Suta-san a démonhoz ugrott, és hallottam ahogy motyogja a technika nevét:

-Csillag lélegzet harmadik forma: az Orion öve-és levágta a démon fejét, aki összeroskadt. Nagyon gyors volt, alig lehetett látni. Kissé csalódottan leráztam majd eltettem a kardom. 

-Mi a baj, Ame-san?! - Suta odaugrott hozzám és rámmosolygott. 

-Nem sok hasznom volt. Nem ezért jöttem ide.

-De nélküled már halott len...- a mondatot egy jókora karmos kéz szakította félbe. Minketten azonnal reagáltunk, Suta levágta a kezét én pedig belerúgtam. A démon vihogva összeállt. 

-Folyékonyság..hm hmm. A vizet sem lehet elvágni, nem igaz? Hm hmm. Muzan-sama büszke lesz. Jó sok embert ettem, és ha titeket is megöllek biztos a kegyeibe fogad. Hm hmm. Alig várom... 

-Te tudod hol van Kibutsuji Muzan? - Suta kihúzta magát, és a démont méregette aki összerezzent. A démonok rettegnek Kibutsujitól. Attól az ezeréves démontól, aki képes embereket szörnnyé, démonná változtatni, és félelemben tartja őket. Gyakran válogatás nélkül teszi ezt. A vérével képes a démonokat borzasztó hatalomhoz juttatni, de senki nem ért fel eddig Kibutsuji Muzanhoz. 

 A démon darabokra vált, és azok a darabok egyszerre támadtak, különböző irányokból. Folyamatosan védekeztünk. Hogyan vágjak el valamit ami folyékony? Ekkor vettem észre hogy noha a darabok amik támdanak önálló életet élnek, határozottan szilárd halmazállapotúak. Tehát egyszerre csak egy testrészét képes folyékonyan tartani? De a nyaka a gyengepontja, hogyan vegyük rá arra, hogy megszilárdítsa? 

  Egy másodpercre lelassultam, mire az egyik ököl csúnyán oldalba vágott. Egy pillanatra megszakadt emiatt a Teljes Koncentrációs Légzésem, és fájdalom hasított a tüdőmbe. De szinte azonnal visszazökkentem, és levágtam a kezet, de tudtam hogy ezt az egy másodpercnyi kihagyást később megkeserülöm. Igyekeztem minél mélyebben beszívni a levegőt, minél koncentráltabban hogy legyűrjem a fáradtság érzését. Ekkor a démon felüvöltött, 

Fura illatot éreztem. Lilaakác..? Sutára néztem, aki körül vonagló darabkák voltak, a kezében pedig egy üres szütyőcske, amin lilaakác hímzés volt. Valószínűleg bekente vele a kardját. Mint a Rovar lélegzetet használók. Mellém ugrott. 

-Ame- chan! Ez nagyon fáj neki! Biztosan védekezni fog! Támadj abban a másodpercben amikor szilárd a nyaka! Én addig feltartom ezeket! 

Bólintottam, és kitörtem a darabkák közül. Beszívtam a levegőt, és a lehető leggyorsabban támadtam.

-Eső lélegzet, Első forma- Zápor utáni szivárvány-A kardommal félkörívesen lecsaptam, minden erőmet beleadva. Szilárd volt a nyaka. 

A darabkák újra testbe álltak össze, ami lassn elporladt. A démon szitkozódott, de már a feje is kezdett eltűnni. Suta elégedetten mosolygott. 

-Most pedig menjünk, és együnk rament!

Bólintottam. 

-Jó ötlet. 

Kimentünk. A tulaj hála az égnek nem volt ott, ezért gyorsan eltűntünk. Mint kiderült, ugyanabban a fogadóba szálltunk meg. Hogy kerültük el mégis egymást, rejtély maradt. 

Suta vett magának rament, én pedig teát ittam. Kellemesen zsúfolt hely volt.  Nem sokat beszéltünk, miután végeztünk elköszöntünk egymástól, és elmentünk lefeküdni. 

 Írtam a szüleimnek egy levelet, arról hogy jól vagyok, majd aludtam.