Chi szemszöge:

Nehezen, de sikerült hazatámogatnom Ryuu-t. A hideg decemberi levegő segített ugyan egy kicsit, mert összekapta magát. Nem szédült, képes volt egyenesen járni és még értelmes mondatokat is kreált, bár inkább csak a nevemet hajtogatta, majd végül nem szólt inkább semmit. De onnantól mintha az ittas állapota átment volna álmos állapotban. Tudott közlekedni viszont, ha nem figyeltem oda, akkor elaludt. Állva... menet közben. Ha Rashomon nem segít nekem, akkor nem egyszer rám dőlt volna. Érdekes volt, hogy a képesség a gazdája tudtán kívül segítette őt, és most elég önálló is volt. Ellenben azt is láttam rajta, hogy ritkán kell ennyire belefolynia Ryuu életébe. Tehát nem gyakran van olyan, hogy túl sokat iszik. De ezt Gin is megmondta. Nem bírja az alkoholt.

Vajon mennyi lehet benne? Egy pezsgőt biztosan, mert azt mondta. Az utolsó pedig az a amit Chuuya san adott neki. Az a pohár, és a aljáról kicseppent piros folyadék alapján bort. De ez a kettő együtt még nem hiszem, hogy ledönthette. Hacsak nem teljesen éhgyomorra sikerült ezeket meginnia. Bááááár... Meg kell hagyni nem sokat evett... ez fontos tényező... csak annyit láttam, amit velem együtt falatozott. Az pedig nem valami sok. Szerintem a két ital között volt még más is. És ez a három együtt már elég kevert volt ahhoz, hogy ezt összehozza. Remélem, jól van és holnap nem lesz nagyon másnapos! Karácsony reggelre nem lehet kellemes erre ébredni.

Igazából gyorsabban is haladhatunk volna... De ez azonban miattam nem jött össze. A magas sarkúmat már átkoztam. Sokszor csak kicsi múlott, hogy ki nem bicsaklott a lábam. Aztán jött egy pillanat, amikor azt hittem, hogy elkerülhetetlen a fájdalmas orra bukás. De Rashomon elkapott egy pillanattal a megingásom után. Nemcsak, hogy segített megtartani magamat, hogy ismét magabiztosan tudjam Ryuu-t tartani. De levette a cipőimet is és a lábam köré fonta magát. Úgy ahogy elmondás alapján a démonpáncélt is létrehozta Ryuu testén. Most nekem lett ehhez a védelemhez hasonlatos lábbelim. Rashomon mintha csak egy harmadik fél lett volna. Azonnal a segítségemre sietett, amikor bajba kerültem. Vigyázott rám akár a gazdája. De így már sokkal jobb volt nem fáj többé a lábfejem és nem is fáztam már. Rashomon feje közelebb jött hozzám, úgy döntögette magát, mint aki megkérdezi, jobban vagyok-e most már?

- Igen már sokkal jobb. Köszönöm! - adtam egy puszit a fekete lénynek, aki látványosan elpirult ettől.

Aranyos volt és nem csak ezzel lepett meg. Azt hittem korábban, hogy sokkal durvább tapintása van. Mert eddig csak ruhán keresztül éreztem magamon az ő erős és biztos fogását. De most, hogy a bőrömet érte, mintha finom szövet lett volna. Nem olyan, ami képes bármit át szúrni, elemészteni és még golyókat is megfogja. Kész meglepetés ez a démon, de nagyon kedves. Pont olyan könnyű félreismerni, mint a gazdáját. Éjfél környékén érkeztünk haza. Ekkor jött az út legnehezebb része. Felvinni Ryuu-t az emeletre, a szobájába. Ha nem lett volna Rashomon... lehet, meg sem próbálkozok vele. Hanem lefektettem a kanapéra... De a démonnak hála, úgy öt-tíz perc múlva már fent voltunk a hálóban. Addigra a ház melege miatt megint felébredt annyira, hogy lehessen vele kommunikálni is.

- Chi...? - motyogta

- Szia Ryuu... Üdv megint köztünk... - ültettem le az ágyra szemben vele

- Hol vagyok? - nézett körbe

- Itthon vagy Ryuu. Hazahoztalak... Figyelj... Ezt le kellene venned – simítottam meg a mellkasát - Kényelmetlen lesz így aludni...

Bólintott, mire elkezdtem kigombolni a zakóját. Hagyta, hogy ha lassan levetkőztessem. Ahogy lekerült az inge is, megláttam mennyire fehér a bőre a ruhák alatt. Tudtam, hogy nagyon vékony egy férfihez képest, de így, tényleg semmi nélkül hihetetlen hogy mennyivel védtelenebbnek tűnik. Még nem láttam így egyetlen egy alkalommal sem... Mármint... Minthogyha derengene valami álomképem arról, hogy már találkoztam vele ruha nélkül... De nem vagyok benne teljesen biztos. Mégis mikor álmodhattam én ilyet és miért?

Megérintettem a bőrét, amire összeborzongott. Nem húzódott el, de éreztem már ezen is, hogy nem érintették meg így már nagyon régen. Sok régi sebnek a hegei voltak rajta. Végigsimítottam a kezemet egy páron. Kíváncsivá tett vajon milyen küldetéseken szerezhette ezeket? Reménykedtem abban, hogy ezek után nem már szerez még többet, hogyha mellette vagyok. Nem akarom, hogy még több sebhely díszítse. Ha már ilyen erőm van, ami meggyógyíthatja azonnal. Előkotortam a párnája alól a pizsamának használt sötétkék pólóját. Bár ellenkezett az ellen, hogy felvegye, de nagy nehezen sikerült rávenni, hogy azért mégse egy szál semmiben aludjon. Ezután lerángattam róla a nadrágját is, így már csak pólóban és a boxeralsójában ült az ágy szélén.

Minden ruháját felakasztottam egy vállfára és azt is a szekrénybe tettem. Utána tértem vissza hozzá. Az már egyedül nem hiszem, hogy ment volna, hogy a pizsama nadrágját is feladjam rá, de mivel hideg volt szükségesnek tartottam. Leültem mellé az ágy szélére, figyeltem egy kicsit mielőtt beszélni kezdtem. Úgy tűnt eléggé ébren van ahhoz, hogy esetleg meggyőzzem arról, hogy felvegye a nadrágot.

- Ryuu... Hallasz engem?

- Igen... Chi... - mondta, bár elég homályos volt a tekintete - Nagyon szép vagy Chi... - közelebb hajolt és megsimogatta az arcomat.

- Arigatou Ryuu - jól esett a közelsége és a gyengéd érintése.

- Olyan szerencsés vagyok, hogy az enyém vagy...

Úgy beszélt, mint aki teljesen mást lát, mint a valóság. Talán még a bálra képzelt minket, de amit mondott melegséget hozott a szívembe. Tudtam, hogy szeret és most az alkohol miatt bátrabban beszél. Maga mondta. Viszont azt is érzem, hogy holnap erre nem fog emlékezni... Főleg, hogy miután hazaértünk a kabátja zsebében rezzent párat a telefonja. Üzenete jött és Rashomon ideadta nekem. Valahogy érezhette, hogy fontos, valamint azt is, hogy nekem kell megnéznem. Gin írt, de nekem címezte annyi állt benne:

„Chi vigyázz nagyon a bátyámra! Ilyenkor hajlamos butaságokat csinálni! Amire másnap nem emlékszik... Ha kialussza magát jobban lesz! Ne engedd felkelni reggel. Köszönöm, hogy gondoskodsz róla! Jó éjszakát!"

Örültem, hogy elolvastam ezt. Gin segített nekem, hogy megfelelő módon vigyázhassak a testvérére. És én mindent meg fogok tenni azért, hogy könnyíthessek Ryuu másnaposságán.

- Ryuu aludnunk kellene... - törtem meg a csendet, amíg ő összekoccintotta a homlokainkat.

- Chi... Ugye velem maradsz?

- Persze, hogy maradok Ryuu! Hogy kérdezhetsz ilyen butaságot?

- Nem akarok nélküled élni Chi! - lassan átölelt és a fejét a vállamra hajtotta - Te vagy az életem...

- És te az enyém Ryuu... - suttogtam neki

Jobban magához ölelt. Hallottam, hogy nevet, örült annak, hogy ezt válaszoltam neki. Én is átkaroltam, már amennyire tudtam, mert lassan már rajtam feküdt. És mire észrevettem elaludt ebben a pózban. Kibontakozni az öleléséből és lefektetem a párnára. Már eldobtam a nadrág tervét csak reméltem, hogy nem lesz rám mérges. Amiért miattam csak póló-boxer párosításban aludt. Engem nem zavar, hogy csak ennyit visel. Vagyunk már olyan kapcsolatban, hogy megengedhessük ezt egymásnak. Államban motyogta a nevemet. Annyira aranyos volt... Simogattam még egy kicsit, játszottam a hajával. De nekem is át kellett öltöznöm. Felálltam, hogy az ajtó felé vegyem az irányt. Amikor a kezemet a kilincsre tettem valami elkapta a derekamat.

- Ryuu? – fordította a fejemet felé, álmában irányította Rashomon-t, aki most a fekete helyett sötétkék színű volt.

- „Ezek szerint a ruhái szinte befolyásolja a démon színét is." – vontam le a következtetést, amin magam is meglepődtem – „Szóval ezért jár folyton feketében... Ez a szín mégis csak jobban áll egy sorozatgyilkos maffiózóhoz... Így már ez is érthető."

- Ne... ne hagyj itt... Chi...

- Csak a fürdőszobába megyek. Mindjárt visszajövök.

- Ne menj el... Kérlek... - egyre szorosabb volt a démon fogása

- Rashomon... - a neve hallatán növesztett egy fejet és kíváncsian figyelt - Nem tudnál csak egy kicsit kiengedni?

Megrázta a fejét, tehát Ryuu eléggé tudatánál van, hogy Rashomon ne tudja teljesen irányítani magát. Sóhajtottam egyet és megoldást kerestem, mert kénytelen voltam levenni a báli ruhát. Elengedtem a kilincset, mire enyhült a fogás.

- Ha a szobában maradok, akkor elenged?

Bólintás kaptam válaszul. A ruhásszekrény felé léptem, aminek hatására letekeredett rólam a jelenleg sötétkék szövet.

- De ne lehessen egyikőtök se!

Erre meglepetten pirult el és gyorsan visszahúzódott az ágyhoz. Ryuu fejére húzta a takarót és maga is elbújt alá. Gondolom eltűnt utána.

- „Hihetetlenek!" - húztam le a cipzárt – „Nem engednek ki és ráadásul az alvós cuccomat fürdőben maradt reggel. Most mi legyen? Miben fogom tölteni az éjszakát?"

Levettem a ruhát és egy másik vállfán Ryuu öltönye mellé akasztottam. Kinyitottam a szekrényének másik ajtaját is és kerestem valamit az ő holmija között, amiben most aludhatok majd. Egy bővebb pólót kerestem azok között, amiket itthon szokott viselni. Mikor megvoltam az átöltözéssel, bemásztam Ryuu mellé a takaró alá. Ő egyből megérezte a jelenlétemet és átkarolta a derekamat.

- Chi... itt vagy...

- Igen Ryuu. Nem mentem sehova sem. – bújtam még jobban hozzá - Mindig itt leszek veled és neked...

- Arigatou Chi...

Újra elnyerte az álomvilág kavalkádja. és én csak figyeltem, ahogy ver a szíve. Egyenletesen szuszogott... álmodott valamit, mert a nevemet motyogta még párszor. Meg azt, hogy:

- Gomenne... Chi... Nem... nem akartam, hogy eddig fajuljon az este...

Összeszorult a mellkasom attól, hogy magát hibáztatja. Pedig ez az este nekem nagyon tetszett. Nem kellett szégyellnie magát semmiért sem. Kicsit eltoltam magamtól, figyeltem alvó, kisimult arcát. A száján át vette a levegőt. Éreztem az orromon a forró párás gőzt, amit kilélegzett. Eszembe jutott mennyire meg akart csókolni a bálon. És hogy mennyire akartam én is ezt.

- „Jaj Ryuu... Bárcsak ne rontotta volna el a kalapos azt a pillanatot..."

Egyik kezemmel megsimogattam az arcát és elhatároztam magamban valamit. Fentebb csúsztam a párnán, hogy egy magasságban legyek vele.

- Ryuu... - suttogtam csak a nevét neki – „Nem tudom melyik a jobb... Ha most felébredsz? Vagy ha nem tudsz róla? De örülnék, ha felébredtél és emlékezzél erre..." - Mert szeretlek! - becsuktam a szemem.

Egymáshoz nyomtam ajkainkat. Képes voltam rá! Megcsókoltam Ryuu-t! Picit kinyitottam a szemem. Nem ébredt felez kicsit elszomorított, de nem szakítottam meg a csókot. Mozgatni kezdtem a számat, ahogy megint összezártam a szemhéjaimat. Majd éreztem, hogy Ryuu viszonozta a tetemet! Bár lehet, hogy csak álmában fog élni ez a pillanat, de akkor is! Visszacsókolt! És a tetejében még el is mélyítette. Reméltem ez kiengesztelni, amiért a bálon mentett nem tette meg. Én pedig bízom abban, hogy hamarosan megismételjük ezt.

Ryuu szemszöge:

Reggel mikor kinyitottam a szemem Chi nekem háttal, de szorosan hozzám simulva feküdt. Egyik kezem a hasán volt, úgy húztam jobban magamhoz. Chi a nyakunkba húzta alvás közben a takarónkat és szinte teljesen elbújt alatta. Biztosan fázott az éjjel. Annyira aranyos volt, ahogyan aludt, és ha megmozdultam jött utánam. Nem akart eltávolodni tőlem ezért nem is csináltam semmit sem azért, hogy távolabb legyek tőle. Sőt! Mellkasa előtt is átkaroltam másik kezemmel. Még éreztem rajta a tegnap esti parfümjét. Amikor akkor megérintette az orromat nagyon meglepett vele. Sosem használt előtte. Vagyis, csak miattam fújta magára. Annyira aranyos volt ez tőle és még most is érzem. Annyira... édes...

Átfordult az ölelésemben és odadörgölte a homlokát a mellkasomhoz és fentebb is bújt. Már majdnem visszaaludtam, amikor éreztem, hogy ő ébredezik. Nyújtózott egy kicsit és még hümmögött is hozzá. Egy pillanatra a lába megérezte a takarón kívüli időjárást, amitől hirtelen visszahúzta azt. Mint egy kis teknőc, aki bemenekült a jó meleg páncélja védelmébe. Ami mosolyt csalt az arcomra. Megpusziltam a homlokát. Erre már tényleg felébredt. Én viszont mivel csak félálomban voltam nem figyeltem a szavaimra.

- Jó reggelt édesem... - suttogtam a hajába temetve a fejemet.

Hát beletelt pár másodpercbe, hogy lehessen, mit mondtam az imént. De neki hamarabb feltűnt, mert megdermedt egy pillanattal azután, hogy kimondtam. Biztosan el kergettem az összes álmot a szeméből, de a sajátomból is.

- „Te jó ég!!! Komolyan édesemnek szólítottam Chi-t? Megőrültem? Biztosan elment a maradék eszem is! Tiszta hülye vagyok! Én- ... Most mit kellene tennem?"

A pánikomat az törte meg, hogy Chi átölelt, a nyakamhoz bújt. Úgy suttogott választ nekem.

- Neked is jó reggelt Ryuu...!

Nagyot nyeltem, mert nem mertem megszólalni. Nem voltam biztos abban, hogy most mi történik. És rontani sem akartam a helyzeten, bár még nem derült ki az se, hogy ez milyen helyzet is tulajdonképpen. De Chi mintha meg sem hallotta volna. Csak fészkelődött még, hogy kényelmesebb pózba kerüljön. Vagy lehet, hogy meghallotta csak éppen nem akart ekkora hűhó keríteni neki, mint én. Sőt, lehet élvezte is!

- Ne keljünk fel még Ryuu... Légyszi...! Karácsony reggel van! ... Hadd maradjak még egy kicsit itt!

- R-rendben... - feleltem kínomban

Chi már a száméra tökéletes pontot megtalálva simult hozzám. Miközben és a szavaimmal küzdöttem. Valamit mégis kezdenem kellett a korábbival. Nem volt kényelmes, hogy ez még kettőt feje fölött lebegett.

- A-a korábbiért... Gomenne...

- Engem nem zavart Ryuu... - felelte szinte azonnal, de nem mozdult meg - Úgy szólítasz, ahogy szeretnél... nem bánom... Főleg a tegnap esti dolgok után...

Tehát tényleg hivatalos lett! Chi elfogadott a párjának! Állt össze bennem a kép. De... a tegnapi napról... az emlékeim... mind olyan...

- Chi...? M-miket mondtam tegnap?

- Ryuu? - kapta fel a szemét erre – U-ugye nem azt akarod mondani, hogy n-nem emlékszel?

- Emlékszem! – öleltem, hogy a félelmeit enyhítsem – C-csak minden olyan álomszerű... Nem vagyok biztos abban, hogy mi volt a valóság és mit álmodtam hozzá. ... Chi... M-miket mondtam? Mennyit mondtam el? Mindent vagy csak egy részét? Segíts helyre rakni ezeket a képeket!

Éreztem, hogy elmosolyodik. Úgy helyezkedett, hogy az ajkai a fülemnél legyenek és halkan beszélve is mindent értsek. Kicsit remegett, mint aki izgul. Ami érthető volt, hiszen olyanokat kellett most visszamondania, amiket teljesen más hangulatban én osztottam meg vele. Biztosan el is pirult, ahogy zavarba jött, hozzá is képzeltem a piros arcát a szavaihoz. Tetszett az elképzelt látvány... Ahogy hozzám bújt éreztem, hogy gyorsabban kalapál a szíve.

- A-azt mondtad... P-pontosabban arra kértél, h-hogy ne-ne engedjek más férfit ilyen közel hozzám... C-csak téged... M-mert é-én-

- Te vagy az egyetlen lány, akire rá tudok nézni! - fejeztem be a mondatot helyette, mikor éreztem, hogy elcsuklott a hangja a tettemtől fellélegzett és jobban lett tőle. De én is ezt éreztem. És ha igaz, akkor már másodjára vallottam be ezt neki!

- Igen... pont így mondtad!

- Yokatta! - sóhajtottam fel - Ezek szerint tényleg elmondtam!

Bújtam én is oda hozzá, amitől megszorította a pólómat. Már minden kitisztult! Minden a helyére került és olyan élesen láttam magam előtt az estét, mintha akkor történt volna pár perccel korábban!

- Emlékszek Chi! ... Mindenre...

- Ryuu... - mosolygott, boldog volt, hallottam azon, ahogy a nevemet kiejtette.

- Minden megvan Chi! Minden mondat, tett, érintés! Egészen...

- Mi az utolsó, ami a tegnaphoz tartozik?

- Azt hiszem... az, hogy Chuuya odaadta nekem azt a pohár bort... - gondolkodtam el.

- Értem... - nevetett egy kicsit - Így már minden világos.

- M-mi történt utána? – valahogy éreztem, hogy volt ott még valami, amire nem emlékszek már, de lényeges.

- Összevesztetek a kalapossal...

- M-micsoda? Mégis min?

- Azt nem tudom... - intett a fejével is - Csak a végére értünk oda Gin-nel. Miután mindketten elestetek.

- Gomenne miatta! Nem fordul elő megint!

- Semmi baj Ryuu... - simogatott - Megesik az ilyesmi... és Gin mondta, hogy nem bírod az alkoholt. Meg azt is, hogy ma vigyázzak rád és pihend ki magad!

- Ezek szerint összebarátkoztatok? - engedtem el

- Igen! Bár nem beszélgettünk annyit amennyit szerettünk volna... Mert közbeszóltatok Chuuya sannal...

- Tényleg sajnálom! – sütöttem le a szememet - De lesz alkalmatok folytatni! Hamarabb is, mint gondolnád!

- Komolyan? Mikor?

- Nemsokára. Bár most karácsonykor nem tud eljönni, mert programja van. De azt mondta szilveszterkor jön. És lehet itt is tölti az estét.

- Ez remek! – csillant fel a szeme

- Örülök, hogy megkedveltétek egymást. Az ünnepeket mindig együtt szoktuk tölteni. És jó tudni, hogy nem vagy ennek ellene.

- Nagyon kedves húgod van Ryuu. Szeretném még jobban megismerni!

A mosolya mindent elárult. Nem kellett hozzáfűznöm semmit. Csak élvezném, hogy az én választottam ennyire boldog. Ennél jobb reggelt el se tudod képzelni. Viszont észrevettem valamit, ami eddig nem tűnt fel.

- Chi... a rajtad az én pólóm van? - fogtam meg az említett anyagot, ő egyből fülig pirult elbújt a frufruja alá és a mellkasomnak dőlt, hogy még inkább ne lássam a zavarát.

- I-igen... - felelte végül nagyon halkan.

- De miért?

- E-este... csak nagyon nehezen tudtalak -rrávenni arra, hogy ezt felvedd... - húzta meg a pólómat.

- „Ezek szerint ő öltöztetett át az éjjel..." - esett kicsit kínosan ezt ki gondolnom...

- M-másra nem voltál hajlandó... - ez adott magyarázatot arra, miért nincs rajtam nadrág... - D-de a-a-aztán...

- Mit csináltam Chi? - féltem megkérdezni, de tudnom kellett!

- Rashomonnal nem engedtek ki a szobából... Pedig a pizsamám a fürdőben maradt. Sz-szóval kerestem magamnak a holmid között v-valamit... - most már felemelte a fejét, de még mindig kerülte a szemkontaktust

Aranyos volt, hogy ennyire elpirult attól, hogy a ruhámban aludt. Igazából engem sem zavar csak meglepett... Meg aztán... nem mutatott rajta rosszul az én bő pólóm. Ellenben... most már foglalkoztatni kezdett az is, hogy miért érzem úgy, hogy a takaró alatt nemcsak rajtam nincs nadrág... Ahogy egymáshoz simultunk Chi bőrét éreztem a sajátomhoz érni derék alatt A gondolatba, hogy mi lehet odalent én is belepirultam. És Chi pont addigra megint rám, mert nézni. Meglepte az elvörösödött fejem.

- R-Ryuu?

- A-akkor... m-most te... cs-csak e-e-egy szál pólóban f-fekszel velem e-egy takaró alatt?

Elmosolyodott azon, hogy így dadogva bírtam csak feltenni a kérdésemet. De csak az ujjával piszkált párnára nézett kettőnk között. Miközben olyan piros volt már az arca, mint a gömbö a fenyőfán odalent a nappaliban.

- R-rövidnadrág gyanánt... F-felvettem az egyik boxeralsódat is...

Válasza olyan váratlanul ért, hogy hitetlenségemben megemeltem a takarót hogy lássam valóság az, amit elképzeltem.

- Ryuu!!!! – sikította, míg eltakarta a szemeimet a kezével – BAKAAAA!!! Nem ér lesni!! Így is annyira zavarba ejtő ez az egész!!

LÁTTAM! Csupán egy pillanatra! De pont azzal, hogy Chi felemelte a kezét felcsúszott a póló annyira, hogy lássam tényleg az én egyik fekete boxeren van rajta. Hirtelen nem találtam a szavakat... Chi olyannyira úgy viselkedett mintha a barátnőm lenne, hogy ideje volt magamnak is felfogni ezt és tényként kezelni mostantól! Viszont valamit tennem kellett zakatoló mellkasommal... És azzal hogy Chi számára is könnyítések picit a szituáción.

- É-és kényelmesek a cuccaim? – szólaltam meg még mindig vakon, mert az ujjai még szorosan lefogták a tekintetemet.

- Igen... - engedte el a fejemet miután vissza engedtem a takarót magunkra – J-jó érzés viselni őket... O-olyan illatúak... mint te... bújt a karjaim közé – É-és... mintha... kétszer ölelnél meg egy időben...

- Most hihetetlenül aranyos vagy Chi... - suttogtam a hajába.

- BAKA! Próbálom összeszedni magam! NE hozz még inkább zavarba!

- Gomenne... De... szeretném, ha tudnád, hogy ez a legjobb karácsony reggel, amim eddig volt... Hála neked... Sőt! Talán az eddigi összes reggelem közül ez a legjobb!

Megpusziltam a fejét, mire felnézett rám. Akkor az arcára is adtam egy apró csókot. Visszahozva a vért az arcába pedig pont elmúlt volna a kipirultsága.

- Boldog Karácsonyt Chi!

- Neked is Ryuu! – mosolygott és végre megint az eredeti színét viselte, majd meglepődött valamin

- Mi az?

- Én még nem adtam oda az ajándékodat!

Kezével odakapott a mellkasához és megszorított valamit, amit megérintett. Akkor vettem észre, hogy most is rajta van a medál, amit adtam neki, csak a póló alatt. De az ezüstlánc kilátszódott és a nyakán is ott csillogott. Fura hogy eddig nem tűnt fel.

- Nem vetted le? – húztam a felszínre a kis kék medaliont.

- Nem - rázta meg a fejét miközben megint ujjai közé fogta - Túl fontos nekem! Mindig viselni fogom! Mert tőled kaptam! - megakasztotta a lélegzetemet, átöleltem, amit egyből viszonzott és egy „Arigatou!"-t is elsuttogott közben.

- Én köszönöm, hogy vagy nekem Chi!

- Ryuu? - bontakozott ki az ölelésemből összedöntötte a homlokát az enyémmel egy elégedett szusszanás kíséretében - Ha már itt tartunk... Szeretném én is odaadni az ajándékodat...

- De akkor ki kell innen másznod nem? Azt mondtad az imént, hogy ma sokáig akarsz ágyban maradni...

- Igaz... nem akarok még elmenni mellőled... Mondjuk, csak a fenyőig szaladnék le, mert oda raktam alá. Aztán vissza jönnék hozzád...

- Van egy jobb ötletem, hogy ne kelljen egy percre sem megválnom tőled - simogattam ki egy kék színű tincset a szeméből.

- Mi lenne az?

Rashomon jelent meg mellettünk. Először üdvözölte Chi-t mint egy régi kedves barátot. Ez nagyon meglepett tőle, de aztán teljesítette a feladatot is, amit neki szántam. Kiment az ajtón le a földszintre a nappaliba és felhozta a kis zöld csomagolásba tekert ajándékot. Chi piros szalagot is kötött rá és egy masnit is tett a tetejére dísznek. Rashomon egyenesen az ő kezébe helyezte a csomagot, amit Chi megköszönt neki és még meg is puszilta a démont. Az úgy elpirult, mint én. Főleg, hogy nem tudtam, ők ketten mégis, mikor kerültek ilyen közeli barátságba. Ezek után Rashomon köddé vált.

- Chi?

- Igen?

- Ti ketten mikor lettetek ilyen... puszipajtások?

- Tegnap este. Mikor segített hazahozni téged. Képzeld még a démonpáncélodat is kipróbálhattam, hogy ne abban a cipőben sétáljak.

- É-értem... - füllentettem nagyokat pislogva, mert fogalmam sem volt afelől hogy Rashomon a tudtomon kívül hogyan tehetett ilyeneket.

- Boldog Karácsonyt Ryuu! - nyújtott át nekem az ajándékot

- Arigatou Chi!

Felültem az ágyban és ő követte a példámat. De ügyelt arra, hogy a lábai továbbra is takarásban maradjanak a takaró alatt. Pedig be kell vallanom szerettem, volna megint úgy látni világosban is. Óvatosan bontottam ki a csomagot. Nem akartam nagy kárt tenni benne, ha már Chi ennyit fáradozott azért, hogy rendesen becsomagolja. Velem ellentétben aki... neki csak az ékszerboltban vettem díszdobozt...

Chi szemszöge:

Izgultam, hogy mit fog szólni az ajándékhoz. Csak reméltem, hogy tetszeni fog neki. Nem vagyok jó az ilyenekben... Ryuu az első személy, akinek vettem valamit. Sokat bénáztam mire sikerült becsomagolni. Még videót is néztem róla a neten... és ahhoz képest, hogy első alkalommal próbáltam egész szépre sikeredett. Ryuu pedig annyira óvatosan bánt vele. Szerintem érezte, hogy sok időt töltöttem el vele. Ezért nem tépte szét olyan könnyedén, ahogy más ember tette volna. Eltátotta a száját, mikor kivette a két könyvet, vagyis nagyon meglepődött.

- T-tetszik? piszkálta egyik vállam elé lógó tincsemet.

- Igen nagyon! De hogyan? Azt hittem ezt a kettőt már nem árulják sehol!

- Kicsit kutakodtam... és találtam egy antikváriumot, amiben még megvolt... De... nem voltam biztos benne hogy ö-örülni fogsz neki... Cs-csak m-megtaláltam a polcodon az elejét... és... arra gondoltam, hogy e-ez jó lesz...

- Nagyon ügyesen kiválasztottad a kedvenc írómat Chi - simogatta meg az arcomat

- Komolyan?

- Igen. De annyira nehéz beszerezni köteteit, hogy feladtam a keresést. Pedig már csak ez a kettő hiányzott. De - megfogta a kezemet - De neked hála megvan az utolsó kettő. Arigatou Chi!

Elpirultam. Annyira boldognak láttam és az előbb pont ezt is mondta. Hogy ez a legjobb reggel, amit kívánhat. A legszebb karácsonya. De ez a mostani nekem is az. Az első karácsonyom és hihetetlenül boldog vagyok! Mert mellette lehetek

- Igazából... - folytatta - Nekem is van még egy ajándékom a számodra Chi - lesütötte a szemét, mintha szégyellné, de simogatta hüvelykujjával a kézfejemet, ahogy fogta.

- Micsoda?

Rashomon megint mellettünk termet, majd a szekrényhez sietett és a felső polcról a ruhák között keresett valami, azzal együtt tért vissza. Egy kis bordó dobozka volt, egy apró masnival a tetején. Ezt tette a tenyerembe Ryuu miután a démon odaadta neki. Négyzet alapú lapos dobozolt volt egyszerűen levehető fedéllel, amit Ryuu emelt le róla miután már a kezemben tartottam. Csak ezt követően szólalt meg. Egy pillanattal az után hogy a szemöldököm szerintem a tarkómig felszaladt.

- Mi-mikor a nyakláncot vettem neked... A-azt mondta az eladó, hogy most ajándékba válaszotok még két karkötőt is... É-és én ezeket választottam...

Kiemeltem a két kisebb ékszert. Ugyanolyanok voltak. De mindkettőn ezüst láncszemekből állt, amelyek középen egy nagyobb karikában találkoztak. Ebben a körben volt egy-egy betű is. Az egyikben egy „R" a másikban pedig egy „C"

- „C"? - néztem Ryuu-ra.

- A Chi –ből... é-és „R" a-

- Ryunosuke! - fejeztem be a mondatát, amitől elpirult.

- I-igen... - félrenézett zavarában, még nem szólítottam a teljes keresztnevén – N-nem muszáj viselned, ha nem akarod... É-én csak...

Míg ezt dadogta addig felvettem az egyiket, a másikat pedig az ő csuklójára kapcsoltam. Ahogy oda pillantott látta meg, hogy én viselem az „R"-t

- Biztosan így akarod Chi?

- Igen! - kulcsolta össze ujjainkat - Ezt így szokás. Hogy egymás nevét hordjuk.

Imádom zavarában beszélni képtelen Ryuu-t! Ez olyan oldala, amit csak és kizárólag én ismerek. Mindig olyan jó érzéssel tölt el. Kicsit összeszedte magát ezalatt, mert kihasználva hogy összefonódtak az ujjaink oda húzta a kezemet. Csupán egy pillanatra engedte el a kezemet, hogy egy másik módon foghassa meg az ujjaimat, és megcsókolta bőrömet. Erre a kis időre csukta csak be a szemét és mikor kinyitotta megint azt a szerelmes szürke íriszt látlak rám nézni. Hozzádörgölte arcát mintha egy macska lett volna. Édes volt tőle. Megmozdultam és megsimogattam az orcáját. Tenyeremet a sajátjába fogta, úgy bújt még jobban bele miközben a nevemet suttogta. Megint megcsókolta a kezemet. Majd a csuklómat és lassan haladt lefelé egészen, amíg a karkötő láncához el nem ért. Minden alkalom, amikor ajkai a bőrömet érték bizsergést váltott ki belőlem.

- Ryuu?

- Én vagyok a világ legnagyobb mázlistája Chi! Miattad érzem így...

Elakadt a lélegzetem! És amíg visszatért nekidöntötte a homlokát az enyémnek, továbbra sem engedve el a kezemet. Annyira szerelmes, hogy az hihetetlen! Viszont egy kis nevetés is kiszaladt a számon.

- Mi az?

- Tegnap azt is mondtad... Hogy... az a férfi, aki elvehet majd engem feleségül... az a világ legszerencsésebb embere... És most saját magadat hívtad így...

- Chi... - emelte fel a fejét, amire kinyitottam a szemem – É-én-

Éreztem, hogy küzd a szavaival, megint. De nem akartam, hogy szenvedjen. Így a mutató ujjamat a szájára tettem, ezzel elérve, hogy ne mondjon semmit. Hallgatott, de mellette értetlenül keresett választ a tekintetemben.

- Tudom...

Kikerekedtek a szemei, ettől az egy szótól. De azután sem szólt, hogy elengedtem ajkait. Átkaroltam a nyakát, úgy bújtam oda hozzá. Ő is karjai közé zárt. Tudtam, pontosan tudtam, hogy szeret! Nem kellett kimondania sem!

- Tudom... Ryuu... Tudom és... Én is...

- Chi?

Nem feleltem csak élveztem a pillanatot. Ennyi nekem éppen elég volt. Hosszasan ölelni azt a férfit, akié a szívem. Miközben tudom, hogy ő is szeret engem!

...

A következő egy hét olyan volt mintha egy normális fiatal pár töltenél karácsonyi szabadságát. Nem kellett törődnünk a maffiával vagy bármi mással. Ryuu elvitt a karácsony vásárra is. Méghozzá nem is egy alkalommal. Olyan sok ember volt ott még ennyit nem is láttam egyszerre ilyen helyen. A vásár területe nem csak emberrel volt tele, hanem bódékkal is. Ezernyi megvásárlásra váró tárgy. És még ennél is több féle lehetőség az ennivalókat áruló kihelyezett kifőzdékből. Ahonnan rengeteg finom illat terjengett. Nem győztem válogatni, hogy mit kóstolják meg. De bármelyikre is esett a választásunk egyikben sem csalódtam. Ryuu megfelezett velem egy pohár forralt bort is. Meg akartam kóstolni, de egy egészet nem biztos, hogy megittam volna. Nem sok alkalom volt eddig az életemben mikor alkoholt fogyasztottam és igazából kerültem is. De most annyira finom volt az illata. És mivel az elkészítése során az alkoholtartalma igencsak lecsökken a bornak így nem féltem És Ryuu sem aggódott miattam. Finom volt és jól esett a hidegben.

Aztán elvitt egy másik alkalommal korcsolyázni is. Még életemben nem volt se görkorcsolya se rendes a lábamon. Bevallom, féltem egy kicsit, mert tudom milyen elesni a jégen és nem jó érzés. De tudtam azt is, hogy Ryuu egyből el fog kapni és nem hagyja, hogy összetörjem magamat. Ő meglepett, mert sokkal ügyesebb volt nálam. Mintha nem először csinálta volna. Azt mondta már évek óta nem volt. De velem el akart jönni. Megtanított az alapokra. A végére egészen belejöttem, még pörögtem is egy kicsit a tengelyem körül. Nem annyira vészes, mint amilyennek elsőre tűnik. Csak rá kell érezni az ízére és bátraknak kell lennie az embernek.

Ittunk forró csokoládét is egy új cukrászdában, ami a bevásárló és sétálóutcán nyílt. A vásártól nem messzire. Mennyei volt forró krémes sűrű és édes pont, ahogy szeretem! Ryuu orrára került egy kis tejszínhab, amit az ujjammal letöröltem. Majd le nyaltam róla, ahogy ezt végignézte egyből fülig pirult! Annyira aranyos volt! Megkóstoltunk két szelet süteményt is. Én egy sajttortát kértem Ryuu pedig valamilyen fügés csodát. Mind a kettő nagyon jól nézett ki és nagyon finomak voltak. Megkóstoltuk egymásét. Levágtam egy darabot a sajátomból és az asztal felett átnyújtva etettem meg Ryuu-val. Ő is hasonlóan járt el az én esetemben. Még szoknia kell az ilyen pároknál szokásos dolgokat, mert mindegyiknél zavarba jött. De én nagyon élveztem. Hiszen tulajdonképpen egy egész hétig tartó randevúsorozatunk volt.

Otthon sütöttünk mézeskalácsot is. Mert ez is az ünnephez tartozik. Legalábbis Európában mindenképpen és már ezer éve ki akartam próbálni. Nem volt annyira egyszerű a tésztát megcsinálni, de finom lett. Sok figurát a szaggatunk és együtt díszítettük ki őket. Olyan sok lehet, hogy gondoltuk el ajándékozzuk... legalább a felét. Mert sosem fogyna el nálunk ennyi. Vittünk belőle Chuuya sannak is és most Ryuu elnézést tudod kérni a bálon történt veszekedés miatt. De mint kiderült a vörös arra már nem is emlékezett. Addigra sikerült annyit innia a hüllőkkel, hogy ne legyen képben. Viszont ő bocsánatot kért Ryuu-tól amiért lefogta, hogy velem hamarabb tudjon táncolni. Én csak pislogtam, hogy ez mégis mikor történt? De ezek szerint, míg én falatoztam a bálon addig volt a táncomért egy kisebb összetűzés kettejük között. Lehet ez volt a témája a veszekedésnek is, amire egyikük sem emlékszik tisztán, csak elmesélés alapján tudnak róla.

Visszafelé jövet a vásáron vágtunk át, és össze találkoztunk Dazai sannal és Atsushi-val is. Én köszöntem rájuk. ami Ryuu-ból olyan csodálkozást váltott ki, hogy majdnem kiesett a saját száján a feje. Mikor észrevettek és odajöttek hozzánk Ryuu olyan aurát árasztott a kötéses felé hogy érezze, Ha csak egy lépés és közelebb jön hozzám, halott ember! Én viszont nem haragudtam rá, már. Mindkettejüknek adtam a süteményből. Sőt az irodába is küldtem valamennyit. Így legalább, nem mi esszük meg az összeset. Amikor odaadtam Dazai san csomagját az ujjaink összeértek ugyan. De nem ült rám az a pánik, ami el az első alkalommal. Sőt 20 perc múlva már vissza is jött az erőm. Később Ryuu-val kibeszéltük a dolgot és találtunk rá remek magyarázatot is. Valószínűleg tartjuk, hogy az első alkalommal azért tartott olyan sokáig ez az áldatlan állapot. Mert az én erőm szükséges az életben maradáshoz és a testem olyan pánikba esett a hiánya miatt hogy nem is eresztette vissza egy jó darabig. Viszont most másodjára jobban fölkészülhetett rá, így hamarabb visszatért az erőm. De azért Ryuu kicsit morgott egykori mentorára kicsit mialatt Atsushi-val beszélgettem. Vele több témánk volt, és őt barátomnak tartom, még akkor is, ha ellenséges oldalon állunk. Most az ünnepek alatt nincsen helye harcnak és úgy tűnt ezt nem csak én gondolom így. Jó volt egy kis időre hátunk mögé dobni a munkát, a maffiát, az irodát, és egyszerű embereknek lenni. Akik élvezik a havat, és a Karácsony hangulatát. Életemben először tehettem meg ezt.

Egyik este Ryuu elvitt a vásár egyik végére, mert hallotta, hogy táncest is lesz. Csak azért tette, hogy megint felkérhessen. Nagyon kedves volt tőle. És jó volt megint a parketten lenni. Most hogy nem magas sarkúban voltam, sokkal ügyesebb lettem. Ryuu megtanította a lépéseket. Mind az angol mind a bécsi keringőhöz. És elmondta, hogy egy olyan lány tanította meg táncolni, aki Chuuya sannal együtt segítette őt abban az időszakban, amikor Dazai felszívódott. Nem sokat árult el a titokzatos lányról, de azt éreztem azon, ahogyan beszél róla, hogy ugyanannyira tiszteli őt, mint a kalapost vagy a kötésest. Azt mondta, hogy már évek óta nem látta, mert nem dolgozik, a maffiában. A kontinensen van legalábbis legutóbb azt hallotta. De néha feltűnik, a városban é akkor talán láthatom majd egyszer. Szeretném megismerni, mert nagyon kíváncsi lettem rá. Ki az a másik idegen lány, akit Ryuu, ha csak egy kicsi időre is, de közel engedett magához?

Az év utolsó előtti napján, mivel tudtam, hogy szilveszterre lesz vendégünk, teljesen kitakarítottam a házat. És a legjobb konyhai tudásomat vettem elő egy nappal később, hogy olyan ételeket tehessek az asztalra, ami méltó az alkalomhoz. Nem, csak azért mert a Ryuu húga fog nálunk lenni. Aki nem mellesleg már áldását adta ránk... De mégis csak Szilveszter van. Lezárul ez az év és meg akarom adni a módját neki. Most először rendesen!

- „Itt van az új esztendő a nyakunkon, és új év kezdetével, új fejezet nyílik az életemben méghozzá Ryuu oldalán."

Viszont volt egy program, amire szívesen elmentem volna. Ezt Ryuu is tudta. Egy szentélyhez, szilveszteri fesztiválra. Mikor a plakátot nézegettem a vásárban Ryuu rá is kérdezett, hogy elmenjünk-e? Én tényleg nagyon szerettem volna. De az ilyenekre kötelező kimonóban menni. Az nekem meg nincsen... Így lemondtam a dologról. Ha hamarabb megláttam volna a hirdetést, akkor talán szerezhetem volna még ruhát. De így egy nappal előtte esélytelen volt. Főleg, hogy minden zárva van...

Viszont az Ryuu-nak eszébe jutott valami. Másnap, azaz szilveszter reggelén telefonált is valakivel. Ott voltam, de a teljes beszélgetést nem hallottam. Annyi biztos volt, hogy a húgával beszéltek. De Gin túl halkan telefonál így nem hallottam a részleteket...

Ryuu szemszöge:

Láttam Chi-n, hogy nagyon bánja, hogy nem mehet el a fesztiválra. Pedig én mondtam neki, hogy nem kötelező kimonóban mennie. Normális téli viseletben is elvittem volna. De ő erősködött, hogy úgy nem az igazi. Így letett róla. Nem esett jól hogy olyan szomorú volt hogy el kellett engednie az alkalmat... Mikor hazaértünk akkor jutott eszembe a megoldás. De mivel már késő volt így nem akartam ezzel zaklatni a testvéremet. Majd csak másnap reggel írtam rá.

„Gin megvan még a régi kimonód, amit kinőttél?"

Pár perc múlva már csörgött is a mobilom. Gin volt az és egyből a lényegre tért.

- Szia, igen megvan még. Miért? hova akarod vinni Chi-t?

- Honnan tudod, hogy-

- A húgod vagyok... Ismerlek... Ha jól sejtem, akkor a fesztiválra akarod vinni én is láttam a plakátját. – „Miért lát ennyire tisztán ez a lány?"

- Igen... - vakartam a tarkómat – Szóval?

- Megvan még mondtam. Átviszem, mikor megyek hozzátok. Úgy öt fél hatra várjatok. Viszont az este egy részénél lehet, hogy el fogok tűnni...

- Valakivel randizol mostanában?

- Ne most jöjjön elő belőled a féltő bátyus a szerep!

- Üzenem neki, hogy ha megbánt halott ember!

- Szerintem tudja... Na, majd érkezem! Szia, bátyus. Puszilom Chi-t! - ezzel letette.

Nagyot sóhajtva csúsztattam a zsebembe az eszközt. Chi akkor jött oda hozzám kérdőn nézett rám, de nem kellett sokat várnom, hogy fel is tegye.

- Gin-nel beszéltél?

- Igen. Mondta, hogy úgy öt hat környékén fog érkezni.

- Annyival hamarabb? Nem leszek kész!

- Nyugi nem kell már megterített asztalnál várnunk, amúgy is a nappaliban eszünk.

- Igaz... Csak hát mégis

- Miattad ez az idei ünnep így is sokkal jobb, mint az eddigiek.

- Tényleg?

- Igen. És szerintem Gin is örül, hogy most nem ő szorult be a konyhába. Idáig mindig ő főzött karácsonykor. Még ha nem is lakott... Mert én nem tudok...

- És nem is akarsz megtanulni?

- Nem. Minek, ha ilyen remek szakácsnőm van, mint te!

- Baka! - pirult el - Ne kezdd megint!

Hátat fordított nekem, de utána léptem és átöleltem a derekát és a hasát is. Egészen ráborultam méghozzá annyira hogy a nyakát meg is tudjam csókolni. Ez most könnyű volt, mert a főzéshez felkontyolta a haját. Szabaddá téve nekem a bőrét. Ma még nem tettem ilyet vele. Pedig reggel óta kis kötényben jár fel alá az én kis háziasszonyom.

- R-Ryuu? – nyögött fel a tettemtől.

- Minden tökéletes lesz... Hála neked! – a füle és az álla között is megcsókoltam, ezt élvezte a legjobban és én is – Amúgy...

- I-igen?

- Megoldottam neked a kimonó problémát.

- Micsoda? - fordult felém, amikor engedtem a fogáson – Hogyan?

- Gin-nek van egy, amit kölcsön kértem neked.

- D-de akkor neki nem lesz...

- Ne aggódj. Ezt már rég nem hordja. Kinőtte. Szerintem neked tökéletes lesz. Biztos vagyok benne!

- Ryuu?

- Ha el akarsz menni a fesztiválra, akkor elviszlek rá! Érted bármit Chi...

- Ryuu... - a nyakamba ugrott – Arigatou...

Akarom látni őt abban a ruhában! És meg akarom mutatni mindenkinek, hogy az én barátnőm a legszebb!

Délután 5 után nem sokkal érkezett hozzánk Gin. Elővette a kimonót és Chi első látásra beleszeretett abban a ruhába. Bár akkor még nem vette fel. De Gin egyetértett velem abban, hogy biztos jó lesz rá. Gin magasabb, mint Chi, úgy 5-7 centivel. Éppen ezért a ruha hossza már nem volt neki elé. Túlságosan kint volt a bokája és télen fázott benne. De a kis kékségnek megfelelő volt

- Ez annyira csodaszép! Köszönöm szépen Gin! Nagyon vigyázni fogok rá, amíg nálam van!

Ránéztem a húgomra, aki már mozdulatból értette mit akarok megtudni tőle és egyből bólintott is rá, hogy szerinte semmi akadálya.

- A tiéd Chi... - szólaltam meg

- Micsoda?

- Én már úgysem használom. Van másik. Szóval. Viseld egészséggel. Legyen ez a te ajándékod tőlem.

- De... hiszen én... neked semmit... - sütötte le a szemét.

- Nem is kellett! - fogta meg a két kezét - Az elég ajándék nekem hogy te vagy a bátyámnak!

Erre mind a ketten fülig pirultunk. Egyikük sem gondolt bele abba mi lesz, hogyha Gin valami ilyesmit fog mondani. Pedig készülhetünk volna rá, elvégre együtt lakunk és olyan kapcsolatban vagyunk, amit nem nagyon lehet mással magyarázni, mint hogy egy pár vagyunk. Magyarán olyan 100% volt annak az esélye, hogy a húgom teljesen jogosan érdeklődik a kapcsolatunkról Chi-vel. De mégsem tudtam megszólalni. Szerencsénkre Chi valamivel hamarabb feldolgozta szituációt. És igen értelmes választ tudott összerakni.

- Én örülök, hogy boldoggá tudom őt tenni!

- Chi? – „Komolyan ezt mondta? Nem hiszem el! Ennyire könnyen kimondta? Még nem is dadogott!"

- Én megnézem a husit, hogy levehetem e már róla a fóliát... - mosolygott rám.

Mint aki tudja, hogy ez volt a tökéletes válasz. De mégis nagyon elpirulva vonult el a konyhába. Sőt miután odaért hallottunk egy elfojtott vinnyogást is. Ezek alapján őt is elérte a végzet és kitört belőle az „Úristen mit mondtam!" kiáltás. Ezen mosolyogtam, ugyan de a helyzet kínosságán nem változtatott. Ránéztem a tesómra, akinek túlságosan is sokatmondó volt a vigyora. Éreztem, hogy kínos beszélgetésnek leszek a részese. Még az este folyamán... Csak az volt a kérdés, hogy mikor. Mert pillanatokkal később Chi visszatért hozzánk egy tálcával, amin három gőzölgő bögre tejszínhabbal a tetején díszelgett. Chi csinált forró csokoládét egy recept alapján, amit talált. Nagyon finomra sikerült. Beszélgettünk elterelve a korábbi témát. A két lány remekül kijött egymással, ami nem csoda, hiszen szinte egyidősek. Én is nagyon örültem, hogy Chi-nek végre nem csak én vagyok barátilag. Szeretném, ha lennének kapcsolatai! Valamivel később elérkezett az a pillanat is, amitől tartottam egy kissé

- Chi, kicsit elrabolhatnál a testvéremet?

- Persze... - mondta, de értetlenül pislogott közben – A konyhában leszek, ha keresnétek.

Viszont még így is Gin karon ragadott és felrángatott a szobámba. Sőt meg az ajtót is ránk zárta. Nem akarta, hogy Chi ránk nyisson. De jeleztem neki hogy ez felesleges. Chi nem olyan, aki hallgatózna. Ezért aztán visszafordította a kulcsot. Én a szekrény előtt álltam, amíg ő leült az ágy végére.

- Na, szóval... - tette karba a kezét

- I-igen?

- Szeretném tudni, pontosan mi folyik itt?

- Mi-milyen értelemben? - tettetem a hülyét, nem akartam erről beszélni... legalábbis egyelőre nem.

- Ugyan már... Tudom, hogy van itt valami! Egész este Chi-t figyelted! El is pirultál nem is egyszer! Szinte le sem veszed róla a szemed. Folyamatosan mosolyogsz! Ki vele! Mit gondolsz Chi-ről?

Oldalra néztem, de láttam magam előtt őt, miután elhagyta a neve a testvérem száját. Igaza volt. Észre is vettem magamat, ahogy ajkaim felfelé görbültek... Beszélni kezdtem.

- Chi... Nagyon kedves lány... Aranyos, vicces, szép... Mellette minden olyan színes... Megváltoztatott amióta velem van... És-

- Szereted?

A kérdés hirtelen ért, ezért rákaptam a tekintetemet és attól, hogy Gin úgy mosolygott rám én fülig pirultam. Szóra nyitottam a számat, de hang nem jött ki a torkomon.

- Úristen te szeret- - befogtam a száját Rashomon segítségével.

- Halkabban! Még meghallja! - engedtem el

- Kértelek már, hogy ne használd ellenem Rashomon!

- Bocsánat...

- Egyébként miért is baj az, hogyha meghallja?

- M-még nem vallottam be neki...

- De akkor ezek szerint tényleg?

- Igen... Szeretem...

Akkor döbbentem rá valamire. Először mondtam ki ezt a szót. Tudtam mit érzek Chi iránt. Pontosan tudtam mi ennek a neve. De eddig még csak magamban sem bírtam kimondani, nem hogy hangosan, de most sikerült képes voltam rá.

- Szeretem! - fogtam meg gin vállait.

- Ryuu?

- Már képes vagyok elmondani neki!

Először megleptem a kijelentéssel, de utána elégedetten mosolygott. Erre volt szükségem! Hogy Gin rávegyen arra, hogy képes legyek én ezt a szót kimondani. Szeretem és most el is fogom neki mondani! Végre!

- A fesztiválon mondd el neki! És legyél nagyon romantikus!

- Rendben! - a magabiztosságom addig tartott, amíg Chi nem kopogtatott az ajtón.

- Gomenne... - nyitott be lassan - Kész a vacsora... Ha gondoljátok...

- Máris megyünk Chi... Segítek megteríteni. Ryuu-nak lehet, kell még egy pár perc...

Rám kacsintott mikor Chi-t elfordítva és kifelé tessékelve kilépett az ajtón. Persze, hogy megint rám tört a vörösség. Gin élvezi, ha zavarba hozhat! Mondjuk... én meg ne szólaljak, mert én is ezt csinálom Chi-vel.

Lementem utánuk mikor már képes voltam visszafogni az arcom színét. A nappaliban ültek és beszélgettek a megterített asztal mellett. Nevettek és az ott felhalmozott finomságok elkészítését is megvitatták. Jó volt nézni. Nem akartam megszakítani őket, ezért csak némán figyeltem őket a falnak támaszkodva. Chi mosolyát mindig szeretem nézni, élvezni, hogy boldog. Chi boldog mellettem! Elvesztem a kacajában. Egészen addig, amíg észre nem vette, hogy szemmel tartom. Amikor találkozott a tekintetünk, rám mosolygott. Ez megdobbantotta a szívemet. Most, hogy már képes vagyok beismerni, hogy szeretem... Megint úgy hatnak rám ezek az apróságok, mint régebben...

- Ryuu, gyere te is! Ne csak álldogálj ott.

- Gomenne... Olyan jól elvoltatok... kellemes titeket nézni!

- Nocsak, ennyire tetszünk neked? – fordult a húgom is felém

- A két legfontosabb nő az életemben, hogy ne tetszene? - ültem el a fotelbe.

Míg a lányok a kanapén kicsit megszeppenve pislognak rám. Elégedettséggel töltött el a pillanat. Vissza tudtam nekik vágni. Ne csak engem lehessen folyton elpirulva látni. Gin egy elégedett pillantást vetett rám, jelezve hogy érti a célzást. Utána végre hozzáláthattunk a vacsorához is. Valamivel később kimentem a konyhába egy pohár vízért. De csak elraktam a poharat és az ajtóból megint figyelni kezdtem őket. Gin nekem háttal volt, de biztosra veszem, hogy megérezhette a tekintetemet. Talán pont ezért nem fordult meg. Engedte nekem, hogy Chi-t nézhessem hosszasan.

- „Annyira szeretem! Hihetetlen, hogy hogyan voltam képes ennyire beleesni valakibe. Azok után, amiket végigmentem sose gondoltam volna. Egyetlen személy mondogatta nekem, hogy fogok találni egyszer valakit, aki ilyen hatással lesz rám. De akkor, nem hittem neki. Lefagyasztottam a lelkemet is... és a munkába temetkeztem. Pedig megmondta, hogy ezt feleslegesen csinálom. Ha az igazit megtalálom a jégpáncél nem fog sokáig tartani... És nem igaza lett a vörös szemű lánynak? Chi hamarabb belopta magát a szívembe, mint ahogy észrevettem volna. És ott is marad, örökre! Mert nem kell más! Őt Szeretem!"

Talán túl sokáig voltam távol, mert Chi felém nézett és olyan hirtelen ért mintha rosszat tettem volna. Arcomba szökött a vér és elkapta a fejemet vissza a konyhába. Hátamat az ajtófélfának vette lecsúsztam a földig. Majd kifújtam benntartott levegőmet.

- „Miért reagáltam így? Csak ezért mert már 100%-ban biztos vagyok az érzéseimben? Miért kezdtem tartani Chi-től? Tudom, hogy ő is... Hiszen ezt mondta!"

- „Tudom... Ryuu... Tudom és... Én is..."

- „Ez azt jelenti, hogy Chi is szeret engem! De akkor én-"

- Ryuu... jól vagy? - ott állt mellettem

Ijedtemben felugrottam és a hűtő melletti falnak hátráltam.

- Ch-Chii? – „A szívbajt hoztad rám!!"

Közelebb lépett és láttam rajta hogy aggódott. Szinte hallottam amint megkérdi magától: Vajon mi ütött belém? Ha tudná... Vagyis... lehet, hogy tudja... Csak most nem áll össze neki a kép. Miért rémülten meg a közelségétől? Miért olyan piros a fejem, mint egy érett alma? És miért nem tudott megszólalni rendesen?

- Ryuu?

- Szerintem Chi... - jelent meg az ajtóban Gin - Lassan indulnotok kellene!

A kékség felé fordította a tekintetét, így én végre vehettem levegőt. Gin a megmentőm! Ha nem ért volna ide, biztosan valami butaságot mondok. Vagy egyáltalán nem tudtam volna értelmes választ adni, kérdésre miszerint mi történik velem? Úgy éreztem már majdnem képes lettem volna felmászni mögöttem lévő falfelületre menekülés gyanánt. De a testvéremnek hála erre nem került sor. Megérezhette, hogy baj van, ezért jött a segítségemre.

- Gyere, Chi segítek felvenni a ruhádat – odalépett mellénk és megfogta a kezét - Ha lassan nem indultok el, akkor lekésitek a tűzijátékot.

- Igazad van... - indult el kifelé.

- Szedd össze magad!! – súgta a fülembe egy gyors mozdulattal, ami elég löket volt ahhoz, hogy kijózanodjak.

- K-köszönöm Gin... - ő csak bólintott egyet és felkísérte Chi-t az emeletre

Igaza volt, ez nem állapot! Chi és köztem nem változott meg semmi. Nem kellene ennyire szerencsétlenkednem. Csak az az egy dolog történt, hogy tudom, ma este elmondom neki, hogy szeretem! De ezt így nem lesz valami romantikus! Össze kell kapnom magamat! Most már nem húzhatom tovább és nem is fogom!

Úgy 10-15 perc múlva hallottam, hogy elkészültek és jönnek lefelé a lépcsőn. Felálltam a kanapéról, hogy eléjük menjek. Chi lépett elém és egyből megbabonázott! Mint egy igazi japán hercegnő állt előttem. Gin még a haját is megcsinálta egy olyan fonott kontyba, ami még inkább emelte szépségén. Világos alapon sötétebb virágokkal teletűzdelt kimonója olyan jól passzolt hozzám mintha csak ráöntötték volna. Annyira gyönyörű volt, hogy nem találtam rá szavakat sem.

- Ezek szerint tetszik neked Chi! – karba tartott kézzel Gin fentebb a lépcsőn támasztotta a falat.

- R-Ryuu? – Chi sem úszta meg a zavart a testvéremnek hála.

Azért... Mondj valamit tesó! Chi erre várt! Hogy vajon mit szólsz hozzá?

- S-sosem láttam még szebbet nálad Chi... - embereltem meg magam hogy kimondjam.

Na, már mindketten elvoltunk pirulva... Chi túlságosan gyönyörű! És ott álltunk volna reggelig, ha Gin nem érezte volna meg, hogy rá kell segíteni a dolgokra...

- Pedig ez az enyém volt... Nekem mégsem mondtál soha ilyet. Mondjuk az igaz, hogy Chi mintha egy elveszett hercegnő lenne.

- „Az én elveszett hercegnőm..." – gondoltam és késztetést éreztem valamire.

Odaléptem hozzá és megfogtam a kezét. Felemeltem, kézfejen csókoltam, ami elég hosszú pillanatig tartott. Éreztem, hogy megremegnek az ujjai.

- Megtisztelsz azzal, hogy a ma esti fesztiválra eljössz velem Hime?

A váratlan megszólításom miatt Chi majdnem elájult. Összecsuklottak a lábai úgy kellett nekem is letérdelnem, hogy rendesen meg tudjam őt tartani. Szinte mindene piros volt. Nagyon megijesztett.

- Chi jól vagy?

- I-i-i-igen... - motyogta, amíg belém kapaszkodott.

- Gomenne... - öleltem magamhoz – Nem akartalak ennyire zavarba hozni...

Nem felelt szavakkal csak egy pár hümmögés hagyta el a száját, amiből én úgy értettem, hogy nem bántja, amit tettem, csak nagyon megleptem vele. Odabújt hozzám és kifujt egy kis levegőt.

- Nagyon aranyosak vagytok tényleg – guggolt mellénk Gin - De szerintem induljatok...

- I-igaza van Chi... - segítettem fel - I-ideje indulnunk...

Ő csak bólintott és engedte, hogy segítsek neki. Bár a vastag kimonójában nem fog fázni azért a sálját is ráadtam. A kimonóhoz való magas talpú cipőiben kicsit esetlen volt ezért belém kapaszkodott.

- Értem később jönnek... Majd bezárok! – kiáltott utánunk Gin még az ajtóból mielőtt eltűntünk a havazásban.

Amikor már ott voltunk a havazás elállt és kitisztult az ég. Szerencsére mert így az este fénypontja is látványosabb lesz majd. A vásárrészen Chi megint visszavedlett abba a kisgyermekbe, akit szeretek nézni. Minden árushoz odasétált, hogy megnézze. Én pedig követtem a lépteit. Kezdett belejönni az új lábbelik használatába és már anélkül is tudott járni, hogy belém kapaszkodott volna. Aztán észrevettem, hogy egy páran nézik őt nem olyan messze tőlünk. Nyavalyás suhancok akik alaposan megnézték maguknak Chi-t. Jelezni akartam nekik hogy ez a gyönyörűség már foglalt, ezért odaléptem mögé és fenyegetően néztem amazok felé. Akik ettől megijedve az ellenkező irányba vették az utat és nem bámulták Chi-t tovább. Ebből a kis kékség semmit sem vett észre. Mikor felém fordult adtam neki egy puszit.

- R-Ryuu?? - pirult bele – E-ezt miért kaptam?

- Mert meg akartam tenni... - simogattam meg az arcát - Talán baj?

- N-nem csak... megleptél vele... - tördelte a kezeit maga előtt.

- Hihetetlenül édes vagy mikor így elpirulsz Chi...

- Baka! - tette kezét a szeme elé hogy eltakarja a pirosságát.

Megfogtam mindkettőt és elhúztam onnan. Úgy adtam még egy apró csókot a homlokára. Majd már csak az egyik kezét fogva tovább sétáltam és ő jött velem. Eleinte éreztem, hogy csak testben van itt. Mert annyira lesokkolt a, hogy kellett neki egy kis idő, amíg uralkodni tud a zavarán. Lassan megszorította az ujjamat, innentől volt megint jelen lélekben is. És ettől kezdve, végig fogtuk egymás kezét. Ha Chi el is engedett néha hogy megnézzen valamit, mikor visszatért mellém mindig a kezemért nyúlt. Egy igazi randevú voltunk végre. Bár... Ez az egész hét ilyen volt. Ettünk pár falatot is, mert a sok íncsiklandozó illatnak nem lehetett ellenállni. Végigjártuk az egészet és a szentélynél is megtettük a látogatásunkat, úgy ahogy illik. Ez volt a legtöbb időt elvevő tevékenységünk, mert sokan álltak sorba a kívánságokért. Mire végeztünk már közeledett a tűzijáték fellövésének időpontja is. 10 órakor kezdődik, majd addig egy jó helyet kellene találnunk ahol Chi tökéletesen láthatja majd. És eszembe is jutott, hogy hol lesz majd ez.

- Van egy hely, ahol kevesen szoktak lenni. Ott biztosan most is jó helyünk lesz.

- Tényleg hol van? És miért nem látogatott?

- Nem messze erre kell menni. – vezettem - Mivel nincs kivilágítva így nem ismerik sokan.

- Értem. Akkor menjünk! Nem szeretnék lekésni róla

- Rendben, de nem kell aggódnod. Még van időnk.

A szentély mellett elsétálva hamar odaértünk a tisztásra. Senki sem volt ott rajtunk kívül teljesen üres volt. Csak ketten voltunk és szerencsére a felhő mentes telihold adott annyi fényt hogy Chi-t ne zavarja a sötétség. Viszont a hideg igen, mert észrevettem, hogy reszketni kezdett egy kicsit mellettem.

- Fázol?

- Csak egy kicsit... De kibírom...

- Gyere! - tártam szét a karjaimat neki - Bújj ide hozzám!

Bólintott. De láttam, hogy zavarba jött miattam... megint... Átölelt, szorosan hozzám bújt, és a remegése hamar alábbhagyott. Én is átkaroltam őt. Olyan jó érzés volt...

- Jobb most már Chi?

- Igen! Sokkal... Arigatou...

- Ez a legkevesebb... Hiszen... érted bármit megteszek!

- Ryuu? - emelte fel a fejét így egy kicsit eltávolodott a mellkasomtól – Te...? Mi-miért mondtad ezt?

- Mert igaz... - egyik tincse már kiszabadult a kontyból ezt a füle mögé simítottam, de a másik kezemmel még magabiztosan fogtam a derekát - Te vagy nekem a legkedvesebb személy. A legaranyosabb, legszebb lány, akivel valaha találkoztam. Veled szeretnék lenni mindig! Téged akarlak Chi!

- R-Ryuu? – kerekedtek ki kék szemei, amik most a holdfényben még ebben csillogtak, mint eddig talán bármikor.

- Chi... Én téged szeret-

Fellőtték az első tűzijátékot. A durranás hangja felfogta az utolsó szavamat és nem tudom eljutott e hozzá a vége is. Chi csak az eget nézte és gyönyörködött abban, ahogyan a hatalmas fényvirágok kibontják a szirmaikat.

- Ez gyönyörű Ryuu!

- Te sokkal szebb vagy ennél Chi...

- Ryuu? - nézett vissza rám, oda hajoltam hozzá, miközben megsimogatta az orcáját, amibe beleborzongott

- Chi... Ez alkalommal... nem hagyom elúszni ezt!

Megcsókoltam. Rendesen! Bár lehunytam a szememet, de éreztem, hogy meglepődött, majd mintha remegett is volna egy kicsit. De nem akart menekülni és én sem húzódtam el tőle.

- „Még nem! Még érezni akarom! Tudatni vele, hogy szeretem! Nekem csak ő kell! Chi-t szeretem! Kérlek szépen Chi... Csókolj vissza! Tudnom kell, hogy te is szeretsz engem! Csókolj vissza, kérlek!

Megtette! Megmozdította ajkait és viszonozta a csókot! Engedte, hogy elmélyítsem azt! Minden érzésemet belevittem ebbe az egybe, és olyan szenvedély fogott el, mint még semmi más hatására nem! Chi még azt is engedte, hogy a nyelvét elérjen! Levegőért vált el tőlem csak. Nagy levegőket vett, ahogy zihált.

- Chi?

- M-még...

- M-micsoda?

- Kérek még!

Magához rántott egy újabb, az előzőnél forróbb csókra! Szinte nem is hittem el! Chi még többet akar tőlem! Átkarolta a nyakamat, míg én az egész lényét öleltem magamhoz. Úgy faltam tovább ajkait. Ha Chi ezt szeretné, ezerszer is megismétlem vele! Szeretem és ő is engem! Ő az az a lány, akibe szerelmes lettem!

- Elnézést hogy meg zavarom ezt a... dolgot...

Hallottunk egy hangot a távolból, ettől engedtük el egymás ajkait a sötétben. Én az irányba néztem. De Chi csak megfeszült testtel várt.

- Ki az? - kiáltottam

Miközben éreztem, hogy Chi remegni kezdett a karjaim között. Szerintem ő felismerte a hangot, amit én még sosem hallottam. Tudja, ki van ott a fák között a homályban.

- Ejnye Chi... mire tanítottalak... Nem kellene bemutatnod a barátodnak? Vagy tán... Ugye nem feledkeztél meg rólam?