- Ez meg mit keres itt? Thor! Hogy engedhetted be!? - a nő lassan felállt és beállt Thor mögé, onnan figyelt. - Azonnal tűnjön el a házamból és ne merjen a lányom közelébe menni!
Thor nem mozdult, de közben fél szemét az asszonyon tartotta. - Nem értelek. Segíteni jött, a kórház küldte.
Felnevettem, becsapottan, keserűen. - Még hogy a kórház! Az a kórház, ahol nem ismerik? - felvettem a piszkavasat a kandalló mellől készen rá, hogy azzal zavarom ki a házból. - Mit akar tőlünk? Újságíró? Kémkedni jött? Gyerekrabló? - már Thor sem állt védelmezőn előtte. A nő a bölcső felé hátrált, de az arca nyugodt maradt.
- Kedvesem. Az orvos azért nem tudott rólam mert aznap kezdtem. Velem nem találkozott, nem találkozhatott mert nem ő volt ügyeletben. - Anna a kiabálásra felébredt és nyűgösködni kezdett. Nem énekelt, nem nevetett, csak nyöszörgött. - Kérem, nyugodjanak meg. Valóban segíteni jöttem, de ha nincs rám szükség, akkor elmegyek. - Thor a karjába vette Annát és felvitte a szobájába.
Megemeltem a piszkavasat és ebből mindent megértett. Vette a kabátját, és hátrálva az ajtóhoz lépett. - Csak még annyit szeretnék mondani, hogy ne felejtsenek el minél több kecsketejet adni neki. Forralás nélkül, frissen fejve.

- De nekünk nincs is kecskénk.

Elmosolyodott aztán még mondott valamit egy számomra ismeretlen nyelven, azzal köszönés nélkül távozott. Utána futottam, hogy kérdőre vonjam, de eltűnt.
- Bemutatkozott? Mutatott igazolványt? A francba, nem lehetsz ennyire naiv. - pedig az volt, Thor amilyen nagy termetű volt, annyira vajszívű is. Rettenthetetlen harcos, de közben hiszékeny mint egy kisgyerek. - Az emberek gonoszok és kegyetlenek. De honnan is tudhatnád ezt hiszen akiket ismertél azok megalázkodtak előtted.

- Nézz már magadra. Egy élőhalott voltál. Neki köszönheted hogy élsz.

A bűntudat nehéz súllyal nehezedett rám. - Rettenetesen érzem magam. Segített rajtam én pedig elzavartam. Felhívom a kórházat, és bocsánatot kérek. Hogy hívják?

Thor rám nézett, kikerekedett a szeme, és felhúzta a vállait. - Fogalmam sincs. Nem kérdeztem, ő meg nem mondta. Igazad van, tényleg felelőtlen vagyok.

- Nem, csak jó szívű, és nem ismered az embereket. Tudod van egy régi mondás, mindenki magából indul ki. Te nem is feltételezed azt, hogy bárki ártani akar nekünk. Félek a csodagyereknek hamar híre megy, és zaklatni fognak minket. - ekkor jutott eszembe, hogy rá sem néztem Annára - Hozd le kérlek, menjünk el sétálni. Olyan jó idő van, és én erősnek érzem magam.

Jól felöltöztettem de a csípős szél így is hamar kipirosított az arcát. Még nem volt egy hónapos, de ránézésre egy évesnek látszott. Érdeklődve figyelt mindent, a szél suhogását, a madarak énekét. A tó partjára érve letettem a fűre. Thor kagylóhéjakat gyűjtött neki, és színes kavicsokat. Az ölébe vette, és együtt nézték a kis csodákat. Figyeltem őket. Talán itt az ideje, hogy kitöröljem a fejemből Lokit, és végre úgy tekintsek Thorra, mint férfira. Már világos volt, hogy Loki végleg elment, lehet visszatért Asgardba, és a világ pusztítását tervezgeti. Csak remélni tudtam, hogy nem fog sikerülni neki. - Ha a lányod szemébe néznél, ha éreznéd az ártatlanságát, talán letennél az őrült tervedről. Ez a gyermek meg tudna változtatni, ha már nekem nem sikerült. - Thor felemelte, és Anna dala messzire szállt a tó felett. Még mindig reménykedtem, hogy megjelenik az ajtóban, és én hozzábújok. Ő átölel és megbocsájt. De lassan ott tartok, hogy nekem kell megbocsájtanom neki.

Lépések közeledtek, kövek csikorgó hangja keveredett Anna dallamaival. - Jó napot!

Fiatal férfi köszönt mosolygósan, piros arccal. Fejét kötött, színes fonalakból kötött sapka fedte, a sapka alól kilógott sodort csimbókos haja. Vastag pulóver és farmer volt rajta. - Üdvözöljük. - fogadtam. Ő volt a sokadik bérlője a házunknak. Eddig nem mindegyikkel találkoztam, de az eddigiek közül ő volt a legérdekesebb. Közvetlen volt, és nagyon szimpatikus. Anna nagy szemekkel nézte, a sapka színei azonnal elbűvölték.

- Tetszik a sapim, kicsi lány? Tessék, a tiéd. - Anna megmarkolta a sapkát, és belefúrta az arcát. - Tíra vagyok, mi még nem találkoztunk.

- Igen, hallottam, hogy beteg volt, a férje mesélte, hogy a baba születése megviselte, de ugye már minden rendben van? Hamarosan utazom tovább, sajnáltam volna, ha nem találkozunk. Én nem igazán értek a gyerekekhez, de ez a kislány egy hónapja született?

Ettől féltem. Senki nem fogja elhinni, hogy Anna még egy hónapos. - Mivel foglalkozik...

A férfi a kezét nyújtotta. - Még be sem mutatkoztam. Adam vagyok világutazó és író. Most is könyvet olyan helyekről, amiket kevesen ismernek.

- Szeretném ha erről a helyről nem írna. Nem akarom, hogy turisták lepjék el a környéket. Ide olyanok jönnek, akik pihenni, meditálni, imádkozni akarnak. Akik mint annak idején én is, maguk mögött hagyni mindent, a káoszt, a stresszt, és itt erőt meríteni a természetből. Ha mindenféle utazó jönne ide, pont ez a varázsa tűnne el. -

Thor letette Annát a fűbe, és átölelte a vállam. - Megértette, Adam? Ez magánterület, egészen odáig, ahol azokat a nagy fenyőket látja. Ide csak az jöhet, akit a feleségem és én beengedünk. El akarom kerülni, hogy állandóan rendőrök járőrözzenek a környéken, birtokháborítókat kergetve.

Adam kicsit megilletődött, ahogy Thor fölé tornyosult. - Oké, rendben, megbeszéltük. Nem jönnek be egy kicsit hozzám? Úgy érzem mindjárt esni fog.

Nem volt kedvem bemenni a házba. Csak rám törtek volna az emlékek. - Köszönjük szépen, majd inkább máskor. Ideje hazamennünk. - Anna egyszer csak felnyögött, és azt láttam, hogy Thor nadrágjába kapaszkodva, lassan feláll. Stabilan megveti a lábait, majd remegő lábakkal elindul. Egyenesen Adam felé. Thorral egymásra néztünk, és kirobbant belőlünk az üdvrivalgás, hiszen ezek voltak a gyermekem első lépései. Már csak néhány lépés választotta el őket egymástól, amikor Anna megállt, imbolygott egy kicsit, aztán a fenekére huppant. Azonnal felkaptam, még mielőtt sírni kezdett volna, össze vissza puszilgattam az arcocskáját. El akartam terelni a figyelmét, már csak az hiányzott, hogy énekelni kezdjen. - Semmi baj kicsikém, ne sírj. Itt vagyok. - Szipogva hozzám bújt, és csendben maradt. - Bocsásson meg Adam. Én elköszönök. Remélem még találkozunk.

Thor összeszedte a kavicsokat de nem jött utánam. - Drágám, nem baj, ha én még maradok beszélgetni?

Megcsókoltam az arcát. - Maradj csak. Boldogulok.

Már besötétedett, de még mindig nem jött. Kezdtem aggódni, bár tudtam, hogy nem esett semmi baja. Valószínű, hogy még mindig ő a legerősebb teremtmény a Földön, és semmi baja nem eshet. Viszont sejtettem, hogy a szomszédunk mivel fogja megkínálni, és nem hiányzott, hogy egy kis füves cigitől elmeséljen mindent egy olyan valakinek, aki könyveket ír. Anna aludt, gyorsan sikerült lefektetnem. Nem tudtam mit tegyek, vártam. Kimentem a verandára, és leültem a fotelembe. Lassan elmúlt éjfél, aztán hajnali egy. Éppen azon voltam, hogy elindulok, amikor megláttam hogy közeledik. Jókedvűen fütyörészett. Megkönnyebbülten álltam fel, és elé futottam. - Hol voltál ilyen sokáig?

- Te még fent vagy? Miért nem alszol. Késő van.

- Nagyon jól tudom. Aggódtam érted. Tudod hogy már az italt sem bírod annyira. Thor nem kellene enned az almából, mielőtt...

Thor átölelt, és megsimogatta a hajam. - Aggódtál? Köszönöm, de tudod, hogy semmi bajom nem eshet. - Hozzá bújtam. Nem mozdultunk. Aztán megfogtam a kezét, és elindultunk be a házba.

- Mesélj nekem Idunról. És az almákról. Persze, ha nem vagy álmos. Én már úgysem tudok aludni.

Lekuporodtunk a kanapéra, bebugyoláltuk magunkat takaróval, és Thor mesélni kezdett. Átölelt én a mellkasára hajtottam a fejem, és úgy hallgattam, mint egy kisgyermek az édesanyja meséjét, áhítattal, nyílt szívvel. - Idun az egyik legszebb közülünk, édes lány, az almák meg nem olyan almák, amiket te ismersz. Atyám Lokival sokszor indultak vándorútra, hogy ilyenkor mit csináltak az sokszor nem derült ki. Úgy vélem Midgardon jártak, az emberek hitét erősítették. A sok titok közül egy mégis eljutott hozzánk, az akkor történtek elszenvedői mi lettünk. Aztán atyám ezt is elregélte a halandóknak, akik persze saját szájuk íze szerint szőtték tovább a történetet. A vándorlás során megéheztek, de valamiért hiába főzték a húst, az nem akart megfőni. Nem tudta a miértet sem Odin, sem Loki, pedig ha már ők tanácstalanok voltak, akkor ott tényleg nagy a rejtély. Segítségükre érkezett Thjazi, aki sas képében nézte őket egy fa tetejéről, és akiről tudni kell hogy egy hegyekben lakó óriás. Megígérte hogy segít nekik, ha kap az ökörből, amit megfőzni akartak. Persze hogy belementek, és láss csodát, el is készült az étel. De Thjazi telhetetlen volt, és a legszebb húsokat akarta magának, ami már sok volt Lokinak. Nagybátyám el akarta üldözni egy bottal, amikor is Thjazi elkapta a botot, és magasba szállt vele. Loki rimánkodott, hogy tegye le, mert ha lezuhan, vége. Thjazi az életéért cserébe Idunt kérte, és Loki belement. Elcsalta Idunt az erdőbe, tudod milyen meggyőző tud lenni, és ott átadta őt a óriásnak. Nem volt más választása, Loki minden volt, de nem hitszegő. - megsimogatta a hajam. - Figyelsz még, vagy elaludtál?

- Figyelek. Mond kérlek tovább.

- Az almák nélkül mind öregedni kezdtünk, mint én most. Egyedül Lokin nem látszott semmi, mert ő azért a biztonság kedvéért eltett magának néhányat a gyümölcsből. Kértük hogy segítsen megkeresni Idunt, és ő ahelyett, hogy végignézte volna mi többiek hogyan sorvadunk el, és pusztulunk el sorban, segített. Megmentett minket, visszaszerezte az almákat és Idunt is. De Thjazi sem hagyta annyiban. Loki után eredt és már attól tartottunk, hogy elkapja őket, de az utolsó pillanatban meg tudott szökni. Ha elkapja, akkor kénytelen lettem volna végignézni a kínhalálát, mert mindannyiunkat elhagyott az erőnk. Nagy tüzet raktunk, és az tartotta vissza Thjazit, és én minden erőmet összeszedve agyoncsaptam a pörölyömmel.

Néztem a tüzet a kandallóban, vajon mekkora lehetett az, ami egy óriást visszatart. - És megköszöntétek Lokinak? - Thorra néztem, ahogy a szemében tükröződik a láng fénye. - Ugye nem? Gondoltam. Az életét kockáztatta értetek és nem kapott érte semmit. Aztán mi lett?

- Aztán még nem volt vége a történetnek, mert a jégóriás lánya bosszút esküdött. Asgard még akkor védtelen volt, nem volt időnk az almákkal foglalkozni, még vének voltunk és erőtlenek. Egyedül Idunra és Lokira számíthattunk, de ők is kimerültek voltak. Skadi látta hogy egyenlőtlen lenne a küzdelem, de forrongott benne az apja halála miatt érzett kegyetlen gyűlölet irányomban. Apja nélkül egyedül maradt, és ekkor azt kérte, hogy egyikünk vegye feleségül. Loki és én is már ekkor nősek voltunk, mi nem jöhettünk számításba. Odin beleegyezett, és felajánlotta hogy Skadi válasszon férjet, a lábuk alapján. Megnehezítette kicsit a dolgot, de Skadit ez nem érdekelte. Választott. Elég szerencsétlenül, mert Njörd lett a párja, aki a tengerpartokat szereti, és gyűlöli a farkasüvöltést és a hegyeket, Skadi pedig ki nem állhatja a tengert és fél a sirályoktól. Hiába szerettek egymásba nem laknak egy helyen, csak vágyakoznak egymás után.

Elszomorított a történet vége. - Akkor ti is ismeritek a reménytelen szerelmet és a sóvárgást valaki iránt, aki nem lehet ott. Volt még valami ez után? Remélem Loki nem lett felelősségre vonva? Thor, ugye nem?

Thor feszengett, morgott egy sort, hogy elzsibbadt a karja, de addig unszoltam, amíg kinyögte. - Mondhatnám hogy nem, úgysem jönnél rá. Az emberek nem akarták elhinni, hogy ezt Loki megúszta, pedig így volt. Nem hálálkodtunk neki, de nem is kapott büntetést. De a halandók nem érték be ennyivel. Ők úgy gondolták, hogy mi kegyetlen tréfával toroltuk meg az újabb cselszövését, és hogy Skadit megnevettessük, hogy legalább egy kis időre elfeledje apja halálát, Lokit gúnyoltuk ki. El sem merem mondani, milyen gonosz kis történtet szőttek az emberek. Ha belegondolok, Loki azért lett ilyen, mert ilyenné tettük. Te mégis megszeretted, mi képtelenek voltunk a jót meglátni benne. - felsóhajtott - Ennyi volt Idun almáinak a története. Nem élünk örökké, ezeknek a gyümölcsöknek a segítségével tart az életünk oly hosszú ideig.

Elhúzódott tőlem. - Azt hiszed nem látom magamon a változást, azt hiszed nem szeretném felfalni mindet Idun almái közül? Nézd a kezeimet. Nincs már bennük erő.  Vágyom a régi valómra, fáradt vagyok, érzem a fájdalmat, ezeket most ismeretem meg ez alatt az idő alatt, hogy itt ragadtam. És azóta tudom milyen a reménytelenség, a vágyakozás olyan után, ami soha nem lehet az enyém, - rám nézett. Tudtam hogy mire gondol. - olyan után, aki nem lehet az enyém. - nagyot nyelt, a szeme megvillant, ismerős volt ez a nézés - Tíra, én mondani akarok valamit. Ez nem én vagyok, én nem Thor vagyok, én...

- Tudom, hogy ez nem te vagy. Reménykedjünk hogy minden rendbe jön, és akkor újra a régi leszel. Gyere, feküdnünk le. - Isten veled Loki. Ideje, hogy elengedjelek, és a jövőmmel foglalkozzam.

- Miért nem vágatod le a hajad Tíra?

Na ne, ne rontsd el a pillanatot kérlek. - Nagyon jól tudod, hogy miért.

- Még mindig szereted? Állj meg kérlek, beszéljük ezt meg. - megfogta az állam. A szeme zavaros volt, a hajából édeskés illat áradt. - Tudom, hogy igen. Meddig vársz még rá? Ugye, tudod, hogy már nem fog visszajönni.

- Életem végégi várok rá, ha kell. Szeretem. Bár ne szeretném, bár meg tudnám gyűlölni, vagy elfelejteni. De nem megy. - sírva fakadtam - Rettenetesen hiányzik.

Thor lehajolt és megcsókolt. Nem ellenkeztem. - Nekem nem. Ne haragudj, de én azt kívánom, hogy soha többé ne jöjjön vissza. - a kesernyés csókja jól esett. - Kívánlak, nagyon. Add nekem ezt az éjszakát Tíra, csak ezt az egyet.

Elhúzódtam tőle. - Most beszéltem neked az érzéseimről, és te azt kéred, hogy áruljam el őt! Nem érted meg, hogy Lokit szeretem?

Megragadta a karom, és magához húzott. - Nem arra kérlek, hogy ne szeresd, és azt sem kértem, hogy engem szeress! Csak ezt az éjszakát kérem, aztán soha többé nem zavarlak ezzel. Könyörgöm!

- Engedj el Thor! Megőrültél? Ha lefekszem veled azzal megbántom őt.

- Nincs itt, ugye? Nem fog tudni róla. Senki sem fog tudni róla, csak mi ketten.

- Nem! Menj aludni. - már bántam hogy ellágyultam. Percekkel ezelőtt még akartam, de most már minden porcikám tiltakozott az érintése ellen. Felszaladtam a lépcsőn, és becsuktam az ajtót. Összekuporodtam az ágyamon és halkan sírni kezdtem. Hallottam, hogy megáll az ajtó előtt.

- Bocsáss meg Tíra! - Féltem, hogy bejön, de aztán hallottam, hogy lemegy a lépcsőn. Nyílt a hűtő ajtó, és tudtam, hogy most leissza magát. Nyílt a bejárati ajtó, aztán csend lett. Csak a hintaszék ütemes nyikorgását lehetett hallani. A monoton zaj hamar álomba ringatott.

Félálomban puha ajkak csókját éreztem a nyakamon. Vékony, de izmos test simult hozzám, és a nevemen szólított. Loki volt, megismertem a suttogását. - Hiányoztál. Nem bírtam tovább nélküled, pedig mindent elkövettem, hogy elfelejtselek. Hűséges voltál hozzám?

- Igen. - hozzásimultam. - Annyira szeretlek. Ugye nem mész el többé? Ugye itt maradsz velem?

- Örökké veled maradok.

Csendben szeretkeztünk, összekuporodva. Csak azt akartam, hogy sokáig tartson. Átölelt hátulról, lassan mozgott, keze bejárta a testemet. Aztán hasra fektetett, de egy pillanatra sem bújt ki belőlem, és addig kényeztetett, amíg a párnába sikoltva felrobbantam a kéjtől. Követett ő is, a hajamba suttogva, mennyire szeret. Szinte azonnal elaludtam. Hosszú idő után az első nyugodt éjszakám volt ez a pár óra hajnalig. Amikor kinyitottam a szemem azt hittem, az egészet csak álmodtam. De amint megéreztem, hogy ott fekszik mellettem, tudtam, hogy valóság volt. Az órára néztem, alig múlt négy óra. Csupán két és fél órát aludtam, mégis kipihentnek éreztem magam. Már el is felejtettem, hogy milyen jó érzés úgy ébredni, hogy az ember a felgyülemlett feszültséget kiadja magából egy mindent elsöprő orgazmussal. - Jó reggelt szerelmem...

Aztán belém fagyott a szó. Aki mellettem feküdt, és még aludt az nem Loki volt.

Thor feküdt mellettem elnyúlva, karja a feje alatt, szétvetett lábakkal, meztelenül.