- Pszt... Kisasszony! Hányra parancsolja a fürdőt?

Marinette felriadt. Adrien szeplős képe vigyorgott fölötte, juhászkutyaszerű nyájassággal. A vagón mozdulatlan volt. Csodálatosképpen azonnal emlékezett mindenre, bár a feje zúgott és kábult volt.

- Valami városhoz értünk és a külső pályán állunk. Most kell leszállni, mert ha beérünk a pálya­udvarra, kíváncsi vasúti alkalmazottak zaklatásainak tesszük ki magunkat. Jöjjön szépen...

Marinette felemelkedett, de fájdalmában szinte elsikoltotta magát.

- Izomláz, hölgyem. Nem tesz semmit. Gondolja, hogy sokat golfozott. - Lesegítette Marinettet a vagónról és félig futva, félig gurulva a töltés aljához érkeztek. Megint együtt haladtak a szabad mezőn és Adrien versenyt fütyörészett a madarakkal.

- Amint látja, ott messze sok kémény van. Valami nagy város elé értünk. Lehet, hogy Buitenzorg, az is lehet, hogy Surabaya, de ha Peking, vagy New-Orleans, az sem baj. Mi oda bemegyünk. Mindenesetre jobb lesz, mint a réten, meg a rizsföldek között. Tegnap véletlenül megöltem néhány embert és így van hetven Eurom, ezt megfelezzük.

- Nem, nem... Eddig is épp eleget tett értem. A városban már tudok segíteni magamon. Gyerünk.

- Így akar bemenni a városba?

Marinette most nézett csak végig magán. Rongyokban lógott róla minden. A keze és lába telve karcolásokkal, az arca is sajgott és haja összegubancolódott, mint a bogáncs. Nem tudta, hogy sírjon-e vagy nevessen.

- Ott látok egy kunyhót, füstöl a kéménye, tehát laknak benne. Jöjjön, talán kapunk reggelit.

A kunyhó előtt öreg maláj asszony ült és kukoricát tört egy famozsárban. Némi aprópénzért készséggel bevezette őket a szobába. Adrien felkutatta a konyhát és talált is néhány tojást, füstölt húst és kávét. Asszonyi ügyességgel ütötte össze a ham-and-eggs-et és ugyanannyi idő alatt felforralta a kávét is. Csak amikor előtte gőzölgött az étel, akkor jött rá Marinette, hogy milyen irtózatosan éhes.

- Egy ilyen mondschein-parti után két személynek hetven tojásból kellene ham-and-eggs-et csinálni - mondta Adrien. - Most maga itt marad. Az asszonytól kérjen vizet a mozsárba. A lavórt csak bálványimádásra használják a benszülöttek. Amennyire lehet, hozza rendbe magát. Félóra mulva visszatérek. Jó mulatást.

A lány nehéz szívvel hallotta távolodni a vidám fütyörészést. Istenem, ha nem jön vissza! Most nem volt senkije a világon, csak ez a vidám csavargó, aki olyan kedvesen apáskodott felette és egész lényéből valami megnyugtató, bölcs indolencia áradt, ami ezt a félelmetes változást elviselhetővé tette a lány számára.

Adrien távolról dús sáslevelek tömegét pillantotta meg. Elsősorban oda igyekezett. Borotva eszközöket szedett elő a zsebéből, ecsetet, szappant, zsilettet. A sűrű levelek között, ahogy sejtette, kis tavat talált, hasra feküdt a peremén és arcát a víz fölé tartva, nekifogott, hogy eltávolítsa terebélyessé vált szőrzetét. A vizet tükörnek használta és borotváló csészének. Mikor elkészült, leporolta magát és elindult a város felé.

... Jó óra is elmult, mire Agreste visszatért. Soha még így nem örült semminek Marinette, mint ennek a közelgő éles füttyszónak.

- Voltam Patounál és elhoztam a legújabb kreációkat - mondta Adrien, miközben kicsomagolt. Mindenféle női holmik kerültek napvilágra Többek között egy fehér vászonruha vörös gallérral, ugyanolyan manzsettával és szalaggal. Adrien ízlésének a legjobban ez felelt meg. A ruha néhol jelentős igazításra szorult volna, de végre is lehetővé tette, hogy Marinette így feltűnés nélkül mehessen be a városba. A város Buitenzorg volt. Agreste már járt itt és jól kiismerte magát.

- Nagyon, nagyon köszönöm, hogy jó volt hozzám. De most igazán nem akarok tovább terhére lenni - mondtaMarinette, ahogy mentek a szép, széles főuccán.

- És mit akar itt csinálni?

- Majd gondolkozom.

- Sajnos, ezt Buitenzorgban rosszul fizetik. Eleinte majd nehezen él meg belőle. Praktiku­sabbat találjon ki. Nem adhatok tanácsot, mert azt sem tudom, hogy kicsoda, mi a baja.

Marinette szeme megakadt egy hatalmas plakáton.

AKAR ÖN TISZTESSÉGES MUNKÁVAL RÖVIDESEN
VAGYONOS EMBER LENNI?

Új Hollandia! Eszébe jutott a sok színes prospektus, gyönyörű fotók, barátságos, pirosfedelű munkásházak, parkszerű, pompás tájrészek és az a sok mesebelien szép és kedves, amit éveken át hallott otthon, a szigeten virágzó kis telepről.

- Mondja, - kérdezte Adrient, - nem volna kedve dolgozni?

- Tessék?! - kérdezte a fiú és úgy meghökkent, hogy állva maradt az uccán. – Kisasszony! Én még csak harmincöt éves vagyok! - Követte a lány tekintetét és a plakátra tévedt a szeme:

ÚJ HOLLANDIA VALÓSÁGOS PARADICSOM!
GYÖNYÖRŰ VIDÉK! REMEK ÉGHAJLAT!

Furcsa, elégikus érzések támadtak Agresteben, ahogy nézte a pirosfedelű kis házakat, krém­szinű tiszta falaikkal, zöldzsalus ablakaikkal, előtérben pálmák, háttérben egy gőzgép és fúrótorony... Dolgozni?

- Én jelentkezem! - mondta elszántan Marinette.

ÚJ HOLLANDIA VALÓSÁGOS PARADICSOM!

- ordítottak a betűk Adrienre. Alapjában véve a paradicsomot sohasem szerette, de most mint metafora foglalkoztatni kezdte a fantáziáját.

- Komolyan oda akar menni? - kérdezte a leányt, még mindig kissé siralmasan, mint a gyerek, ha hidegvízzel próbálják mosdatni.

- A legkomolyabban. Gyönyörű hely lehet!

- Tudja mit, jövök én is. Még családunkból senki sem volt a paradicsomban. Másrészt, ha oda akar menni, szüksége van rám, mert egyedülálló hölgyeket ritkán fogadnak lelkesedéssel ezek a telepítők.

- De ott dolgozni kell.

- Hát akkor dolgozni fogok! - mondta mély sóhajjal. - Pedig régi megállapodás nálunk a csa­ládban, hogy ha egy leszármazott valaha dolgozni fog, akkor lefelé fordíthatjuk az ősi címert, mert ez a telivér ág kihalását jelenti. Előre!

... A buitenzorgi alvállalat egész emeletet foglalt el modern irodai berendezéssel és finom szalongarniturákkal. A munkafeltételek tényleg kedvezőek voltak, ötéves szerződést kellett aláírni és az öt év leteltével már jóformán, mint a vállalat részvényese és a maga ura élhetett a szigeten az új telepes a társaság garanciái alapján.

- De nagyon megválogatjuk a jelentkezőket és mindenekelőtt szigorú orvosi vizsgálatnak kell alávetni magukat. Erre a címre tessék előbb elmenni, azután tovább tárgyalhatunk.

Egy előkelő biztosító társasághoz kellett átmenniök, ahol az Új Hollandia Telepítés hasonló­természetű ügyeit intézték. Az orvos nagyon jó véleményezést adott egészségi állapotukról és délben újra ott álltak a tisztviselő előtt. Ez a gondos kiválogatás megnyugtatólag hatott rájuk.

- Szóval ön hajlandó öt évre szerződni és a feleségével együtt akar letelepedni?

- Pardon. A kisasszony nem a feleségem.

- Akkor csak önnek állhatunk rendelkezésére. Szigorú intézkedés írja elő, hogy kizárólag törvényes házastársakat fogadhatunk be a telepen.

... Szomorúan bandukoltak egymás mellett az uccán. Már nagyon beleélték magukat ebbe az Új Hollandia dologba. A fene a bürokráciát...

- Ha kedvet kapott hozzá, menjen egyedül – biztatta Marinette. - Higyje el, legtöbbet az érte volna, hogy maga végre tisztességes munkába áll. Így lassan teljesen el fog zülleni és kár lenne magáért.

- Gondolja?... Hoppsza! Ötlet! - s mintha csak a mezőn mennének, megragadta a lány csukló­ját és sietni kezdett vele. Egy nagy, rideg, fehér épület előtt stoppolt. Az volt kiírva: «Misszió».

- Mit akar itt? - kérdezte csodálkozvaMarinette.

- Elveszem feleségül. Jöjjön.

- Megbolondult?

- Miért? Ép ésszel nem lehet nősülni? Na jöjjön kérem, mert delet harangoznak és a pap ebédelni megy.

Marinette agya megint zúgni és kavarogni kezdett. Azután eszébe jutott a fiatal Bourgeois lány. Házasan már nem adhatják mellé társalkodónak. Igen, igen, ezt kellett volna tennie a szökés helyett is. Az lehet, hogy rendőrség megtalálja és visszaviszi, de ha a felesége lett valakinek, akkor Bourgeois, mint probléma megszünt... És Új Hollandia... A vörösfedelű, zöldzsalus házak. Végre is a házasság, ha akarják, csak egyszerű formaság és ez a fiú olyan becsületesnek látszik...

- Nézze... - mondta zavartan Adriennek. - Azzal úgy-e tisztában van, hogy a házasság legfőbb kelléke nálunk hiányzik...

- Igaza van. Nincs egy vasunk se, de mondja már.

- Nem úgy értem. Mi nem vagyunk szerelmesek egymásba és ha formailag Új Hollandia kedvéért...

- Beszéljünk röviden. Mi azért kötünk házasságot, hogy továbbra is együtt bolyongjunk, amíg kedvünk tartja. Nyugodtan megbízhat bennem, én nem fogom háborgatni, gentleman vagyok, aki jól tudja, hogy mivel tartozik egy hölgynek, még ha a felesége is az illető. Na jön, nem jön, mert itthagyom.

- És ha valamelyikünk egyszer mást szeretne?

- Ugyan kérem. Ha itt az Isten háta mögött, Indiában megesküszünk, ettől még nyugodtan férjhez mehet máshol is. Ki tudja ezt?

- Maga talán már nős?! - kérdezte Marinette ijedten.

- Nem. Én másért mentem világgá. És most van szerencsém tisztelettel megkérni a kezét kedves... kedves... hogy is hívják?

- Marinette Dupain Cheng.

- Örvendek - hajolt meg drámaian,s hozzátette. - Agreste.

Ezek után karonfogta, bementek a házba és megesküdtek.