-Mu-muszály!!!-kiabáltam amennyire csak tudtam-nekem most muszály elmennem innen!
-Sajnálom de most nem mehet el-mondta egy kedves nővér.
-P*csába Kimmel!-ahj igaz,a haragomat nem rajta kéne kitöltenem,de egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy hogyan lehet valaki ennyire utálatos.Igen,Kimberlyre céloztam.
-Mi a neve kedves?
-Molly Smith,de kérem hadd menjek haza.Nagyon fontos lenne.
-Sajnálom,de mint mondtam nem tehetem.
-Kérem!-könyörögtem mint egy óvodás.
-Sajnálom de nem!-kiáltott rám.Valószínüleg megunta a könyörgésem.Kiment a szobából.
Szomorúan visszacsúsztam az ágyba.Mikor kezdett unalmas lenni az egyedüllét, a kihalásztam a zsebemből a telóm.Megnyomtam a bekapcsoló gombot,és  egyszerre zúdult rám a millió értesítés, vagy aggódó üzenet.
*csoportos beszélgetés*
Lola üzenete:Úristen jól vagy Molly?
Én:Túlélem❤️.
Jess: A nővér nem enged be minket😣.
Billy:És mikor engednek ki?😉🤤😶
Én:Talán holnap,de még nem biztos.
-Itt állunk az ajtó előtt Molly!-hallottam meg a lányok hangját a fal másik oldaláról-kérlek engedj be!
-Úristen Ella!-sírtam el magam.
-Erre jártam és gondoltam,hogy benézek hoz-de nem hagytam hogy végig mondja,mert szorosan magamhoz öleltem.
-Úristen hány éve nem láttuk egymást-kezdtem el számolni.
-6 éve,de mostmár mindegy mert itt vagyok.
-Figyi, valahogy ki kell juttatnotok!-vázoltam fel a tervem.
-Jó,de miért ilyen fontos ez?Mondjuk én is elszöknék-tette hozzá nevetve Billy.
-Mert ma van Nicole úszóversenye,és nem hagyhatom ki!Világbajnokság!Érted kijutott a VB-re!!!-akadtam ki.
-Biztos megérti hogy nem tudsz elmenni-próbált megnyugtatni-vaagy-vigyorodott el-Mi lenne haaaa...kicsempésznénk téged?-adta a kiváló ötletet Billy.
-Najó,én benne vagyok- biccentett felém Jessica.
-Na ne beszéljünk,hanem induljunk!-bíztatott Lola.
-Jó-adtam végül meg magam.Elindultunk.
-Öhm magának nem véletlenül abban a szobában kellene feküdnie?-ráncolta a homlokát az orvos.
-Elnézést,hol találom a mosdót?-terelte el a figyelmet rólam Jess.Mi elosontunk az orvos mellett, majd hihetetlen gyorsasággal kifutottunk az épületből.Szerencsénkre az uszoda nagyon közel volt.
-Billy kérlek,lassabban!-kiáltottam utána.
-Mi történt?

Ironikus,hogy mind elfelejtettük,hogy miért kerültem be a kórházba.
-A lábam-rogytam össze erötlenül.Majd újra minden elsötétült.Kezdem megszokni, hogy nekem semmi sem jön össze.De komolyan,még jobb lett volna , ha ott maradok a kórházba.
-Kérlek, Molly!Maradj ébren!Ne csukd be a szemed!Maradj itt velünk!-kiáltozott sírva Billy.Jessica utolért minket,de a sok vér láttán elájult.
-Hívd a mentőket!-kiáltotta Lola is sírva.
-Hívom!-szólt vissza Billy.
-Várj!Ne!-tartotta vissza Lola.
-Mert?
-Mert onnan szöktünk meg, és hogyha elszöksz akkor a rendőrségre küldenek!
-Ez akkora nagy hülyeség!-nevetett Billy,közben engem siratva.
-Ne nevess!Mert utánanéztem-sírt tovább Lola.
-Basszus!Akkor mi a fenét csináljak?-kérdezte tanácstalanul a fiú.
-Hívd fel azt az orvos ismerősödet!-hadart mindent ami eszébe jutott.
-Mark!Vedd már fel!-ordított a telefonba.
-A rendőrség-dünnyögte ájultan Jessica.
-Micsoda?-néztek rá furán,de egyben ilyedten.
-A rendőrség!-kiáltotta hangosan-Van egy haverom az örsön.
-De én akkor se megyek a rendőrségre!-tiltakozott Lola.
-Figyeljetek!Engem az sem érdekel ha bekerülünk egy cellába,mert nézzetek rá Mollyra!Vérzik a feje!Kitudja mije tört el vagy mije sérült meg!Szóval én beviszem a kórházba!Ha jöttök,ha nem!-hirtelen éreztem ahogy az ölébe vesz és elvisz a kórházba.Az út egy örökkévalóságnak tűnt.
-Bi-bi-bil-billy?-próbáltam felemelni a fejem  bambán Billy a válláról.
-Nyugodj meg,nincs semmi baj!Biztonságban vagy itt,higgy nekem!-majd olyat tett amely igazán meglepett.Szenvedélyes csókba hívta száraz ajkaim.Nem tagadom, élveztem. Furcsa,mert bár 14 éve legjobb barátok vagyunk,mégis ez volt az első közös csókunk.Lassan eltoltam magamtól.Majd még mindig kábultan követtem szememmel kézmozdulatait.Szabad kezével fülem mögé igazított egy kósza hajtincset.Hirtelen, még magam sem tudom hogy miért,de megcsókoltam.Ez a csók még szenvedélyesebben magyarázta el az érzéseit.Egy pillanatra megállt az idő körülöttünk.Csak ő és én voltam.
Léptei egyre csak lassultak.Nem akartam hogy végig érjen ez a pillanat,a mi pillanatunk.Csakhogy már vagy 2 liter vért vesztettem.
-Öhm,talán mennünk kéne,mindjárt elvesztem az összes véremet-nevettem kínosan.Becsuktam a szemem.