amikor az író dolgozik
Bizonyára már sokan elgondolkodtak azon, vajon az író, honnan veszi a szereplőket a történetéhez. Mint olvasóként még sosem gondolkodtam el ezen, csupán feltűnt néhány hasonlóság olvasás közben, író és a főszereplő között.
Mint íróként más véleményen vagyok. Volt már olyan írásom, melynek főszereplőjét tudat alatt magamról formáltam meg. Van egy úgymond mondás ,vagy nem is tudom minek hívjam:
" Az író dolgozik, gyanútlan kívülállók bármikor bekerülhetnek a történetbe"
Ugye, ugye! Sosem lehet tudni, kikerül bele a történetbe. S nem először fordul elő, hogy a közvetlen környezetemből választottam szereplőket a történetemhez. Barátok vagy volt főiskolai csoporttársak estek áldozatul. És hiába olvasták a történet kéziratát, sosem jöttek rá arra, bizony ők maguk az egyik szereplője a történeteimnek. Pedig nagyon jól leírtam őket. És még sem jöttek rá a turpisságra.
Persze vannak szereplőim, kiket magam által kreáltam meg. Ha magyar szereplői is vannak a történeteimnek ,nagyon nehezen tudok nevet adni. De angol nevet adok nekik könnyebben megy a névadás. A szövetség második részét írom éppen, s a történet új szereplőkkel is bővül majd. Ilyen új szereplő Mary French. Hogy honnan jött ez a név? Nem tudom. Egyszerűen elneveztem az egyik új karaktert Mary French-nek. Most ismerkedjünk meg vele.
Harmincas éveinek elején járó, amerikai lány. Vékony testalkatú ,hosszú barna haja és szeme van. A haját rendszerint padlizsánlilára festi . Ahogy ő mondja: Ő egy színes egyéniség. Öntelt ,egoista, munkájára igénytelen lány. Imádja, ha ő áll a középpontban. Hőn szeretettel imád "nyalni" , aminek a többi munkatársa és a szervezet vezetője Tim Night nem díjazza. Egész nap a telefont nyomkodja, és a közösségi hálón lóg. És nincs más témája, mint a sex. Szeret másokat megsérteni és megalázni, úgy hazudik mint a vízfolyás, s amit mondd vagy ír, el is hiszi.
Hogy valós személyről írtam e vagy a fantáziám kitalált karaktere e ,azt az olvasóra bízom. Minden történetemnek vagy történetemből befogok mutatni szereplőket.
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro