Két héttel később...

Egy bazi nagy virágcsokorral vágtatok végig Bajcsy Zsilinszky kórház folyosóján. Keresve a kórtermet ahol Anna fekszik.  Ahogy beérek Anna már ragyogó tekintettel fogad. Pár nap múlva haza engedik. Leteszem a kis szekrényre vázás túl a világ bokrot. Nyomok két nagy puszit Anna arcára majd leülök az ágyra mellé. Anna balesete nem volt olyan kicsi mint amire én számítottam. A hivatalos jelentés szerint leesett a lépcsőn. Mégis volt egy olyan érzésem, hogy nem magától botlott meg. Három hosszú hét a kórházban tizennyolc csavarral öt sínnel a jobb karjában. Vállig gipszelve. Anna a körülményekhez képest fantasztikusan nézett ki. A szeméről már lement a duzzanat kicsit még sárgás volt a bőre itt ott ahol megütötte magát de egy kar töréssel meg úszta. Előveszem a díszijét a táskámból. Hossza beszámolót tartok a cég minden napjaiból ügyekről és hogy János is beszállt segíteni. Egyedül nem boldogultam úgy, hogy még könyveléssel is haladni kellet. Anna megsimogatja a kezem ahogy egy kérvény javaslatot olvasok.

-Hogy viseled? - a kérdés nem szokatlan János is ezt kérdezi folyamatosan. Becsukom az aktát. Nagy levegőt veszek.

-Balázs elintézte a papírokat. Meg lett a végrendelete. Elhamvasztják. Az kérte hogy Éva mellé temessék. Elintéztük Jánossal, hogy a szűk család és a barátok legyenek csak jelen. - Anna hosszan simogatja a kezem és látom az arcán az aggodalmat.

-János és én állom a temetést... Flóra tudom beszéltünk már erről. Nem gondoltad meg magad? - mereven bámul rám tudom, hogy a felmondásom aggasztja. Igen eldöntöttem. Áron halálával világossá vált számomra, Pest egy sötét folttá vált az életemben. Levegőt kellet vegyek a ködből. Ennek az az ára, hogy mindent itt hagyok.

-Nem tudlak meggyőzni ugye? Pedig kéne egy helyettes aki viszi a céget ha én éppen eltöröm a karom vagy lábam. - próbál viccelődni mosolygok de nem tartom viccesnek. Megrázom a fejem és folytatom az olvasást...

Péntek...

Épp a virágboltban sürögtem forogtam, hogy Áron sírjára a legszebb virágokat válasszam. Giccsesnek és elavultnak tartottam a koszorút. Így a szálas virág megoldásánál maradtam. A temetés kettőkor kezdődik nekem pedig még bőven van időm. Ahogy a virágokat megkaparintotta végig sétálva az utcán ahogy a villamos elhaladt mellettem a maga kis sárga mivoltában. Rájöttem, hogy hiányozni fog Pest. Bárhogy is nézem imádtam ezt a körforgást a nyüzsgést. Tovább haladva megállt mellettem egy fekete autó. Lehúzódik a hátsó ablak és valaki ki füttyent belőle. Megfordulok és Oszkár integet az autóból. Mosolygok és oda sétálok.

-Miért van egy olyan érzésem hogy eltévedtél? - összehúzom a szemöldököm.

-Nem tévedtem el... - rázom meg a fejem és hitetlenkedve bámulok rá.

-Száj be hazaviszlek. - ahogy mondja tudom nincs választásom. Kinyitom az ajtót és be huppanok mellé. Oszkár mondja a címet a sofőrnek. Kopott farmer kényelmes surranó és egy szövetkabát borít minden finom és jó részét. A szakálla kócos ahogy a haja is. Iszom a látványt. Ez is hiányozni fog. A csillogás a férfiak. A kék szemek ahogy rám néznek. A házhoz érve mind a ketten kiszállunk Oszkár segít kivenni a virágcsokrot. Elveszem és elindulok az ajtó felé. Amikor odaérek eszembe jut hogy ne vettem elő a kulcsom. Megfordulok..

-Oszkár...- ordítok vissza ö pedig már félig a kocsiból visszanéz. Lehunyja a szemét és kiszáll becsukja az ajtót. Hozzám érve zsebre dugott kézzel áll előttem.

-Tudom nem bírsz nélkülem élni... - ahogy kimondja nevetnem kell.

-Igazából tele a kezem és a táskámban van a kulcsom. - Oszkár megforgatja a szemét és elveszi a csokrot. Nagy nehezen kihalászom a táskám legaljáról a kulcsom és kinyitom az ajtót. Elvenném a csokrot tőle de bólint a fejével hogy inkább menjek be. Újfent a csokorért nyúlok...

-Nem mert még a végén a lakásba sem jutsz be ettől a nehéz csokortól. - újra nevetek és elindulok fel a lépcsőn. A lakásba érve Oszkárt kupleráj fogadja. Mindenütt dobozok hevernek a földön. Oszkár leteszi a pultra a csokrot. Én pedig leveszem a kabátom és elindulok vázát keresni. Ahogy visszaérek Oszkár az üres szekrény előtt ácsorog. Amiben már csak a szőrme kabátom log. Oda sétálok és megállok mellette.

-Nincs szívem magammal vinni. Ennek itt a helye Pesten. Ebben az életemben. - ahogy kimondom Oszkár tekintete láthatóan komorrá válik. Elmúltak azok az idők. Amikor magas sarkúban tipegve ráztam a fenekem. Kivágott hátú ruhában billegetem magam. A kabát is csak erre emlékeztetne a zsebében a fekete dobozban a fülbevalókkal.

-Flóra és mi lesz a lakásokkal? - a kérdés ösztönös és aggodalom van a hangjában.

-Ezt kiadom az pedig megtartom. Néha azért visszajövök Annát és Jánost megnézni...

-De engem már nem... - belevág a mondatban. Belém fojtja a szót és nagy levegőt veszek. Oszkár felé fordulok és megfogom a bicepszét. A kabát ugyan még mindig rajta van de így érzem ahogy megfeszül az érintésre.

- Miattad is de azt hittem ezt tudod. - lágy vagyok és szívem szerint odabújnék. Oszkár annyit segített az elmúlt két hétben. Mellettem volt Péter és Gergő tárgyalásánál. Még akkor is amikor a temetést intéztük Balázzsal. Nem hagyott magamra. Esténként megvárta míg álomba sírom magam majd hazament. Bármit megadtam volna neki, de a szívemet ma Áronnal együtt eltemetem.

-Megyek a temetésen látjuk egymást ugye? Mindegy úgy is haza hozlak mert biztosra veszem az ágy mellet a fekete magas sarkút nem sétára tervezték. - elnevetem magam és ö is mosolyog. Azzal nyom egy puszit a homlokomra és kimegy. Nézem ahogy elhagyja a szobát és érzem, hogy minden porcikám arra vágyik ami most lépi át a lakásom küszöbét. Nagyot nyelek kattan a zár és egyedül maradok a gondolataimmal...

Órák múlva már a fekete kosztümöm van rajtam hosszú nadrággal és egy fekete garbóval párosítva. Belebújok a fekete szövet kabátba de megtorpanok a tükör előtt. Ahogy belenézek már egy teljesen más Flóra áll előttem. Nem az a lány aki megismerte Hantos Áront. A szekrény felé nézek oda sétálok és kitárom. Kiveszem a szőrme kabátom és a fekete dobozt a zsebéből. Kontyba kötöm a hajam és beteszem a köves fülbevalómat. Belebújok a kabátba és vissza sétálok a tükörhöz. Nem vagyok már kicsit sem olyan mint régen. Mégis tudom hogy Áron így látna legszívesebben. Megkeresem a kis táskámat és elindulok Áront elkísérni utolsó útjára.

A temetőben Jánost látom meg először. Hatalmas mosolyt intéz felém. Dávid szintén. Csatlakozom hozzájuk. Végül Balázs is megérkezik köreinkbe.

-Áron teljesen oda lenne érted. - ahogy ki mondja Balázs tudom igaza van. Anna is megérkezik hozzánk és a ceremónia helyéhez sétálunk. A pap meg jelenik. Áron szülei egy körben  a hozzátartozóval mi pedig a barátok messzebb. Ahogy a pap mondja a búcsúztatót egy egy könnycseppet mind hullatunk. A menet megindult a ceremónia után. Elhelyezik az urnát megkoszorúzzák a sir oldalát majd a családtagok szomorúan távoznak. Mi mind maradunk. Majd megjelenik Dante és Oszkár is a távolból. Ráteszem azt az egy vörös rózsát amit végű elhoztam a csokorból a kemény márvány fedélre. Ott állunk csendben.

-Most már, hogy mindenki rendezte a sorait legyen szent a béke. - ahogy Dante száját el hagyja a mondat mind keserű szájízzel néznek fel kivéve engem. Én csak a sírkövet bámulom amire frissen fel lett vésve Áron neve.

-Bazd meg Dante... -ahogy kimondom nem nézek rá. Viszont mindenki rám néz. Senki nem várta hogy majd pont én fogok szitkozódni. Mosolygok és felemelem a fejem. Dante arca elfehéredik Oszkár pedig felröhög mellette. Azzal oda sétálok Oszkár mellé bele karolok és elindulunk vissza a kocsihoz. A haza utat csendben töltjük. Majd amikor Oszkár rossz irányba kanyarodik ránézek. Mosolyog én pedig tudom, nem haza megyünk. Nevetek..

Ahogy leparkolunk a kellemes szépen kövezet utcán. Kiszállunk és Oszkár megvárja míg mellé érek és értetlenkedve ránézek.

-Na keresd meg a kulcsod gyorsan. - megilletődöttségemben feltúrom a táskám és egy új kulcstartóval ellátott kulcsot húzok elő. Bele dugom a hatalmas vaskapuba és elindulunk befelé az épületbe. A lépcsőn felfelé a harmadik emeletnél állunk meg és meg keresem a kulcsomhoz tartozó ajtót. Ahogy besétálok Oszkár is követ. Felkapcsolja a villanyt én pedig kibújok a cipőmből. Felé fordulok látom hogy meglepődik...