-A-M-E -SAMA!

Őszintén szólva kezd elegem lenni a harsány személyiségekből. Tudom, hogy sem Suta, sem Gojasa- sama, sem most Akira-san nem rosszindulatúak, de mind hangosak a maguk módján, én pedig nem vagyok az. Semmilyen értelemben! Még a nevem is azt jelenti hogy "Csendes Eső".

Tetsu-kun azt mondta bevonzom a hangos embereket. Igaza lehet. Mind a hárman azonnal és hangosan kikiabálják ami az eszükbe jut, bár Akira-san még mindig jobb Sutánál.

-Örülök hogy együtt dolgozhatunk! Képzeld, az egyik formánk nagyon hasonlít! Nagyon tisztellek amiért kiálltál a Felső Démonhold ellen!

-Köszönöm.

-Lenyűgöző!

-Köszönöm.

-Miért lettél démonvadász, Ame-sama?

-Elég a san is. És mert a családomat generációk óta démonvadászok alkotják. Déminvadász volt az apám, a nagyapám, a dédapám, az ükapám, és démonvadászok lesznek a gyerekeim, az unokáim és az ő unokáik is, ha addig lesznek démonok még a világon. Te, Akira-san?

-Nagyon érdekes -mondja elragadtatva- ez olyan szép. Én azért hogy megvédjem a testvéreimet.

-Vannak testvéreid?

Zavartan leszegi a fejét, és szomorúan elmosolyodik. Hirtelen teljesen megváltozott- a vidám lányból egy sokat látott, szomorú személy lett.

-Kettő is. Van egy húgom, Tsutako és egy öcsém, Giyuu. Tsutako talán még emlékszik rám egy kicsit, de Giyuu nagyon kicsi volt amikor elmentem.

Láttam, hogy nagyon fáj neki beszélni róluk, ezért inkább csak csendben mentem mellette, és elmélkedtem. Ő hamarosan beszélni kezdett, de nem is igazán figyeltem. Valami motoszkált bennem, majd rájöttem mi.

-Találkoztam a testvéreiddel, Akira-san.

Döbbenten néz, rámosolygok.

-Elkaptam nekik egy pillangót. Tsutako magas, egy fonatban hordja a haját, és vigyáz Giyuura, aki sokat szaladgál. A haja hosszú, hátul össze lehet kötni. Nagyon helyes férfi lesz majd, ahogy Tsutako is gyönyörű nő.

Akira-san arca szinte ragyog.

-Értem. Jól vannak- nevetett boldogan, és a lemenő nap felé fordult, de mégy így is láttam, hogy könnyek csillognak a szemében.