Akutagawa szemszöge:

A nappaliban vártam, hogy leérjen. Hallottam, ahogy pakolászik az emeleten. Arra gondoltam közben, hogy milyen régen nem hallottam már ilyen hangokat a lakásban. Amióta Gin elköltözött csend van. Lassan meg kell majd szoknom ahhoz, hogy már nem vagyok egyedül. Mikor végzett végighalad a folyosón, majd le a lépcsőn. Ott megtorpant, nem tudta merre induljon tovább.

- Erre! – dőltem hátra a kanapén.

Amint meghallotta a hangomat elindult az irányomba. Lassan lépdelt, de megtalálta a nappalit és benne engem is. Érdeklődve sétált körbe a szobában. Aztán mikor észrevette, hogy figyelem megtorpant és felém fordult.

- Igen? – kérdezte halkan.

- Semmi. Nyugodtan járd be a házat.

- Nem lehetne, hogy inkább körbevezetsz gyorsan? Nem szeretném megvárakoztatni Mori samat...

- Rendben. – tettem le az eddig általam fogott fekete színű könyvet, majd felkeltem a szófáról – Az emeleten gondolom már megtaláltad a fürdőt. – léptem mellé.

- Igen még felfele menet.

- Akkor már nincs sok minden, amit megmutathatok... - kisétáltam nappaliból ő pedig követett.

A folyosóról még két ajtó nyílik kinyitottam neki mindkettőt, hogy be tudjon nézni.

- Jobbra, a konyha balra meg az ebédlő. De ezt a szobát már rég nem használom, mindig a nappaliban eszek így ez inkább csak raktár.

Chi belesett a dobozokkal teli étkezőbe majd kikerülve engem átment a konyhába. Ott körbenézett és kinyitott pár szekrényajtót. Mire kettőt pislantottam már megint mellettem volt. Bólogatással jelezte, hogy készen van.

- Akkor induljunk. – csuktam be az ajtókat.

Addig Chi előre szaladt és felhúzta a cipőit. Ahogy én is odaértem és beleléptem a sajátjaimba meghallottam, hogy odakint esik az eső. Lenéztem Chi –re. Jól emlékeztem arra, hogy nem hozott magával kabátot. Csak az a kötött pulóver volt rajta, amit feltehetőleg még tegnap este vehetett fel.

Chi szemszöge:

Ahogy végeztem a kicsomagolással és minden ruhámat elraktam a szekrénybe elindultam megkeresni Akutagawa –t. De mikor leértem a lépcsőn elbizonytalanodtam. Viszont szinte azonnal meghallottam a hangját..

- Erre! – szólt, gondolom hallotta, hogy leértem és ezért segített.

Elindultam a hang irányába. A bejárati ajtóval szemben a folyosó végén volt a nappali. Míg elértem odáig még két ajtó mellett mentem el. De nem néztem be rajtuk. A nappali egy viszonylag nagyméretű szoba volt és kellemes vajsárga színre voltak festve a falai. A tér közepén egy fekete szövetkanapé két hozzá tartozó fotel és egy barna dohányzóasztal foglalta a helyet. Ez utóbbin látszott, hogy telente kotatsu-vá lehetett átalakítani. Akutagawa a kanapén ült és egy fekete borítójú könyvet olvasott. A szófával szemben a falnál széles képernyőjű televízió terpeszkedett egy alacsony szekrényen. Látszott rajta hogy nincs sokat használva, mert eléggé poros volt, sőt az egyik sarkában még egy pókhálót is észrevettem. Az ajtó mellett két oldalt egy-egy fekete polc, amiken könyvek mellett kisebb, nagyobb tárgyak is voltak. Ezzel szemben széles kétszárnyú üvegajtó nyílt a teraszra és a kertre. Mellette kétoldalt egy-egy középmagas sokfiókos szekrény szintén sötét árnyalatúra festve. Az utolsó falat hatalmas sötétbarna, beépített szekrény foglalta el teljesen.

Ahogy körbenéztem megéreztem, hogy a szürke szempár minden mozdulatomat figyeli. Összerezzentem, éppen ezért lassan fordultam meg. Az a tekintet más volt. Nem tudtam pontosan megmondani, hogy mit sugallt, de talán a kíváncsi lenne rá a tökéletes szó...

- Igen? – fura volt, hogy folyamatosan nézett, mert eddig nem csinált ilyesmit.

- Semmi. –vezette el lassan tőlem a tekintetét – Nyugodtan járd be a házat.

Szívesen megtettem volna, de eszembe jutott, hogy még a főnök is látni akar minket.

- Nem lehetne, hogy inkább körbevezetsz gyorsan? – vetettem fel - Nem szeretném megvárakoztatni Mori samat...

- Rendben. – kelt fel letéve a könyvet az asztalra– Az emeleten gondolom már megtaláltad a fürdőt. – sétált mellém

- Igen, még felfele menet. –feleltem.

- Akkor már nincs sok minden, amit megmutathatok... - átlépett a folyosóra, miközben én a nyomában voltam - Jobbra, a konyha, balra meg az ebédlő. De ezt a szobát már rég nem használom, mindig a nappaliban eszek így ez inkább csak raktár.

Ahogy kinyitotta az ajtókat először az étkezőbe lestem be, ami tele volt pakolva dobozokkal. Kíváncsi lettem volna, hogy mi van bennük, de nem volt időnk, hogy megkérdezzem, így ezt későbbre halasztottam. Majd kikerülve a fekete hajút átmentem a konyhába. Ott körbesétáltam és kinyitottam pár szekrény. Ezek után léptem megint mellé és bólogatással jeleztem, hogy készen vagyok.

- Akkor induljunk. – csukta vissza az ajtókat.

Addig én előre mentem és felvettem a cipőimet. Akutagawa is beért és belelépett az övéibe, miközben az ajtót figyelte. Hallotta, hogy kint esett. Rám nézett egy kicsit, aztán a fogasra. Levett onnan egy sötétkék kapucnis pulóvert és egy hirtelen mozdulattal a vállaimra terítette.

- Akutagawa? – lepődtem meg

- Ezt vedd fel! Hideg van kint... - mondta a szemeimbe.

Majd visszafordult a fogashoz és a kabátok alól előkereste az esernyőjét. Addig én belebújtam a ruhadarabba és becipzároztam. Orromat elöntötte az az illat, amit már éreztem, akkor mikor megölelt.

- Akutagawa illata van... - tettem a ruha ujjait az arcomhoz és élveztem, hogy körbevesz ez a kellemes aura.

- Mit csinálsz? – vette észre tettemet.

- Semmit! – vágtam rá és rejtettem el gyorsan a kezeimet a zsebembe.

- Akkor menjünk. Ne maradj el mellőlem, mert akkor el fogsz ázni!

- Rendben. – feleltem és kiléptünk az esőbe.

Hosszú út volt vissza a központba. De lehet csak azért tűnt annak, mert sokáig meg sem szólaltunk. Némán sétáltunk egymás mellett és én csak hallgattam az esernyőre zúduló esőcseppek hangját. Akaratlanul is el-elkalandoztam. De nem akartam gondolkodni, mert akkor tutira elmaradok mellőle. Így gyakran megráztam a fejemet, hogy az útra tudjak figyelni. Ez egy idő után neki is feltűnt.

- Ennyire el akarnak téríteni a gondolataid? – szólalt meg.

- Csak azért mert sok minden történt...

- Az segítene, ha beszélnél? – pillantott le rám.

- Igen... De tudom, hogy nem igazán kedveled, így inkább visszafogom magamat.

- Beszélhetsz. Ha hallatod a hangod, akkor én is hamarabb megszokom, hogy van mellettem valaki.

Ahogy ezt mondta félrenézett. Én viszont nagyon örültem annak, hogy szeretne beszélgetni velem. És eszembe jutott még valami.

- Kérdezni is szabad? – vetettem fel.

- Ha nagyon muszáj... - sóhajtott – De cserébe te is válaszolsz!

- Megegyeztünk! – vigyorodtam el – Akkor... Mit is kérdezzek...

- Ha nem teszed, akkor én kezdek!

- Oké. – mentem bele – Ha már van, kérdésed akkor tedd fel!

- Honnan jöttél?

Megtorpantam mire ő is megállt. Csak a járdát néztem. Nem szeretek... inkább utálok a múltamról beszélni! És ez nem változott meg attól, hogy találkoztam vele.

- Most meg mi bajod lett? – mordult rám.

- Ez az egy, amiről nem akarok beszélni! Még nem ismerlek annyira, hogy ilyen mélyen megbízzak benned!

Akutagawa szemszöge:

Ahogy csendben mentünk egymás mellett gyakran elkalandozott a figyelme. Ilyenkor megrázta a fejét, mint aki nem akar gondolkodni.

- Ennyire el akarnak téríteni a gondolataid? – törtem meg a csendet.

- Csak azért, mert sok minden történt... - felelte.

Fura volt így látni. Tegnap, mikor a belvárosban sétáltunk sokkal élőbbnek tűnt. De most csak egy halott szemű porcelánbaba. Viszont, ami a legjobban meglepett azok a saját gondolataim voltak.

- Miért akarom olyan vidámnak látni, mint akkor?

A sikátoros eset óta mintha nem ugyan az lenne. Valahogy rá kell vennem, hogy elfelejtse ezt a sok eseményt.

- Az segítene, ha beszélnél? – pillantottam le rá mire ő meglepetten nézett vissza.

- Igen... - gondolkodott el - De tudom, hogy nem igazán kedveled, így inkább visszafogom magamat.

Már megint ezt csinálja! Nem akar engem idegesíteni. De azzal, hogy ilyen csak még jobban felhúz...

- Beszélhetsz. Ha hallatod a hangod, akkor én is hamarabb megszokom, hogy van mellettem valaki. – kerültem vele a szemkontaktust és ezt észre is vette.

- Kérdezni is szabad? – Na, kezdi már...

- Ha nagyon muszáj... - végül is nem is olyan rossz ötlet... – De cserébe te is válaszolsz!

- Megegyeztünk! – vigyorodott el és már törte is a fejét az első kérdésén - Akkor... Mit is kérdezzek...

- Ha nem teszed, akkor én kezdek! – előztem meg.

- Oké. – ment bele egyből – Ha már van, kérdésed akkor tedd fel!

- Honnan jöttél? – kérdésemre egyből megtorpant, mire én is megálltam így az esernyő alatt maradt.

Csak bámult maga elé és láttam, hogy kezd félelem gyűlni kék szemeibe. Ki kellett zökkentenem.

- Most meg mi bajod lett? – mordultam rá, amire megrezzent ökölbe szorította apró kezeit és úgy válaszolt

- Ez az egy, amiről nem akarok beszélni! – belenézett a szemembe - Még nem ismerlek annyira, hogy ilyen mélyen megbízzak benned!

Szemei félelemmel és haraggal voltak tele. Ahogy rám nézett láttam, hogy komolyan beszél.

- Jól beletenyereltem a legrosszabb pontjába... - gondoltam, majd egy új kérdést tettem fel – Akkor legalább azt mond meg, hogy miről vagy hajlandó beszélni? – akaratlanul is dühös lettem és egyre jobban felemeltem hangomat – A társadnak akartál, és mégsem akarsz mondani semmit magadról. Meg akarsz halni, csak erre kellek, igaz? Így nem is kell tudnom rólad semmit?

A hirtelen kirohanásomtól ajkai tátva maradtak, és már én is éreztem, hogy nem volt épp a legjobb ötlet megtenni.

- Akutagawa? Téged érdekel az életem?

Attól, ahogy rám nézett kénytelen voltam elkapni róla a tekintetemet. Nem tudtam belenézni abba a kék szempárba. Pedig végre elkezdtek csillogni. Ezt akartam, de mégis, furcsa eddig ismeretlen érzés szorította meg a mellkasomat mikor ránéztem.

- Amilyen béna vagy nem fogsz mellőlem meghalni. Ha hosszú távon leszel, a társam akkor tudnom kell rólad dolgokat. Szóval ideje elkezdened csicseregni! – néztem vissza rá vádlón, mire ő csak némán csodálkozott.

Dühös voltam rá, mert titkolózik előttem.

- Miket beszélek? Miért zavar, hogy nem beszél? Miért foglalkoztat a múltja? Ahogy most rám néz... Ez az érzés... Mi történik velem?

Chi szemszöge:

Akutagawa kirohanása teljesen ledöbbentett. Eszembe sem jutott, hogy ennyire zavarja az, hogy nem tud rólam semmit. De mégsem várta meg, hogy elkezdjek „csicseregni". A kezembe nyomta az esernyőt és egyedül ment tovább.

- Akutagawa várj! – siettem utána.

- Most ne gyere e közelembe! – ordított előre nézve.

De én nem álltam meg. Bocsánatot akartam kérni ezért gyorsabban kezdtem futni. Mikor meghallotta közeledtem megint kiáltott és hátrafordult, de ezzel együtt

- Mondtam, hogy hagy békén! – Rashomon is támadott.

A mérgében indított támadás kijózanította ugyan, de már későn. A fekete démon ismét átszúrta a mellkasomat, én pedig összeestem.

- Chi! – kiáltotta és hozzám rohant.

Letérdelt a tócsába mellém, óvatosan felemelt és egyik kezével hátam alatt megtartott. Aggódóan nézett rám. Hol a szemembe, hol pedig a sebet nézte.

- Chi!

- Shhh... Nyugodj meg... Semmi baj. Mindjárt meggyógyulok.

- De –

- Nem halok meg. Minél súlyosabb a sérülésem annál hamarabb indul be a gyógyulás. Nem kell aggódnod értem... – nyúltam fel megérintve az arcát mire összerezzent.

Éreztem, hogy kicsit remeg is. Az aggodalom nem múlt el a szemeiből. Még sosem láttam ilyennek. És szerintem senki más sem. Nem engedte meg senkinek, hogy ilyennek lássák. De velem mégis kivételt tett. Aggódott értem. Ahogy simogattam az arcát szabad kezével megfogta az enyémet. Kicsit megszorította és becsukta szürkés szemeit.

- Gomenne... - suttogta.

- Nincs harag Akutagawa. Én provokáltalak. De megtanultam a leckét. Nem teszek ilyet többé... - erre megint kinyitotta szemeit.

- Baka! – pillantott félre, bár nem sokáig bírta ki, hogy ne nézzen vissza rám.

A sebem közben begyógyult és felültem teljesen. Onnan Akutagawa felsegített, nem vette le a kezét a hátamról. Csak mikor megérezte, hogy elkezdek vacogni. A pulcsi, amit tőle kaptam átázott, így nem volt csoda, hogy fáztam. Gyorsan levette fekete kabátját és rám terítette.

- Aku – kezdtem bele, de félbeszakított.

- Amint beérünk, a bázisra visszaadod!

- Rendben... - mosolyodtam el mire megint elkapta a tekintetét.

Megfogta a kezemet és magával rántott. Gyorsan haladtunk a főhadiszállás irányába. Innentől megint szótlanul mentünk. De belül elkezdett marni a lelkiismeretem.

- Ez az egész azért történt, mert nem akartam beszélni magamról... Ezen változtatnom kell! Bíznom kell benne. Ő más. Aggódik értem. Foglalkozik velem. Akutagawa biztosan nem fog kihasználni, mint annak idején ő.