- Örülök, hogy mindenki ilyen jól érzi magát, de most én jövök! - ezzel a mondattal szakította félbe Hyunjin az egyre forrósodó Minsung jelenetet. - Seungmin, válaszokat szeretnék - nézett a nevezett személyre. Ő válasz helyett megfogta Hyun kezét, áthúzta a szomszédos szobába, és becsukta az ajtót. Mindketten leültek, a hátukat a falnak vetve. 

- Ezt miért? - kérdezte Jinnie. 

- Nem hiszem, hogy a többiek előtt akartam volna ezt megbeszélni. De egyáltalán, mit szeretnél? 

-  Az utóbbi időben furcsán viselkedsz velem, nem úgy, ahogy a többiek szoktak. Én pedig nem olyan fajta ember vagyok, aki ezt csak úgy kommentár nélkül hagyja. 

- Hát, jó. De azt kérem, hogy hallgass végig, ne szakíts félbe - miután Hyunjin bólintott, Seungmin folytatta. - Évek óta nézem, ahogy fűvel-fával flörtölsz... 

- Ez azért nem egészen igaz... 

- Kérlek, ne szakíts félbe - nézett rá Minnie azokkal a kiskutya szemekkel, ami olyan jól ment neki, és ami titkon ellenállhatatlan volt Jinnie számára. - A viselkedésed borzasztóan zavart, és eleinte magam sem tudtam, de aztán rájöttem miért. Féltékeny voltam rájuk. Mindazokra, akikkel csábosan viselkedtél, mert én nem voltam köztük. Ennek ellenére sokáig tartott, amíg beismertem, hogy szerelmes vagyok beléd. De azt hittem, ez reménytelen eset, hiszen én biztosan nem kellek neked. Aztán felfigyeltél rám néhány hónappal ezelőtt, akkor viszont nem mertem elhinni, hogy tényleg komolyan érdekellek. Ugyanis, ha abba a hitbe ringatnám magam, és kiderül, hogy nem így van, azt nem élném túl. 

- Én viszont tényleg szeretlek, és a hideg hozzáállásod fájt. Tehát muszáj volt rákérdeznem és tisztáznom ezt veled. 

- Akkor mindketten szerelmesek vagyunk egymásba? 

- Igen, nagyon úgy néz ki - Hyunjin átölelte Seungmint, szorosan magához fogta és az arcát a vállába fúrta. 

- Miért? Úgy értem, miért én? Miért pont belém lettél szerelmes? - tette fel az őt egy ideje már izgató kérdést Seungmin. 

- Eleinte az fogott meg benned, hogy te nem voltál úgy látványosan oda minden mozzanatomért, mint sokan, úgy éreztem kihívás lesz téged elcsábítani. Azonban emiatt többet voltam a közeledben, egyre jobban kezdtelek megismerni, és azt éreztem, pontosabban reméltem, hogy te lehetsz az a személy, aki mellett igazán önmagam lehetek. Aki mellett sebezhetőnek mutathatom magam, mert nem bírál érte, vagy kihasznál, hanem megvigasztal, aki nem csupán a szépségem miatt tart nagyra, aki ténylegesen megismerhet, és akiben bízhatok, mert nem fogja kijátszani ezt a bizalmamat - az utolsó mondata alatt elkezdtek kicsordulni Hyunjin könnyei, mert visszaemlékezett azokra az emberekre, akik évekkel ezelőtt kihasználták őt. Seungmin gyengéden letörölte őket, majd az immár csöndesen zokogó Jinniet magához vonta, a haját simogatva nyugtatta, valamint a fülébe súgta: "Minden rendben van. Itt vagyok". 

Miután Hyun megnyugodott, egy csókkal pecsételte meg kettesben töltött perceiket, majd visszatértek a többiekhez. 

- Már aggódtunk hol maradtok. Jól vagytok? - kérdezte Chan. 

- Igen. Jól és együtt - jelentette ki mosolyogva Seungmin, amit Hyunjin egy fülig érő szájjal és egy bólintással erősített meg. A tagok közül mindenki gratulált és tapsolt, ami nem kicsit hozta zavarba az újdonsült galambpárt. 

Az est ezután még órákig folytatódott, továbbá egyesek állítják, hogy Minho és Jisung idő közben eltűntek, és csak másnap reggel kerültek elő.