Másnap a suliban tök normális volt. Nem zaklatott és nem is szólt hozzám. Ennek be kell hogy valljam örültem kicsit. De mivel nem tudom kiverni azt a nőalakot a fejemből elgondolkoztam. De nem jutottam semmire, hogy ki lehet az. Úgy sejtem Akami készül valamire. De mire?

Az nap délután az órák után el mentem vásárolni. Az úton vissza fele egy kedves nő jött oda hozzám. Meg akarta kérdezni, hogy hol a vasútállomás. De amikor jobban megnéztem felismertem. Ő volt ott Akamival. Rosszat sejtettem. Ezért próbáltam terelni a szót és gyorsan meglépni. De amint hátatfordítottam leütött.

Egy sötét szobában ébredtem az ágyhoz kötve. Bejött Akami a szobába. Tudtam! Ő a bűnös!
-Miért hozattál ide? Mi dolgod van velem?
-Shh... nem akarok én neked rosszat. Csak is Tarounak köszönheted, hogy itt vagy.
-Mi terved van velünk? Egyáltalán miért haragszol Taroura? Nem csinált semmit!
Ekkor szájba vágott, majd rám mászott.
-Pofa be szivem! Nem tudsz semmit!
-Hogyne tudnék?! Megöltél mindenki aki fontos volt neki. Még azt a lányt is megölted! Nem neked kellene haragudnod rá! HANEM NEKI RÁD!!!
Most mégjobban ütlegelt. Majd amikor már alig bírtam mozogni elkezdett vetkőztetni. Persze próbáltam ellen állni de nem ment. Túl erős. Tarou... kérlek ments meg! Gondoltam miközben már könnyeztem. És abban a pillanatban megjelent Tarou és lerúgta rólam Akamit. Verekedtek. Akami már a földön feküdt.
-Mondtam, hogy hagyd békén! Igaz!!???
-Tarou...
Mondtam könnyekkel telt szemekkel. Akami mozdulni sem tudott. Ekkor Tarou kioldozott és átölelt.
-Shh... semmi baj. Itt vagyok már.
-Annyira féltem.
Tarou felvett az ölébe és visszavitt a koleszba. Lefektetett az ágyra majd mellém ült.
-Tarou...
-Shh... majd elmondod késöbb most pihenj.
-De...
-Nincs de. Most pihenj! Rád fér.
-Jó. De ide hoznád akkor a hálóingem?
-Persze kicsim.
Odahozta, a kezembe nyomta és várt. Azt, hogy mire azt nem tudom. De kb. 2 percen keresztül néztük egymást, amíg meg nem törtem a csendet.
-E-elfordulnál? Szeretnék átöltözni.
Ekkor a feje színe rózsavörösre váltott és dadogva válaszolt:
-P-pe-persze h-ho-hogyne máris.
Olyan aranyos amikor elpirul. Elkezdtem felvenni a hálóingemet, aztán szóltam Tarounak, hogy nézhet.
-Na. Most, hogy ez meg van...-lefektetett és betakart majd folytatta.-Ideje pihenned. Biztos kimerült lehetsz.
-Igazából nem. Amikor odaértél akkor keltem fel egy fél órája. Szóval amúgy holnap megyek suliba, csak ne találkozzak vele.
-Mi? Holnap nincs suli.
-Már hogyne lenne pénteken suli?
-Öhm... Shiori... szerinted meddig voltál Akaminál kiutve?
-1-2 óra talán.
-Mi? Shiori... szombat van.
-Hogy mi??! Három napig voltam kiütve?
-Ezekszerint.
-Bele se merek gondolni mit csinálhatott addig velem Akami.
Ekkor könnyek gyűltek a szemembe. Hogy tehette? Miért mászott rám? Ez nem ér. Én ezt... Tarounak akartam adni az elsőt. És már majdnem... majdnem... megtette. A gondolatmenetem végén Tarou átölelt, mintha hallodta volna a gondolataimat.
-Shh... semmi baj. Most már itt vagyok.
-TAROU!!-ekkor már szabályosan zokogtam.
Addig sírtam/zokogtam, amíg bele nem aludtam.

Reggel amikor felkeltem Tarou és Mayu állt velem szemben. Mayu egyből a nyakamba ugrott és átölelt. Mindketten sírni kezdtünk.

-Annyira aggódtam éted!-mondta zokogva Mayu.
-Úgy hiányoztatok. Mindketten.
-Annyira... annyira sajnálom Shiory. Sajnálom, hogy nem voltam ott veled, hogy megvédjelek.
-Semmi baj. Nem a te hibád. És Tarou-é sem. Senki másé nem, csak Akami-é.

A nap végére egészen megnyugodtunk és elmentünk mind aludni, ugyanis hulla fáradtak voltunk.

(Sziasztok Puszedlik! Remélem tetszett ez a fejezet és ha igen akkor remélem kapok egy csillagot, vagy egy akármilyen kommentet. A kövi fejezetig pedig a viszontlátásra!)