Magányos perceimben magam vagyok
Négy fal vesz körül engem.

Fullasztóan hat rám,minden ugyanaz
Az idő tova tűnik megállíthatatlanul.

Fáj a tudat, hogy semmit nem látok
Oly üres,idegen minden.

Csend az üres csend bénítóan hat
Dermesztő e számomra minden.

Magányosan tengetem napjaim
Lelkem darabokban,fájdalmasan.

Sors nevezzük bárhogyan
Megkínzott,üressé tett és magányossá.

Oly nehéz talpra állni,oly nehéz
Nincs mellettem senki már ,sosem volt.

Miért? Mit tettem? Ennyire rossz lennék?
Hol van az igazság? Feltétel nélküli szeretet?

Miért van az, hogy egyedül kell lennem?
Miért fáj nekem ennyire a magány?

Lelkem ,szívem nagyon nehéz
Nem tudom már tartani egyiket sem.

Telik az idő ,kifutok belőle
Semmim sem marad már nekem.