kis varázs! Ha szárnyam lenne, és elrepülhetnék, ha az egész épületet átalakíthatnám, ha a zavaró tényezőket eltávolíthatnám! 

De nem lehet. Vissza kell esnem a valóság kopár, unalmas talajára, amelyen nagy csattanással érek földet. Azonban az elmém újra és újra felrepül, ismeretlen tájakra visz, könyvek írására késztet, s mindig visszatalál ugyanoda: az iskolába. 

De a szabadság szárnya sosem áll le a mozgásban, mindig próbálkozik. Fejemben ismét felbukkannak a már jól ismert fantáziaképek. Angyalok és démonok lépnek szövetségre, szörnyetegek veszélyeztetik mások életét, elfek, unikornisok, vérfarkasok, vámpírok indulnak elképesztő kalandokra. És velük együtt én is útra kelek, sárkányháton repülök zöld mezők felett, zord hegyeken kapaszkodom fel, megismerek új fajokat, sötét erőkkel harcolok. 

Kicsengetnek.

Felállok a helyemről, és elindulok haza. Fejben még mindig az általam alkotott vidékeket járom, közben lépteim már az utca kövén kopognak, lábam a buszmegálló felé visz. Átkelek az olyannyira ismert villamossínen, végigmegyek a füves, pár fával rendelkező területen, majd megállok a kereszteződés előtt, megvárom, míg a közlekedési lámpa színe zöldre vált. Amint ez megtörténik, heves nézelődés közepette átbaktatok a csíkos zebrán, és elérem a túloldali járdát. 

Az idáig várakozó autók megindulnak, míg én nyugodt tempóban elérem a buszmegállót. Mivel időre érkezem, ezért pár percig még nyugtalanul topogok, félpercenként piros karórámra tekintek, és számlálom a hátralévő másodperceket. Mikor látom, hogy nem mostanában érkezik a busz, folytatom korábbi tevékenységem: a várakozást. Élvezem a friss szellő simogatását az arcomon, kezemmel türelmetlenül dobolok combomon. 

Több perces késéssel, de megérkezik az olyannyira áhított autóbusz, amely nyikorogva, hangosan rázkódva lefékez. Ajtaja nagy pukkanással kitárul, és fellépek a járműre. Elfoglalom helyem az üres ülések egyikén, és lábam lóbálva figyelem környezetem, miközben képzeletemben kalandozom. 

Negyven perc elteltével az autóbusz kisebb fékezéssel lelassul, majd megáll. Leszállok róla, talpam a felforrósodott betonból készült járdát éri. Komótosan lépkedve navigálok hazafelé, közben unottan, kimerülve nézelődöm. Nehéz táskám cipelve megsimogatok egy-két barátságos kutyát, és továbbállok, hogy befejezzem utam. 

Eközben gondolataim a könyveim körül forognak, és agyam mindenféle fals szcenáriót vetít elém. A jövő el nem érhető sikereit látom, amelyek csupán gyermeteg álmok gyönyörű víziói, nem mások. 

Lassacskán elérkezem otthonomhoz, átkelek az úton, s innentől már egyenes szakasz köt össze a kapuval. Amint elérem a fémből készült, míves nyílászárót, kulcsommal babrálva kitárom, majd belépek rajta, s magam után behajtom. 

Nehézkesen megteszem a fémajtóhoz vezető néhány lépcsőfokot, a lábam majd' le szakad az egésznapos járkálástól. Szinte odaesem a bejárathoz, kulcsommal ismét kísérletezni kezdek a zárral, ami hangos kattanások közepette kinyílik, és végre a házba jutok, az otthonomba. 

Ott levetem a cipőm, szokásos helyére levágom a táskám, majd utam az emelet felé veszem. Fent felmarkolom pizsamám, és egyből a fürdőszobába megyek, ahol otthoni viseletembe vedlek át. Mikor kijövök, rutinszerűen krémezem be száradásra hajlamos kezem, majd táblagépem és fejhallgatóm társaságában lebattyogok a földszintre, s ott beizzítom a számítógépem, vagyis fő életterem, míg korábban említett tabletem a nappali üvegasztalára helyezem, ahol az estig megpihen. 

Elindítom a játékom, s megnyitom a gondolataim tárolására szolgáló Word-dokumentumot, amelybe leírom aznapi élményeim, érzéseim. Miután megosztottam vele lelkiállapotom, és felírtam további teendőim, nekiállok az érdemi munkának. Könyveim gardedámjából kiválasztok egyet, elindítok valamilyen háttérzajt, és nekiállok írni. Folyamatosan számolom összes szavam, amelyet aznap papírra vetettem. Mindeközben kedves internetes asszonyságommal, úgynevezett netes feleségemmel társalgok. 

Ezen két cselekvés sokszor videónézéssel vegyül, majd mikor elérkezik az éjszaka, amelyhez sok halogatás és odakint töltött percek vezettek, nagyot sóhajtok, és felkészülök a lefekvésre. Ekkor apa szól, hogy igyekezzek fogat mosni, ezért én szomorúan leírom utolsó szavaim, elköszönök számomra oly kedves naplómtól, lejegyzem azután szavaim számát, majd netes feleségemnek is búcsút mondok, csodálatos éjszakát kívánok. 

Letörten kikapcsolom számítógépem, összecsavarom fejhallgatóm kábelét, begyűjtöm táblagépem, majd fellépkedek az emeletre. Megmosom a fogam, kezelem pattanásos arcom, s az ágyamba fekszem. Némi humoros olvasmány után takaróm alá bújok, jó éjszakát kívánok családtagjaimnak, és a kutyám magam mellé eresztem. Ismét elveszek képzeletem világában, leoltom a sóból készült lámpát. Lassan elszúnyókálok, majd másnap felébredek. 

Végre hétvége.