Dupain, miután hónapok multak el és semmit sem hallott a leányáról, végkép megtört, összeroppant. Úgy érezte, hogy ez valami istenbüntetés volt. Üzletrészéért nem kért semmit, otthagyta vagyonát a társának. Most már nem árulhatta el Bourgeois a lányának, nem fenyeget­hette, hogy fillér nélkül kilöki Dupaint az utcára és perelje be, ha meri. Marinette eltünésével Bourgeois hatalma megszünt felette. Nem volt mitől félnie, hiszen a leánya nélkül semmi sem kötötte már az élethez. Leszámolás és búcsú nélkül elutazott Weltewredenből Londonba. Egy régi barátja cégénél mint tisztviselő helyezkedett el, csekély fizetésért. Bourgeois nem is bánta nagyon. Agreste jól sejtette, hogy a csalást már nem merik tovább folytatni. A hollandi uzsorás elhatározta, hogy ha az utolsó biztosítási összeget negyven ember után felvette, nyomtalanul el fog tünni valamerre dollármillióival. Úgy látszott, már nem is kell soká várnia. Hamilton három-négyhónaponként hozta a halotti jelentéseket, amelyek az elhunyt fényképé­vel is fel voltak szerelve. Mert a törzsépületben nagyon jól tudták, hogy mit ér egy halott és hogy kell felszerelni jegyzőkönyvvel, fényképpel a halotti bizonyitványt ahhoz, hogy megtá­mad­hatatlanul hiteles legyen és a biztosító szó nélkül fizessen. Ennek az ostoba Dupainnak a vagyonát egyszerűen zsebreteszi, gondolta Bourgeois. Eredetileg is ilyesmit tervezett. Egy órára járt az idő, a lányát várta, akivel tulajdonképpen már délre volt megbeszélve a találkozás. Váratlanul nyilt az ajtó és egy jólöltözött, nagyon sovány, de vidámképű, szeplős fiatalember lépett be, a szájában olyan valószínűtlen hatalmas szivarral, amilyent Bourgeois még soha életében nem látott.

- Halló, Bourgeois! Szervusz, öreg disznó! Hogy vagy?!

A férfi elképedt az ismeretlen embernek ettől a közvetlen derüjétől. Még jobban meglepő­dött, midőn a szeplős idegen széket húzott magához, közvetlenül eléje ült és vidáman csap­kodta az öreg hollandi térdét.

- Hát mi van, mi?! Hogy megy az üzlet?! Mit csinál a májad?!

- De kérem... én nem ismerem... különben is...

Az idegen biztatóan hunyorgatott feléje, úgy látszott, hogy végtelenül boldog és megelége­dett.

- Hát röviden, fiam, mert a cimboráim várnak a hotelben és a lányod is velük van. Jó lesz, ha gyorsan visszamegyek, mert ezek nem szívlelhetik a te fajtádat. Meg tudom érteni. Piszok egy familia vagytok, az bizonyos.

Bourgeois értetlenül és ijedten meredt a Franciára.

- Mit beszél?! Hol van a lányom?!

- Lehet, hogy még él. Hát idehallgass, te hóhérok apja, te piócába oltott veszett kutya, most az egyszer alaposan ütött az utolsó órád. Új-Hollandia telepesei megérkeztek Weltewredenbe és általam kéretnek, hogy légy szives, fáradj a hotelbe, ahol a tiszteletedre nagy, lincseléssel egybekötött népünnepséget rendezünk. Ugyanis, kérlek, több mint százötven rendbeli előre megfontolt szándékú gyilkosságért, ugyanannyi rendbeli csalásért kell felelned. Ezért aligha­nem felfüggesztik a politikai jogaidat.

- Mi... miről beszél?... - kérdezte Bourgeois falfehéren.

- Hát most hagyjuk a viccet. A lányodat, te ocsmány, vén fóka, a szállodában őrizzük. Ha eszed­be jutna elszökni, őt adjuk át a rendőrségnek. Tudjuk jól, hogy mennyire szereted. Van egy ok, amit nem közlök veled és amiért futni hagyunk. De csak mezitláb. Egyetlen fillér nélkül. És pedig délután félötig. Addig velem együtt összeállítod vagyonodról a státust és mindazon telepesek nevét, akik meghaltak. A biztosításukért befolyt összegeket szétosztjuk törvényes örököseik között. Vagyonod többi részével kárpótolni fogod idejükért és egészségükért azokat, akik koldusan és betegen megmenekültek a te szigetedről. És ha marad még egyetlen filléred, azt be kell dobnod a tengerbe, úgyhogy lányoddal együtt csak menhelyeken és csavargóotthonokban élhess. Alkalmas címeket készséggel bocsájtok rendel­kezésedre. Most adok neked öt perc gondolkozási időt, ha azután nem engedelmeskedsz szó nélkül, akkor a nyakadnál fogva viszlek a rendőrségre.

A férfi tudta, hogy minden elveszett és a legkisebb büntetés, ami érheti, ha a vagyonát elveszik. A törvény csak maximumot szabhat ki rá. Menekülésre nincs remény.

... Negyed óra mulva Bourgeois ott állt a hotelszobában.

Jelen voltak többen a telepesek is. Egy szemrehányó szót sem szóltak neki. Csak nézték. A galambősz Lorimer, a megtört Rosnerné talpig gyászban, a szálfatermetű, elszántarcú Bauer, a közben felgyógyult Graboff mankóval a hóna alatt és a többiek mind. A lánya ott ült a félkör közepén és úgy látszott, közel van a megőrüléshez. Marinette nem volt közöttük, az ő szerepéről nem volt szabad tudni Bourgeoisnak.

Ezután minden gyorsan és engedelmesen történt. Bourgeois kifizette a tisztviselőit és táviratilag intézkedett a fiókok megszüntetéséről. Délután négy órakor felvette az Új-Hollandia R. T. négymillió dollárról szóló bankbetétjét és saját számláján kezelt vagyonát is, nyolcszázezer hollandi Eurot. Délután félötig kiszámították, hogy melyik áldozat után mennyit fizettek a biztosítók, ezt az összeget, amely a pénz nagy részét tette, letétbe helyezték egy közjegyzőnél, akit megbíztak a bárhol feltalálható örökösök kiderítésével és az egyes tételek kifizetésével. Délután hatig aránylag olcsón elkelt Bourgeois háza és villája, ezekután Agreste benyult a hollandi zsebébe, elvette a pénztárcáját, az óráját, a gyűrűjét, mellénye felső zsebéből az utolsó szivarját és így szólt:

- Ha mostantól számított huszonnégy órán belül leszármazottaddal együtt még Jáván vagy, akkor nincs kegyelem. Mars!

A fennmaradt elég tekintélyes összeget szétosztotta a telepesek között. Saját magának hatvan hollandi Eurot vett el.

- Részemről csak a rezsiárat számítom fel, amennyibe nekem került a tréfa. Az egész histó­riá­ból az a tanulság, gyerekek, hogy az ember lehetőleg ne kívánkozzon élve a paradicsomba, mert mindig lesznek itt a földön patrónusok, akik ehhez szívesen hozzásegítik. Isten veletek és fogadjátok meg azt a jó tanácsomat, hogy lehetőleg kerüljétek ezentul a Vilma királynő szigetet. Szervusztok öregeim...