Merj írni!
Merj remélni!
Merj képzelni!

Merj arany virágokból koszorút fonni,
és édes szerelmednek, múzsai ihletért, azt adni!

Merj a törött lábú pacsirtának ezüst műlábakat adni!

Merj a valóságban az elesettnek segíteni, merj sorsán sírni!

És mikor majd az álom jön,
a valóságon túl a műláb igazivá lőn,
és a pacsirta majd ott, a magasban repül fönn.
Csak repül s repül.

Szállj, te lírai madár!
És soha, de soha, egyetlen ésszerű és keseredett emberi szónak meg ne állj!
Gyerünk -, szállj!