Szerda De. 10:00 óra. 

Eljöttünk öcsémmel beiratkozni a suliba, de jelenleg az igazgatói előtt ülünk, és várunk.

Nagyon sajnálom Oliver-t, hogy a rosszul létemre hivatkozva, tönkretettem a randit. De nem hazudhatok neki érzelmeket, hisz Jack-et szeretem. 

-Sziasztok!- Köszönt egy ismerős hang. Felnéztem a hang gazdájára. 

-Szia Oli.- Köszönt öcsém. 

-Szia. Hát te mit keresel itt?- Döbbentem le, és felálltam.

-Hát nem erre a fogadtatásra számítottam!- Mondta.- Én is ebbe a suliba iratkoztam be.- Felelte. -Éppen most jöttem ki, az igazgatóiból. Hétfőn már csatlakozhatok is az osztályomhoz.- Adta tudtunkra. 

-Ez tök jó!- Vágta rá öcsi. 

-Hölgyem. Kérem befáradna?- Szólított az Igazgató úr. 

-Majd később beszélünk.- Közöltem Oliver-el, ő bólintott, én pedig bementem az igazgatóiba. 

-Jó napot!- Köszöntem. 

-Jó napot! A nevem George Walker.- Mutatkozott be, és kezet ráztunk. -Kérem foglaljon helyet.- Pillantott az asztalánál pihenő egyik székre, én pedig úgy tettem, ahogy azt kérte. -Kérem mesélne magáról egy keveset?-

Mit is mondhatnék magamról. Még mindig elgondolkodtat ez a kérdés! Hogyan mesélnék lényemről, ha még magam sem tudom, hogy ki vagyok igazán? Lassan már nem tudom hogy mi a valóság, és mi pusztán látomás. Van valaki kit nem is ismerek, pontosabban életében nem is, azonban holtában talán mégis. 

-Kisasszony.- Kérdően néz rám, az új sulim igazgatója. -Jól van Kisasszony?-

-Ohh. Elnézést Uram, csak elbambultam.- Hezitált válaszomat, dadogva formáltam ajkaimmal. -Nevem Madison Moore. Nemrég költöztünk ide Washingtonba Bostonból, anyukámmal és az öcsémmel.- Elakadt szavam, tekintetem üvegessé vált, mikor lehűlni éreztem az igazgatói irodát. 

-Madison..-Suttogta nevemet fülembe, a már jól ismert hang. Nyeltem egy nagyot, és az igazgatóra néztem. 

-Ez a fránya fűtés! Már egy ideje vacakodik. - Bocsásson meg egy pillanatra.- Mondta, és elviharzott. 

Néma csendben ültem a helyiségbe, Tekintetemmel pedig lassan fürkésztem a helyiséget. Amint vissza pillantottam a mellettem lévő székre, ledermedtem attól, amit láttam. 

-Szia Madison..- Mosolygott Jack. 

-Én.. Én..- Felpattantam a székről. -Most hallucinálok? Álmodok? Vagy meghaltam?- Faggattam, ő pedig gyengéden felnevetett, és elém caplatott. 

-Nincs semmi gond Madi!- Mosolygott, és átölelt. Olyan bizsergetős érzés volt. 

-Hogyan tudtál megjelenni?- Döbbentem le, majd pedig eltávolodtunk kicsit, hogy az arcomra nézhessen. 

-Ne ijedj meg Madison. De ma fogják lekapcsolni a gépekről a testemet, én pedig egyre távolabb kerülök tőle. Így van elég erőm arra, hogy láttasam magam.-

-Hogy micsoda?- Akadtam ki. -Melyik kórházban vagy?- Könnybe lábadtak szemeim. 

-Semmi gond Madison.- Monda mosolyogva, de íriszei könnyben úsztak. -Ez a sorsom!- 

-Elnézést a várakoztatásért, nem tudom hogy mi lehet a fűtéssel. A mérő azt mutatta hogy 26 fok van itt.- Hadarta. 

-Kérem Uram, hallott Jack Brown-ról? Nem tudja, hogy melyik kórházban van?- Faggattam dadogva. 

-Hallottam róla. Szegény fiú, ide járt hozzánk.- Felelte. 

-Járt?- Törtem össze. 

-Igen. Ma kaptam a telefont, hogy Jack-et ma kapcsolják le a gépekről.- 

-Az lehetetlen!- Suttogtam. -Melyik kórházban van?- Idegesen vettem vissza a vállamra, a táskámat. 

-Madison.. Hagyd!- Suttogta Jack. 

-Hát.- Meglepetten nézett rám George igazgató. -Innen egy jó 25 perc séta, a város felé. De miért érdekli hölgyem?-

-Sajnálom Uram, nem maradt sok időm.- Elindultam az ajtó felé. -Valamelyik nap, visszajövök, és beiratkozom, de most sürgősen el kell mennem!- Hadartam, és kiszaladtam a helyiségből.

-Madison.- Szólt utánam David. 

-Majd otthon találkozunk öcsi!- Kiabáltam, és csak futottam. Kiszaladtam az iskolából, és meg sem álltam sokáig. -Istenem csak el ne késsek!- Már nem tudom mennyi ideje szaladtam, amikor rájöttem hogy eltévedtem. -Az istenit!- Lehet rossz irányba futottam?- Kétségbe estem.

-Madison.- Mellém termett Jack, én pedig lihegve ránéztem. -Hagyd, menj vissza az iskolába!-

-Jack nem tehetem!- Potyogtak könnyeim. -Kérlek mondd el, hol van a kórház! Hadd segítsek!- Néztem rá. 

-Jaj Madison. Olyan makacs vagy!- Sóhajtott. -Na gyere!- Megragadta a kezemet, és csak futottunk. 
Nem halhat meg! Szükségem van rá! Nem tudom mi lenne velem, ha a halál híre fogadna. Úgy érzem, hogy belepusztulnék!