Kezdjük ott hogy két lány és egy fiú elég kemény arány. Első pillanatban azt hittem a lányok testvérek. 

 Az egyiknek sötét haja volt, aminek világoskék volt a vége. Sálat viselt, kissé alacsony volt, és mezítlábas. Kissé zavartan temette az arcát a sáljába. 

A másik lánynak sötétkék haja és szeme volt, és látványosan elnézett, mintha nem is lennénk itt. A keze a kardján nyugodott.

A fiú közöttük állt és megilletődve nézett az Oszlopokra.A haja égnek állt, a hajtöve zöld volt, a végei barnák. Úgy nézett ki mintha valaki ráborított volna egy adag füves földet a fejére. 

-Végre mindenki itt van! -szólalt meg Rengoku-san. 

Egy aprócska, fehérhajú lány jött ki az épületből. 

-Seji Ubuyashiki-san megérkezett. -mondta dallamosan. 

Egy férfi lépett ki a házból. Kedvesen ránk mosolygott. Gyönyörű, levendulaszín szemei voltak, és volt egy fura sebszerűség a homlokán. Tudtam hogy ez egy jellemző betegség a családjára.

 Mindenki letérdelt. 

-Örülünk hogy jobban érzi magát Oyakata-sama,és hogy láthatjuk önt. Imádkozunk hogy még sokáig tartson a jó egézsége- szólalt meg  Sosu Sakonji-san.

-Én is örülök hogy nem változott a létszámotok. Boldog vagyok hogy együtt lehetünk itt. 

-Miért hívott ide minket?- hajolt még mélyebbre az apám.

-Hogy fejlesszük a következő generációt. Fel lesznek osztva csapatokba, más más összetételbe. Minden Oszlop elvisz minden leendő és jelenlegi Örököst egy küldetésre, hogy kölcsönösen fejlesszék egymást. Aztán mind együtt edzenek. Ezzel talán elég erősek leszünk ahhoz hogy legyőzzük a Démonholdakat és Kibutsuji Muzant. Mert ez a célunk.