Chi szemszöge:

- Azt ajánlom is, hogy ne legyél útban... Chi... - ölet magához.

Ahogy átkaroltam belekapaszkodtam a fekete köpenyének anyagába. Először csak a mellkasába temettem arcomat, de miután viszonozta az ölelést közelebb kúsztam hozzá. Így már magasabbra is felértem és már a nyakának dönthettem a homlokomat. Ahogy egyre közelebb bújtam hozz éreztem és hallottam a szívverését is. Gyorsabb volt az átlagosnál mégis valahogy nyugtatóan hatott rám. Ami viszont még jobban esett, hogy nem lökött el magától. Hanem ő is átkarolt. nem szorított nagyon, de mégis olyan volt, mint egy biztonságot nyújtó menedék. Erős karjai még közelebb fogtak magához, ami nagyon meglepett, de nem zavartattam magam. Minél tovább ki akartam élvezni ezt a fajta biztonságot.

Nem tudom meddig maradtunk, így de szerintem elég sokáig. Aztán ő volt az, aki lassan megszakította és elengedett, eltolt magától. Arca ugyan olyan volt, mint korábban. Egy kicsit, de szerintem ez volt az alap arckifejezése. Viszont kissé kíváncsi voltam, hogy vajon milyen volt pár pillanattal korábban, amikor még nem láttam.

- Jobban vagy? – törte meg a csendet.

- Igen... köszönöm... - motyogtam.

- Akkor csomagolj össze, addig intézek egy telefont. – ezzel kiment a szobámból kicsit becsukva maga után az ajtót.

Én előkerestem a bőröndömet, amit még sosem használtam. A házinéni adta nekem mikor ő vett magának egy újat. De most pont kapóra jött. Miközben a földől összeszedtem a holmimat és összehajtottam őket hallottam amint Akutagawa tárcsáz valakit. Mit hamar kiderült Mori samat.

- Boss? Itt Akutagawa. – kicsit közelebb húzódtam az ajtóhoz, hogy hallgatózhassak.

Tudom nem illik, de a kíváncsiság nagyúr. Mori sama elég hangosan beszélt ahhoz, hogy én is halljam, hogy mi hangzik el a beszélgetésben.

- Á, Akutagawa kun. Hogy sikerült a találkozó? – ez a reggeli munka lehetett, amiről elkéstem

- Lemondta. Nem volt biztonságos, mert követték. – akkor talán mégsem volt nagy baj, hogy nem mentem el...

- Értem akkor intézkedek, hogy szervezzenek egy másik időpontban.

- Rendben, de nem csak erről akartam értesíteni.

- Miről van szó?

- Chi -re rátámadtak az este. – a nevemen szólított!

- Micsoda? És jól van?

- Igen. Az áldottsága megvédte. De, mint kiderült számtalan vérdíjas papírt küldött szét.

- Értem. Intézkedek az ügyben. Van még valami?

- Mivel tudják, hogy hol lakik, átköltöztetem hozzám. Ott nem fogják keresni. – meglepett, hogy csak így kimondta.

- Nahát Akutagawa kun! – ezek szerint a főnököt is - Megkedvelted Chi kunt? Vagy csak ismered a módszereimet ilyen esetekben?

- Ez utóbbit mondanám fő tényezőnek. – valahogy sejtettem, hogy ezt mondja majd.

- Rendben. Ha végeztek gyertek be.

- Igenis!

Hallottam, ahogy a főnök letette így visszasiettem a csomagomhoz és bepakoltam, amiket még nem. Mire Akutagawa visszajött már kés is voltam. Felnéztem rá miközben ő végigmérte a szobát.

- Mire van szükséged a lakásból? – vezette vissza rám szürkés szemeit.

- Amit vinni szeretnék azok csak a ruháim és a könyveim. A bútorok korábban voltak itt, mint én. Mit mondott Mori sama?

- Jöhetsz hozzám. De utána be kell menünk hozzá.

- Értem. – csuktam be a bőröndöt – Kész vagyok, mehetünk.

- A könyveidet nem hozod?

- Azokért majd visszajövök később. Egyszerre úgysem tudom elvinni az összeset.

Akutagawa szemszöge:

Ahogy átölelt remegett. Nem sírt csak reszketett. Nem értettem az okait, de nagyon el akart tűnni, vagy ha ez nem ment, akkor valaki hasznára válni. Ezért változott meg a hangulata mikor hozzá vágtam, hogy csak a gond van vele... Akaratlanul is megmozdultak a kezeim. És mire észrevettem magam addigra már nem volt visszaút. Átöleltem. Meglepetten rezzent össze. Olyan törékenynek tűnt.

- Azt ajánlom is, hogy ne legyél útban... Chi... - szólítottam a nevén.

Közelebb bújt hozzám és kezdett megnyugodni. Teljesen hozzám préselte magát. Félt.

- Ez a lány annak ellenére, hogy nem féli a halált, most mégis olyan szinten kapaszkodik belém, mintha én lennék számára az egyetlen biztos pontja a világban.

Közelebb húztam magamhoz. Nem tudtam miért, de valahogy engem is megnyugtatott. Egy jó darabig hagytam, hogy ennyire közel legyen hozzám. A nyakamon éreztem, hogy lassan egyre nyugodtabban vette a levegőt. De ennek ellenére nagyon gyorsan vert a szíve. Ezen el is mosolyodtam talán.

- Kötődni kezdett hozzám...

Lassan elengedtem és eltoltam magamtól, mire ő kíváncsian pislogott rám. De végre teljesen megnyugodott és szemei talán egy kicsivel több életet sugároztak, mint korábban.

- Jobban vagy? – kérdeztem

- Igen... - bólogatott – Köszönöm... - suttogta.

Szerintem mindenre értette. Sok minden történt vele az elmúlt pár napban. És hálás volt mindenért, amit tettem. Még ha nem is szándékosan csináltam őket.

- Akkor csomagolj össze, addig én intézek egy telefont. – ezzel kimentem.

Amennyire a kupi engedte behajtottam magam mögött az ajtót. Tárcsáztam a főnök számát és vártam. Hamar fel is vette.

- Boss? Itt Akutagawa.

- Á, Akutagawa kun. Hogy sikerült a találkozó? – érdeklődött a reggeli ügyről.

- Lemondta. – tájékoztattam - Nem volt biztonságos, mert követték.

- Értem akkor intézkedek, hogy szervezzenek egy másik időpontban.

- Rendben, de nem csak erről akartam értesíteni.

- Miről van szó?

- Chi -re rátámadtak az este.

- Micsoda? – döbbent le - És jól van?

- Igen. Az áldottsága megvédte. De, mint kiderült számtalan vérdíjas papírt küldött szét.

- Értem. Intézkedek az ügyben. Van még valami?

- Mivel tudják, hogy hol lakik, átköltöztetem hozzám. Ott nem fogják keresni.

- Nahát Akutagawa kun! – szinte láttam a vigyorgó arcát - Megkedvelted Chi kunt? Vagy csak ismered a módszereimet ilyen esetekben?

- Ez utóbbit mondanám fő tényezőnek. – mondtam a lehető legkevesebb érzelemmel.

- Rendben. Ha végeztek gyertek be.

- Igenis! – letette a túloldalon.

Eltettem a mobilt és visszamentem a szobájába. Chi már bepakolt és éppen az utolsó pólóját tette bele a bőröndbe. Mikor meghallotta, hogy visszaértem felnézett rám kék szemeivel. Körbenéztem a szobában és feltűnt, hogy egyetlen könyvet sem tett el.

- Mire van szükséged a lakásból? – néztem vissza rá.

- Amit vinni szeretnék azok csak a ruháim és a könyveim. – nézett ő is körbe - A bútorok korábban voltak itt, mint én. Mit mondott Mori sama? – nézett rám megint

- Jöhetsz hozzám. De utána be kell menünk hozzá.

- Értem. – csukta be a bőröndöt – Kész vagyok, mehetünk.

- A könyveidet nem hozod?

- Azokért majd visszajövök később. Egyszerre úgysem tudom elvinni az összeset.

Bólogattam majd mellé léptem. Felvettem a csomagját. Elég nehéz volt.

- Ezt nem fogja elbírni... Ahhoz túl gyenge...

Felé fordultam és nyújtottam neki a kezemet hogy felsegítsem. Ő pillanatra fel sem fogta, de aztán gyorsan elfogadta és én óvatosan felsegítettem. Kicsit még szaggatott volt a mozgása, mert még meg voltak merevedve az izmai. Elindultam a bejárat felé, ő viszont még kicsit várt. Körbenézett a szobájában, mint aki elbúcsúzik majd vett egy mély levegőt és követett.

Sikerült bezárnia az ajtaját így gond nélkül hagyhattuk el a lakást. Ezek után csak némán sétált mellettem.

- Biztosan sok gondolat kavarog a fejében. – pillantottam le rá – El tudom képzelni milyen, lehet egy teljesen új helyre, új életbe kerülni. Volt hozzá szerencsém.

Ismét megjelent az a korábbi kép a múltamból, de elhessegettem a fejemből. A hosszabbik úton mentünk a lakásomhoz, mert nem akartam, hogy összefussunk más maffiással. Nem kell tudniuk róla, hogy Chi velem fog lakni. Sikerült feltűnés nélkül átkelni a városon. Chi –re sokszor lenéztem, mert mint egy zombi sétált mellettem. Tudtam, hogy csak gondolkodik, de nem voltam biztos abban, hogy jelen van annyira, hogy ne bukjon orra valamiben. A mellette lévő kezemet szabadon hagytam, ha esetleg elesne, el tudjam kapni. Szerencsére egyszer sem botlott meg így simán megérkeztünk a házhoz. Egy igen ritkán lakott negyedében laktam a városnak. Ez több okból is hasznos volt. Hiszen kell a francnak az állandó zaj. Meg aztán így jóval nehezebben talál meg, ha valaki keresett. Egy kis emeletes házban laktam, mivel régen Gin is velem élt. De most már van saját lakása a belvárosban.

Nyitottam a zárat és bementem. Chi viszont még mindig csak testileg volt itt. Így ideje volt kizökkentenem.

- Oi! Chi! Meddig akarsz még zombi lenni?

Chi szemszöge:

Elbúcsúztam a szobámtól és a lakástól. Majd kicsit még sajgó tagokkal követtem Akutagawa -t aki vitte helyettem a bőröndömet. Meglepett vele, de nagyon kedves volt tőle. Biztos rájött milyen gyengusz is vagyok és úgy sem bírtam volna el. Ahogy mellette mentem hagytam magamat elragadni a gondolataim birodalmába. Rengeteg kérdés, tény és válasz kavargott bennem.

- Elmegyek. Otthagytam a házat, amit már két éve az otthonomnak tudtam. Két évvel ezelőtt kezdtem új életet miután sikerült elmenekülnöm az előző elől. Egy darabig csak bolyongtam, de aztán megtalált az az úr aki magát BS-nek nevezte. Ő kezeli a vérdíjamat is. Beíratott egy iskolába is hogy legyen mivel eltöltenem az időmet. A lakást viszont már én kerestem. BS- hez nem akartam, mert úgy voltam vele egyszer úgy is megöl majd valaki, akinek ő adta oda a kivégzése m feladatát. Ő sem foglakozik velem semennyire sem. Csak a pénzemet küldi el. A házinéni is csak akkor szokott ránézni, ha megtámadnak. Ellenőrzi, hogy élek e még. Megértette a helyzetemet és nem akar változtatni a döntésemen. Így telt el két év. És ekkor lépett be az életembe Akutagawa és a Port Maffia. Állás ajánlottak és egy lehetőséget hogy találjak valami célt az életemnek. Egy esélyt arra, hogy „vége legyen ennek". Ismét új szakasz kezdődik el az életemben. És most már nem vagyok egyedül. Vele fogok lakni. Milyen lesz megint valaki mellett élni? A legutóbb nem volt valami kellemes. De... Akutagawa már többet tett értem, mint Ő... Pedig még csak pár napja ismerem. Biztos vagyok benne, hogy mikor kijelentettem, hogy mellette akarok maradni csak nyűgnek tartott. Biztosan utált... Meg akart szabadulni tőlem. Most viszont maga mellé vett és társának nevezett. Még senki sem kezelt így. Eddig mindig csak egy tárgy voltam, amit használtak. De talán mellette... Kipróbálhatom milyen tényleg úgy élni, mint egy korombeli lány. Ha ez egyáltalán lehetséges.

- Chi! – hallottam meg a hangját.

Visszatértem a valóságba. A lakása előszobájában álltam ő pedig velem szemben.

- Na, végre! – vette észre visszatértem – Már vagy ötször szóltam.

- Gomenne... - hajtottam le a fejemet.

- Min gondolkodtál el annyira?

- Mindenen... - válaszoltam – Az életemen...

Egy pillanatnyi csenddel jelezte, hogy érti és csak akkor szólt, mikor megfordult.

- Ne csak állj ott. Gyere, megmutatom a szobádat. – és elindult a lépcsőn felfelé.

Gyorsan ledobtam a cipőimet és utána eredtem. Az emeletre érve haladtam mögötte a rövidke folyosón. Innen 3 ajtó nyílt, amiből a lépcsővel szemben lévő résnyire nyitva volt. Belesve felfedeztem a fürdőszoba jellegzetes fehér csempéit. A másik két ajtó távolabb volt egy kicsit. Az elhelyezkedésükből arra jöttem rá, hogy a két szoba L alakban fekszik egymás mellett. Akutagawa a folyosó végén nyíló ajtóhoz ment majd benyitott rajta és én is követtem. Egy kékre festett szobába léptem be. Az ajtóval szemben lévő falon közepesnél valamivel nagyobb, kétszárnyú ablak volt, előtte pedig egy nagy íróasztal. Emellett a legtávolabbi sarokban közepes, egyszemélyes ágy foglalt helyet. Mellette egy üres polc fehérlett. Ezen kívül még volt egy nagy kétajtós szekrény és egy hatalmas polc is a szobában, ami valamivel nagyobb volt mit az enyém. Akutagawa az ágyamra helyezte a bőröndömet, amíg szemügyre vettem az új helyemet. Hátrapillantott, ahogy a könyvespolcot figyeltem.

- Szerintem lesz elég helyed a könyveidnek.

- Igen. - fordultam felé – Ennyi helyre biztosan el tudom őket pakolni. – mentem én is oda az ágyhoz és leültem a szélére.

- Csomagolj ki, én lent megvárlak. – és már ment is.

- Akutagawa! – állítottam meg.

- Igen? – állt meg és fordult felém.

- Ki lakott itt korábban?

- A húgom Gin. De már van saját lakása. Így nyugodtan használhatod. Megfelel?

- Igen. Tökéletes. – mosolyodtam el mire ő ismét elindult.

Kilépett a folyosóra én meg egyből utána szaladtam. Kilépve az ajtón megint utána kiáltottam.

- Akutagawa!

Nem felelt csak visszatekintett rám.

- Köszönöm!

Akutagawa szemszöge:

Annyira elgondolkodott, hogy nem is hallott meg elsőre. Többször is meg kellett szólítanom mire észlelte a hangomat.

- Chi! – próbáltam megint mire felkapta a fejét. – Na, vére! Már vagy ötször szóltam.

- Gomenne... - hajtotta le a fejét.

- Min gondolkodtál el olyan nagyon? – kérdeztem.

- Mindenen... Az életemen... - biztosan nem volt egyszerű múltja, hiszen menekülne előle.

Ebben nagyon hasonlítunk. Láttam rajta, hogy ha nem szólalok meg megint, akkor enged a gondolatainak és visszazuhan.

- Ne csak állj ott. – indultam el befelé – Gyere, megmutatom a szobádat.

Hallottam, ahogy sietve lerúgja magáról a cipőit és szalad utánam. Mire beértem a szobába az emeleten már ellettem volt. Gin szobájában tökéletes lesz neki, hiszen Gin is imádta a könyveket. Van hely ahova Chi felpakolhatja őket. Leraktam a csomagját az ágyra, míg ő körbenézett.

- Szerintem lesz elég helyed a könyveidnek. – figyeltem őt.

- Igen. – fordult hátra felém - Ennyi helyre biztosan el tudom őket pakolni. – jött ide és ült le a bőröndje mellé.

- Csomagolj ki, én lent megvárlak. – még a főnökhöz is be kell mennünk, igyekeznünk kell

- Akutagawa! – állított meg épp mikor indultam.

- Igen? – fordultam meg.

- Ki lakott itt korábban? – ezek szerint feltűnt neki.

- A húgom Gin. De már van saját lakása. Így nyugodtan használhatod. Megfelel? – kérdésemre elmosolyodott.

- Igen. Tökéletes. – az az arc, amit vágott különös volt tőle.

Úgy mosolygott, mint aki megtalált valamit, amit már nagyon régóta keresett. Vajon ő is csak egy biztos helyet keresett, mint én régen?

- Úgy tűnik ahhoz képest, hogy mennyire másnak látszunk, mégis hasonlítunk. Vagy inkább ő hasonlít ahhoz, aki voltam egyszer.

Kimenetem a folyosóra és már majdnem elértem a lépcsőt mikor meghallottam, hogy utánam futott. Megint rám kiáltott.

- Akutagawa! – nem szóltam csak visszanéztem rá.

Az ajtóban állt szemeiben örömkönnyek gyűltek, de nem akarta őket kiengedni.

- Köszönöm! - ez az egy szó televolt minden érzelemmel, amit el akart juttatni hozzám.

Hálás volt. Mindenért. Ahogy rám nézett azokkal a kék szemekkel valami megint megdobbant bennem. Ekkor fogadtam el teljesen, hogy mostantól Chi része lesz a napjaimnak. Már az életem része. És én hívtam meg bele. Annak ellenére, hogy tegnap ilyenkor még mennyire nyűgnek tartottam. Most 24 órával később befogadtam és arra kértem, hogy éljen mellettem. Amit ő elfogadott.

--------------------------------------------------------

És itt is vagyok ahogy ígértem Cobra -chan!

Remélem tetszett! 

Hamarsan érkezek majd a következő fejezettel. De lehet kicsit kések vele mert a kövi héten azaz 2.-tól 6.-áig minden kurzusomból írok Zht.... Szurkoljatok hogy sikerüljenek!!!!