Amikor felém fordult újra az a magabiztosság sugárzott róla, amit már jól ismertem, de a szeme már nem csillogott úgy. - Segítek Thornak, segítek, hogy visszajusson Asgardba. Segítek neki, nem ez lesz az első, de talán ez lesz az utolsó. Sokszor sodortam bajba, élveztem ahogy szenvedett, ahogy vergődik a tehetetlenségtől, de végül mindig megmentettem. Ez az átkozott jóslat tönkretett. Engem okolnak olyanért, amit még el sem követtem, de a közönyükkel, az utálatukkal és a megvetésükkel, csak azt érték el, hogy ott tettem keresztbe nekik, ahol csak tudtam. Eleinte harcoltam a megbecsülésért, de aztán rájöttem, hogy felesleges. - a szemei a messzeségbe révedtek, a távolba térben és időben.

Figyeltem az arcát, ahogy megelevenedik benne a múlt. Az izmai rángatóztak a szája körül, a szeme összeszűkült, mély barázdát róva a szemöldökei közé. - A szomorúságom a kitaszítottságom lassan gyűlöletté változott, és ez tombol bennem most is. Ha lehetőségem adódik, ha csak egy kis esély is arra hogy én hozzam rájuk a pusztulást, megteszem, és nem fogok érezni szánalmat irántuk. Nem! Majd akkor én nevetek rajtuk. A hatalmas Thor, a bölcs Odin, Heimdal, Frigga és a többiek, nem tehetnek majd semmit. Ha a jóslat nem hazudik, akkor gyermekeimmel az oldalamon, seregem élén elpusztítok mindent, és mindenkit, és nem kímélem ezt a világot sem.

Nyugodt volt a hangja, mintha nem is egy előre eltervelt, világméretű katasztrófáról, több milliárd ember haláláról beszélt volna.

- De miért? Hogy uralkodhasson? Erre megy ki az egész? Hogy leboruljanak a lábai előtt?

Megfordult, és a szemembe nézett. - A jóslat egyértelműen leírja a sorsomat. A világ elpusztul, velem együtt.

- Akkor mi értelme? Segít Thornak visszatérni Asgardba, csak azért hogy aztán bosszút álljon rajtuk, úgy hogy közben mindent megsemmisít? - könnybe lábadt a szemem. Ezt túl sok volt egy napra. Először egy gyilkosság, aztán én kerültem veszélybe, de hiába menekültem meg annak az őrültnek a karmai közül, itt ez a másik. És ez ráadásul sokkal veszélyesebb. Mindenkit meg akar ölni, mindent el akar törölni, és még az sem zavarja, hogy ő sem fogja túlélni. Mint egy fanatikus terrorista. - Loki, miért nem felejti el őket? Miért nem kezd új életet a Földön?

Elhúzta a száját. - Ha látta volna egyszer is Asgardot, ha érezte volna a levegőjét, az illatokat, a hangokat, akkor nem mondana ekkora butaságot. Ez ami itt van, ez nem élet. A világa rohad. Az emberek a halálba rohannak. Pusztítják magukat, miközben rettegnek a haláltól, rettegnek attól, ami úgyis eljön. - felkapott egy almát, és dobálni kezdte. - Ez a világ, az hogy itt ragadtam lassan fog megölni engem is. Én együtt halok meg a Földdel, látom az utolsó perceit. Elfáradtam, és nem akarok tovább harcolni, de a sorosom előre meg van írva. A Ragnarok eljön, akkor is, ha itt maradok, akkor is ha visszajutok Asgardba. Csak ki kell várnom a kedvező alkalmat.

- Akarom látni. Ha nem láthatom, akkor el akarom képzelni. Mesélje el nekem milyen Asgard! - ebben a férfiben annyi keserűség van, ami több mint elviselhető. Az életét mások tetté tönkre, és én hittem abba, hogy nem minden jót irtottak ki belőle. Alig ismertem, de többet tudtam meg róla ez alatt a kevés idő alatt, mint eddig bárki. Ez nem lehet véletlen. Mint ahogy az sem, hogy találkoztunk. Hogy egyik pillanatról a másikra adtam fel az eddigi kényelmes életemet és költöztem ide. Talán azok a Nornák engem kihagytak a számításból, és egy másik lény, egy másik Isten úgy gondolta, hogy ideje beavatkozni. Ha a bizalmába fogad, ha megkapja tőlem csak a töredékét annak az odafigyelésnek, amire vágyik, és amit nem kapott meg, talán le tudom téríteni erről az ösvényről. Loki elbűvölt de közben féltem is tőle, és ami meglepett, hogy határozottan éreztem, kezdek beleszeretni. - Meséljen, kérem. Én meg elképzelem.

Felnevetett. - Azt nem lehet elképzelni. Melyik a legszebb hely a Földön? Ami önnek a legszebb? Mutassa meg, és akkor majd megmondom az hol van Asgardhoz képest?

Pokolian megkívántam valami erőset. - Tudom hogy korán van, de innék valamit. Sok mindenen vagyok túl, nem sokat aludtam, kimerült vagyok és zaklatott. Kér inni?
- Még egy pohár vizet.
Ránéztem és halkan kuncogtam. - Nem mondja komolyan. Megint vizet?! Na persze. Ha vizet akar inni, ott a patak. - öntöttem neki egy pohár vodkát. Nem fogott gyanút, azt hitte víz, és felhajtotta. Az arca még annál is vörösebb lett, mint az után, hogy megpofoztam.
A testén végigfutott a borzongás, de amint kisimult az arca, kért még egyet. Én is ittam, miközben figyeltem. Mennyire más, amikor nincs itt Thor. A harmadik pohár után melegem lett, a vastag köntösből ki akartam bújni, de nem lehetett, hiszen alatta nem viseltem semmit. Feltébláboltam a lépcsőn és a kedvenc kinyúlt pólómat vettem fel. Mire leértem Loki újra töltött.
- Óvatosan. - figyelmeztettem - 40%-os az alkoholtartalma. - ennek a szónak, hogy alkoholtartalom, négyszer futottam neki. Loki csak vigyorgott, kigombolta a felső gombot az ingén, és fújtatott.

- Még sosem ivott előtte ilyet? Azt hittem Thor tivornyáin ön is részt vett.

- Láthatatlanul igen, mert ha Thor ott van, kit érdekel Loki? - Elképzeltem, ahogy meghúzódik egy sarokban, mellőzötten, mindenki által kerülve, és vizet iszik. Thort már egészen máshogy láttam magam előtt, a szakállán lecsorgó bortól nedves felsőtesttel, ahogyan nők koszorújában élvezi a népszerűségét. - Rengeteg csodálatos hely és táj van a Földön, de ahol én voltam, és ahová azóta is visszavágyom, az ez. - Egy öböl képét mutattam meg, egy távoli szigeten. Azúrkék ég, fehér part és távolban az indigókék tenger. Magasba nyúló, szinte függőleges, majdnem hófehér sziklafalak adtak keretet ennek a csodának. A kép közepén ott állok én, barnán, boldogan, óriási karimájú fehér kalapban, védve magam a tűző napsugaraktól, tíz évvel fiatalabban, és több mint húsz kilóval kövérebben. - Borzalmasan néztem ki, ugye? - Loki egészen közel ült hozzám, megcsapott az illata. Más volt mint amit Thor közelében éreztem, más, de ugyanolyan kellemes.

- Ez maga lenne? - olyanok voltunk, mint két barát, akik régen találkoztak, és mesélik egymásnak, hogy azóta kivel mi történt, merre járt a világban. - Hosszú volt a haja.

- Csak a hajam tűnt fel?

- És hogy fiatalabb. Hány évvel ezelőtt készült a kép? - most láttam rajta először, hogy jól érzi magát, és nem csak a fél üveg vodka miatt. - Gyönyörű.

- Ugye? A tenger, a sziklák...

A szemembe nézett: Nem a tájra értettem.

Elpirultam. Őszintének tűnt, és különben is a részegek nem hazudnak. Egyre jobban melegem lett, a vodka fűtött belül, kívül Loki pillantása szította a tüzet. Valahol bennem, nagyon mélyen megszólalt egy hang, ami kétségbeesetten próbált figyelmeztetni, emlékeztetni arra, amit Thor mondott, de durván leintettem, és nem hallgattam rá. A következő pohár után sértődötten el is hallgatott, végleg.
- Milyen kedves tud lenni, ha akar.
- Tudok még kedvesebb is lenni. - beletúrt a hajamba. - Miért vágatta le a haját Tíra?
Forgott velem a világ. Mit csinálok? Akarom én ezt? Akarom hogy holnap reggel egyedül ébredjek, tudva hogy nem is számítottam neki? Hogy megalázott ürességet érezzek, és vágyakozva számoljam a perceket, eljön-e újra, aztán sírva aludni el minden éjjel egészen addig, amíg gyilkos haraggá nem alakul az, amit szerelemnek hittem?
Igen. Akarom! Őrülten akarom. Akarom őt. Incselkedni akarok vele, feltüzelni, addig húzni, hogy remegjen a vágytól, aztán hagyni hogy elcsábítson, hogy maga alá gyűrjön. - Jobban tetszenék hosszú hajjal? Megnöveszthetem, de az évekbe telik.
- Egy szavába kerül. Csak mondja ki, én sok mindenre képes vagyok.
- Egy dologra vágyom most és az nem a hosszú haj. - közelebb húzódtam, éreztem a forró leheletét, hogy egyre gyorsabban veszi a levegőt. - Csak egyet akarok...

Magához húzott és én hagytam. Elolvadtam a karjaiban, lehunytam a szemem, amitől még jobban szédültem. Belekapaszkodtam, erősen szorítottam, és amikor végre megcsókolt, minden izmom elernyedt, a csontjaim puhává váltak, és én súlytalanná. Soha senki nem csókolt meg még így. Nem játszott az ajkaival, nem tolakodott a nyelvével, ilyen csókot rég elfeledett filmeken láttam, mégis izgatóbb volt mint az eddigiek együtt. A nyakát cirógattam, és a fülével játszottam, amikor megborzongott, a nyelvemmel megnyaltam az ajkát. Válaszul felnyögött, én pedig kibontakoztam az öleléséből. Most jön az a rész amikor addig húzom, amíg párás szemekkel minden porcikájával könyörögni nem fog, hogy legyek az övé. Újra a monitorra figyeltem. Mögém kúszott, mintha azt nézné, amit mutatok, de ahogy sejtettem, már rég nem érdekelte semmi más, csak én. A kezeit a pólóm alá csúsztatta, reszkető ujjai eljutottak mindenhová, miközben szája a nyakamon barangolt. A Ragnarok árnya messzire libbent, a világ összeszűkült, erre a kicsi szobára, erre a puha süppedős kanapéra.

- Loki, ez maga a földi paradicsom. Higgyen nekem. Itt boldogan élhetne, elfelejthetne mindent. Asgardot, Thort, Odint... - a tenyerébe fogta a mellemet... elfelejthetne engem is.
Megvonaglott, és még erősebben szorított. Megemelt és mintha nem lenne súlyom, az ölébe volt.
- Elfelejteni téged? - suttogta, és már olyan fátyolos volt a tekintete, hogy nem sok mindent láthatott belőlem. - Mit tettél velem?! Elgyengültem, és rettenetesen kívánlak, még senkit nem akartam ennyire Tíra.
Bevillant, mit mondott Thornak, azt hogy sosem kellenék neki. Elhúzódtam. Megragadtam a kezét és erőszakkal húztam ki a póló alól. Bár az egész testem lüktetett a vágytól, felálltam az öléből. - Az érdekel, hogy mi változott meg azóta, hogy azt mondta az unokaöccsének, hogy soha nem kellenék? Mi csak paraziták vagyunk, ugye, szutykos kis férgek, akiket el kell taposni.
A szeme kezdett tisztulni, a légzése csillapodott, de a vágy még tombolt benne. Felállt és megfogta a kezem.
- Hogy mit mondtam az unokaöcsémnek az egy dolog. Hogy mit érzek irántad, attól a pillanattól kezdve ahogy megláttalak, az meg egy másik. - a kezemet az ágyékához húzta. - Érzed? Érzed hogy mennyire akarlak? Veled akarok lenni, és nem csak most, hanem amíg csak lehet.

Megijedtem, és el akartam húzni a kezem, de erősen fogta. Én nem terveztem hosszú távra, én csak most akarom, egyszer, talán kétszer, vagy még néhányszor, óh Istenem, milyen tökéletes férfi...

- Még mindig el akarod pusztítani a világomat és engem is?

- Már csak egyet akarok. Megvédeni téged és vigyázni rád. Tudnál engem szeretni Tíra? Azok ellenére, amit tudsz rólam, annak a tudatában, hogy miket követtem el, és hogy mire készülök. Tudnál szeretni?

- Tehát nem változtatsz a szándékodon?

Megfogta az arcom, és mélyen a szemembe nézett. Most láttam, hogy a zöld szemében van egy vékony arany sáv, ami olyan mint Nap, olyan sárga. - Nem akarok neked hazudni. Túlságosan régen rágja a düh a lelkemet, már felemésztett, átengedtem magam neki, de te egy halvány reménysugár vagy, egy aprócska esély az életre. Ne beszéljünk most erről, hagy legyek az akinek látni akarsz. Hagy legyek egy egyszerű halandó, hagy legyek egy midgardi férfi, aki vágyik a szerelmedre, az érintésedre. Csak egyszer az életemben ne a bűneimet lássák, hanem engem.

Megcsókolt, először lágyan játszadozott az ajka az enyémmel, aztán egyre szenvedélyesebben vette birtokba a számat. Ha minden szava hazugság, azt sem bánom. Ha holnap reggel elpusztul a világ, hát pusztuljon, csak ezt az éjszakát vele tölthessem. Éreztem, hogy meg fogom bánni, hogy átkozni fogom magam, és talán őt is, mégsem tudtam már józanon gondolkodni.

- Menjünk fel a hálószobámba. - suttogtam neki.