Év végi összefoglaló 2021
Január:
Elsején felkerült az év első verse a Poet oldalára. E versemmel köszöntöttem az újévet. Ám, hogy izgalmasabb legyen az év kezdett, nagy meglepetésemre a Szövetség első része a Libri honlapja szerint kikerült a Debreceni boltjukba. Pár napra rá a következő cikkem landolt a kiadó magazinjának az oldalán: Hiszel a Jóslatokban címmel. Majd a könyv veled van írásom került ki a Poet oldalára. Ám, mivel az a személy, aki eredetileg illusztrálta volna a mesekönyvem jelezte, hogy nem tudja vállani az illusztráció készítését, új illusztrátort kellett keresnem. Így szerzőtársam Heniko Sakka két személyt ajánlott. Helinda volt a gyorsabb, ő kezdte meg a mesekönyvem illusztrációjának és a borítójának a tervezését.
Majd a Sors című versem került ki, ismételten a Poet oldalára. Nőnap eredete című cikkem került ki a kiadó magazinjának az oldalára. Majd Helinda elküldte a mesekönyv borítójának a vázlatát. Igazán gyönyörű lesz. Hónap utolsó napján Minden évszaknak című versem került ki a Poet oldalára.
Február.
Helinda a hónap elején elkészült a mesekönyvem borítójával. Nagyon szupert lett, Emesének is nagyon tetszett. Majd a Remény című versem került ki a Hazaírok oldalára, majd ugyanezen az oldalon íróbörze oldalra kerültem fel. Magamról kellett írnom, hasonló mód, mint a Wikipédia oldala lenne. Emese elküldte a végleges borítót, amit el is fogadtam. Lassan, de készülni kezdtek az illusztrációk is. Eléggé érdekes módon készíti a képeket Helinda. Furcsa vázlatban látni őket. Hónap végén pedig egy borítóleleplezés keretében, felfedtük a mesekönyvem borítóját.
Március
A Szövetség a hónap elején bekerült a Libri hírlevelébe. 2019-ben írt írásom a könyvről, ismételten felkerült a Könyvmolyok szerint a világ oldalára, majd ugyanezen a napon a kiadó magazinjának az oldalán olvasható volt a Nőnap eredete című írásom. Helindával, majd a kiadóval egyeztetve, színező is készülni fog a mesekönyvhöz. Lassan készülőben voltak az illusztrációk. Nem voltak még kiszínezve, de így is nagyon tetszettek. Ha jól emlékszem, akkor az egyik Bandi farkas karácsonyához készült. Bandi háza volt a készülő illusztráción. Majd tavasztündér című versem került ki a Poet oldalára. Az első információ szerint a kiadótól, csupán korrekturázva lesz a mesekönyv kézirata.
Április.
Húsvét alkalmából a Poet oldalára soron kívül került fel két locsoló versem. Majd a Lendület Magazin oldalára is felkerült a könyvről írt szösszenetem. Kati jelezte, hogy belekezdett az utolsó illusztráció készítésébe. Bánat című versem a hónap elején felkerült szintén a Lendület Magazin oldalára, és azt írták, hogy bármikor, szívesen fogadnak tőlem vendégírást a magazin számára. Kiadó insta oldalán már reklámozzák a mesekönyvemet. Helinda elkészült az illusztrációkkal és a színezőkkel. Az elválaszthatatlanul és a remény című verseim a hónap végén olvashatóak volt a lendület magazin oldalán.
Május
A moly.hu oldalon a könyveimnél van egy olyan funkció; hogy könyvtár. A Szövetség kapcsán, rákerestem a könyvemre. És nagy meglepetésemre a tavaly nyár végén megjelent könyvem megtalálható és kikölcsönözhető a Fővárosi Szabó Ervin könyvtárból. Mesekönyvem a hónap elején előrendelhetővé vált a kiadó webshopjában. Lendület magazin és a Könyvmolyok szerint a világ oldalon a mesekönyvem ajánlója.
Beteg lettem, aminek következtében itthon voltam. És azért betegség ide, betegség oda, történtek közben jó dolgok is velem. Ilyen volt többek között, hogy a Libri és a Bookline oldalán is előrendelhetővé vált a mesekönyvem. Majd a hónap végén a rocky.hu oldalon is, ahol bekerültem a top10-be. Azon belül is az első helyet foglaltam el.
Június.
A Szövetség a Libri összes boltjába kikerült, továbbá ismételten megtalálható volt a Libri hírlevelében. De azért voltak ennél izgalmasabb dolgok is, a mesekönyvem háztáján. Tizenegyedikén kijött a nyomdából a könyvecském. Másnap pedig a kiadó Facebook csoportjában könyvbemutatót tartottam, ami igazán érdekes és izgalmas volt számomra. Majd a mesekönyvem felbukkant a Libri személyes ajánlata között. Tizenhatodikán kézhez kaptam a tiszteletpéldányokat és ugyan ezen a napom meg is jelent a mesekönyvem. Ismételten a rocky.hu oldalon a frissiben megjelent mesekönyvem első helyen állt a napi sikerlistáján. Líra oldalán is előrendelhetővé vált Bandi farkas történetei. Dream baby a kiadó új bloggere csodás értékelést írt a mesekönyvemről. Csernobilról írt cikkem kikerült a kiadó magazinjának az oldalára.
Július
Szoktam kutogatni a könyvem után a google-on. Ilyenkor érdekes dolgokra lehet bukkanni. Ilyen volt többek között, hogy alig pár hete megjelent mesekönyvem, felkerült egy óvodásokkal, kisiskolásokkal foglalkozó blogoldalának ajánlójában. Majd a mesekönyvem is felbukkant a Libri hírlevelében és a Szövetség megtalálhatóvá vált és kikölcsönözhető a pécsi Csorba Győző Könyvtárból. Peter Falk-ról írt cikkem, kikerült a kiadó magazinjának az oldalára. Lendület Magazin interjút készített velem, a mesekönyvemmel kapcsolatban. Mindkét könyvem felbukkant a Libri személyes ajánlata között.
Augusztus
Az augusztus nagy meglepetést tartogatott számomra. Először is, a mesekönyvem a Bookline oldalán állatmese kategóriájának a top listáján szerepelt. Nézzük is. Szokásom, hogy a munkahelyemre ment böngészem az ismert közösségi oldalt. IK oldalán szembe jött velem a Dugonics András Irodalmi díj 2021. jelöltjei ,különböző kategóriában. Belenéztem a sci-fi kategória jelöltjeinek a névsorába és nagy meglepetésemre ott volt a nevem. A Szövetség I. A vírus című tavaly nyár végén megjelent könyvemmel jelöltek a Dugonics András Irodalmi díjra. És megkezdődött az egy hónapig tartó küzdelem. Izgalmas hónapnak néztem elébe. Majd a Könyvmolyok szerint a világ oldalon a két évvel ezelőtt írt Őszi bakancslista című versem volt olvasható. Írtam az oldal adminjának, aki azt írta vissza; hogy" annyira tetszik nekem ez a vers, hogy minden évben fel fog kerülni az oldalra." Majd nagy meglepetésemre a moly.hu oldalon egy karcban jött velem szembe e versem.
Szeptember
Szeptember elejét a Bookline oldalán top listával kezdtem. Ismét állatmesekategóriában bekerült Bandi farkas történetei. Nagy meglepetésemre a Könyvmolyok oldalon is olvasható volt az Őszi bakancslista című versem. Az Álomgyár oldalán előrendelhetővé , míg a Book 24 oldalon elérhetővé vált a mesekönyvem. Aztán elérkezett a várva várt pillanat a díj kapcsán. Befejeződött a hónap végén a szavazás. Akkor még a facebook-os szavazat alapján harmadik helyen zártam sci-fi kategóriában. Hátra nem dőlhettem, hisz vissza volt a végleges szavazat, amit akkor még nem tudtam. Csak bízhattam, hogy tartani fogom a helyem.
Október.
Nagyon izgatottan vártam e hónapot. Na nemcsak azért mert a születésnapom is ebben a hónapban van, hanem azért is, mert fény derült arra is, hogy megnyertem e díjat vagy nem. De előtte azért történtek dolgok. Ilyen volt többek között, hogy újabb versem került ki a Lendület magazin oldalára. E versem az Őszi bakancslista című versem volt, majd szintén a Lendület magazin oldalára napokkal később a Tökmagház című versem volt olvasható.
Újra volt heti téma Mara blogoldalán a 40 héten az én témajavaslatom alapján születtek az írások. Az én témajavaslatom a Bánat volt. Szülinapom után egy nappal kiderült, hogy a Dugonics András Irodalmi díj kapcsán sci-fi kategóriában bekerültem a top 10-be. Márcsak egy hetet kellett várni az eredményhirdetésig. Addig készítettem egy köszönetnyilvánítás kifejező videót, mai fel is került az IK oldalára.
Végre eljött október tizennyolcadika. A nagy nap, amikor is kiderült, hogy véglegesen hányadik helyen végeztem a díj kapcsán. Tűkön ültem. Sorra tették fel a videókat kategóriaként. Közben tettem vettem, elmentem fürödni. , ha emlékeim nem csalnak negyed vagy félóránként. Félnyolc magasságában volt. Mire visszatértem, Ildi barátném üzenete várt; „Gratulálok". Majdnem visszakérdeztem mihez, mire rájöttem, hogy az én kategóriában közben eredményt hirdettek. Nem is tudom elmondani, mit éreztem. Negyedik helynél tartva jött a hatásszünet és akkor már tudtam, benne vagyok az első háromban. És igen, benne voltam. Én lettem a harmadik helyezett sci-fi kategóriában. Sajnos az oklevelet mindig nem kaptuk meg. Mai napig határtalanul boldog vagyok.
Töklámpás legendájáról írt írásom kikerült a BD magazin oldalára. Végül a hónap végén a Szövetségből érkezett a nap idézete a kiadó FB oldalára.
November
Újabb meglepetés ért az ismert közösségi oldalon. Azt hittem rosszul látok. Őszi harmónia oldalára is felkerült az Őszi bakancslista című versem.
Történt valami a mesekönyvem kapcsán. Sajnos úgy alakultak a dolgok, hogy illusztrátort kellett váltanom. Miminek hívják és ő készítette el Bandi farkas történeteinek folytatásának borítóját és illusztrációit. Sajnos a képeket nem mutathatom meg, csak jövőre. De valami eszméletlenül gyerekközpontú rajzok lettek a színekről nem is beszélve. Tervek szerint húsvétra fog megjelenni.
Írtam egy novelláskötetet. 5 történetet foglal magában. Szövetség történetét, és mellett négy rejtélyekkel teli történetet olvasható. Huszadikán volt a borítóleleplezése. Fantasztikus lett borítója. E-könyvben jelenik meg decemberben. Reméljük, hogy jövőre kikerül nyomtatott verzióba a Libri boltjaiba is.
December
Nem tudom, hogy sikerült, de a 48. héten én lettem véletlenül a heti téma kapcsán a témaadó Mara blogoldalán. Így ezen a héten az én javaslatom által születtek a témák. Az én javaslatom az Advent volt. Nincs december Adventi mesekalendárium nélkül. Idén két mesém került bele. Az első december ötödikei ablak, míg a másodikat a december tizenkilencedikei ablak rejtette. A mesekönyvem ismételten a Bookline toplistáján szerepel.
A Szövetség első rész e –könyvben elérhető az ismert webshoppok oldalán. December 17-én pedig megjelent a novelláskötetem e-könyvbe-)
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro