Ryuu szemszöge:

Chi mellettem sétált belém karolva. Lassabban haladtam, mert a magas sarkúját még szoknia kellett. Nem a legalkalmasabb pillanat december 24ke arra, hogy valaki kint a jeges úton tanuljon meg, hogyan kell járni benne. Rashomon-nal több alkalommal is segítenem kellett rajta, amit mindig aranyosan megköszönt. De ez a legkevesebb, amiért azért, hogy ő a párom. Mert igenis Chi jelenleg a párom! És akarom, hogy holnap is az legyen, és aztán még tovább! Örökké! Úgy akarok ma este ágyba feküdni mellé, hogy már a kedvesem. És megcsókolhassam, mielőtt elalszik. Talán még mindig nagy kérés ez, de lehet, hogy már csak karnyújtásnyira vagyok a céltól. Még az is elképzelhető hogy már egy pár vagyunk, csak amiért még nem vallottam be az érzéseimet ezért nem biztos... Tudni szeretném, hogy Chi mit érez! Mit gondol rólam? Mi vagyok én az ő számára? Bár úgy hiszem ő is azt érzi, amit én...

Odaértünk a helyszínre az egyik fekete torony belsejébe. A termet két oldalról is hatalmas üvegablakok fogták körbe. Gyönyörű kilátást nyújtottak az éjszakai havas városra. Most még szebb volt Yokohama, mint a korábbi estéken. Bár akkor is nagyon lenyűgöző látványt szokott mutatni. Főleg ilyen magasból. De most sokkal fényesebben csillogott minden. Hiszen minden karácsonyi díszkivilágításba volt öltöztetve. Még mindig meglepnek ezek a dolgok, mert Chi előtt sosem néztem körbe. Most viszont már tudom értékelni azt, ami mellettem, megváltozik.

A terembe akkor léptünk be, amikor Mori san elkezdte a beszédét. És ezzel megnyitotta az estét. Megköszönte az ez évi munkánkat. És felsorolt pár lényegesebbet azok közül, amik abban az évben történtek. Ez után mindenkinek jó szórakozást és boldog karácsonyt kívánt. A zenekar a terem egyik szélén elkezdett játszani valami hangulatfestő zenét, amire igazából még nem lehetett táncolni. Most még a társalkodás és a falatozás ideje volt. Majd később jött a tánc, amikor már oldottabb lesz a hangulat. Ezzel egyenes arányban fog csökkenni az alkohol mennyisége, amiket még lehetett fogyasztani. Hiszen a pincérek italkészlete véges.

Középen volt az a terület, ami direkt a táncra lett fenntartva. Míg egy félkör alakban 5 hosszabb asztal volt elhelyezve. Köztük nagyobb távolság volt, hogy az emberek kényelmesen körbe tudják járni. Nem tudni hogyan, de a főnök erre az estére, hogyan oldotta meg, de most közép tájékon három ablak is nyitva volt, hogy egy külső teraszra ki lehessen menni. Ilyen korábban nem volt így kérdés, vajon megint, hogy csinált ilyesmit. Bár terjedtek a hírek hogy azok között, akiket nekünk hála sorozott be a maffiába volt olyan személy, aki kedvére alakíthatja az épületeket. De ez nem végleges, mert csak egy bizonyos ideig képes úgy tartani a dolgokat. Nagy eséllyel ez is az ő műve volt.

Chi csak ámult a rengeteg fényűző dolog miatt, amit Mori san a terembe hozott. Nincs hozzászokva a kis kékég ekkora pompához. Meg egyébként sem volt még ilyen rendezvényen. Bár a könyveiből kiindulva szerintem képzelte már el magát ilyenen. Most megtapasztalhatja milyen az, ha hercegnőként bánnak vele. Én mindenképpen úgy fogok. A leggyönyörűbb kisasszony a teremben. És csak az enyém!

Odavezettem az egyik asztalhoz, amin rengeteg finomság foglalt helyet. Számtalan sütemény. Mindenféle édes töltelékkel. Mochi, dorayaki, purin, dango, taiyaki. És még megnevezhetnék egy párat. Tortaszeletek olyan ízekben, amikről még csak hallani se nagyon lehet. Természetesen az epres tortákból külön kollekció volt a szőkeség miatt is. Volt sokféle pogácsa és más sós apróság. Aztán voltak a főbb fogások. Sültes tálak. Gőzgombócok. Terijaki. Takoyaki. És még sorolhatnám. Minden, amit csak el lehet képzelni. Mindenki talált magának a fogára valót. Valamint mellettük a legkülönbözőbb italok koktélok keverékei sorakoztak szépen feldíszített poharakban. Mindenki annyit fogyaszthatott amennyit szeretett volna.

Chi nem jutott szóhoz. Valószínű, hogy ennyi ennivalót egy helyen korábban még sosem látott. Most pedig itt van előtte és bármelyiket megkóstolhatja, amelyiket csak akarja. Elvettem két poharat mindkettőben alkoholmentes innivaló volt. Az egyiket oda is adtam Chi-nek.

- Arigatou... - vette el és kóstolt bele, ízlett neki.

Nagyon aranyos volt, ahogyan nézegette a dolgokat. Megkóstolt egy takoyakit és láttam, ahogy elönti a száját az íz és mindenét megborzongatja. Még hümmögött is közben jelezve hogy nagyon finom. Én is ettem pár falatot és ő is megkóstolt mindent, amit elért. Amit nem azt vagy én vagy Rashomon adtuk a kezébe. Mosolyogva figyeltem, ahogyan egy szelet epertortával szemez. Sejtettem, hogy megtalálja őket.

- Úgy látom, tetszik neked. – összerezzent, mint akit rajtakaptak - Biztosan nagyon finom. Kóstold meg!

- Mindenképpen. De alig láttam pár dolgot eddig. Annyi minden van itt. És minden olyan gyönyörű... Szeretnék előbb rendesen körülnézni. Ritka alkalom az hogy egyszerre ennyi maffiózó legyen egy helyen.

- Ez valóban így van.

Ahogy Chi végigtekintett a megjelenteken láttam, hogy jobban megnézi magának a női vendégeket. Volt, amelyiken mosolygott. Főleg mikor Higuchira nézett, akit megevett a méreg amióta belépett velem a teremben. Ezek szerint Chi tudja, hogy féltékeny rá a szőke. És örül annak, hogy ő van előnyben. Mert tisztában van a ténnyel, hogy nincs esélye ellene. Viszont ez a győzelmi mosoly pillanatokon belül eltűnt az arcáról. Kouyou san kimonója láttán kicsit elkeseredett. Bár meg kell hagyni valóban nagy látványosság volt a nem hétköznapi öltözéke. De Chi-nek sem kellene szégyenkezni a sajátja miatt. Mégis szerintem úgy érezte nem figyelhetnek fel rá, ha ő itt van. Ajkai lefelé görbületek, és csak a földet kezdte nézni, ami rossz érzést keltett bennem is. Fel akartam vidítani. Hogy tudja, senki másnak nem kell bizonyítania. Elég, ha én tudom ezt.

- Viszont igazam lett. - szereztem vissza a figyelmét egyetlen mondattal - Te vagy a legszebb a teremben Chi.

- R-Ryuu? - pirult el azonnal – Mi-miket beszélsz? Én-én-én nem is... Ő-ők sokkal-

- Nekem akkor is te vagy! - vágtam közbe elakasztva a lélegzetét, így megfoghattam a kezét, amíg a zavarával küzdött. - Bárhova is megyünk Chi... Lehetsz akármilyen ruhában... Számomra nem létezik szebb lány nálad!

Akartam, hogy tudja és most képes voltam elmondani. Nem tudom, meddig leszek még ilyenre. De az utolsó pillanatig küzdeni fogok a roham ellen. Hogy minél többet el tudják mondani neki. Már annyira zavarba jött tőlem hogy nem tudott a szemembe nézni.

- Nem kell másnak is tetszened. – húztam kicsit közelebb magamhoz, hogy megint rám nézzen.

- Ryuu?

- Hát én nem elég, hogy csak én látom mennyire gyönyörű vagy?

Annyira édes volt, ahogyan kereste a szavakat, hogy válaszolni tudjon mindenre, amit mondtam neki. Viszont, ahogy nem pillantottam mellette megláttam, ahogy a főnök így nekem nem kellett. Pedig szerettem volna tudni, hogy mit felel majd. Bár abban akkor úgy tűnt maga sem találja a szavakat. Imádom kiváltani ezt belőle.

- Gomenne... - szakítottam meg a pillanatot - A főnök hív... De sietek vissza hozzád!

Adtam neki egy puszit. Talán még sosem volt annyira élénk piros az arca, mint ebben a pillanatban. Mosolyogtam rajta. Az én barátnőm a legédesebb! Bólintott egyet, hogy megértette, amit mondtam, de még képtelen megszólalni. Szorította a kezemet, mit, aki nem szeretné, hogy elengedje. És valóban így volt. Régen is ezt éreztem, de most még inkább igaz ez rám. Ha el kell őt engednem az kellemetlen érzést okos a mellkasomban. Lassan mégis elindultam, de még visszanéztem rá kezével legyezte magát, hogy leküzdje a forróságot, ami miattam kerítette körbe. „Édes, aranyos"... Nekem is melegem lett amint magamban jelzőket aggattam rá. Annyira bele vagyok bolondulva. De tényleg Chi a legszebb! Hihetetlenül mázlista vagyok, hogy ő az enyém! Mármint... Megráztam a fejemet... még nem az... Nem! Chi az enyém! Bár még nem mondtuk, ki de csak az enyém! Senki sem veheti el tőlem! Így kell kezelnem a kapcsolatunkat! Most viszont le kellett küzdenem a forróságomat. Nyugodtnak kellett lennem mire a főnök elérek. Ami azon a pár méteren sikerült is.

- Á, Akutagawa! – köszöntött mikor melléjük léptem - Látom ideértetek!

- Jó estét Boss, Elise! – hajoltam meg előttük - Elképesztő ez az egész, mint mindig.

Chi szemszöge:

Még sosem voltam egyetlen ilyen vagy hasonló rendezvényen sem. Nem tudtam, hogyan kell viselkedni... Még azután is izgatott és kicsit ideges voltam egyszerre hogy Ryuu azt mondta legyek önmagam és nem lesz semmi baj. Olyan sok eddig ismeretlen ember vett körül. Néhányukról már hallottam, de ennél is kevesebbel dolgoztam együtt. Ahogy végignéztem a társaságon sok szép nőt láttam. Akik tudják is magukról, hogy azok és ezt ki is használják. Valahogy nem illettem ide.

- Viszont igazam lett. - szólalt meg mellettem Ryuu, biztosra vettem, hogy látja, hogy elszomorodtam a többi nő miatt - Te vagy a legszebb a teremben Chi.

Olyan egyszerűen ki mondta azonnal bele pirult am szépnek tart a legszebbnek

- R-Ryuu? - dadogtam és ezért be sem tudtam fejezni, hogy szerintem ők jobban néznek ki nálam, nem tűnök ki a tömegből - Mi-miket beszélsz? Én-én-én nem is... Ő-ők sokkal-

- Nekem akkor is te vagy! – közbeszólt és megfogta a kezemet - Bárhova is megyünk Chi... Lehetsz akármilyen ruhában... Számomra nem létezik szebb lány nálad!

- „Ryuu? Neki én vagyok a legszebb?"

Nem bírtam válaszolni olyan gombóc nőtt a torkomban, amitől minden erőm elszállt és egyre forróbbnak éreztem a levegőt, a bőrömet, a mellkasomat mindenemet. Azt, ahogyan szürke szempár engem néz, sosem fogom megunni. Ryuu elmosolyodott a reakcióimon... szerintem kifejezetten szereti, ha elpirulok a szavaitól és a tetejétől. Olyan gyorsan vert a szívem, hogy beleszédültem, ahogyan az előbb elmondottakba is.

- „Ennyi ember között képes ilyeneket kimondani? Lehet, hogy többé nincs rohama? Képes elmondani, hogy mit érez?"

- Nem kell másnak is tetszened.

- Ryuu? – „Tetszek neki? Komolyan ezt mondta?"

- Hát én nem elég, hogy csak én látom mennyire gyönyörű vagy?

Úgy néz rám! Akutagawa Ryunosuke szerelmes! Méghozzá belém! Látom a szemében az érintéseiben, a szavaiban! Szeret engem! Tényleg szeret! Sikítani tudtam volna, de nem jött ki hang a torkomon. Pedig úgy akartam volna választ adni, kimondani, hogy: „Én is szeretlek Ryuu!" De nem ment!

Kívülről lehet, úgy tűnt nem találok szavakat a kedvességére. De belülről olyan volt mintha a hangszálaimat megnémította volna valami. És tudtam és hogy mi! A lakat megint bizseregni kezdett a combomon. De ez a zsibbadás már fájdalomnak minősült. Szenvedtem, fájt a mellkasom és a szívem is majd megszakadt. Sírni akartam!

- „Nem hiszem el, hogy nem mondhatom el neki! Utálom ezt!" – ordítottam magamban, mert még ez a kétségbeesés sem akart kijönni a számon.

- Gomenne a főnök hív... - súgta oda, majd arcon csókolt.

Hosszan, még a szemét is becsukta közben. Beleborzongtam. Így még nem tette meg. Ennyire lassan, gyengéden. Eddig, ha megtette is csak egy apró puszi volt. Gyors és bármennyire jól is esett nem tartott ennyire sokáig. De ez a mostani más volt. Érzelmek voltak benne és vágyak. Amiktől teljesen elgyengültek a lábaim. Ahogy kinyitotta a szemét, csupán pár centiről láttam azt a szerelmes szempárt. Amivel senki másra nem néz csakis rám. Letekintett a számra majd vissza a szememben láttam, hogy legszívesebben odaadta volna az előzőt. Ryuu nem leplezett többé szinte semmit. Képes lettem volna tapintani azt a vágyakozást, amivel nézett. Olyan forróság öntött el, mint korábban még nem. Az a tűz, ami a szemében égett irántam égett. Mellkasomat is lángra lobbantotta.

Nyeltem egyet. Nagyon nehezen, de sikerült bólintanom egyet, mert még mindig képtelen voltam a beszédre. De ez már a közelsége miatt volt. Annyira zavarba tud hozni. Mikor már magamra hagyott múlt a hőhullám is. Legyeztem magam, hiszen végre tudtam megmozdulni is.

Hogy képes ilyen vággyal nézni rám? Ha így folytatja még ma este vallomást tesz! ... Legalábbis remélem! Akarom, hogy kimondja!

Ahogy múlt a hőség képes voltam utána nézni. De nem bámulhattam feltűnően, mert tuti hogy az arcomra van írva, hogy szerelmes vagyok belé. Így inkább szemügyre vettem a mellettem lévő svédasztalt ismét. Kerestem valami ideg üdítőt, hogy a fejemet kiszellőztethessem vele. És segített is az a narancsos koktél, amit ittam. Nehezen választottam, mert nem találtam meg egyből azokat, amik alkoholmentesek. De szerencsére külön pakolták őket a rendesektől. Aztán mikor sikerült megnyugodnom teljesen, hogy eltereljem a gondolataimat elvettem egy szelet tortát, amit korábban megnéztem. Miközben falatoztam elkezdték játszani olyan zenét a zenekar, amire már lehetett táncolni is. Bár kicsit gyorsabban, mint amennyire én szeretnék. Félő hogy mivel ebben normálisan járni sem tudok, biztosan elesek. Figyeltem a táncoló párokat. Mindenki olyan kecsesen mozog... Szégyellem, hogy én nem tudok.

- „Nagyon remélem, hogy nem leszek ügyetlen amikor Ryuu felkér. Vajon mikor teszi majd és hogyan?"

Ahogy gondolkodtam arról, hogy milyen lesz vele táncolni talán túlságosan is elbambultam. Csak a képzeletemmel foglalkoztam éppen ezért nem vettem észre, hogy valaki felém közelít. Meg is lepett mikor mellé lépett a kalapos.

- Szervusz Chi! - hajolt meg egy kicsit megemelve fekete fejfedője - Elragadó vagy ma este!

- Chuuya san? – lepett meg a szavaival – K-köszönöm...

- Akutagawa magadra hagyott? - nézett körbe

- Mori san elhívta. De azt mondta siet vissza...

- Értem... - felelte úgy, mint aki ezt eddig is tudta vagy legalább is sejtette volna - Amíg nincs itt... - mosolyodott el mikor egy lassú szám indult el - Megtisztelsz azzal, hogy táncolsz velem?

Tartotta a kezét is felém. Elpirultam. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy Ryuu-n kívül más is fel akar majd kérni. Csak úgy néztem a kezét bambán.

- D-de én nem tudok táncolni... - vallottam be a valóságot, hátha ezzel vagy időt nyerek megfelelő válasz kitalálására, vagy megúszhatom az egészet.

- Semmi baj. Csak engedd, hogy vezessenek. Szeretnék veled négyszemközt beszélni.

Megértettem pont úgy viselkedett, mint a régi idők báljain, amilyeneket a könyvekben olvastam. Nem akarta, hogy egy harmadik fél beszálljon a beszélgetésbe, így felkért táncolni. most hogy már tudtam a céljait kicsit még félénken, de megfogtam a kezét.

- Akkor önre bízom magamat Chuuya san...

Lassan bevezetett a táncparkett belső részére. A másik kezemet kérte, hogy tegyem a vállára, míg ő megfogta a derekamat. Különös volt ez az érzés. Mert a társamon kívül eddig nem fogtam még meg a derekamat senki... (Dazai sant kivéve... De őt próbálom elfelejteni

...) Kicsit zavarba is jöttem mikor elkezdett vezetni. Mi a baj Chi? - vette észre egyből.

- M-még nem táncoltam ezelőtt... Ezért elnézést, ha ügyetlen leszek...

- Bízz bennem – nézett a szemembe – Nem hagyom, hogy eless. Meg aztán... Így legalább kipróbálod mielőtt Akutagawa felkérne.

Társam nevének hallatára elkaptam a tekintetemet. Ryuu biztos meg fog szidni, azért amiért mással táncoltam hamarabb. Annyira láttam, rajta hogy ő akart esőnek elvinni. És ha észreveszi, hogy Chuuya san beelőzte biztosan mérges lesz rám... De inkább a kalaposra... De tulajdonképpen nem tettem rosszat. A felettesünk... nem is utasíthattam volna vissza... Kicsit mégis furcsa volt az, ahogyan viselkedett a vörös. Hiszen ha tudja, hogy Ryuu is fel akar kérni akkor miért kockáztatta azt, hogy összetűzésbe kerüljön vele.

- Ha már szóba jött... - valahogy úgy éreztem direkt erről akar beszélni - Milyen mellette dolgozni? Hogy érzed magad vele?

- Hát... - nem tudtam mit mondani elsőre, mert az igazat nem akartam az orrára kötni, de sikerült összeszednem magamat - Nagyon örülök, hogy mellé kerültem. Szeretek vele dolgozni. -„Meg őt is szeretem..."

- Wao! Ezzel megleptél. Kifejtenéd? - hajolt picit közelebb.

- Előtte senki sem vett emberszámba. – szaladt ki belőlem az, amit igazából a szürke szeműnek kellene egyszer elmondanom - Ryuu megváltoztatott és elérte, hogy ne meneküljek tovább a múltam elő. Hogy ne akarjak meghalni.

- Mi van? Chi te meg akartál halni?

- I-igen... - vallottam be szégyenkezve - Ezért is akartam először mellette dolgozni, hogy hátha majd valahogy sikerül. De már nem ezek a terveim... Azóta hogy majdnem sikerült meghalnom. Most már maradni akarok! Ryuu mellett szeretnék lenni!

- Ez volt az az ominózus éjjel miután a kötszerpazarló megérintett? – sötétült el a tekintete

- Igen... Miért érdekel? – nem értettem a változást a viselkedésében.

- Chi elmondok neked egy titkot... Azért mert látom mennyire fontos neked a társad.

- Micsodát? - csodálkoztam.

- Az okot, amiért már az elejétől kezdve le akar téged beszélni erről... - kivárt egy kicsit a folytatással, mintha neki is elég fájdalmas téma lenne – Akutagawa is megpróbálta egyszer...

Megfagytak az ereimben a szívverésem lüktetései. Ryuu meg akart ölni magát egyszer? Nem akartam ezt elfogadni! Ryuu nem ilyen! Nincs is rá indoka! Amikor találkoztunk sem tűnt olyannak, aki olyan mélyen van, hogy meg akarjon halni! Akkor hogy állíthat ilyet róla Chuuya san? Igaznak kellene lennie, mert ilyennel biztosan nem viccelne a kalapos. Meg ő régebb óta ismeri a társamat, mint én. De akkor sem tudom elfogadni!

- Nehéz elhinni... Igaz? - vette észre a döbbenetemet - De így volt... Amikor Dazai elárult minket... Akkor... azon az estén mikor megtudta a folyóba ugrott. Azt mondta azért tette, mert már nem volt értelme itt maradnia. Mert eltűnt az, ami miatt dolgozott. Az esélye hogy a mentora elismeri. Nem volt többé rá lehetősége. Akkor én mentettem meg őt. Éppen ezért erről más nem tud. Ez csak a kettőnk titka.

- D-de a-akkor miért mon- eszemben felugrott egy emlék ezzel megállítva a nyelvemet, hogy ne tudjam kérdésemet befejezni.

Akkorról egy héttel a találkozásunk utánról. A kórházból beszélgetés egy részlete, amit véletlenül hallottam. Azon a délutánon Higuchi-val veszekedett, amíg én nem voltam ott. De mivel az utolsó pillanatban mégis visszamentem a kabátomért fültanúja lettem a vita végének.

„Mert ő olyan, mint én! Nem fogom hagyni, hogy elkövette azt a hibát, amit én!"

- Ezért mondta akkor azt!

- Micsodát? – kérdezett a vörös ezzel visszarántva emlékeimből a bálterembe.

- Azt... - kaptam rá vissza a szememet – Azt, hogy nem hagyja, hogy el kövessem azt, amit ő! Igen ez volt az! Most értettem meg! Akkor nem volt neki értelme ezért nem foglalkoztam vele tovább. De így hogy ezt elmesélted már világossá vált! Ryuu ezért védelmezett már akkor is annyira!

- Igen... Chi... Te is megváltoztattad őt. Amióta az a szemét elment azóta Akutagawa csak a gyilkolásnak élt. Semmi mással nem foglalkozott nem érdekelte semmi. Bezárkózott és az érzéseit is befagyasztotta mélyen magában. Aztán jöttél TE és már pár nappal később is képes volt mosolyogni! És most látom, hogy mintha kicserélték volna! Oda van érted Chi!

- E-erre én is rájöttem... - pirultam el megint...

- Szeretnék kérni egy szívességet Chi...

- M-mi lenne az? – váratlan volt megint a lelkesedése után az a komoly hangvétel

- Ne hagyd el őt soha!

- Hoe?

- Ha te elmész mellőle... Ő vissza fog zuhanni! Ne törd össze! Most boldog melletted, ezt még vak is látja! Képtelen lenne nélküled élni! Szóval kérlek, maradj mellette!

Nem hittem a fülemnek! Komolyan ilyesmire kérlel engem a legerősebb végrehajtó a maffiában? Pislogtam párat, de ahogy melegség gyűlt a szívem köré, elmosolyodtam. Nagyon boldog voltam, hogy volt előttem is olyan, aki szívén viselte a sorsát Ryuu-nak

- Nem kell aggódnod, Chuuya san. – szorítottam meg kicsit a kezét - Örökké vele akarok maradni! Számomra is ő jelent mindent!

- Ezt örömmel hallom... De... azt hiszem, most be kell, fejezzük a táncunkat...

- Hiszen még tart a szám? – döntöttem oldalra a fejemet

- Igen, ez igaz... De hogyha nem engedlek el... Akkor szerintem ő eltöri a kezemet... - mondta halálos nyugodtsággal, amin én csak pislogni tudtam - Köszönöm a táncot kisasszony! – Ezzel meghajolt, majd kipörgetett oldalra, de amikor legmesszebb voltam elengedte a kezemet, így a lendület vitt volna tovább... ha nem botlottam volna meg a saját lábamban

Ryuu szemszöge:

- Á, Akutagawa! – köszöntött mikor melléjük léptem - Látom ideértetek!

- Jó estét Boss, Elise! – hajoltam meg előttük - Elképesztő ez az egész, mint mindig.

- Már jó régen nem láttunk így kiöltözve. – nézett végig rajtam - Hogyhogy most mégis?

- Chi mellett nem jöhettem olyan normális kinézettel. Ő kitett magáért és én kísérem.

- Így már értem.

- Igazad van Akutagawa! - ugrott mellém a szőkeség - Chi megérdemli.

- Így igaz. – bólintottam - Szeretném megköszönni, hogy segítettél neki választani! Tökéletes lett!

- Hihi tudtam, hogy tetszeni fog!

- Miről van szó Elise chan?

- Majd elmondom Rintaro. Most viszont tortát kérek!

- Máris! - mosolygott a főnök a képességére

- Te pedig menj és kérd fel Chi-t táncolni! - adta ki a parancsot

- Megyek mindenképpen felkérem!

- Helyes! - viharzott el az apróság egy másik asztalhoz a főnököt maga után rángatva

Én pedig vissza indultam, hogy teljesítsem a korábbi fogadalmat. Ahogy megfordultam azonnal megláttam. Annyira gyönyörű. Lehetetlen nem észrevenni és én csak néztem. Nem bírtam megmozdulni. Megbabonázott már a létezése is. Még mindig hihetetlen hogy ő van nekem! Fel akarom kérni! A karjaim közé zárni! Ölelni! Suttogni a fülébe! El akarom mondani neki, hogy mit érzek iránta! Hogy ő a mindenem! Elképzeltem és a szívem a torkomban dobogott!

- „Akarom, hogy tudjak ez a szív csak ő érte van! Hogy bármit megtennék, hogy az enyém legyen!"

Léptem egyet felé, de valahogy képtelen voltam kiszakadni a csodálatból. Az én párom a legédesebb és a leggyönyörűbb teremben! Mégsem tudom megtenni? Miért? A lábaim egyszerűen a földbe gyökereztek, mikor elértem az asztal sarkát. Nem értettem, mitől félek nem is lett volna rá okom. És igazából nem is félelem fogott körbe, csak nem utaltam a lábaimat.

- „Gyerünk már! Menj oda és kérd fel! Nem lehetek ennyire béna! Megígértem neki hogy elviszem táncolni! Miért nem megy? Ez is a roham egyik formája lenne? Csak ez nem a szavaimra, hanem a teteimre hat? Oda akarok menni hozzá, megfogni a kezét és bevinni a táncparkettre! Hogy lássák Chi már foglalt! Az enyém, és nem engedem át! Ezt akarom, de miért nem vagyok képes végrehajtani?"

Hiába feszengtem, nem tudtam megmozdulni. Valami furcsa volt és kezdtem rájönni. Nem én irányítottam! Ez a tudat akkor hasított belém, amikor megláttam a vörös hízást körülöttem. Majd feltűnt a képesség gazdája is. Chuuya san a semmiből tűnt fel és Chi mellé lépett. Majd kérte, hogy táncoljon vele. Chi pedig elfogadta! Akkor eresztett el a kalapos képessége, amikor már Chi-t a karján kapaszkodott és elindult vele. Majdnem felrobbant mérgemben.

- „Chuuya most komolyan lefogott, hogy ne menjek oda hozzá? Ez aljas húzás volt! Elvitte az orrom erről! Én akartam felkérni! Úgy volt, hogy Chi az első táncát nekem adja! És a kalapos beelőzött! Chi miért engedte ezt neki? Miért? Mi-"

Megdöbbenve láttam, hogy Chi akkor elpirult a vörös kezei között, attól, amit mondott neki! Fájt! Szó szerint fizikai fájdalmai voltak attól, hogy mással látom! És attól is hogy Chuuya zavarba hozta! Még dühösebb lettem, mint előtte!

- „Mit akar tőle? Udvarol neki? Nem! Az, nem lehet, hogy el akarja venni tőlem! Mindig is gyanúsan aggódott érte, de most? El kell tőle szakítanom Chi-t! Nem veheti el tőlem! Chi az én barátnőm! Meg kell védenem és meg is fogom! Nem azért dolgoztam, hogy valaki lecsapja a kezemről! Biztosan nem hagyom, hogy ez megtörténjen!"

Azt hogy Gin mikor vette észre a vergődésemet? Nem tudom. De ott termett mellettem és a kezembe nyomott egy pohár pezsgőt.

- Idd meg! Ez segít! - mondta halkan, majd tovább is állt úgy, mint ahogy jött

Sose szerettem az alkohol... és éh gyomorra sem éppen legjobb választás... De bíztam a testvéremben ledöntöttem a pohár tartalmát, ami azonnal hatni kezdett. Éreztem, hogy a düh és a méreg, ami a kalapos tette ébresztett bennem átalakult akarattá. És én elindultam, hogy Chi-t kitépjem a karmai közül. Abban a pillanatban nem izgatott mi lesz a következménye. De azt akartam, hogy Chuuya engedje el és húzod a fenébe! Hogy többé ne nézzen az én Chi-mre. Ő része is vette, hogy közelítek és szerintem megérezhette, hogy ha nem veszi le a kezét a barátnőmről, akkor Rashomon fogja levágni azokat a derekáról. Ki pörgette a kékséget az irányomba és az utolsó pillanatban el is engedte. Ekkor botlott meg, de még időben kaptam el. Két könyökénél tartottam meg, míg ő megtámaszkodott a mellkasomon. Onnan nézett fel meglepetten. Amint belenéztem a szemébe eltűnt az összes negatív gondolat a fejemből és csak vele akartam foglalkozni.

- Ryuu?

- Az egész este arról fog szólni, hogy a karjaim között végzed minden esés után? - nevettem el magam miközben segítettem neki kiegyenesedni.

- Gomenne ügyetlen voltam és-

- Nem kell bocsánatot kérned Chi. Először van rajtad ilyen cipő még meg kell szoknod. De itt vagyok, hogy el kapjanak. Akárhányszor is esel el.

- Arigatou - pirult el, amíg elkapta a tekintetét rólam.

Egyik kezét felemeltem és megcsókoltam az ujjait, amíg a füle mögé tűrt egy kósza tincset zavarában. Ahogy ebből a szögből a szemébe néztem kezét a szeme elé tette. El akart előlem rejtőzni, de mégis ujjai között kilesett. Annyira zavarban volt már hogy láttam nagyon koncentrál, hogy a lábai megtartsák. Imádom mikor ilyen. Annyira aranyos.

- Táncolsz velem Chi? - kikerekedett a szeme, majd a nyakamba ugrott úgy suttogott.

- Azt hittem már sosem kérsz fel!

- Gomenne... - öleltem át - Nehezebben vettem rá magam, mint gondoltam. Remélem nem haragszol rám.

Ahogy elengedett nagyon közel voltunk egymáshoz. Csak centikre. Megérezhetett rajtam valamit. Mert elfintorodott egy kicsit.

- Ryuu, te ittál?

- Csak egy pezsgőt... hogy összeszedem magam... De...

- Igen?

- Így nem vagyok annyira ura a szavaimnak... Ha bármi olyat mondok vagy teszek, ami zavar téged, akkor azonnal állítsd le! Rendben?

Egy nagy megértő bólintás után tette egyik kezét a vállamra, míg a másikkal tovább fogta a tenyerem. Szabad kezemmel a derekánál húztam közelebb magamhoz. A hogy táncoltunk Chi jobban hozzám bújt. Olyan édes mikor ezt csinálja. Én is jobban öleltem ettől teljesen megnyugodtam.

- Végre megint csak az enyém vagy...

- Ryuu? - túl hangosan gondolkodtam, de már nem vonhattam vissza és nem is akartam, de mellette megint előjött az a rossz érzés, ami korábban körbe fogott.

- Chi... m-miért mentél el Chuuya sannal? A-azt hittem én kapom az első táncodat...

- Gomennasai! Olyan hirtelen tűnt fel... é-és mégiscsak a felettesük... nem tartottam jó ötletnek visszautasítani...

- Igaz... D-de el-elpirultál közben! Mi-miről beszéltetek?

- Azt kérdezte milyen a társadnak lenni

- É-és m-mit mondtál neki?

- Hogy sosem cserélnélek le másra!

Az a tekintet, amivel rám mosolygott minden kétségemet elfújta! Az a kék szempár annyira gyönyörű azonnal elvesztem benne. Csupán akkor eszméltem fel mikor egy másik pár miatt Chi oldalra pillantott. Most hogy nagyjából azonos volt a magasságunk könnyebben hajoltam a vállára a fejemet. Úgy suttogtam, hogy a többi körülöttünk táncoló személy még csak véletlenül se hallhassa meg.

Köszönöm... Chi... Ez nagyon jól esik...

Ryuu?

T-tudod... r-rossz volt nézni! Nagyon rosszul esett, hogy más férfi karjaiban láttalak. – hosszabb szünetet tartottam mikor meghallottam hirtelen légvételét - Chi... Én egy kicsit féltékeny voltam Chuuya sanra... - nem felelt, nekem pedig szorította a mellkasomat az igazság – Na, jó hazudok! Igazából mindenkire, minden férfira baromi féltékeny vagyok, aki csak rád néz!

Ryuu?

Nem akarom, hogy valaki elvegyen tőlem! Kérlek Chi! Ne engedj mást ennyire közel magadhoz! Ne hagyd, hogy megtegyék! Had legyek egyedül én ilyen közel hozzád!

Csak úgy szaladt ki a számon az összes félelem, ami bennem volt. Nekem Chi kell, és nem bírnám ki, ha valaki elvenné tőlem! Belepusztulnék a hiányába! Nem engedem el magam mellől, soha! Lassan engedtem az ölelésemen, úgy mondtam tovább. Tényleg jó ötlet volt az a pezsgő. Mert sokkal könnyebben beszélek most vele.

- Te vagy a legfontosabb személy az életemben! – néztem a szemébe

- Ryuu? - már majdnem sírt annyira megdöbbent és mellette annyira zavarban volt.

- Kérlek Chi, hadd legyek mindig veled! Szeretnék olyan lenni neked, mint amilyen te vagy énnekem. Chi... Én rajtad kívül más lányra képtelen vagyok ránézni!

Olyan döbbenetet láttam a szemeiben, amit elsőre nem értettem. Mintha tudta volna, hogy egyszer elmondom neki ezt vagy valami hasonlót. És ez szerintem elég volt, hogy valamiben biztos legyen. Volt egy elmélete, ezt éreztem és most, hogy ezt bevallottam neki már nem kételkedik benne.

- „Chi már tisztában van az érzéseimmel! De ha akarnám, se lennék képest eltitkolni! Annyira kifordított magamból. ez a lány! Bele vagyok bolondulva! Mindent imádok rajta és benne! Chi számomra a tökéletes lány. Nekem mindenképpen ő kell! Olyan akarok lenni, aki kiérdemli őt. Vele akarok lenni, élni. Chi-vel akarom leélni az életem! Nekem csak ő kell senki más!"

Mint aki nem találja szavakat, ölelte át a nyakamat mindkét kezével. Már én is két karral húzhatom magamhoz. édes illata most kicsit másabb volt. Volt valami könnyű parfüm is rajta. Nagyon kitett magáért hogy tetszel nekem. Pedig akkor is ő a legszebb nekem, ha nem öltözik így. Úgy táncoltunk tovább, hogy egymás karjaiba simultunk, összebújtunk. Senki se szakíthasson el egymástól minket. Chi szíve ugyan olyan hevesen vert, mint a sajátom. Biztos vagyok, hogy örült annak, hogy végre vallottam. Bár az az egy szó még mindig nem jön ki a számon. De egyszer azt is kimondom! És ha akkor sikerül, onnantól minden nap mondom majd neki.

- Arigatou! Ryuu - suttogott mikor felocsúdott a sokból, amit okoztam neki, hiába volt az kellemes

- M-micsodát Chi?

- Mindent! Hogy ezt elmondtad. Hogy vagy nekem. Hogy vigyázol rám. Hogy akkor nem hagytál ott az esőben. Hogy megmentetted az életemet, a jövőmet. Hogy megváltoztattál. Ryuu... annyi mindennel tartozok még! Örökké hálás leszek neked! Mindenért, amit értem tettél és teszel! Képtelen leszek mindent meghálálni, megköszönni!

- Van egy módja hogy megtedd...

- Mi lenne az?

- Örökké legyél mellettem! – nem felelt, szerintem annyira megleptem ezzel, hogy nem tudott mit mondani - I-ironikus nem? ... - feleltem a hallgatására – M-mikor találkoztunk nem akartam kötődni hozzád... és most pedig... K-képtelen lennék arra, hogy nélküled éljek...

- R-Ryuu? - akasztottam el a lélegzetét már sokadik alkalommal.

Megint nagyot szippantottam az illatából és adtam egy apró csókot a nyakára. Belerezzent, de nem ellenkezett. Megtettem megint valamivel lentebb a vállához közelebb. Majd újra és újra fedetlen bőrére nyomtam a számat. Jobban szorította a ruhámat és kis halk nyögések is kiszaladtak a torkán, ezeket csak én hallhattam meg. Csak ezután szólalt meg azzal a céllal hogy megállít.

- Itt mindenki előtt kell ezt csinálnod?

- Gomenne... De... a nyakad a gyengém... Annyira puha és finom... Nem bírom abbahagyni... És most a vállad is kint van. Képtelen vagyok megállni, hogy ne érintselek meg! - csókoltam meg a bőrét hosszan.

Chi-nek elkezdett remegni a lába. Sőt! Mindene. Úgy kapaszkodott belém, hogy képes legyen megtartani magát. Mint aki fél, hogy összecsuklik a kezeim között. De én is fogtam, nem hagytam volna, hogy összesen. Megint a szemébe akartam nézni.

- Chi... - bontottam ki magamat az öleléséből, egyik kezemet még mindig a derekán tartva.

Már ennyitől is úgy is pihegett, tudtam, hogy megszédült egy kicsit a tetteimtől. És hiába mondta azt korábban, hogy ha zavarja, amiket csinálok, akkor rám szól. Nem tette! Nem állított le! Ahogy rám emelte azokat a gyönyörű szép kék szemeit úgy csillogtak, hogy láttam bennük a választ. Chi élvezte, hogy így bánok vele. Ezek szerint a nyaka, nem csak az én gyengém... Szereti, ha a nyakát kényeztetem!

Szabad kezemmel megsimítottam az arcát. Cirógatta hüvelykujjammal a bőrét. Belebújt a tenyerembe. Végighúztam ujjbegyemet az alsó ajkán is. Amitől elnyílt a szája, és vett egy nagyobb levegőt.

- Meg akarlak csókolni!

- Ryuu??? – Hatalmasra kerekedtek a szemei

- Kérlek hadd tegyem meg... Chi... Had csókollak meg... - suttogtam egyre közelebb hajolva hozzá.

Nem húzódott el tőlem! Megszorította az öltönyömet, majd behunyta a szemét és várt. Még meg is emelte a fejét, hogy közelebb legyél hozzám. Szinte kérte, hogy tegyem meg!

- Chi... - szólaltam meg még utoljára, amibe beleborzongott.

Én is becsuktam a szememet. Annyira közel volt már. Mikor már majdnem súrolták egymást az ajkaink Chi lábujjhegyre állt. A mellkasom úgy dübörgött, hogy nem hallottam a zenét sem.

Egy durranás miatt hiúsult meg minden. Már elértem Chi-t! Megcsókoltam... de az eddigi legrövidebb ideig tudtam csak ott maradni. Még feléledése után adott csók is hosszabb volt, mint ez. Akkor az, amivel megpecsételte az ígéretét, még az is rosszabb volt, mint ez! És fájt! Fájt, hogy csupán egy szempillantásig tartott ez a csók közöttünk! Dühös voltam!

Mindketten hang irányába kaptuk a fejünket a hang pillanatában. Chuuya volt az... Dazai san után ordítozott. Miután behorpasztotta a talajt maga körül és az egyik falon is csinált egy nagyobb mélyedést. Hirotsu san próbálta visszafogni... De úgy éreztem inkább engem kellene... Mert idén lehet, hogy nem a kalapos fog elkezdeni verekedni... Hanem én fogom őt kidobni az ablakon!

Chi szerencsémre megérezte a feszültségemet és átkarolta a nyakamat. Emelkedett a talajról is annyira hirtelen ugrott fel hozzám. Így visszatérítette a figyelmemet rá. De féltem, hogy a vörös akciója miatt nem lesz megint ennyi bátorságom, mint az előbb...

Chi szemszöge:

Amikor Ryuu azt mondta rajtam kívül nem tud más lányra ránézni, olyan volt mintha álmodnék. De mégsem az volt. Ébren voltam. Ez volt a valóság. A legboldogabb valóság. Akartam mondani, felkelni valamit. De a szavak elkerülték a nyelvemet. Gondolkodás nélkül ugrottam a nyakába. Hogy még csak véletlenül se érje negatívan hallgatásom. Már majd hogy nem sírtam örömömben. Hiszen a férfi, akit szeretek viszonozza az érzéseimet. Ryuu szeret engem! Bár nem mondta ki, titkolni sem képes. Olyan boldog voltam nehezen találtam meg hogy mit mondhatnék neki így aztán egy nagyon olcsó, de mégis fontos dolog jött ki a számon.

- Arigatou Ryuu! – meglepte, mert hirtelen vett levegőt

- M-Micsodát?

- Mindent! - tényleg így éreztem

Bár én nem tudok, úgy nem tudom úgy használni a szavakat, mint ő. De valahogy tudtára akartam adni, hogy amit érzünk az ugyanaz. Kicsordult a könnyeim is úgy kapaszkodtam belé ahogy táncoltunk. Meg akartam neki hálálni mindent!

- Hogy ezt elmondtad. Hogy vagy nekem. Hogy vigyázol rám. Hogy akkor nem hagytál ott az esőben. Hogy megmentetted az életemet, a jövőmet. Hogy megváltoztattál. Ryuu... annyi mindennel tartozok még! Örökké hálás leszek neked! Mindenért, amit értem tettél és teszel! Képtelen leszek mindent meghálálni, megköszönni!

- Van egy módja hogy megtedd...

- Mi lenne az?

- Örökké legyél mellettem! – egyszerűen nem tudtam levegőt sem venni, féltem, hogy akkor lemaradok valamiről, amit mondani akar nekem - I-ironikus nem? ... M-mikor találkoztunk nem akartam kötődni hozzád... és most pedig... K-képtelen lennék arra, hogy nélküled éljek...

- R-Ryuu? – nem hittem a fülemnek

Nem tud nélkülem élni? Ő tényleg ugyanaz az Akutagawa Ryunosuke, aki akkor meg akarta ölni engem akkor? Igen ő az! És most a legfontosabb személy vagyok neki! Kihagyott az agyam és a szívem is főleg miután ajkait megéreztem a nyakamon. Minden pontomra elterjedt az a bizsergés, amit kiváltott belőlem, és ha nem tart meg biztosan összeesek. Szorítottam az öltönye fekete anyagát egészen, amíg meg nem tudtam szólalni.

- Itt mindenki előtt kell ezt csinálnod?

- Gomenne... De... a nyakad a gyengém... Annyira puha és finom... Nem bírom abbahagyni... És most a vállad is kint van. Képtelen vagyok megállni, hogy ne érintselek meg! – és újra csókolgatni kezdte a bőrömet, míg én igyekeztem felfogni a hallottakat.

- „Ryuu-nak vannak gyenge pontjai? Hazudik! Ezek az én gyenge és érzékeny pontjain! Amiket ő olyan könnyedén megtalált. Szinte nem is kereste, tudta hol vannak."

Amikor elhúzódott tőlem remegtem. Csodáltam, hogy egyetlen hang nélkül kibírtam. De előre tudtam, ha megint megteszi, akkor végem van! Azt sóhajtozva élvezném hangosan, végig a karjaimban. Úgy nézett rám, mint a bál elején. Olyan vágy volt a szemében, mint akkor. Ennek a vágynak a lángjai lobogtak a szemében.

- Chi... Meg akarlak csókolni!

- Ryuu??? – „ÚRISTEN KOMOLYAN EZT MONDTA?"

- Kérlek hadd tegyem meg... Chi... Had csókollak meg... - közeledni kezdett és egyre halkabban suttogott kettőnk közé.

- „Ryuu! Kérlek, tedd meg! Ne kérj engedélyt, csak csókolj meg! Könyörgöm Ryuu! Akarom!"

A levegő, amit a számra fújt forró volt és azzá is tette mindenemet. Kiszáradt a szám mintha homok volna benne. Be kellett volna nedvesítenem, de még ezt az egy mozdulatot sem bírtam volna megtenni. Csak csukott szemmel vártam rá és éreztem, hogy közeledik.

- Chi... - Még közelebb akartam lenni hozzá.

Éreztem, hogy súrolják egymást a párnáink, éreztem amint összeérnek! És fájt, hogy olyan gyorsan el is szakadtak egymástól. A hang, amire szétreppentünk a kalapos hibája volt és láttam Ryuu-n, hogy legszívesebben oda menne hozzá és beleverné a fejét a padlóba. Megértettem volna a tettét, kicsit én is úgy éreztem, hogy meg merném tenni. Viszont igazából a mérgem hamar átcsapott csalódottságba. néztem a partneremet, ahogy egyre vörösebb a dühtől, és hiába tűnt úgy, mint aki mindjárt felrobban, én átöleltem. Pontosabban a nyakába ugrottam. Nagyot dobbant a szíve és én is csak mosolyogni voltam képes. Bár csupán egy apró érintés volt nem lett több... De... Már ismerem az érzéseit! Tudom mit, pontosabban kit szeret! És hogy mire vágyik az én végrehajtóm. Én pedig meg fogom adni neki! Hiszen én sem lennék képes nélküle élni. De nem is akarom megpróbálni! Örökké mellette leszek!

- Chi?

- Ne engedj el még!

Ő is átkarolt. Úgy ölelt, mint aki fél attól, hogy valami megint közbejön és a világ elves tőle. Teljesen elvesztem az ölelésében, abban a biztonságban, amit ő jelentett nekem. Figyeltem a légzését a szívverését, ahogy őt is eléri ez a meghitt nyugodtság, amit engem. Már talán a vöröset sem nyuvasztotta volna, meg amiért összetörte a pillanatot. Én sem haragudtam, már hiszen csináltunk magunknak egy új pillanatot. És ehhez új varázst is amit csak Ryuu szorításának erősödése szakított félbe. Negativitást éreztem belőle.

- Ryuu? Mi a baj?

- Mindjárt vége a számnak Chi.

- Ez olyan nagy baj? - engedtem el a nyakát így megint szembe tudtam nézni.

- Még nem akartalak volna elengedni... - nézett oldalra

- Ryuu... - simítottam meg az arcát – Köszönöm, hogy felkeltél... Ugye még megteszed? Szeretek veled táncolni...

- Persze Chi! Amennyiszer csak szeretnéd!

- És majd gyorsabb számokra és elviszem?

- Azokhoz annyira nem értek... De ha szeretnéd, akkor persze

- Arigatou... hogy a párom vagy...

- Hoe? - döbbent le és pirult el, amitől én is – E-ezt meg h-hogy-

- A partnerem vagy a munkában. Lakótársam otthon. Vezetsz a parketten és a párom vagy az é-

Utolsó szavam elhalt a tapsban, amit zeneszám végére tettek az emberek. Nem tudtam, hogy eljutott e az „életben" szó Ryuu-hoz is. Csak reménykedtem benne hogy igen. Meghallotta, vagy leolvasta a számról. Bármelyik is történt, nagyon lemerevedett. Csak álltunk ott amíg mellettünk párok mentek el és jöttek fel a parkettre. Fogta a kezemet és csak nézett. Mint aki elveszett. Ha máshol nem is, akkor a tekintete az én szememben biztosan!

Akkor zökkentünk ki mindketten mikor megint megszólalt a zene. Felkaptam rá a fejemet, mert megint lassú szám kezdődött. Mikor most pörgősebbnek kellett volna.

Most megint lassú? - fordítottam a szememet, a zenekart felé.

Nem baj! - rántott magához - Így később kell, kiengedjelek a karjaimból.

Meg pörgetett a tengelyem körül, kétszer is, úgy húzott megint keringő beállásba. Az új szám elkezdődésével új lap nyílt a kapcsolatunkban. Ha hallotta a korábbit, hanem. De nem is törődhettem ezzel sokáig. Annyira elvarázsolt, ahogy bánt velem. Úgy éreztem magam, mint egy kisasszony a könyveimben. Mintha nem is a maffiózók között lennék, hanem egy középkori gyönyörű kastélyban. És magával a vár urával, egy igazi herceggel táncolnék. tényleg, mint egy igazi leányregény. A herceg meglátja a kiválasztottját egy idegen férfi karjaiban. Megmenti tőle. Majd néhány mondattal teljesen magába bolondítja és leveszi a lábáról. Nem tudtam eldönteni, hogy Ryuu ezt mennyire az alkohol befolyása miatt teszi. Csak annyi biztos, hogy a célját elérte. Mindenkinek megmutatta, hogy én csak az övé vagyok!

Az ahogyan Ryuu vezetett, óvatos volt. Tudta, hogy nem állok annyira biztos talajon. És fokozottan figyelt arra, hogy még csak véletlenül se essek el. Pedig az esély megvolt rá. Az előbb nem így táncoltunk. Éppen csak lépegettünk egymás mellett. Hiszen olyan hamar elterelődött a táncról a téma. Most viszont keringőzik velem. Olyan magabiztosan tart mintha minden este ezt csinálná. Holott tudom, hogy nem. Az elmondásai alapján évek óta még ez öltönyét sem vette elő, nemhogy ezen a rendezvényen valakivel táncoljon. Megtisztelő, hogy ezt csak értem teszi meg. Szerintem vannak olyanok a teremben, akik ezt nem is néznék ki belőle. A külvilágnak egy veszélyes embertelen gyilkoló gép képét festtette. A fene gondolta volna, hogy tud táncolni. Ráadásul ilyen jól. Vajon kitől tanulhatta? Nem hiszem, hogy a maffiában egymástól tanulnak a tagok. De ki tudja... Olyan sok furcsaság van itt, hogy még ezen se lepődnék meg. Azon mondjuk igen, ha kiderülne, hogy Dazai san tanította meg erre... Bár nem hiszem. Ez talán egy örök rejtély marad. De idővel minden kis apróságot tudni fogok róla. Hiszen örökké vele akarok lenni! Sokáig elvesztünk egymás szemében egészen addig, amíg ő oldalra nem tekintett, mert elpirult egy kicsit.

- Mi az Ryuu?

- Annyira gyönyörű vagy Chi... - pirult el még inkább - belegondoltam, hogy én vezetlek, és olyan mázlistának érzem magam...

- N-ne mondj ilyeneket. – dadogtam – N-nagyon zavarba hozol vele...

- Gomenne érte... - engedte el a kezemet.

Majd a derekamnál fogva közelebb húzott, szabad kezével megemelte leszegett államat és homlokomat megcsókolta. Kis nyögés is kiszaladt belőlem a tudattól hogy Ryuu még mindig elég bátor ehhez. Ahogy elhúzódott tőlem meglátott valamit, amin meglepődött.

- Ryuu?

- Rájöttem miért nem a gyors szám indult el az előbb. Nézd csak!

Megint pördített rajtam egyet, már egyre magabiztosabban. A tette viszont most arra szolgált, hogy ne kelljen látványosan odanéztem. Csak ezzel a könnyed mozdulattal változtatta a helyzetünket, utána intett a fejével. Odanéztem és már én is megértettem. Mori san Elise channal keringőzött a parkett közepén. Visszanéztem a szürke szemekre.

- Elise-nek most lett kedve táncolni?

- Valószínű. Amikor érted indultam még tortát akart enni. Nem hinném, hogy olyan hamar végzett vele. Szóval most lett ideje rá.

- Aranyosak. - figyeltem őket - De kicsit akkor is furi a látványt nyújtanak ők ketten... nem gondolod?

- Igaz... De van rá logikus magyarázat.

- Micsoda?

- Elise ugyan annyi idős, mint a főnök. Hiszen az ő képessége. Tehát csak a kinézete egy gyermeké.

- Meg néha viselkedése is.

- Inkább az a néha amikor felnőtt... - ezen nevetnem kellett.

Megint végigmértem. Most is egy piros ruha volt, rajta de ez inkább hasonlított egy mikulás jelmezre. Kíváncsi vagyok mit ígért neki a főnök, hogy rávegye a viselésére... mert ez a ruha inkább olyanokon áll, jól akiknek van melle... Csoda hogy képes volt ráadni. De lehet tetszett neki is, nem csak Mori sannak... Az akaratos szőkeség mindig sok meglepetést tartogat. És pontosan látja a dolgokat.

- De amúgy – zökkentett ki Ryuu - Elvileg Elise a főnök felesége...

- Komolyan? – néztem rá kicsi hitetlenkedve, de ő is a párt figyelte.

- Igen... Már nem emlékszem, hogy Dazai san, vagy Chuuya san mondta e korábban ezt, de maffiában így van számon tartva. Mert senki nem mondja ki hangosan.

- Érdekes... - sok dolog van, amit még nem tudok erről a szervezetről, de most egy másik témában gondolkodtam el.

„Feleség... még ha nincs is kimondva... Akkor is... Mori san biztosan megvan már 40 éves és az apróság is azóta van mellette. Ez nagyon hosszú idő. Ugyanakkor, ha ezt a 40 évet házasságnak tekintjük, akkor pedig nagyon gyönyörű. Apró kis asszonyka, mégis ő hordja a nadrágot. Elise nem éppen feleség típus... Maffia feleség... Lehet ez egy általános dolog. Amiben minden nő eltér a normálistól. Vajon... milyen lehet... ?"

- Min gondolkodsz annyira Chi? - térített vissza magához Ryuu, ami miatt megint elpirultam

- Csak azon... hogy vajon... Belőle milyen feleség lesz majd?

- Tökéletes! - vágta rá szinte egyből.

- Mi? - kaptam fel a fejem hirtelen válaszát hallva.

Ryuu nagyon határozottan nézett rám. Mint akinek megingathatatlan elképzelései vannak. És bárki bármit mondana, neki ő kitartana és megvédené az álláspontját. De az hogy ez arról szólt, hogy milyen asszony lennék én az még jobban felhevítette a levegőt körülöttem, és hozzá megugrasztotta a pulzusomat is.

- Chi, belőled fantasztikus feleség lesz!

Ryuu szemszöge:

Muszáj volt elmondanom neki! Tudnia kellett, hogy olyan feleség lesz, amilyenre sokan vágynak! Nem is kell semmit sem tennie ezért! Hiszen Chi már most is az!

- Chi, belőled fantasztikus feleség lesz!

- Ryuu? – szemei bár boldogan csillogtak, valami értetlenség is volt bennük - E-ezt hogy érted?

- Chi, te egy nagyon kedves lány vagy! Házias vagy, tudsz varrni, mosni, vasalni. A főztödnél nincs finomabb étel a világon! Aranyos vagy és vicces! Melletted minden olyan színes... Meghallgatod az embereket és próbálsz segíteni. Hűséges vagy gondoskodó... É-és gyönyörű! Az a férfi, aki megkaphat téged a legszerencsésebb ember lesz a világon! És –

„Én akarok az a férfi lenni!"

De ez az utolsó mondat már nem talált utat a számhoz. Elakadt a torkomban hiába tudattam vele korábban, hogy rajta kívül más lány nem érdekel és soha nem is fog! Mégsem sikerült kimondani azt az egy mondatot... Ami egyet jelentett volna azzal, hogy én akarom őt feleségül venni! Magamhoz láncolni! Boldoggá tenni! És nem bírtam kiejteni! Chi viszont érezte, hogy még valamit akartam, hiszen végezetlenül maradtam monológom.

- Ryuu? - úgy nézett rám, várta, hogy befejezzem.

- Chi... Én- ... É-én- ... - behunytam a szemem hátha segít - Én téged-!

Már remeget a hangom, és hamarosan követte a testem többi része is. Utolért az, amit el akartam kerülni. Megint a lehető legrosszabb pillanatban. Amiért gyűlölöm ezt! De nem tehettem ellene semmit. Tudtam mégis küzdöttem. Chi tenyerét éreztem az arcomon, mire kinyitottam a szememet. Óvatosan cirógatta a bőrömet, aggódott értem!

- Ryuu... Ha így folytatod rohamod lesz! Nyugodj meg...

Odahúzott, hogy a vállára hajthassam a fejemet. Úgy ölelt át és simogatott ujjait a hajamba túrta. Mindkét karjával ölelt, de én is szorítottam őt.

- Itt mindenki előtt nem akarhatod ezt... Kérlek, szépen nyugodj meg Ryuu...

Remegtem... Ki akartam mondani! Bármennyire is rossz volt! Bármennyire is néztek ezt akartam! Ki kellett mondanom! Ha bármi lesz is!

- Kellesz... - csuklott el a hangom.

- Ryuu? - dermedt meg a teste.

- Kellesz nekem Chi... - suttogtam magamat és alig halva - Csak te kellesz nekem! Senki más! Téged akarlak!

A remegés nem múlt el. Sőt egyre erősödött. És tudtam, több szót képtelen vagyok kiejteni. Belül viszont égetett még bennem az utolsó kettő.

- „Elmondtam neki! Vallomást tettem! Bevallottam Chi-nek! Tudja! Ennyiből biztosan rájött! Hiszen annyira le van döbbenve! De még mindig nem tudom rendesen megtenni! Miért nem? Vajon ennyi elég neki? Mit felel? Ő is így érzi? Chi, ne taszíts el, könyörgöm! Nélküled nincs életem! Maradj velem mindörökké! Válaszolj, kérlek!"

Nagyon szorítottam már ezért kezdett csitítani. Pont úgy, ahogyan én is szoktam, ha neki van valami baja. Simogatta a hátamat ujjai között tekergette a hajamat. Bár mikor vallomást tettem onnantól az a keze megdermedt. És most már suttogott is nekem.

- Köszönöm Ryuu! Hihetetlenül boldoggá tettél ezzel! És bár én nem tudok, ilyen szép dolgokat mondani... Szeretném, ha tudnád Ryuu hogy számomra is te vagy a legfontosabb! Sosem hagylak el! Megígérem! Mindig veled leszek! Rendben?

- Arigatou Chi... és ... Gomenne...

- Micsodát?

- Azt hogy nem bírom kimondani - jött erő a nyelvemre - De ígérem Chi képes leszek rá! El fogom mondani, hogy mit érzek irántad! Mindent! Az összes gondolatomat és érzéseimet, amik miattad vannak! Csak várj! Kérlek, várj rám...!

- Nem kell sietned Ryuu... Tudom... Megvárom! Hiszen... én sem tudom még, azt kimondani... Várok rád!

- „Tudja! Chi tudja, mit érzek! És ő is ugyanazt érzi irántam? Viszonozza ezt! Vár rám! Meg fogja várni, hogy kimondjam! Imádom őt! Ő a mindenem!"

Sokáig nem engedtem el. Belefeledkeztem az ölelésébe és abba a gondolatba, hogy a lány, akié a szívem, szintén azt érzi, amit én. Feleslegesen aggódtam. Nem veheti el tőlem senki! Csak az enyém, senki másé! Chi az én kedvesem lett!

Már a zene vége fele lehettünk mikor megéreztem, hogy valaki figyel minket. Gin volt az. Mint mindig most is fel volt kötve a haja és a maszkot sem hagyta otthon. Az álcája még mindig töretlen. De természetesen most ő is kiöltözött. Az enyémhez hasonló fekete szmoking feszült rajtam. Ugyan a hüllőkkel és Chuuya sannal iszogatott, akkor pont rám nézett. De már abból is, ahogyan fejét tartotta tudtam, hogy beszélni akar. Ismerem már minden mozdulatát a testvéremnek. Nem kell megszólalnia. Amúgy sem szokott. De ezúttal nem velem akart társalogni, hanem a partneremmel.

- Mi a baj Ryuu? - éreztem meg hogy megváltozott a légzésem és a szívverésem

- Nincsen semmi baj. Csak Gin beszélni szeretne veled

- A testvéred? Ő is itt van? – nézett körbe, de nem látta.

- Igen. Gin a hüllők legfiatalabb tagja. - fordítottam úgy, hogy ő is lássa a társaságot.

- Ő az? Azt hittem, hogy ő fiú... Miről akar beszélni?

- Fogalmam sincs... Lehet, csak be akar mutatkozni. De jól gondold Chi itt szinte mindenki azt hiszi, hogy fiú. Kevesebb, mint egy tucat ember tudja a valódi kilétét. Ezért is nem beszél. Valószínűnek tartom, hogy fel fog kérni, táncolni, hogy ne lepleződjön le.

- Azt hittem nem hagyod, hogy más is elvigyem. – nevetett miután visszaidézte a szavaimat.

- Baka! Ő a húgom! Tőle nem féltelek.

- De mástól sem kell Ryuu...

- Köszönöm Chi... - olyan megnyugtató a mosolya, nem tudom megunni.

Nincs senki, aki elválaszthatna tőle! Én vagyok a legszerencsésebb ember a világon! Amiért őt megtaláltam, és amiért képes voltam elnyerni a kegyeit. Sosem gondoltam volna, hogy valaha is lehetek ilyen boldog, mint most mellette!

- O! Nézd! - fordult oldalra.

És mire én is oda kaptam a tekintetem Chi ajkait éreztem az arcomon. Megszorítottam a kezét és a derekát is. Főleg mikor elvált tőlem és annyit suttogott:

- Arigatou!

Ugyanúgy reagáltam, mint hónapokkal korábban mikor először tett ilyet velem. Még mindig képes kiváltani ezt belőlem. De most hiába pirultam el képes voltam a szemébe nézni. Mosolygott és úgy nézett rám, mint én őrá. Nem kellett kimondani azt a bizonyos szót. Mégis tudtuk, hogy ugyanazt érezzük egymás iránt. Chi az első lány, akiért ilyen érzéseim vannak és senki más nem lépett a helyébe!

A szám véget ért és bár rövid idő telt el úgy éreztem egész este a karjaim között volt. Mintha órákat táncoltunk volna át. De nem kimerültség telepedett rám, hanem csalódottság hogy el kellett engednem a derekát. Megcsókoltam kézfejét mikor vissza vezettem az asztalhoz. Amibe ismét belepirult. Ezt még sokszor kell megtennem, hogy hozzá, szokjon. De... Azért... Remélem, sokáig nem szokja meg. mert szeretem így látni őt, hogy zavarba jön a tetteimtől. Viszont ezúttal én sem úsztam meg. Chi tudja, hogy megakartam őt valóban csókolni. És bár egy apró el is csattant, mégsem volt az igazi. De bárhogyan is csavarom tudja! Chi tudja, hogy akartam volna hosszabban érezni az ajkait! Ez nem hagyott nyugodni. Túl forró volt a világ, kellett a friss levegő

Mikor elengedtem Chi-t mondtam neki, hogy várjon itt míg a testvérem érte megy. De nekem szükségem volt pihenésre. Mikor otthagytam összetalálkozott a szemem Gin figyelő tekintetével egy bólintással jeleztem neki, hogy tudassam, vele beszélhet Chi-vel. Ő viszonozta és elindult felé. Én szereztem még egy poharat. Ezúttal valami koktéllal volt megtöltve... egész finom fajtát sikerült választanom. De éreztem, hogy nem kell többet innom az este folyamán. Főleg így hogy nem ettem szinte semmit, csak amit még az érkezés után majszoltam el Chi társaságában. Mielőtt kimentem a teraszra összeszedtem egy tányérra pár tekercscselt husit, és gombócot, amik egyébként nem voltak annyira finomak mint amiket Chi-vel együtt csináltunk. Azokat falatozva figyeltem kintről, hogyan pörgeti meg a húgom a lányt, akit végre elnyertem. Nem tudom, hogy a pia miatt vörösödtem e el és forrósodott a levegő körülöttem. Vagy azért mert ugyan csak egy pillanatra is, de elértem az ajkait. Ha az az idióta vörös nem rondít bele, most már hivatalos lenne, hogy Chi a kedvesem! És mikor visszatérne hozzám, megcsókolhatnám... De így nem vagyok képes rá...

Heee? Akutagawa? - tántorgott felém a kalapos két csuklás között, mindkét kezében egy egy pohár vörös folyadékot hozva.

- „Na szép! A hüllők megint leitatták... Komolyan megfojtom Tachihara-t egyszer ezért. De az idén ő viszi haza! Nem én! Nekem jobb dolgom is van ennél!"

- Hogyhogy idekint vagy egyedül? – támaszkodott meg a korláton mellettem.

- Kellett egy kis levegő – morogtam, nem volt kedvem vele beszélgetni.

- Hát neked meg miért van ilyen rossz kedved? Mikor a te partnered a legszebb a ballon... - pillantott a kékség felé

- Chuuya! Eszedbe ne jusson Chi közelébe menni! – förmedtem rá

- Nyugi Nyugi én nem terveztem vele semmit! Ő a tiéd!

- Én is így gondoltam!

- Tessék! Igyál, velem egyet. - tartotta a másik poharat az orrom elé.

- Nem kellene és neked sem!

- Ugyan... Szenteste van! Ne morogj már!

Elvettem a poharat és végül is belekortyoltam könnyebb volt, mint hittem, úgyhogy lement az egész. Csak egy pár korty volt és tudtam, hogy ezt még nagyon meg fogom bánni holnap.

- Azta! - vette észre - Itt valami történt! Mi bajod van már?

- Az hogy miattad nem tudtam megcsókolni Chi-t! - azonnal meglett a nyelven és szédült is velem a világ

- Miattam?? – hökkent meg.

- Ha nem látnád és hallanád bele mindenbe Dazai sant, most nem törtél-zúztál volna és Chi már az enyém lenne!

- Komolyan engem hibáztatsz? – vágott vissza - És egyébként is Dazai-t hagyd ki ebből, még ha ő is a felelős mindenért!

- Nem most te vagy az!

Csoda hogy uraltam annyira a nyelvemet hogy értelmes mondatok hagyják el a számat. De már nem emlékszem, amiket vágtam a vörös fejéhez. Fúúúú, de kellemetlen lesz legközelebb összefutni vele. És nem várom a reggelt sem. Pokoli fejvájásom lesz ez biztos. Már tényleg nem kellett volna az az egy pohár bor.

Arra még emlékszem, hogy megszédültem és megbotlottam valamiben. Majd a fájdalomra, amit az esés után a fejemben éreztem. Aztán sötét lett egy darabig...

...

Egy kellemes meleg érintés. Chi ott volt velem! Hallottam a hangját, de azt nem értettem, hogy mit mond. Szólongattam őt az biztos, vagy legalábbis próbáltam. Reméltem, hogy el jut hozzá a hangom. De már nem éreztem a magaménak az irányítást.

Utána megint sötét lett.

...

Puha dolgok vettek körül és köztük volt Chi vaníliaillata is. Hazamentünk valahogy és ágyba dugott. Biztosan nem lehetett egyszerű. Ha nem emlékszem arra, hogy ezek hogyan történek. Utána hozzám bújt... Bocsánatot kértem, amiért eddig fajult az este... Erre még tisztán emlékszem. Átöleltem... ez volt az utolsó emlékem az estéről. Hogy Chi ott van velem, érzem a fejét a mellkasomon nyugodni... hogy orromat elönti az a finom illat...

- Az én édesem édes illata.

Chi szemszöge:

- „Olyan könnyen kimondta, hogy tökéletes feleség leszek – gondolkodtam, amíg vártam, hogy Gin felkérjen táncolni - Mennyi dolgot felsorolt... régóta gyűjtögetheti már ezeket és... megint gyönyörűnek hívott! Valamit még mondani akart... Lehet, hogy Ryuu vallomást akar tenni? „Én téged" ... ezt mondta! Vajon... hogyan fejezte volna be? Úgy sajnáltam, hogy utolérte a roham. Pedig lehet azt mondta volna, hogy én téged szeretlek! Bárcsak kimondtad volna Ryuu! - ahogy elképzeltem a szájából ezeket a szavakat, még forróbb lett a szívem - Annyira akarom, hogy kimondja. De megígérte! Azt mondta várjak rá. És elmondja, mit érez irántam! Olyan gyorsan vert akkor a szívem és éreztem, hogy az övé is. Csoda, hogy a végén én is kibírtam csikarni magamból a saját vallomásszerű mondataimat. De most már ő is tudja, hogy az erőlködései sikeresek! Hiszen szeretem őt! Megvárom, amíg vallomást tesz! Mert nem tehetek mást... Úristen majdnem megcsókolt! - döbbentem rá sokadjára az este folyamán - Fene enné meg Chuuya sant is, amiért csak puszi lett belőle. De az vágy, amivel nézett rám, annyira őszinte. Olyan hihetetlen, hogy pont belém ennyire szerelmes és mégis igaz! Olyan boldog vagyok ezért!"

Ahogy magamban mosolyogtam, éreztem, hogy felém tart valaki. Csak a szemem sarkából figyeltem, ahogy Gin felém sétál. Nem szólt semmit mikor közel ért. Megállt és megvárta, hogy ránézek. Majd kicsit meghajolva kinyújtotta kezét, úgy ahogy felkérni szokás táncolni egy lányt. Kicsit furcsa volt, hogy tudom, hogy ő is lány. De mivel a körülöttünk lévők erről semmit sem sejtették, így külső szemmel nem volt feltűnő helyzet. Elfogadtam a kézfogását. Miközben kicsit én is meghajoltam felé és a másik kezemmel a szoknyámat is megemeltem, vagy ahogyan a könyveimben olvastam, pukedliztem. Ennyit tudok tulajdonképpen a táncokról... De ehhez képest ma már a harmadik személy kér fel. Gin bevezetett a parkettre pont mikor egy újabb keringőnek való szám indult el a gyors latin amerikai zene után. Ahogy beértünk már rutinosan álltam a táncpózba, amit ő úgy értett, hogy indulhatunk. Ő is ugyan úgy tartott, mint Ryuu. Feltételeztem, hogy egyazon személytől tanultak meg keringőzni...

- Nagyon örülök, hogy megismerhettelek Chi! - szólalt meg először

Nem ilyen hangra számítottam. De nagyon aranyosnak találtam. A kisebbik Akutagawa testvég is olyan, mint a másik. Mást mutat kifelé, mint amilyen odabent. Csak talán Gin még jobban műveli ezt.

- Én úgyszintén Gin! Sajnálom, hogy eddig nem találkoztunk... Pedig már hónapok óta élnek a bátyáddal és alszom a szobádban... - pirultam el kicsit – „Nem beszélve arról, hogy lassan egy hónapja nem is a te szobádban töltöm az éjszakákat... Hanem a fivéred karjai között..."

- Ez nagyon aranyos volt tőled, ugye tudod. – nevetett egy párat - Már értem mi fogta meg a bátyámat.

Na, ettől még inkább elvörösödtem. Éreztem én, hogy szóba fog kerülni Ryuu is... De a tudat, hogy – mivel Ryuu nagyon hosszútávra tervez velem - akár rokoni kapcsolatba is kerülhetünk az előttem álló személlyel... furcsa érzést keltett a gyomromba.

- Sokat mesélt rólad – folytatta.

- Tényleg? - csodálkoztam

- Igen! Amióta mellette vagy párszor találkoztunk munkák miatt és civilként is. Ilyenkor beszélt rólad. Nagyon boldognak tűnik melletted. Megváltoztattad

- K-köszönöm... igyekeztem... - furcsa hogy már a második embertől hallom ezt máma...

- Nem... - rázta meg a fejét - Én köszönöm! Sose láttam még ennyit mosolyogni! Tényleg nagyon fontos vagy neki!

- Ő is nekem - vágtam rá – Mármint... Ryuu... megmentette az életemet... és megmutatta, hogy van értelme is élnem. Nagyon sokkal tartozok neki és meg akarom mutatni, hogy lássa. Azért vagyok boldog, mert velem van! - félre néztem zavaromban

- Te nagyon szereted őt... - visszakaptam rá a szemem.

Még a maszk ellenére is tudtam, hogy mosolyog. Kék szemei nagyon hasonlónak tűnt Ryuu szürke íriszeihez. Láttam bennük, hogy mennyire örül annak, hogy a testvére boldogságra lelt. Ettől én is mosolyogni kezdtem.

- Igen... - vallottam be – Nagyon...

- Akkor maradj vele mindig! - érdekes hangsúllyal mondta ezért vissza akartam kérdezni.

- E-ez az akart lenni a-amire gondolok?

- Áldásom adtam kettőtökre! - így kimondva még nagyobbat ütött

Áldás. Ryuu lánytestvére megengedte! Engedélyt adott rá hogy szeressem a bátyját. Hiába voltam olyan boldog... Mégis elpirulva megeredtek a könnyeim.

- Mi a baj? Chi?

- Semmi... Köszönöm Gin! Nagyon fogok vigyázni Ryuu-ra!

Elégedett sóhajtás szaladt ki a maszk mögül. Éreztem ezt akarta tőlem hallani!

Az idilli pillanatot az tette tönkre, hogy meghallottuk, amint összetörik egy pohár. A hang irányába tekintettünk, ami a terasz felől jött. Nem hittem a szememnek. Rio és Chuuya szédelegve estek össze, miközben egymással kiabáltak. Megijedtem! Oda akartam rohanni! De tudtam, hogy ez jelenleg nehézkes nekem.

- Gin, segítenél? - néztem rá - Ebben a cipőben nem tudok olyan gyorsan szaladni kérlelte

- Persze, gyere! - tartotta a karját és így hamar odaértünk hozzájuk

- Ryuu! - térdeltem mellé a kezemet az arcára tettem, forró volt és borvirágok lepték el - Te jó ég! Mennyit ittál?

- Nem bírja az alkoholt! - súgta Gin mellettem mielőtt a többiek is odaértek volna

- Ryuu! H-hallasz engem? Válaszolj!

- Chi...? - jött vissza egy kicsit, megkeresett a szemével és mikor megtalált csak mosolygott.

- Ez így nem lesz jó! Haza kell vinnem!

Gin bólintott, hogy menjünk, amíg ő az ájulás határán álló kalapossal foglalkozott. Ryuu mondta, hogy neki az est végét azt szokta jelenteni, hogy hazaviszi Chuuya-t, de most erre nem alkalmas.

- Chi... - nyögte megint halkan és megfogta a kezemet

- Semmi baj itt vagyok! – simogattam, hogy megnyugodjon, nem megyek el mellőle - Fel tudsz állni? Menjünk haza... - bólintott és lassan feltápászkodott.

Végig kapaszkodott belém és láttam, hogy még Rashomon is segít neki. Úgy tűnt a fekete démon, nemcsak hogy nem részeg, de kifejezetten segíti a gazdáját ilyen esetekben. Na meg engem is. Mert nem biztos, hogy egyedül elbírtam volna, ha elesik. De hiába segített Rashomon, én sem engedtem el őt. Így tulajdonképpen ketten tartottuk, hogy ne rogyjon össze. Futólag elköszöntem az ott lévőktől. Majd a lift irányába támogattam a páromat.