- Hova mész? - a hang hallatán rögtön hátra fordultam. Jin-seok követett nagy léptekkel. Sejthető volt, hogy szülei győzték meg arról, hogy jöjjön ő is, mivel úgy nézett ki, mint aki egy rakás citromba harapott volna egymás után. - Te szereted ám magadra hívni a figyelmet. - állt meg közvetlenül előttem. - Először késve érkezel, pedig te vagy a vendéglátó hivatalosan, és még te hagyod el az asztalt legelsőnek. - nevetett fel.

-Bocsáss meg, de nem érzem túl jól magam. - próbáltam kétségbeesetten menekülni valahogy a nem kívánt helyzetből.

-Miért? Mi történt? - kérdezte gúnyos mosollyal az arcán. - Kényelmetelnül érzed magad a közelemben? Ne aggódj, én sem azért vagyok itt... - tárta szét karjait és mutatott körbe. -mert én annyira szeretném az időmet veled és a családoddal tölteni. Ezzel a házassággal sem értek egyet igazán, de sokat ígérhet nekem és a családomnak. - folytatta. Figyelmen kívül szerettem hagyni az elején, de már magamban kezdtem dühöngeni, hogy pont egy ilyen szégyentelen alakot kell végig hallgatnom. Nem is beszélve arról, hogy mennyire felssőbbrangúnak hiszi magát mindenkinél. - Mi az?

Mély lélegzetet vettem és azon voltam, hogy megőrizzem a hidegvéremet és ne mutassam ki az igazi énemet. Mert legszívesebben neki estem volna. A hallottak a alapján csak még magabiztosabb lettem abban, hogy nem sodróthatok tovább az árral. Meg kell ragandom az alkalmat, hogy változtassak. Úgy döntöttem, vele kezdem. Nem ő fogja felbontani a eljegyzést, nevetség tárgyává tenni Mi-yeon-t, hanem fordítva.

-Semmi komoly, csak egy kis rosszullét. Nem kell aggódnod. - emeltem a kezemet a számhoz.

-Aggódni? Mikor aggódtam én érted, kisasszony?! - szinte már megsértve érezte magát. -Ez mi? - tépte ki a kezemből az azóta is szorngatott maszkot. - Ezt nekem szántad? - nevetett fel. - Furcsa egy ízlésed van ajándékok terén.

-Ezt nem neked szántam. - nyúltam a maszkért, de hirtelen elrántotta és a magasba emelte.

-Ne szégyenlősködj, elfogadom.

-Áruld el, mit szeretnél ajándékba, de ezt kérlek add vissza.

-Ha úgy van, ahogy mondod...Mégis kinek szántad, ha nem nekem?

-Miért fontos ez?

-Jegyesedként jogom van tudni. Nem hagyhatom, hogy a menyasszonyom akárkit megajándékozzon. Főleg, ha az illető férfi lenne.

A megjegyzéseit félbeszakítottam, mert már nem voltam hajlandó tovább hallgatni az állandó fenyegetéseket és a szószátyárságát. Meglehet, hogy ez volt az utolsó csepp a pohárban, de most már nem tudtam visszafogni magam

-Én sem vagyok a legboldogabb mostani helyzetünkkel, de nem rajtad vezetem le a dühömet, Hwang Jin-seok. Azonban úgy gondolom, talán éppen most az ideje, hogy tisztázzuk a dolgokat. - mondtam határozottan, miközben a tekintetemet szúrósan ráfogtam.

Jin-seok arca megváltozott, és egy pillanatra elveszettnek látszott a szavak között. Az agresszív magabiztosságának helyét bizonytalanság vette át.

-Tisztázzuk a dolgokat? - ismételte megdöbbenve. - Mire gondolsz?

Most vagy soha, gondoltam magamban, és összeszedtem minden bátorságomat ahhoz, hogy kimondjam, ami már egy ideje bennem volt.

-Gondolom, mindketten tisztában vagyunk azzal, hogy ez a házasság nem az örök boldogság kőbe vésett példája lesz. Te sem akarsz feleségül venni engem, és én sem szeretnék hozzád menni. Más módja is van annak, hogy felvirágoztasd magadat és a családodat, megőrzive a családunk jó viszonyát.

-Hogy micsoda? Miket mondasz? - Jin-seok arca megdermedt. - Azt hiszed ilyen könnyű felbontani ezt az eljegyzést? Te is tudod jól, ez nem a MI házasságunk, hanem a családunké. De nem csak ez az egyetlen probléma.

-És? Ezek mind csak kifogásaid. Pedig később te...Mindegy. - meghajoltam. - Köszönöm a társaságodat. Élvezet volt veled pár szót váltani, de muszáj most visszavonulnom. - fordítottam hátat a férfinak és elindultam a szobám felé.

'Tipikusan az szereplő, aki csak a hősnő miatt fog jobb útra térni. Egyébként pedig egy zsarnok. Hogy erről miért is nem ejtettek szót eddig a manhwában? Utálom ezt a karaktert.'

Ahogy elindultam a szobám felé, éreztem Jin-seok dühét a hátam mögött. De nem akartam visszafordulni. Most már semmi sem tarthatott vissza. Tudtam, hogy ez csak az első lépés a hosszú és nehéz úton, amelyen most meg kell lépnem. De legalább most már tudtam, hogy elindultam az úton, amely végül szabadságot hoz majd nekem.

A szobámban, az asztalomhoz ültem. Egy pillanatra megpihentem, próbálva elhessegetni az elmúlt perceket és megpróbáltam összeszedni a gondolataimat. Tudtam, hogy most már nem lehet visszafordulni. A lépéseknek következnie kellett, még akkor is, ha nem tudtam pontosan, hová vezetnek majd. De legalább most már Mi-yeon-é volt a döntés. Majd magam elé húztam egy üres papírt és az ecset és a tinta segítségével írásjeleket formálnam. Nem voltak a legszebbek, egyik karakter picire, a másik pedig túl nagyra sikerült, de végül is a lényeg olvaható volt belőle.

"Őfelsége, az Özvegy királyné,

Remélem, hogy e sorok megtalálják Önt jó egészségben és jókedvűen.Hiányzik már nekünk az Ön kedves társasága.

Nagyon szeretném megkérni a kegyességét, hogy engedélyezze, hogy ellátogathassak a palotába. A korábbi látogatásunk alkalmával nem volt lehetőségem Önnel kettesben társalogni. Annyi minden mesélni való van az Ön számára.

Szívből remélem, hogy elfogadja ezt a kérésemet.

Lee Mi-yeon"

Önkéntekenül is elmosolyodtam. A helyzetem nagyon emlékezetett egy általam látott K-drámára. Az illető visszakerül egy baleset után a múltba, s cseppet meglepő volt, hogy a király mennyasszonyának testében éberedt fel. Majd a túlélés érdekében próbált az Özvegy királyné kegyeibe férkőzni. 'Mi is volt a címe? Nem emlékszem, de nem is ez a fontos. De találó volt a címe és remek volt a koncepció is.' Kicsit más helyzetben voltam, de mégis hasonlóban. Annak érdekében, hogy szabadon járhassak be és ki a palota kapuján, szoros kapcsolatot kellett kialakítanom a történet legnagyobb "boszorkányával".

Ahogy belépek a palota fényűző falai közé, ahol az udvari élet minden rezdülése fontos politikai taktikákat és személyes ambíciókat rejteget, éreztem, hogy ez a helyszín meghatározza az elkövetkező napjaimat.

De nem szabad elfelejtenem, hogy ott mindenki más is saját érdekeiért küzd, és senki sem lesz könnyű ellenfél. A játék elkezdődik, és most én vagyok a színpad középpontjában. Készen állok rá, hogy megküzdjek minden kihívással, ami az utamon áll, és bizonyítsam, hogy egyedülálló készségeimmel és kitartásommal felül tudok kerekedni azokon a nehézségeken, amelyekkel szembe kell néznem. És ezt Lee Mi-yeon-ként fogom megtenni.

-Kim Sang-ho, remélem nem fogok csalódni, és tényleg te leszel az, aki segíteni tud nekem. - terültem el a hideg padlón. - Mert, ha rosszul sül el, minden erőfeszítésem hiábavaló lesz. - suttogtam alig hallhatóan, miközben magam elé képzeltem a férfit. A remény és az izgalom keveredett bennem, de egyben ott volt a kétely is, hogy vajon mennyire lehetek rá számító.

-Ki az a Kim Sang-ho, Úrnőm?

-Egy angyal. Hm? - ültem fel hirtelen. - Mégis mióta vagy itt, So-jin? - tértem észhez.

-Már egy ideje szolongattam Önt, de nem válaszolt. Aggódtam, ezért bejöttem.

-Értem. Kicsit elkalandoztam.

-Történt valami az ebédnél, Úrnőm? Nem néz ki valami jól. A többi szolgálólánytól hallottam, hogy összeszólalkozott Hwang Úrfival.

-Az ebéddel semmi gond, So-jin. Csak néhány apró vita volt köztünk, semmi különös. - mondtam próbálva leplezni az igazi okokat.

So-jin azonban élesen nézett rám, mintha átlátott volna a szavaimon. Tudtam, hogy nincs értelme rejtegetnem előtte az igazságot.

-Úrnőm, nem vagyok teljesen tudatlan. - mondta határozottan. - Látom, hogy nincs minden rendben. És nem csak az utóbbi időben, hanem már sokkal régebb óta.

-So-jin...

-De sosem mondott semmit. - ragatna meg a kezeimet. - Én, az édesanyja vagyunk azok, akik boldognak szeretnék látni az Úrnőt. Bennünk megbízhat.

-So-jin, köszönöm, hogy ennyire odafigyelsz rám. Valóban vannak dolgok, amikkel mostanában meg kell küzdenem. De nem akartalak terhelni velük. - mondtam halkan, megérintve könnyes arcát.