Figyelmeztetés: Tales of the Jedi után írtam! Ugyan nagy spoilerek nincsenek, de talán érdemes megnézned előbb azt!

Rendhagyó szösszenet Padmé nélkül, de nem tudtam, hová tehetném ki ezt a magányos Dookut. Talán, ha több ilyen lesz, külön sztorit csinálok nekik. Csak egy kis betekintés Dooku világába, semmi extra.

Ó, és Evidun nevű bolygó tudtommal nincs a Star Wars univerzumban. Nálam most van.

#tales of the jedi feels

Az uneti fa levelei között lágyan motozott a szél.

Jókora törzse, zizegő zöldje ámulatba ejtette a kisfiút, aki képtelen volt betelni a látvánnyal; ahogyan a lemenő nap fénye aranysárgára festette a leveleket, ahogyan az Erő együtt lélegzett a gyökerekkel.

– Dooku mester! – A kisfiú elragadtatottan szaladt közelebb, kezét a fa felé nyújtotta. Mintha kezet akarna rázni a szélben hajlongó gallyakkal. – Milyen szép! Milyen csodaszép!

Dooku arcára halvány mosolyt csalt a fiút rabul ejtő ámulat. A Jedi Templom udvarán kimérten sétáló, barna köpenyes mesterek is lelassítottak, amint megpillantották a tanítványt a fa árnyékában, és a mindent tudók pillantásával biccentettek a mesternek.

A fiatal élet öröme ragyogott a szemükben. Akár csak Qui-Gon Jinnek.

Dooku nem szólt a fiúra, amikor az kitárta kezét, és kiáltva besurrant a lelógó ágak közé. Hagyta, hogy a galaxis szívének szürke betonában zöldellő ígéret elvarázsolja; hagyta, hogy még ne pillantson a háta mögé, a felhőket súroló épületek tömbjeire. Hogy ne érezze a galaxis vállára nehezedő felhőket, csak az azokon átszüremlő napfényt.

Dooku elmélázva sétált közelebb, elrejtve mosolyát a gondolatai mögé. Fénykardjának ezüst markolatára csúsztatta kezét, csak úgy, megszokásból: a hajlított, karcsú fémen megvillant az utolsó napsugár. A fény narancsosan égett, aztán a nap lebukott, és a fényt magába szippantotta a sötétség.

– Mester! Mester! – Dooku még épp idejében kapta oda a fejét, hogy meglássa a Qui-Gon arcáról leolvadó vigyort, és a megjelenő, aggodalmas ráncokat a homlokán. A fiú egy darabig állta a férfi tekintetét, de aztán lehajtotta a fejét. – Bocsáss meg, mester.

Dooku ajka lassú mosolyra görbült. Elméje újabb meg újabb fákat emelt padavanja alakja köré, és a Serenno tiszta égboltja köszönt vissza kék szemében. Milyen különös, hogy van, aki egész életét fák között tölti, míg van, akinek csak a szürke felhők jutnak...!

– Ugyan miért kérsz bocsánatot? – kérdezte, ahogyan kényszerítette magát, hogy a Serenno elhalványodjon a Coruscant szögletes formái mögött.

A fiú tanácstalannak tűnt. – Ostobán viselkedtem – mondta végül.

Dooku a fiú felé nyújtotta kezét, Qui-Gon zavartan kapkodta tekintetét mestere és a fa között.

Dooku annyi mindent szeretett volna mondani. Hogy büszke rá, amiért észrevette az élet apró csodáit. Amiért az élet ilyen öröm lángját gyújtja a szemében, amiért őszintén kifejezi érzéseit ahelyett, hogy a szenvtelenség maszkja mögé gyűrné azokat. Amiért a jedik feladata sokkal több és nemesebb annál, semminthogy naphosszat róják a csendes folyosókat.

De nem mondott semmit. És Qui-Gon Jinn, ez a vézna, lelkes kisfiú valahogy mégis megértette.

Dooku tudta, hogy egykori tanítványa meglátta a mesterben rejtőző sötétséget.

A Köztársaság karja messzire elért, a sziklás Evidun bolygója pedig zsinegen rángatott babaként lógott róla. A bolygón mesterkedő szakadárok azt hitték, csendben dolgoznak. Hogy a Köztársaság keze nem érzi meg, ha egy játékost levágnak róla a több száz közül. Azt hitték, a vak bábmesternek elég párezer kredit és egy engedelmes mosolyra görbülő maszk, hogy elaltassák kételyeit.

– Mit fogunk tenni?

Qui-Gon kérdése térítette magához. A fiú már rég kinőtte padavan-fonatát, most vad hullámokban lobogott a haja, amerre az eviduni szelek fújták. Magas volt és vállas, mégis, Dooku tudta, hogy a meglett férfi úgy csügg a szavain, mintha azok még mindig ugyanúgy számítanának.

Serenno fia beletúrt őszülő szakállába. Mostanában egyre többször tett így.

– Azt, amit mindig, Qui-Gon. – A mester elővette a fénykardját. A fém nehéz súlyt képezett a kezében. – Rendet.

Qui-Gon tudta, hogy egykori mestere megérezte benne az első kételyt.

Dooku kék pengéje szikrázva suhant az ellenség sorai felé, és valami különös sötétség mozgatta a karját. Az igazság iránti vágy beteges kékjében a mester szinte kegyetlennek tűnt.

Kegyetlenül igazságosnak.

Az Erő sosem hazudik, gondolta Qui-Gonn, ahogyan meglátta a levegőben függő embert. A férfi fuldokolva kapott a nyakához, de képtelen volt lehámozni magáról a láthatatlan ujjakat.

Mestere torkon ragadta az igazságot, és kényére-kedvére rángatja a levegőben.

– Mester!

Dooku hátrafordult a megszólításra. A Coruscant méltósága szikrázott a szemében, komor dicsőség és parázsló indulat, Qui-Gon otthonának torz árnyképei.

Dooku leengedte a karját, a férfi a levegőből a földre zuhant. A mester elegánsan szelte a távolságot közte és ellenfelei között, de hirtelen dühe lecsillapodott.

Qui-Gon egy pillanatra lehunyta a szemét. Ugyan meddig tudja kordában tartani azt a hideg iszonyatot a mester lelkében? Vajon meddig ér el a bánat abban a rideg, nemes szívben?

Mi rejlik abban a fejben, amibe azt hitte, olyan jól belelát?

Mikor Qui-Gon ismét felnézett, egykori mestere szokásos arcát mutatta: azt, amit annyi éven át ismert és tisztelt. És mégis, ott bujkált benne a lappangó mélység.

A háborgó, dacos mélység...

Az uneti fa levelei között lágyan motozott a szél.

Jókora törzse, zizegő zöldje emlékeztette a férfit egy estére, amikor a lemenő nap fénye aranysárgára festette a leveleket, ahogyan az Erő együtt lélegzett a gyökerekkel.

Már nem volt ott a kisfiú a Serenno kékjével a szemében. Már nem volt ott senki, csak az árulás biztos tudata bujkált az árnyak közt.

De ki árult el kit először? Dooku a Jedi Rendet, amely védelmezte a korrupt Köztársaságot? A Jedi Rend Dookut, amikor a sötétség talányait nem vette komolyan? Az Erő sötét nagyura Dookut, amikor azt hazudta, Qui-Gon még talán jó szövetséges lehet? Vagy tán Dooku saját magát, amikor ezt a hazugságot elhitte?

A mester hallgatott. Hallgatta egy kisfiú visszhangos kacagását az Erő emlékeiben, és most az uneti fa levelei közt sziszegő igazságot.

A terv beteljesedni látszik, a kerekek mozgásban.

Hamarosan elkezdődik a Klónok Háborúja.