Azóta a nap óta három nap telt el. Azóta nem is nagyon beszéltünk Yukival.
Na de most a suliban vagyok és éppen az évszak kluxokról tanulunk. A tavasz és nyár kluxok hasonlóak egymáshoz, de a tél és az ősz teljesen különbözik. Imádom ezt a témakört, amikor a klux fajtákról tanulunk.

A szünetben találkoztam Yukival, de nem tudtam a szemébe nézni. Próbált szólongatni, hogy nézzek rá de én... én.. egyszerűen nem tudtam.
Ekkor megfogta a kezem és elkezdett húzni. Egészen a szobánkig húzott. Levágott az ágyra majd kiment azzal, hogy:
-Azzonnal jövök! Maradj itt!
Aztán elment. Egy pár perc múlva visszajött.
-Elintéztem. Ma nem leszünk suliban.
-Hogy? De-de miért? Hogy képz...
-Yuuma! Elég! Ne kerülj engem!
-De-de én-én nem is...
-Dehogynem! Azt hiszed nem veszem észre?! Figyellek. Folyamatosan. Nem tudsz előlem semmit elrejteni. Szóval miért? Valami rosszat tettem?
-Nem. Vagyis... Nem tudom!
-Mit nem tudsz?
-Hát... semmi. Haggyuk.
-Yuuma!
-Jó... tudod... emlékszel a három nappal ez elöttre? Amikor m-me-meg cs-csó...
Ekkor Yuki hangos röhögésbe kezdett. Én nem értettem miért nevet.
-Mo-most mi olyan vicces?
-Jajj. Ne haragudj csak... annyira elpirultál az elöbb...
Én erre mégjobban elpirultam. Becsuktam a szemem és próbáltam nem gondolni semmire. Amikor egyszer csak Yuki ledöntött az ágyra és a szemembe nézett.
-Olyan édes amikor elpirulsz...
Közel hajolt hozzám. Az ajkaink már majdnem összeértek, amikor a szám elé raktam a kezem, és eltoltam. Persze most is el vagyok pirulva. Yuki megfogja a kezem és az ágyra fekteti. Megint közel hajol, majd megcsókol. Amikor elválnak ajkaink Yuki a könnyes szememmel találja magát szemben.
-Mi-mi a baj?
-Semmi. Csak nem értem. Amióra itt vagyok teljesen megváltoztam. Nem értem... miért szerettem bele egy lányba? És mért nem értek semmit?
Ekkor zokogásba kezdtem. Yuki megölelt és azt mondta:
-Köszönöm. Én is szeretlek.
Erre fel emeltem a fejem és mélyen egymás szemébe néztünk.

Yuki szemszöge.

Olyan aranyos. És szeretem. Teljes szívemből. Mikor felemeli fejét mélyen a szemébe nézek. Egyszerűen megbabonáz minden pillantása. Nem bírom türtőztetni magam.
Közel hajolok hozzá majd megcsókolom. Bebocsátást kérek a szájába, amit kicsit habozva de meg is ad. Szája minden egyes szegletét bejártam már, amikor a levegőhiánytól elváltam tőle.

Yuuma szemszöge.

-Yuki... én. Én szeretlek!
-Tudom. Én is szeretlek Yuuma hercegnő!
-Kérlek ne hívj hercegnőnek amikor nincs itt senki más!
-Jó rendben. De csak mert te kérted.
Ekkor egy újabb csók csatába hívott. Én is átjártam a szája minden kis szegletét. Annyira jó volt. Amikor a közelében vagyok nem éreztem semmi fajta félelmet és mindig boldog voltam. Mostmár rájöttem, hogy miért. Mert....SZERETEM!❤❤❤❤

( Sziasztok! Oly sok idő után végre megszületett az új rész. Remélem nem baj, hogy egy kicsit rövidre sikeredett. Annyira kíváncsi vagyok a véleményetekre, hogy milyen a story. Szóval nyugodtan tessék kommentelni, vagy privuben írni, nem harapok. Szóval remélem tetszett ez a fejezet, és ha igen akkor nyomassad azt a votet. Na de a következő részig a viszont látásra!)