Idegesen, fel s alá járkáltam a szobámban.
-Hogyan segíthetnék Jack-nek? Ha ezt elmondom valakinek, hogy hozzám tapadt egy tábla miatt egy szellem, akkor biztosan kiröhögne.- Motyogtam.

-Az lehet!- válaszolta egy ismerős hang, a hátam mögött. Tekintetem az ablakra meredt, nem mertem megfordulni. -Jaj Madison.. Megjártunk már árkot bokrot. Igazán nem kellene már félned tőlem.- Felnevetett.

-Talán igazad lehet.- Suttogtam, és azzal a lendülettel, meg is fordultam. Jack szó szerint, az ágyamon feküdt. Azt hittem, hogy kiugrok az ablakon ijedtemben.

-Tudod Mad.- Felpattant az ágyról, és elém állt. -Az lehet hogy te engem nem igazán ismersz, de én az idők során, nagyon is megismertelek.- Mondta, egy huncut mosoly kíséretében.

-Nos Jack. Először is hívhatsz Madison-nak, Madi-nek, de semmiféleképpen ne hívj Mad-nek. Kérlek szépen! Nem akarok három betűs lány lenni.- Fontamkarba a kezeimet. -És egyáltalán nem ismersz!- Vágtam vissza, majd hátat fordítottam neki, és az ablak felé vettem az irányt, ő pedig egy pillanat alatt mellém termett.

-Azt mondod Mad?- Rám kacsintott. -Akkor szerinted honnan tudom, hogy az a kis piros bugyi a kedvenced, ami éppen rajtad van?- Felnevetett.

-Úristen Jack!- Az arcom csak úgy izzott. Olyan vörös lettem, mint egy érett paradicsom.

-Megy a bőröd színe, a hajadhoz Mad!- Jegyezte meg nevetve.

-Úristen.. Nem is sejtettem, hogy te ilyen tapló vagy valójában!- Nem kicsit hülyének éreztem magam, mert azt hittem, hogy Jack azért kicsit érzelmesebb srác, de már biztos hogy csak megjátszotta. -Azt hittem, hogy szorult beléd, egy kis jó modor.- Sziszegtem.

-Most nem kérdezed meg, hogy álmodod-e a beszélgetésünket?- Kérdezte, majd pedig lassan maga felé fordította az arcomat.

-Jack. Megijesztesz!- Hátrálni akartam, de ő megragadta a kezemet. Tekintetem, a kezeinkre vándorolt.

-Látod Madison?- Suttogta. -Nem vagyok ám én olyan érzéketlen.- Mondta nyugodt hangon, és a másik kezével, a derekamtól fogva, lassan magához húzott. Majd azzal a kezével, amelyikkel a kezemet fogta, lassan megsimogatta az arcomat.

-Jack.- Úgy éreztem, hogy a szívem kiugrik a helyéről, de egyben el is olvad.
Létezik az, hogy egy élő ember, beleszeret egy kisértetbe?

-Madison. Érzem ahogy pörög az agyad.- Tekintetét, az ajkaimra vándoroltatta. -Ne gondolkozz, csak éld meg a pillanatot!- Ajkai közeledni kezdtek ajkaimhoz.

-Jack..- Csókra nyíltak ajkaink, és már majdnem hogy megkaptam életem első csókját, egy szellem fiútól. Amikor hirtelen minden elsötétült.

Szerda De. 6:30 óra.

Álmomból, az óracsörgés ébresztett. Kinyomtam a készüléket, majd lassan felültem az ágyamon, és mélyen a takarómra bambultam.

-Álmodtam volna?- Megdörzsöltem az arcomat. -Ó Jack. Én azt hiszem, hogy..- Elakadt szavam, mert még magamnak sem akartam belátni, a ki nem mondott szó erejét. -Szeretlek!- Körbenéztem a szobában, hátha kapok valami jelet, azonban egy darab papír sem mozdult meg. Grimaszolva, vissza dőltem az ágyba.

De. 11:43 óra.

Szokásomhoz híven, órám után elindultam, a menzára, de valaki fent szándékozott tartani.

-Madison várj meg!- Szólt utánam Oliver. Megálltam, és hátra fordultam, hogy eleget tegyek a kérésének. -Szia!- Köszönt, amikor mellém ért.

-Szia!- Mosolyogtam, és együtt mentünk ebédelni. Amint beértünk, és beálltunk a sorba, elkapott egy különös érzés, mintha Jack figyelne. -Oliver?- Tétovázva, de rászántam magam, hogy feltegyem a kérdésemet.

-Mondd.- Magához vette a tálcát.

-Te hiszel a kísértetekben?- Magamhoz vettem egy tálcát.
Még magam sem hittem el, hogy felmertem tenni, a kérdést.

-Hát bizonyos mértékig igen. De miért kérdezed?- Kérdező tekintettel vizslatott.

-Hát igazából magam sem tudom.- Feleltem, majd az ételre meredtem, végül megfogtam a teli tálcát, és el is indultam volna egy asztalhoz.

-Nem eszel velünk?- Kérdezte egy mosollyal az arcán Oliver.

-Hát..- Tekintetemmel körbenéztem, hátha jelzett nekem valamit Jack. -Végülis miért ne.- Mosolyogtam, és követni kezdtem őt. Az asztalhoz érve, köszöntünk a többieknek, végezetül leültünk hozzájuk. A srácok elkezdtek beszélgetni, de nekem nem volt kedvem csatlakozni, a beszélgetéshez.

Integetni kezdett az orrom előtt Tom. -Mondd Madi. Miért vagy most ilyen csendes?- Kérdezte, és mindenki rám nézett. Több sem kellett, hamar lángba borult az arcom.

-Csak hallgatlak titeket.- Feleltem, majd elfogyasztottam egy kanállal, a levesemből.

-Hallottátok, hogy a Youtuber srác ismét kómába esett?- Kérdezte Linda. Szavai hallatán, összeszorult a szívem, mert ez egy dolgot jelentett. Akkor már a szülei is tudják, nekem pedig fogy az időm!

-De.- Szólt közbe Tom, és lenyelte a falatot. -Azt tudjátok, hogy mielőtt vissza esett volna, azt mondta, hogy vár valakire?- Érdeklődve vizslatott minket, a reakciónkra várva.

-Madi, biztosan téged vár!- Nevetett fel Linda.

-Persze.- Feleltem, és gyengéden felnevettem, Oliver pedig rám nézett.

-Skacok ti hisztek a szellemekben?- Kérdezte Oliver. A többiek kerek szemekkel néztek rá.

-Ha megbocsátotok!- Reagált Kate, és abban a pillanatban elviharzott.
Mi lehetett a baja?

Du. 13:50 óra.

Amint elhagytam a suli kapuját, megpillantottam Kate-t, ahogy a sarki kis boltnál állt.
-Talán beszélnem kellene vele.- Suttogtam. Elindultam nem túl feltűnően a lány felé, azonban amint észrevett, beviharzott a kisbódéba. -Miért menekül?-

Du. 18:33 óra.

A zuhanyalól kilépve, még mindig Kate járt a fejemben. Vajon miért szaladt el ebéd közben, a szellem témánál? A suli utáni menekülésről nem is beszélve.
A tükör előtt állva törölgettem a hajamat, és megláttam a varratot a fejemen. Mindig úgy fésülöm a fürtjeimet, hogy ne lehessen látni, azonban egy valaki előtt nincs titkom.
-Jack.- Sóhajtottam. -Vajon most hol lehetsz?- Az utam, a szobámba vezetett, hogy felvegyem a pizsamámat.
-A lila unikornisos pizsomám.- Nevettem fel, amikor kivettem a szekrényből, az említett ruhadarabokat. Vettem egy mély levegőt. -Jack.. Itt vagy? Adj valami jelet.- Leültem az ágyamra, és vártam, de semmi sem történt.

-Csak nem hiányzik?- Vont kérdőre, az ajtómban álló David. Zavartan felálltam az ágyamról.

-Ugyan kicsoda?- nevettem fel zavartan.

-Tudod te hogy kiről beszélek.- Vágta hozzám, és beljebb sétált a szobába. -Madison. Jack soha nem lehet a tiéd!-

-Miről beszélsz? Talán paranoiás vagy?- hajtogattam a pizsamámat zavartan.

-Tudok mindenről Madi. Tudom hogy Jack a közeledben volt ezidáig, és hogy az álmaidban meglátogat téged. Hallottalak éjjel beszélni, nem is egyszer.- Sütött arcáról, az együttérzés. -És azt is tudom, hogy ma még nem jelentkezett. Igazam van?- Kérdően vizslatta arcomat, én pedig csak szorongattam, a ruhadarabot.

-Jaj David.- Csalódottan, az ágyamra ültem. -Úgy hiányzik!- Beletemettem az arcomat, a pizsamámba. -Esküszöm öcsikém, én megőrültem!- Motyogtam a ruhadarabba.

-Dehogyis!- Vágta rá, és leült mellém. -Csak szerelmes vagy!- Suttogta.
Ó ha tudnád öcsikém, hogy milyen igazad van!

Csütörtök Hajnal. 3:00 óra.

Az ágyam közepén kuporodtam, a falnak dőlve. Arra vártam, hogy Jack adjon már valamilyen jelet. Nem tudtam másra gondolni, csak hogy majdnem megcsókolt az álmomban. Most hiába alszom, nem jelenik meg.
-Jack.. Úgy hiányzol!- Suttogtam, és eldőltem lassan az ágyamon. Lehunytam szemeimet. -Látni akarlak Jack!-