Ryuu szemszöge:

Olyan hihetetlenül boldog vagyok, mint még soha talán. Chi az enyém, egyedül az enyém! Megküzdöttem érte és felszabadítottam! Már nem köti őt semmi Brain-hez. vagyis majdnem... az az elraktározott mennyiség amit Chi véréből ellopott. Az még egy probléma. Ha az használhatatlan lenne, akkor tényleg megszabadulhatnánk tőle, méghozzá véglegesen! De megígértem Chi-nek, hogy megölöm, amiért bántotta. És holnap egyenesen Mori sanhoz fogok menni, hogy ráuszítsam a maffiát. Mindent meg fogok tenni, hogy minél hamarabb, elveszítse a fejét. Nem hagyom, hogy megint bántsa a lányt, akit szeretek! De most még ölelni akarom az én kedvesemet egy kicsit. Ahogy úgy egymás karjaimban összebújva szorítottam őt magamhoz elkezdett hullani körülöttünk a hó. Chi kicsit fázhatott, mert jobban hozzám bújt. Még kicsit nyüszögött is közben. Annyira édes mikor ilyen hangokat ad ki. Meg úgy általában mindig az. Egyszerűen imádom ezt a lányt.

- Ryuu... - suttogott, majd ahogy kicsit engedtem az ölelésemen felnézett rám.

- Igen? - igazítottam vissza egy tincset a konyhához, ami az események közben szabadult ki a fonatából.

- Ennél szebb szilvesztert nem tudok elképzelni.

- Én sem kicsim... Bár ha Brain halott lenne, azt még elfogadnám

- Én is... - nevetett picit majd kis szünetet tartott eltöprengett valamin. Ryuu... én tényleg megváltoztam?

- Amióta velem vagy sokat változtál. – homlokon csókoltam - De nekem ez mind tetszik benned. Tudom azon aggódsz amit az a szemét mondott, hogy a halálát akarod. De hidd el Chi ez nem rossz!

- T-tényleg? - reménykedve csillogtak a szemei

- Maffiózó vagy. És ez ilyen munkahelyi ártalomnak mondhatnánk. Chi te már közénk tartozol. Ne szégyenkezz miatta. És egyébként is annyi rossz dolgot tett veled megérdemled. hogy a halálát kívánd.

- Nem szégyellem azt, hogy a Port Maffia embere vagyok. Ahogyan arra is büszke vagyok, hogy a társad lehetek

- Nem is kell másik társ nekem. Rajtad kívül nem tudok mást elképzelni, hogy velem legyen. Bár... ez kicsit ironikus

- Miért? - döntöttem oldalra a fejét

- Mikor megismertelek és te kitaláltad mit akarsz majd mellém kérted magad akkor nagyon nem akartam, hogy együtt dolgozunk. De szerintem ezt te is észrevetted. Most pedig képtelen lennék nélküled élni. Hiszen szeretlek téged Chi

- Én is szeretlek Ryuu

Megcsókoltam. Olyan jól esett, hogy már ki mondhatom. Nem is, hogy képes vagyok kimondani anélkül, hogy elhalna a szavam. Gyakran meg fogom mondani neki és sosem engedem el a többé. Az, hogy az ő szájából is hallhatom, hogy viszonozza az érzéseimet még több melegséggel tölt el. És a csókjai... Olyan édesek, mint mikor legelső alkalommal érezhettem meg őket. Az ajkai ugyanolyan puhák, finomak, és ezt sosem fogom megunni.

Miután elvált tőlem egyszerűen elaludt. Amit nem csodáltam. Bár az meglepett, hogy csak úgy összecsuklott. De igazából számítottam rá, hogy ez meg fog történni. Máskor is megesett vele mikor megerőltette a testét vagy az áldottságát. Ma este többszörösen is megtette. A kínzást kibírta, megtörte a pecsétet és létrehozott egy újat is. Majd a saját életének erejét, és vele a még leélhető idejét is vissza kellett egy kicsit töltenie. Ezek mind lefárasztják a testét. Nem csoda hogy csak úgy a karjaimban hullott, ahogy elnyomta az álom. Gyorsan elkaptam nem esett szinte semmit sem. Már kezd reflexemmé válni, hogy mikor ilyen van, akkor el kell őt kapnom. Viszont egyáltalán nem zavar ez. Mindig képes akarok lenni arra, hogy vigyázzak rá. Most megérdemli a pihenést.

Menyasszony pózban emeltem, és ahogy a feje a mellkasomra ért kicsit minthogyha éberebb lett volna. Egyből oda bújt a nyakamhoz és elégedetten sóhajtott fel. Tudta, hogy biztonságban van a karjaimban. Beleborzongok mindig abba, mikor ezt csinálja nagyon jó érzés, de utána sokáig remélem, hogy megint csinálja. Szeretem érezni, ahogy forró levegőt fúj a nyakamra. Nekem is egy érzékeny pontom ez a rész. Ebben egyezünk Chi-vel.

Egészen hazáig meg se mozdult. Nagyon mélyen aludt, nem ébred fel semmire sem arra, hogy a sötétből bevittem a világos lakásba, sem attól, hogy levettem róla a kabátot. Vagy, hogy felvittem az emeletre.

Gin nem jött haza azon az estén. Valahogy éreztem akkor is mikor beléptem az ajtón és nem várt minket. Reméltem, hogy nem csinál butaságot sem ő sem az, akinél töltötte az éjjelt. Mert hogyha tett valamit a húgommal én kinyírom azt a balfácánt. Gin elmondása alapján a srác is tudja mi vár rá. De el kell ismerni, hogy ha ezek után is képes volt randevúra hívni, akkor van benne kurázsi. És tényleg komolyan gondolja a dolgot.

Bent a szobánkban, átöltöztettem Chi-t. Megint az én egyik pólómban alhatott. Mert azt egyszerűbben tudtam ráadni, mint a saját pizsamáját. Betakargattam és miután én is átöltöztem mellé bújtam. Átöleltem. Azonnal, ahogy megérezte a közelségemet hozzám simult, kapaszkodott belém. Simogattam és puszikat adtam a fejére, amíg én is el nem aludtam. De még előtte állítottam egy ébresztőt. Ugyanis még valamit meg akartam neki mutatni. Ehhez azonban korán fel kell majd kelni. Most viszont csak élvezni akarom, hogy a barátnőmet öleltem és nem kell másra gondolnom.

Pár órával később kinyomtam az ébresztőt. Elég gyorsan ahhoz, hogy Chi még ne riadjon fel rá. Így ő még egy kicsit pihenhetek. Nem akartam felébreszteni. Csak vártam, hogy magától tegye meg. Addig gyönyörködtem abban, ahogy magzatpózba összegömbölyödve fejét a karomon pihentetve szuszog. Percekkel később kezdett felébredni arra, hogy a hajával játszom. Máskor is csináltam már mikor aludt. De mostantól büntetlenül tehetem meg, ha ébren van, ha álmodik, akkor is.

- Ryuu... - motyogott kómásan.

- Jó reggelt kedvesem... - csókoltam meg, amit viszonzott úgy éreztem ez elég ébresztő volt neki.

- Ezek szerint tényleg nem álmodtam az estét... - suttogta még vágyakozva ajkaimra.

- Nem Chi nem álmodtad. Ez a valóság...

- Kaphatok még?

- Amennyit csak akarsz édes! – forrasztottam össze ajkaikat újból.

Képtelen vagyok megunni, ahhoz túlságosan szeretem! Ha az a fránya levegőhiány nem szólna folyton közben, tovább csókolnám. De néha kénytelen vagyok elengedni őt. Mikor megtettem a nyelveink, mintha nem akartak volna még különválni, nyúltak egymás után. Chi elpirulva nézett a szemembe teljesen zavarba jött attól, hogy amíg csókoltam felé magasodtam. Végigsiklott rajtam a szeme majd eltakarta az arcát. Nagyon édes volt, ahogy így viselkedett. Közelebb hajoltam hozzá és a fülébe súgtam

- Mire gondoltál Chi?

- Semmire!!! – sikította szinte

Elnevettem magam és visszadőltem mellé. Amint visszaérkeztem a lepedőre Chi odabújt a nyakamhoz átkarolva törzsemet. Közben azt motyogta, hogy „Baka..." De utána kényelembe helyezte magát én pedig tovább játszottam a hajával.

- Ryuu... - törte meg a csendet.

- Igen Chi?

- Ugye... - pillantott fel rám - Mostantól mindig veled lehetek? - szorította meg kicsit a pólómat.

- Chi... Mindig velem leszel! Nem engedem hogy elvegyenek tőlem. Te az enyém vagy csak az enyém! Senki más nem érdemel meg téged! - puszilta meg a haját.

- Igen Ryuu a tiéd vagyok! Mindenem a tiéd! A szívem, a lelkem, a testem, a szerelmem, mindenem!

- Mindet megbecsülöm Chi és vigyázni fogok rád. Ahogy eddig is tettem.

- Arigatou! – tartzott egy kis szünetet majd más hangsúllyal kérdezett mintha valamit akkor vett volna észre - Ryuu...

- Igen? Mi a baj Chi?

- E-ez a te pólód? - vette észre a nagyobb ruhadarabot, amiben eddig aludt

- Igen. Ebbe könnyebben bele tudtalak bújtatni az este. Remélem nem zavar!

- Hát... - pirult el teljesen – Za-zavarni nem zavar... Cs-csak eszembe jutott v-valami...

- Micsoda?

- Az érdekelne, hogy... Honnan tudsz a lakatomról? - emlékezett vissza arra milyen gyorsan rájöttem, hogy az csinált valamit, a veszekedés közben.

Megmondom őszintén, még nem igazán akartam erről beszélni. De ha már felhozta róla a témát, akkor nem hallgathattam el a dolgot. Joga van megtudni, hogyan szereztem meg ezt az információt. De forróbbnak tűnt a világ, amióta felhozta a dolgot.

- N-nem most át láttalak először meztelenül Chi... - fordítottam hardver a fejemet

Kicsit szégyelltem magam, hogy a tudta nélkül láttam őt így. De ha akarnám, se tudnám elfelejteni azt a csillogó, bársonyos, puha bőrét... A domborulatait... azt, ahogyan a vízcseppek végig folynak a karján... Így visszagondolva arra, délutánra... el kellene szégyellnem magam... de mégis csak azt érzem, hogy akkor... lettem volna vízcsepp a bőrén. Megráztam a fejem! Még akkor is, hogyha a barátnőm, nem illik ilyeneket képzelnem róla! Hiába nem tudom elfelejteni...

- Ryuu!!! Zavarba hozol! Ne gondolj ilyenekre! - vette észre mennyire megugrott a pulzusom

Nem volt neki nehéz észrevenni, hiszen füle a szívem fölött pihent. Koncentrálás nélkül is feltűnhetett neki, hogy majd kiugrik a helyéről. Elengedett és paradicsomot megszégyenítő pirossággal, fordult nekem háttal az ágyba. Én rögtön utána kúsztam és nagy-kifliként öleltem őt magamhoz. Odabújtam a nyakához annyira hogy a haja a szemembe lógjon. Nem akartam, hogy mérges legyen rám, csak azért mert a fantáziámnak nehezen parancsolok, ha róla van szó.

- Gomennasai Chi! ... Ne haragudj! De annyira gyönyörű vagy! Nem tudlak, nem elképzelni megint! Minden alkalom élénken van előttem, ha erre gondolok!

- H-hányszor láttál így?? - vette észre a többes számot

- Az elsőre te is emlékszel... amikor a legelső éjjelt itt töltötted... Ugye nem felejtetted el? Benyitottam a fürdőben, mert azt hittem vízbe fojtod magad...

- Igen... most már emlékszem... De akkor elpirultál és... mielőtt kimentél megint te rám néztél! A-akkor ott is láttál?

- Csak egy kicsit és azonnal kimentem!

- Felejtsd el! Azonnal

- Akkor nem voltál ennyire kiakadva! Pedig csak akkor ismertél meg. Emlékszem azt mondtad nem én vagyok az első, aki meztelenül látna. Ne most kezdj zavarba jönni hónapokkal később.

- De ez akkor is más!

- Lehet, hogy más... de nem tudom kiverni a fejemből, bárhogy is szeretnéd. Nem megy beleégett a memóriámba, ahogyan a második alkalom még inkább!

- M-mikor volt a második?

- Amikor belázasodtál és beleestél a kádba ruhástól.

- E-erre nem emlékszem...

- Tudom... fájt is nagyon akkor, hogy az az emlék kiesett – szorítottam még jobban.

- M-mi történt?

- Nem mertelek megint egyedül hagyni. Féltem valami bajod esik, ha magadra hagylak. Ezért azt terveztem veled maradok... és hogyha te csak trikóban vagy akkor meg tudlak fürdetni... De mire a pulóveredet kiterítettem, te teljesen levetkőztél

- Én nem-

- De igen! – vágtam a szavába tudnia kellet mit tett azon a napon velem és az érzéseimmel - Úgy kellett a fejedet dobnom egy törölközőt, hogy eltakard magad! Ez a kép van most is előttem, ha lehunyom a szemem. Ahogy magad elé fogod azt a fehér anyagot. Hogy ott ülsz csak ennyivel... vizesen... kipirulva a láztól... Homályos tekintettel. Akkor is néztél rám úgy, mint most a csókjaink között...

- Akkor n-nagyon sokáig néztél, ha e-ennyire emlékszel...

- Nem tudtam levenni a szemem rólad Chi – teljesen hozzá simultam és a füléhez hajolva folytattam - akkor már szerelmes voltam beléd Chi...

Belecsókoltam a nyakába. Amitől felsóhajtott. Ezért újra megtettem. Éreztem az ajkaimon, hogy végigfut rajta egy borzongás. Bele rengett abba, hogy kimondtam és hogy ennyire megérintettem. Ahogy a hasán lentebb siklott a kezem kis nyögések is elhagyták a száját. Ha nem szólalt volna meg, akkor lehet elvesztem a kontrolt.

- R-Ryuu? - fordult hátra lassan

Addig, amíg megtette engedtem az ölelésemen. De ahogy szemben volt már velem megint közelebb akartam őt tudni magamhoz. Kis kezei a mellkasomon voltak, de engedte, hogy közel legyek. Odahúztam magamhoz a derekánál fogva és elveszve a tekintetében vallottam neki megint be.

- Akkor már szerettelek téged Chi! Csak nem tudtam kimondani. De te sem ellenkeztél azon az estén... Sőt... tápláltad az érzéseimet

- M-mit csináltam azon a napon Ryuu?

- Akkor együtt fürödtünk, mint egy forró vizes forrásban. Nem sokat beszéltél viszont, akkor láttam meg a lakatot is. Ellenben egészen tegnapig nem tudtam összerakni a dolgokat, de megmondom őszintén el is felejtettem, hogy láttam azt a jelet a bőrödön, hiszen közvetlen utána te-

- M-mit csináltam?

- Megcsókoltál... Chi... megcsókoltál engem... - sütöttem le a szememet

- Mi?

- Csak egy apró csókot nyomtál a számra és másnapra el is felejtetted, hogy megtetted. Annyira rosszul esett Chi! A-azt hittem, hogy mégse... hogy mégsem érzel így irántam!

- De ez nem igaz Ryuu! Tudod, hogy nem igaz! Szeretlek!

Chi szemszöge:

Láttam és éreztem rajta, hogy felzaklatta az az emlék. Bármennyire is szereti újra felidézni azt hogy akkor mit látott. Az a része fáj neki hogy a csók után elfelejtettem az egészet. Én is így éreztem volna a helyében. De most nekem szorította ez a mellkasomat. Hiszen... miattam történt... Hetekkel visszavettem az önbizalmát velem kapcsolatban. Egy pillanatig reményt gyújtottam neki. Talán tudat alatt már én is szerettem őt akkor is. Ezért tettem meg. Ezért adtam egy apró csókot neki. De ahogy megint önmagam lettem elvettem azt a reményt tőle. Szégyelltem magam így utólag is. Bárcsak elmondta volna akkor, de nem tette. Biztos félt, hogy én mit gondolnék a dologról és Ellene lennék ennek. Most is olyan szomorú arcot vágott, mint azon a reggelen mikor kiderült nem emlékszem semmire. Meg akartam nyugtatni így megcsókoltam, hogy érezze, lehet, hogy akkor hamisnak tűnő érzéseket mutattam. De azóta megváltozott minden, mert igaziak lettek ezek az érzések. Tényleg szeretem őt!

- Látod Ryuu? Most már szeretlek! És lehet, hogy már akkor is szerettelek. Csak még nem fogtam fel! Megbocsátasz nekem azért, amiért elfelejtettem ezt?

- Sosem haragudtam rád Chi... Igazából magamra haragudtam mindig is ezzel kapcsolatban. Hogy miért voltam annyira béna? Miért engedtem el úszni a lehetőséget... a pillanatot?

- Ne gyötört magad emiatt Ryuu... - fogtam tenyerembe arcát - Már együtt vagyunk! A kedvesed vagyok!

- Tudom Chi... - csókolt meg - Az én gyönyörű szerelmem vagy!

- Olyan jól esik, ha ilyeneket mondasz nekem...

- Most már nem fogom vissza magam. De egyébként nekem is eltartott egy ideig, míg rájöttem, mit is érzek irántad pontosan... Sokáig tartott, de már tudom honnan indult ki.

- Mióta érzel így irántam?

- Amióta ismerlek...

- Micsoda? – „Hogy lehet ezt? Hiszen utált mikor mellé kerültem!"

- Chi... Én napok alatt beléd szerettem

- Ezt hogy érted?

- Tudom undok és gonosz voltam veled, amikor megismerkedtünk, és el akarom felejteni azt, hogy igazából meg kellett volna ölnöm téged. De miután a társam lettél... Úgy éreztem... egyik pillanatról a másikra... hogy meg akarlak védeni! Hogy fontosabb, vagy mint eddig bármi! - simogatta arcomat

Úgy nézett rám mintha most akarná, hogy bocsássam meg neki az összes rosszat, amit velem tett. Még akkor is, hogyha nem volt olyan sok. Hiszen Ryuu velem csak jót tett. Megmentett, többször is, adott nekem otthont, barátokat, szerelmet, életet, mindent, amit korábban el sem tudtam képzelni, hogy nekem lehet. Igazi életet adott nekem. Nem tudom elégszer meghálálni neki ezt.

- Mikor érezted ezt először?

- Akkor... azon az esős napon... mikor... - szorította ökölbe a kezeit - Mikor átszúrta mellkasodat véletlenül, dühből... Akkor ott, ahogy a karjaimban tartottalak, míg te meggyógyultál... - látta maga előtt a jelenetet, a szemébe volt írva ez a kép - Akkor megfogadtam, hogy nem engedem, hogy többé baj érjen! Bár nem mondtam, ki de ígéretet tettem, hogy az életem árán is védelmezlek Chi! Akkor szerettem beléd!

- De hiszen ez csak 2 nappal a találkozásunk után volt!

- Igen... tudom... Azóta egyre jobban érzem ezt. Akkor lettem benne 100%-ig biztos mikor először csókoltál meg!

- Ott a kórházban?

- Igen tudod Chi... Én jégpáncéllal vettem körbe a szívemet. De te át törted ezt. Pillanatok alatt elnyerted. Hamarabb, mint hogy felfogtam volna ép ésszel! De nem volt erőm elmondani neked... Féltem, hogy elhagynál miatta... Hiszen meg akartál halni. Mit érdekelt volna az, hogy én szeretlek téged? Azt hittem így gondolod. Nem akartam, hogy elmenj! Nem bírtam volna ki! Chi...

- Ryuu?

- Tudod... Egyszer valaki azt mondta nekem... ha így érzek, akkor lettem szerelmes. Minél többet gondolkodtam ezen, egyre tisztábban láttam. És most már biztos vagyok benne szinte első látásra beléd szerettem Chi! Te vagy az a lány akit Mitsuki megjósolt nekem. Az, aki az életem értelme lesz! Szeretlek Chi! Szeretlek!

Én sírtam a vallomása alatt, úgy szorította a szívemet minden szava. De boldog voltam. Ryuu már régóta várt rám. Már azelőtt hogy találkoztunk volna keresett engem. Ha nem is valósan, de tudat alatt mindenképpen. És utána küzdött azért, hogy viszonozzam az érzéseit! Sikerrel járt. Most már egy pár vagyunk! Mégis azt érzem, be kell pótolnom minden egyes napot, amíg megvárattam. Már értem az összes kis kedvességét a bókjait, tetteit, az öleléseit, a könnyeit, mindent, amit korábban nem tudtam összekötni. Vagy mire vélni... Ryuu már olyan régóta jeleket ad nekem arról, hogy mit szeretne, és végre sikerült dekódolnom az üzenetét. Most már tudom viszonozni!

- Chi? Miért sírsz? Rosszat mondtam?

- Dehogy is! Boldog vagyok! Ryuu! Köszönöm, hogy ezt mind elmondtad nekem és én is szeretlek! Annyira szeretlek! Sajnálom, hogy nem vettem észre hamarabb a jeleidet! Olyan ostoba voltam!

- Nem voltál az Chi. Nem a te hibád... én voltam az, aki lehetett volna jobban lényegre törő. De azzal hogy bármit tettem te elfogadtad és elpirultál lassan megértetted, hogy hogyan hozhatom a tudtodra. És sikerült. Már a kedvesem vagy! Már elértem, amit akartam... Vagyis annak egy részét...

- M-mire célzol ezzel?

- Az legyen még meglepetés, de hidd el, nagy terveim vannak veled. Hiszen te vagy az életem!

Megint megcsókolt és minden szenvedélyét, az érzéseit belezsúfolta. Hihetetlen mennyire át tudja adni gondolatait a csókjaival. Mindig más egy kicsit, de mégis mindig ugyanannyira édes, ugyanannyira elgyengíti a lelkem, a szívem. Ugyanolyan gyorsan ver tőle a mellkasom és ugyanúgy pillangók ezrei kezdenek szárnyalni a hasamban. Remélem évekkel később is ezt csalja majd elő belőlem!

- Chi... - engedett el egy picit

- Igen?

- Megkérdezhetem, hogy te mikor...

- Mikor kezdtelek viszont szeretni?

- Igen! Tudni akarom!

- Sajnos én nem tudok ennyire pontos időt mondani, mint te, hogy mikor történt. Csak azt tudom, hogy mikor ismertem fel ezt az érzést magamban. Bár az az emlék és az az időpont nem kellemes...

- Mikor történt?

- Amikor meghaltam...

Elfehéredett és remegett a keze derekamon. Nem erre a válaszra számított... Tudom... nem valami romantikus és tudom ő is el akarja felejteni azt az éjszakát... de ez az igazság! Akkor jöttem rá és talán ez is mentett meg akkor. Kicsit ironikus, hogy mind a ketten akkor ismertük fel az érzéseinket, amikor halálunkon voltunk.

- Akkor, amikor azt hittem már vége, akkor jött a felismerés, hogy miért nem akarok meghalni. Mert szeretlek! Ezt egyszer már éreztem aznap. Pontosabban azt, hogy miattad akarok maradni. Amikor a pláza felrobban és egy része rám esett. Akkor sem akartam meghalni. Már, akkor tudtam, hogy szomorú lennél, és ez elég volt nekem. Élni akartam! Ez az akarat kitartott, hogy visszatartson az öngyilkosságtól. Később ezért tudtam visszautasítani Dazai san felkérését is. Mert nem akartalak elszomorítani, itthagyni meg végképp nem! Látod Ryuu? Már akkor elérted a célodat!

- Láttam Chi akkor is éreztem, hogy miattam utasítottad el a kötéseset. És büszke vagyok rád, hogy így fel tudtad dolgozni

- Akkor, amikor a kád mellett voltam kiabálni próbáltam neked. De nagyon rossz volt! Nem jött ki hang a torkomon. Pont, mint most Brain feltűnése után. Az ő műve volt már akkor is jól gondoltad. De mielőtt végleg elengedtem volna a világot még annyit tudtam mondani: „Szeretlek, és nagyon sajnálom Ryuu!" Reméltem, hogy legalább ezt meghallod és segítesz nekem. És megtetted!

- Hallottalak Chi! De csak annyit hogy: „Sajnálom Ryuu!" Amikor beléptem a fürdőbe és azt hittem halott vagy az volt a legfájdalmasabb dolog, amit valaha átéltem! Soha többé nem akarom ezt érezni!

- De sikerült visszahoznod! Eljutott hozzám a hangod, ezért tudtam visszajönni... és... volt még valami... de nem tudom mit tettél akkor?

Az ajkaimra tapadt. Hirtelen ért a tette, de viszonoztam, csak nem tudtam most, miért kapom? Lassan vált el tőlem. Lesütötte a szemét, úgy suttogott maga elé. Közben fogta az egyik kezemet és simogattam a kézfejemet.

- Ezt ettem...

- Ryuu?

- Reméltem, ha tudod... Ha tudtodra adom, hogy szeretlek, akkor visszajössz hozzám... De nem tudtam kimondani ezért megcsókoltalak! Nem is egy alkalommal... sokszor... folyamatosan... Ne haragudj Chi – odabújt a nyakamhoz

- Miért haragudnék? – emeltem meg a fejét hogy megint lássam a szemét - Hiszen ezek miatt találtam vissza... Ne kérj bocsánatot minden ilyesmiért! Ha nem tetted volna ezeket, lehet, nem lennék most itt... És nem lennék most a kedvesed...

- Igen az én gyönyörű egyetlen szerelmem! - zavarba hoz, mikor ilyeneket mond, nekem. De, csak mert nem szoktam hozzá ezekhez... - Annyira édes vagy, amikor így elpirulsz Chi... Egyszerűen nem tudom megunni, hogy így lássalak...

- Akkor ezért csináltad, hogy mindig így reagáljak?

- Igen... Nem tudtam megállni. De mások előtt tudod, hogy visszafogtam magam. Nem akartam, hogy dühös legyél rám ezek miatt!

- Tudom... Csak a saját szórakoztatásodra teszed... mert itthon gyakrabban vagy ilyen...

- Remélem nem zavar! Mert szólok, mostantól még kevésbé tudom majd visszafogni magam!

- Nem fog zavarni, ha továbbra is csak itthon csinálod. És nem az emberek előtt akarsz majd ilyen helyzetbe hozni!

- Megígérem Chi odakint visszafogom magam! Arigatou Chi...

- Én köszönöm Ryuu... - csókoltuk meg egymást megint – Egyébként... miért ébresztettél fel ennyivel korábban? Még sötét van.. - néztem ki az ablakon - Nem tudsz aludni?

- Még azelőtt fel akartalak kelteni, hogy világos lesz.

- Miért?

- Mert az új év első napfelkeltéjét veled szeretném megnézni!

- Ryuu? - kerekedtek ki a szemeim

Ez nagyon romantikus tőle. Hiszen azt mondják, akivel nézed az elsőt, azzal töltöd az elkövetkezendő évet is. Bár... Ez igaz arra is, hogy ki csókolt meg mikor éjfélt üt az óra. De sajnos én hamarabb elaludtam így elvettem Ryuu-tól az esélyt arra a csókra.

- Örömmel osztom meg veled az első napfelkeltémet, és a következő összes évemet is.

- Reméltem, hogy ezt mondod! Tudok egy jó helyet ahonnan tökéletes lesz, a kilátás. Da ahhoz ideje felöltözni.

- Tudtam, hogy ismersz, ilyen helyeket. Minden pontját ismered a városnak? Igaz? - ültem fel

- Valahogy úgy. A maffiózókon kívül talán a taxisok ismerik még ennyire, mint mi...

- Bár kicsit sajnálom, hogy fel kell öltözni olyan kényelmes a pólód. Kár, hogy le kell vennem ezt...

- Ha szeretnéd, mindig alhatsz a ruháimban Chi... a-abban az esetben... ha... ha nadrágot is viselsz majd hozzá...

Kezével takarta el az arcát és próbált nem rám nézni, miután kimásztam az ágyból. Elsőre nem értettem miért? De mikor megjelent Rashomon mellettem és körém tekeredett, akkor esett le. Ryuu csak pólót adott rám és így hogy álltam csak egy centin múlott, hogy kilátszódjon a bugyim... és ezt Ryuu pontosan tudta! Ezért kaptam démonpáncél-nadrágot, hogy a következő lépésemnél ne villanjon ki. Mindenem piros volt annyira zavarba jöttem és az első kezem ügyébe kerülő dolgot - jelen esetben egy párnát – Ryuu szintén vöröslő fejéhez vágtam!

- BA-BAKAAAA! Ha már átöltöztettél álmomban, akkor nadrágot is adhattál volna, rám nem gondolod?

- Így is elég alig bírtam ki orrvérzés nélkül! – igyekezett védekezni - Ha még ott is megérintettelek volna, melléd ájultam volna!

- Hol érintettél még meg??

- Csak az oldaladat! Esküszöm, hogy olyan helyen nem értem hozzád!!

Ryuu szemszöge:

Chi teljesen jogosan akadt ki. Megérdemeltem, hogy hozzám vágta a párnánkat, hiszen eléggé kihasználtam azt, hogy annyira mélyen aludtam. Jogosan félt, hogy olyat is tettem vele, amit nem szabad. De sosem bántanám! Főleg nem úgy! Ezért nem kapok nadrágot sem. Azt nem akartam, hogy a kimonójában aludjon, mert az kényelmetlen lett volna neki. De mikor kicsomagoltam belőle és ő ott volt csak fehérneműben előttem... majdnem elájultam annyira gyorsan vert a szívem! Úgyhogy gyorsan egy pólót rá húztam és betakartam. Nem mertem többet! Mert már megfordult a fejemben hogy máshol is megérintem! Ha akkor ébren van és enged nekem minden pontján megcsókoltam volna a bőrét. De az, hogy elképzeltem milyen lenne elég volt, hogy érezzem még egy pillanat és megered az orrom vére.

Vissza kellett fognom magam és sikerült. És mivel ezt ő nem tudja így még inkább érthetőek a reakciói. Szóval most ideje megbékítenem a kedvesemet és kiengesztelnem őt. Felálltam és oda sétálva átöleltem őt. Meglepetten kapaszkodott a mellkasomon a pólóba. De még megvolt emelkedve a pulzusa, gyorsabban is vette a levegőt. Próbált felnézni rám, de annyira ráborultam, hogy alig tudott megmozdulni is.

- R-Ryuu? M-mit csinálsz?

- Kérem, hogy ne haragudj rám... és szeretném, hogy tud, sosem tennék olyat veled, amit nem akarsz! Bármeddig menjünk, el csak egy szavadba kerül, hogy leálljak! Bízhatsz bennem nem bántalak! Ígérem!

Normalizálódott a pulzusa... végre megnyugodott. Már nem szorította olyan görcsösen a ruhámat. Elengedte magát és ő is átölelte a törzsemet, csak ekkor szólalt meg megint.

- Arigatou Ryuu... és... Gomenne, hogy így kiakadtam... nem is tudom, mi ütött belém... Tudom, hogy te sosem tennél velem semmi rosszat! Éppen ezért bízom benned az életem minden terén! Én nagyon szeretlek Ryuu!

- Én is szeretlek kicsim! - engedtem el, hogy megcsókolhassam - Megígértem azon az estén... emlékszel? Nem árulom el ezt a bizalmadat, soha!

- Igen, emlékszem, ahogyan arra is, hogy amit ígérsz, azt mindig betartod! Köszönöm!

- Szívesen édesem... - nyomtam még egy csókot az ajkaira, láttam a szemén, hogy kéri, én pedig nem fogom megtagadni ezt tőle - De lassan készülődünk Rendben

Bólintott majd megérintette Rashomon-t, hogy engedje el. Hagytam, hogy letekeredjen róla. Utána Chi szorosan magára fogta a pólómat, úgy sietett át a szobájába felöltözni. Nem tudtam nem utána nézni és remélni hátha mégis kivillan az a hófehér anyag...

20 perc múlva már az utcán sétáltunk kézen fogva. Chi figyelte, ahogyan a lámpafényben megcsinálnak a hópelyhek és közben láttam az arcán, hogy reméli, eláll a havazás napfelkeltéig, hogy tökéletes legyen a látvány. Utána engem nézett egy darabig. Viszont mikor eszébe jutott valami onnantól már maga elé bámult. Nagyon gondolkodott, mégsem tette fel a kérdését. Mikor oda értünk arra a dombtetőre, ahonnan a kikötőig el lehetett látni így a nap is jobban látszódik, majd mikor felkel a horizonton végre abbamaradt a havazás is. Akkor szorította meg picit. az ujjaimat Chi a kérdés előtt.

- Ryuu...

- Igen?

- Ki az a Mitsuki?

Valahogy éreztem. hogy még a mai napon meg fogja kérdezni. Miért mondtam én egy női nevet, a neki tett vallomásom közben? Számítanom kellett volna rá... Mégis meglepett. Ki kellett térnem, hogy kicsit összeszedjem magam.

- Ő tanított táncolni... és-

- De ki ő? – vágott közbe így megölve a kitérési próbálkozásomat, maradt hát az igazság... bármennyire is különös volt...

- Chi... Mond Chuuya san elmondta miért akartalak már az elején is annyira lebeszélni az öngyilkosságról?

- I-igen... elmondta... Mert te is megpróbáltad egyszer és ő megmentett akkor...

- Nemcsak ő tette egyedül hanem Mitsuki is. Nélkülük nem élnék. Megmentettek... És utána ő viselte gondomat, mikor annyira magam alatt voltam... Akkor mondta nekem azt, hogy egyszer találni fogok valakit... Egy lányt, aki megnyitja majd a szívemet és a legboldogabb emberré tesz majd. Akkor jósolta meg, hogy megtalállak majd téged Chi!

- És mit mondtál neki akkor erre?

- Azt hiszem azt, hogy ostobaság az egész... De tévedtem, hiszen itt vagy! Te lettél az a lány Chi! Téged kerestelek! Mitsuki megmutatott nekem dolgokat, hogyha eljön az idő, akkor hasznosítsam a tanítottakat. De jobban kellett volna figyelnem rá, akkor lehet hamarabb képes lettem volna neked elmondani, hogy szeretlek!

- Nagyon fontos személy neked ő neked... Igaz?

- Annyira, mint Dazai- akarom mondani Chuuya san... De Mitsuki inkább egy nővér vagy szinte, mint egy „pót anya"... Ezt a szerepet töltötte be... Ő ilyen lány egy idős Chuuya sanékkal és szereti a szárnyai alá venni az elesetteket... És mikor velünk volt akkor én voltam az az elesett. De aztán neki is el kellett mennie... El szólították.

- Hol van most?

- Nem tudom. Egy másik szövetséges szervezetnél dolgozik. Sose tudni merre jár. Akkor mikor Dazai san itt hagyott minket egy évig volt velünk.

- Ő az, akit korábban is megemlítettél?

- Igen... de már régen nem láttam őt...

- Remélem, egyszer én is találkozhatok vele!

- Biztosan fogsz, mert megígérte, hogy még meglátogat minket és azt is, hogy ha addigra lesz barátnőm, akkor körbeölelgeti... Szóval készülj fel erre...

- Oké... bár most kicsit megijeszt...

- Nem rossz ember csak lelkes... és szerintem elő fog jönni megint belőle ez az anyuka énje...

- Értem... Nehéz elképzelni milyen ember lehet?

- Nehéz is körbeírni. Találkozni kell vele és utána érti meg az ember, hogy milyen.

Beszélgetésünket világosodás szakította meg. Lassan felkelt a nap! Minden piros és a rózsaszín különböző árnyalataiban burkolózott. Ahogy az Újév első napja elkezdett kiemelkedni a tengerből, elkergetve a sötétséget és ezzel együtt az elmúlt esztendőt is.

- Ryuu... ez meseszép! Köszönöm, hogy elhoztál ide!

- Szívesen Chi! Örülök, hogy a legjobb kiáltást kaptad

- Ryuu... - szorította meg kicsit a kezemet, míg le sem vette a szemét a horizontról.

- Igen? – láttam, hogy el van pirulva.

- Bepótolhatnánk azt az éjfélkor elmaradt csókot?

- Persze Chi... - fordítottam magam felé és fogtam meg a derekát – Amennyiszer csak szeretnéd!

Simítottam a kezem az arcára, megemeltem az állát, utána csókoltam meg. Chi kapaszkodott belém és még pipiskedett is, hogy közelebb legyen hozzám. Átöleltem a derekát, kicsit meg is emeltem, hogy kényelmesebb legyen neki. Amint lehetett elmélyítettük. Méghozzá olyan mélyen csókoltam, hogy beleremegett a teste is. Ahogy elengedtem maradt egy kis nyálcsík az ajkain ezt még egy rövidebb csókkal tüntettem el. Még én is éreztem mennyire zsibbadtak az ajkai a folytatásért. Nem akartam megváratni.

- Boldog új évet Chi!

- Neked is boldog új évet Ryuu és remélem, még sok ilyet megélünk együtt!

- Biztosan így lesz, mert nem engedlek el többet. – forrtam megint egybe az ajkaival.

„És ezzel egy új könyv indul az életünk történetéből"

Folytatás a 2. kötetben!