Akutagawa szemszöge:

Reggel még mindig mellettem volt. Nem tudom mikor engedett el? Mikor fordult át a másik oldalára és én mikor fordultam felé? Amikor kinyitottam a szememet őt láttam. Nekem háttal feküdt. Én pedig átöleltem őt. Mint két kifli úgy feküdtünk végig, hogy már én karoltam át őt. Chi békésen aludt nem zavarta, hogy hátulról magamhoz húztam. Egyik karomat a nyaka alatt vezettem át, míg a másikkal a derekánál fogtam. Minden légvételét éreztem, mert annyira szorosan öleltem magamhoz. Forróság kezdte átjárni a testemet.

- „Mit művelek?" – fogtam fel, hogy mit teszek – „Egész éjjel így voltunk? Mégis mikor és miért tettem ezt? El kell engednem!"

És meg is tettem volna, ha az eszem rá tudta volna venni a testemet. Ugyan az az érzés öntött el, mint a liftben. Pont, mint mikor elengedte a kezemet és én belül utána kaptam volna. Ha arra gondoltam, hogy el kell őt engednem fájt. Szívem zakatolt és a légzésem is felgyorsult. Nem tudtam elengedni.

Aztán Chi mocorogni kezdett. Engedtem az ölelésen, mire ő felém fordult és odabújt hozzám. Fejét a karomon pihentette, míg homlokát mellkasomnak döntötte. Elakadt a lélegzetem és majdnem kiugrott a szívem a helyéről. Még a pólón keresztül is éreztem, ahogy kifújja a tüdeében lévő meleg levegőt. Minden ilyenbe beleborzongtam.

- „Nem maradhatok itt! Már így is messzire mentem el!"

Óvatosan kihúztam a karomat feje alól, így nem ébresztettem fel. Kimásztam mellőle. Fájt. Rettenetesen rosszul esett, hogy ott kellett hagynom. Az ajtóból még visszafordultam, hogy lássam. Nem kellett volna.

- „Miért fáj ennyire? Nem akarok mellőle elmenni!" – szorítottam ökölbe a kezemet.

Nagy nehezen sikerült átmennem a fürdőszobába, megmostam arcomat csak, hogy ki tudjam űzni fejemből a gondolatokat.

- „Szedd össze magad Akutagawa Ryunosuke!" – néztem szembe magammal a tükörben – „Mégis, mi történik velem?"

Ahogy felidéztem az előbbi képet, ahogy Chi hozzám bújik összeszorult a mellkasom. Jobb kezemmel a szívemnél megszorítottam a pólóm anyagát.

- „A francba! Mi ez? Ezt Chi váltotta ki belőlem, de hogyan és miért? Eddig egy nő mellett sem éreztem ilyet. Erre pont egy gimnazista lány indít el valamit?"

Leültem a hideg kőre és próbáltam leküzdeni a mellkasomat elöntő fájdalmat.

- „Chi... 17 éves... Vagyis csak 3 évvel fiatalabb nálam... A húgom lehetne. De miért nem tudom úgy kezelni?"

Kínomban letusoltam és a forró víz segített kitisztítani a fejemet. De mikor kiléptem a fürdőből akaratlanul is a szobám felé indultam el. Pont az ajtóm előtt eszméltem fel. Megráztam a fejemet és visszafordultam, lementem a lépcsőn. A konyhában a hűtőt kinyitva jöttem rá, hogy csak a megmaradt ramen van, amit Chi csinált. De reggelire nem pont a legjobb választás. Valami mást kéne ennünk. Kénytelen voltam visszamenni a szobámba. Halkan mentem be, mert még aludt. Próbáltam rá se nézni, csak gyorsan átöltöztem. Viszont mikor elkészültem mégis ránéztem. Még mindig abban a pózban feküdt, ahogy hagytam. De egyik kezével a párnámat szorította pont ott, ahol nekem kellett volna lennem. Nagy volt a kísértés, hogy visszamásszak mellé. Gondolatban elképzeltem, ahogy ismét magamhoz ölelem, és ő mosolyogni kezd. Tettem is egy lépést felé.

- „Nem! Nem lehet!"

Izmaim megfeszültek, ahogy magammal küzdöttem, de végül ki tudtam sétálni a szobából. Ott nekidőltem a falnak, hiszen megint elöntött ugyan az az érzés.

- „Ezt be kell fejeznem! Nem lehet! Nem ragaszkodhatok hozzá ennyire!"

Levánszorogtam a földszintre és a konyhában hagytam egy üzenetet neki. Arra az estre, ha felébredne, míg nem vagyok itt, hogy elugrottam reggeliért.

Chi szemszöge:

Mikor felébredtem egyedül voltam. Akutagawa már nem feküdt ellettem. A helye az ágyban is kihűlt már így nem most hagyott itt. Kicsit rosszul esett, de úgy gondoltam biztosan el akarta kerülni a kínos beszélgetést az estével kapcsolatban.

- „Amikor átöleltem, olyan gyorsan vert a szíve..." - jutott eszembe.

Kimásztam az ágyból és lementem a földszintre, hogy megkeressem. De nem volt sehol. Aztán a konyhában megtaláltam az üzenetét.

- Szóval boltba ment. Akkor nemsokára visszajön.

Visszamentem az emeletre a saját szobámba felöltöztem sima póló hosszú melegítőnadrág kombóba. Rendbe raktam a hajam, aztán fogat mostam. A dobozaimból kipakoltam a fürdőszobai cuccaimat. Törölközők, sampon, stb. és bepakoltam őket a kád és a mosdókagyló közötti szekrénybe. Volt benne hely bőven. Látszott, hogy csak egy fiú cuccai voltak eddig benne. Ekkor hallottam, meg hogy nyílt a bejárati ajtó, így gyorsan lesiettem.

- Szóval már ébren vagy. – vette észre érkezésemet.

- Nem olyan rég óta, de igen.

Sok cucc volt nála teli zacskók formájában. Kicsit esetlennek tűnt közöttük. Látszott, hogy nem most volt az utolsó alkalom, hogy nagybevásárlást csinált. Ez a mostani is az én tiszteletemre volt. Mellé léptem és elvettem tőle pár zacskót és segítettem bevinni őket a konyhába. Hamar elpakolásztuk a vett dolgokat és az üres szekrények szépen megteltek. Mikor végeztünk elővett két tányért.

- Reggelizzünk. – vetette fel, amit én bólogatással fogadtam el.

A kései reggeli után a vasárnap eseménytelenül telt el. Én a nap egyik részében azzal foglalkoztam, hogy a dobozaimból teljesen kipakoljak és a szobát olyanná tegyem, mint amiben tényleg laknak. Minden könyvemet felpakoltam a polcokra és az egyéb tárgyaimat is elhelyeztem. Úgy ítéltem, hogy talán szerzek pár plakátot is, amiket kirakok majd a falra, mert a korombeliek ezt csinálják tudtommal. Egész jól fog kinézni legalább is, ha sikerül olyanra, mint amilyennek elképzeltem. Miután befejeztem már délután fél kettő fele járt az idő. Megettük a tegnapi vacsora maradékát ebéd gyanánt. A nap másik felét Akutagawa –val együtt a nappaliban töltöttem a nappaliban. Mindketten olvastunk egy-egy könyvet. De még így is észrevettem, hogy Akutagawa feltűnően kerül. Ezt annak tudtam be, hogy nem tudja, és nem akarja kezelni az este történteket. Így nem is hoztam fel neki a témát. Valahogy eltelt a nap. Este megbeszéltük, hogy holnap elkísér az iskolámig, hogy tudjam, merre kell mennem. Nem akartam kiiratkozni, mert már csak egy évem volt hátra. és legalább egy érettségit akartam szerezni. Egyet értett velem hogy jó ötlet ez a részemről.

Másnap korán keltünk, mert most már nem 5 percre lakom a sulitól. Nem akartam elkésni, főleg, hogy a péntek kimaradt. Érdekes módon Akutagawa nem a megszokott fekete köpenyét viselte, hanem egy normális fekete kabátot. Mikor rákérdeztem azt felelte, hogy így kevésbé feltűnő és nem kell a keskeny utcákon át haladnunk kerülőkkel. Mehetünk a fő úton egyenesen. És valóban így jóval gyorsabban is haladtunk. Ahhoz képest, hogy mennyivel messzebb volt most a lakás a sulitól hamar odaértünk. Akutagawa nem kísért egészen az ajtóig csak a sarokig. Viszont ott még megsimogatta a fejemet.

- Mikor végzel? – kérdezte

- Négykor van vége az utolsó órámnak. – feleltem, de még kicsit meg voltam lepve a kérdésen.

- Érted jövök. – mondta röviden és már ment is.

- Sz-szia! - szóltam utána, amire hátraintett párat.

Fura volt egy kicsit... Ahhoz képest, hogy látszólag került mégis foglalkozott velem. Ez mosolyt csalt az arcomra, miközben besétáltam az épületbe. Így nem volt annyira unalmas az órákon ülni sem. Időről időre eszembe jutottak a hétvégi események. Órákon ugyan figyeltem, meg jegyzeteltem. Néha még jelentkeztem is. De köztük csak rajta járt az eszem.

- "Már nem vagyok egyedül... "- vigyorogtam magamban az egyik szünetben.

Aztán meghallottam valamit. Általában nem szoktam figyelni az osztálytársaimra. Náluk már az első héten el lettem könyvelve stréber, jó tanulónak. Így nem foglalkoztak velem meg én sem velük. És mivel semmi dolgom nem volt a sulin kívül, így naná, hogy osztályelső lettem. De mellette olyan antiszoc, mint annak a rendje. De nem zavart. Egy gonddal kevesebb, ha nem kell emberei kapcsolatokat fenntartani. Legalább is akkor, mikor ide kerültem ezt gondoltam. Mindig egy könyv társaságában töltöttem a szüneteket. Ez most sem volt másként, amellett, hogy végig a szürke szempár tulajdonosán gondolkodtam. Viszont ez alkalommal elkapott a fülem egy mondattöredéket. A lányok a terem közepén, padokon ülve Akutagawa –ról beszélgettek.

- Hallottam én is! De megérdemelték! Azok a perverzek már hetek óta azon a környéket jártak.

- „Ezek biztosan azok, akik engem is elkaptak."

- De biztos, hogy ő ölte meg őket?

- Más nem tehette. Úgy szétmarcangolni csak az ő áldottsága képes. – mutogatott az osztály dívája.

- „Na, most már biztosan róluk beszélnek. Még szerencse, hogy akkor eltakarta előlem a látványt. Ha ilyen rettenetes volt..."

- Te sokat tudsz az ilyenekről igaz?

- Igen. A bátyám is áldott és ő a kormánynak dolgozik.

- Na és mit szól ahhoz, hogy bele vagy zúgva Akutagawa –ba?

Majdnem leestem a székről. Ez a lány kedveli őt? Holott nem is ismeri? Ilyen lehetséges? Folytattam a hallgatózást.

- Még nem tudja. – nevetett – De nem is értené meg. Valahogy vonzódok az ilyen rosszfiúkhoz.

- Akutagawa Ryunosuke. – gondolkodott el egy másik – Egy hidegvérű gyilkos, a tökéletes rosszfiú. Biztosan nem tud gyengéd lenni. De ha neked ez bejön?

Az utolsó kijelentésen akaratlanul is vigyorogni kezdtem és hozzá pár kuncogás is elhagyta számat.

- „Még hogy nem tud gyengéd lenni? Velem még senki sem bánt olyan kedvesen, mint ő. Belül teljesen más."

- Te meg mit röhögsz? – Hallottam meg mellőlem.

Sajnos a társaság észrevette, hogy jót szórakozok rajtuk és már az asztalom körül álltak. A díva szúrós szemekkel illetett, ahogy mellettem állt és folytatta a kérdezést.

- Kérdeztem valami!

- Bocsi... - feleltem – Akaratlanul is hallottam a beszélgetéseteket. Csak azon mosolyogtam, hogy mennyire a külső alapján ítélkeztek.

- Ha? – mordult rám egyből – Azt hiszed te jobban meg tudod állapítani, hogy milyen is egy ember?

- „Ami azt illeti igen..." - gondoltam, de nem mondtam ki.

Megragadta az ingem nyakát és felrántott a székemről, ami alatt sikeresen elszakította az anyagát. Nem ellenkeztem, hiszen úgy sem tud ártani nekem.

- Ide figyelj vakarék - rántott magához – Húzd meg magad, mert megjárod! – fenyegetett meg, majd visszaejtett a székemre.

- „Ezeknek meg mi baja lehet?" – néztem utánuk – „Ennél jobban hova húzhatnám meg magam? De most meg kell varrnom az ingemet, ha hazamentem..."

Akutagawa szemszöge:

Az hogy vasárnap végig kerültem és elhanyagoltam valamennyire segített. Így, mikor másnap reggel ott kellett hagynom az iskolánál, nem esett olyan rosszul. De arra is rájöttem, hogy szeretem simogatni a fejét. Ezen magam is meglepődtem. Olyan puha a haja, mintha egy macskát simogatnék. Kellemes érzés volt, mikor ujjaimat kék tincsei közé vezettem. És bár nem esett annyira rosszul, hogy ott kellett hagynom, azért ott maradtam, míg bement az ajtón. Ezt persze ő nem vette észre, mert ezt hitte már elmentem.

A főnök aznapra csak egy egyszerű unalmas munkát adott. Egy fegyverszállítmány átadásánál kellett ott lennem nekem is. Mostanában valakik szeretnek ilyenkor rajtaütni az embereinken, ezért biztosítéknak ott voltam, ha bármi történne. De mivel simán ment minden, így hamar lement az üzlet és délre már végeztem is. Ebben csak az volt a gond, hogy addig, amíg dolgoztam arra koncentráltam, így nem Chi –re gondoltam. Viszont miután végeztem, szépen lassan visszakúszott a fejembe.

- „Legyen már 4 óra..." - sóhajtottam magamban.

Amint kiejtettem a fejemben a szavakat megjelent előttem, ahogyan mosolyog.

- „Már megint ez!" – fogtam a fejemet – „Látni... látni szeretném... Francba!"

Ekkor megcsörrent a telefonom. A főnök száma volt a kijelzőn.

- Boss? Itt Akutagawa – vettem fel.

- Sikerült új időpontot és helyszínt intéznünk a találkozónak – tért egyből a tárgyra – Pénteken lesz a pályaudvar melletti téren délben.

- A legnagyobb tömegben és jól belátható helyen. – fűztem hozzá megjegyzést.

- Pontosan. Így kisebb az esélye, hogy rajtatok ütnek. Chi kunt is vidd magaddal.

- Első alkalma lesz. – jegyeztem meg - De nem lesz gond. Okos lány.

- Remélhetőleg, ha ő is ott van, jobb üzletet tudtok kötni.

- Meglesz főnök.

Egy hümmögést hallottam még a vonal másik végéről, aztán letette. Eltettem a mobilt és tétlenül kezdtem bolyongani Yokohamában. Haza is mentem visszavettem a reggel használt kabátomat. Mert mégsem kellene a másikban mennem érte. Azt hittem elég lassan haladtam mindenhova, hogy teljen az idő, de fél négyre már Chi iskolájánál voltam. Nem volt jobb dolgom így vártam a sarkon. A csengő elég hangos volt ahhoz, hogy még ott is halljam így, mikor megszólalt közelebb mentem. Az iskola előtti téren az egyik díszesebb lámpaoszlopnak döntöttem a hátamat, úgy figyeltem a bejárati ajtóból elősereglő fiatalokat. Eszembe jutott első találkozásunk ezen a téren. Elgondolkozásomból Chi zökkentett ki.

- Aku... - bökdöste meg oldalamat.

Már vettem volna a levegőt, hogy leszidjam a becézésért. De közbevágott azzal, hogy feltette a kezét.

- Bocsi! De nem szólíthatlak a teljes neveden! Még feltűnést keltenénk – magyarázkodott, mire felhúztam a szemöldököm.

- Miről beszélsz?

- Többen ismernek hallásból vagy látásból, mint hiszed.

Egy sóhajtással törődtem bele most az egyszer. Ahogy végignéztem rajta felfigyeltem, hogy elszakadt az ingje.

- Mit csináltál? – nyúltam oda és fogtam meg óvatosan az anyagot

- Kicsit összetűzésbe keveredtem pár osztálytársnőmmel. De semmi komoly. – tette ő is oda a kezét, így ujjaink összeértek.

Megéreztem, hogy valaki figyel minket. Elnéztem Chi mellett és egy magasabb lányt szúrtam ki a tömegben. Az egyenruhája egyezett a Chi –ével. És még a nyakkendőjük színe is stimmelt. Biztosan egy évfolyamon vannak. Akár még egy osztályban is. Egyértelműen ránk nézett. Döbbenetet és mérget láttam a tekintetében. Ez utóbbi, valamiért rossz előérzetet keltett bennem.

- Aku, minden rendben? – pislogott rám Chi mikor észrevette, hogy másfele nézek.

- Ezért otthon még kapsz! – morogtam rá, amin nevetni kezdett.

- „Végre megint nevet!" –dobbant meg bennem egy nagyot.

Kicsit megsimogattam a fejét. Ekkor tűnt fel, hogy nem csak én szeretem ezt csinálni. Chi annyira élvezi, hogy szinte bújik ilyenkor a tenyerembe. Ezen mosolyogni kezdtem, majd abbahagytam a kényeztetését és elindultam. Ő egyből mellém szegődött és jókedvűen lóbálta karjait.

- „Megint olyan. Pont, mint akkor. Végre." – figyeltem, ahogy mosolyog.

Viszont még mindig éreztem annak a lánynak a tekintetét rajtunk és eléggé szúrós volt. Ez pedig nem hagyott nyugodni.

- „Nagyon nem tetszik az, ahogy Chi –re néz." – gondoltam – „Oda kell rá figyelnem."

-----------------------------------------

Hey Minaa!

Két genetika tétel között összedobtam nektek ezt a "kis" fejezetet. [2000 szó +os]

Remélem tetszett. Mondjuk úgy is megírjátok róla a véleményeteket. 

(egyéb infó: Közeledik a születésnapon és arra gondoltam hogy elindítok aznap egy one shot könyvet is. Mert miért is ne? Természetesen lehet majd kérni mert magamtól nem írok one shot-ot, csak rendes regényt. Max kisregényt. De erről majd még értesítelek titeket. Tessék figyelni a Karácsonyi kihívás című könyvet mert abban lesznek a fontsabb infók. És nézzetek fel 15.én az oldalra mert ha elindítom akkor aznap fogom valamikor.)

Na csak ennyit akartam. Addig is kellemes hetet!! Baibai!!