Szépséged tökéletlen, ahogy a Hold képében éjjelente megjelensz. Nem egy olyan dolgot kergetek, amit mások címkéztek be tökéletesként, hiszen az ilyen dolog létezése nem is bizonyítható. Nincs semmi ebben a világban, ami hibátlan lenne. Nekem attól vagy káprázatos, hogy mindig valami új oldaladat mutatod meg. Attól vagy egyedi és érdekes, hogy sokoldalúságodat nem rejtegeted. Mikor kevésnek éreznéd magad, ott lennék mögötted. Nap volnék, de csakis a te ragyogó Napod. Lesz olyan pillanat, amikor azt hiszed, hogy az én fényem miatt lehetsz olyan, amilyen vagy. Őszinte szavakra nyitom ajkaimat most. Színt vallok, és szívem kitárom neked. Gondolataim arról szólnak, hogy létezésem értelmét vesztené nélküled. Lásd meg hát, hogy nem csak neked van félelmed. Reszketek ezen éjjeli órákban, nem a hidegtől, nem azért didergek a Hold fényed alatt, mert gondatlanságból nem öltöztem fel eléggé az éjjeli kiruccanásomra. Ami egy elmélkedős sétát takar, melyre most túl nagy hangsúlyt fektetek. Vagy talán félvárról próbálom venni, hátha kevésbé stresszelek be ezekkel a gondolataimmal. Azon, hogy mikor veszed észre, hogy te vagy a mindenem. Minden más, mi körülöttünk lebeg és ragyog, csak apróság ahhoz képest, amit te nyújtasz nekem a mindennapokban. Mostani sétám alatt a csillagokra próbálok úgy tekinteni, mint szánsegédekre. Ők azért vannak fenn az égen, hogy amikor egyedül érzem magam, nézzek fel rájuk. Arra gondolok, hogy éppen most, ebben a pillanatban, ha te is az égre nézel, pont azt teszed, amit én. Rám gondolsz, és azt kívánod, bárcsak velem lehetnél. Én meg azzal próbálom kínomban szórakoztatni magam, hogy vajon milyen lenne, ha egy hullócsillagra ülnék fel, és milyen lenne az utazás feléd, ha egyszer megtehetném. Jelenleg viszont csak az ábrándozás maradt mindkettőnknek. Az, hogy milyen csodásan viseled gondomat a koromsötétben, ahogy lennél a vezető csillagfényem. Nappal ugyanúgy megtennéd. Lennél a hűséges botom, világtalanságom segítsége. A sok csillag az égen a mi szerelemgyermekeink. Mind ragyognak az égen, nem szokványos értelemben. Manapság sokféleképpen értelmezik a csillagokat, és különböző definícióik vannak. Most elmondom az én verziómat. Több millió ragyog, de mind egy számomra kedves emléket juttat eszembe. A veled szerzett pillanatok, amelyekre gondolva átjár egy kellemes érzés. Nehéz időkben, amikor a sötét szobámba szólongattál, ahová Holdfényed már nem tudott betérni, okítottál, hogy hogyan egzisztáljak, amikor úgy érzem, nem haladok az életemben, és semmi sem megy nekem. A reggelig tartó társalgás után pedig a reggeli napfény melegében köszöntesz. Simítgatod a lelkemet, melyet többször foltoztak be, mint egy kisiskolás zokniját. Miként elkeseredett szívem törött üvegszilánkokban hevert a földön. Te vagy minden melegsége, mely széthullott részeim réseit újra összeforrasztja. Azóta is, amit nagy lángot gyújtottál a sötétségben, annak fénye tovább él bennem. Imádkozom, hogy sose aludjon ki eme tűz, mit te adtál nekem. Időnként sok ezer felé szakadok. Már látni sem lehet mindet, hogy merre rejtőztek el lelkem néhány részei. Az égre menekültem, sok ezer csillag árnyékában. Mégis a Hold formájában minden éjjel gondosan betakarsz, és lelkem összes részét megvilágítod, hogy többé ne éljek sötétségben. Hajnali nap színeiként pompázol az égbolton, míg szem ellát. Az összes csillagot felhasználtam arra, hogy emlékeink minden pillanata meg legyen örökítve. Múlt éjjelt is megörökítettem. Ahogyan rám mosolyogtál. Félhomályban csak az arcod körvonalait láttam. Arra gondoltam, milyen csodás a veled töltött idő. Volna olyan idő, mikor ritkán láthatnálak. Néha pedig csak pár percre érezhetnélek magam mellett. Úgy, ahogy a Hold és a Nap sem láthatják egymást testközelből mindig. Olyan páratlan látvány vagy számomra, nincs hozzád fogható. Mostanra pedig az tesz a legboldogabbá, hogy veled együtt válhattam ilyenné. Tudd meg hát, te vagy a napfényem, ami beáramlik házamba. Az ablak betört, ajtó sincsen, tényleg csak átjáróház voltam eddig? Veled úgy érzem, az emberi élettel járó folytonos szenvedés közben is boldog vagyok. Éjjeli ég tükrére nézek, mikor a Nap nyugovóra hajtja fejét. Téged látlak, kedvesem, gyönyörű Hold fényed. Ringatózol a vizen, álomba ringatsz az éj leple alatt. Veled kelek, veled fekszem. Reggel a napfelkeltében, éjjel pedig a naplementében találkozunk.