Akutagawa szemszöge:

Már csak két nap volt karácsonyig. Már megvettem Chi ajándékait. Sok boltban jártam, azért hogy olyan nyakláncot találjak, ami illik hozzá, de sikerült megtalálnom a tökéleteset. Különlegeset akartam, hogy lássa mit jelent nekem. még nem adtam ékszert senkinek. Nem hogy egy lánynak. És Chi nem is egy egyszerű lány. Nagyon remélem, hogy örülni fog neki és én viselni fogja gyakran. Szeretném látni rajta. És tudom. hogy a mi munkánkban nem annyira ajánlott az ékszerek viselése. De hátha. És igazából. amíg iskolába jár addig nem lesz baj belőle. Szeretném már odaadni neki. De még nem lehet. Meg akarom várni 25-ét. Aznap reggel fogom odaadni neki. És bízok abban, hogy el tudom majd mondani, hogy mit gondolok róla. Nem akarok dadogni és szerencsétlenkedni. Most nem! A dobozt, amiben a nyaklánca van a szobámban rejtettem el. És úgy volt, hogy majd Szenteste odarakom a fa alá. De nem így alakult a programunk.

Amióta a közös munkák a kalapossal és a szőkével lezajlott, azért más feladatunk is volt, de semmi olyan, ami miatt gondunk lett volna. Csak kisebb munkák, amikben nem kerültünk golyózáporba és megölni is csak egy-két embert kellett. Talán a főnök sem akar annyi öldöklést így az ünnepek előtt. Az egyik után Chuuya santól hallottam, hogy a főnök idén is megszervezi majd, azt az eseményt, amit az év ezen, szakaszában szokott. Nem volt sosem kötelező megjelenni rajta, de ajánlott, hiszen mégis csak egy nagy központi esemény. Azok, akiknek van neve a Maffiában, elmennek rá. Így nekem is mennem kellett mindig. Sosem voltam oda érte. Mert csak unatkoztam rajta aztán hazatámogattam a kalapost mikor már túl sokat ivott. Viszont az idén más lesz. Hiszen Chi még nem volt ilyesmin. El akarom rá vinni, de csak ha ő is akar jönni.

Munka után sétáltunk haza Chi-vel a havazásban. Mostanában szinte folyamatosan esik a hó, beborítva fehérrel az egész várost. Olyan különös. Már régóta élek itt, de sosem értékeltem milyen szép ilyenkor. Chi az, aki miatt már meglátom az ilyeneket is. Annyi mindent hozott az életembe. És mégsem tudom elmondani neki. Csak figyelem, ahogy mellettem sétál. És néha megleheli a kezeit, mielőtt visszarejti őket a zsebébe, mert kicsit fázik. Ami nem csoda. Mindig mínusz alatt van a hőmérő foka. Ezért jegesednek el az utak is. Az egyik csúszósabb résznél mikor Chi majdnem elesett megtartottam és ő rögtön belém kapaszkodott.

- Rendben vagy?

- Igen... Köszi hogy elkaptál...

- Szívesen. Gyere! – tartottam neki a karomat.

Chi kicsit kipirosodott, de elfogadta és belém karolt. Onnantól kezdve így sétáltunk. Éreztem, hogy kicsit hozzám is bújik. Jó érzés volt megint így haladni vele. Tudtam azért akar még közelebb lenni hozzám, mert fázik. Én pedig szerettem volna segíteni ezen. Így összebújva kicsit mindkettőnknek jobb lett. Már nem mardosott annyira a jeges szellő, ami táncra hívta a hópelyheket. Olyan idilli volt minden körülöttünk, és úgy éreztem itt az ideje megkérdezni Chi-től.

- Figyelj Chi... - néztem felfelé. a hulló hópelyheket bámulva.

- Igen? - pillantott rám

- Tudod... Karácsonykor Mori san szokott rendezni egy bált... és most is csinál. Idén Szenteste lesz... és... és arra gondoltam... h-hogy - elbizonytalanodtam attól, ahogy nézett engem az a kék szempár.

- Igen? – kérdezett hátha segít vele – „A fenébe már! Miért nem bírom sose kimondani azt, amit akarok?"

- N-nem lenne kedved eljönni rá velem? – nyögtem ki végül.

- De szeretnék! – csillantak meg a szemei izgatottan - Még nem voltam ilyenen. Biztos nagyon érdekes lesz! ... De... - hallgatott el egy pillanatra – É-én... nem tudok táncolni...

- Az nem baj Chi. Neked nem kell tudnod... - nyomtam a hajába egy puszit.

Mosolygott rám, mikor eltávolodtam tőle. Valószínűleg tudta, mire gondolok. Arra, hogy majd én vezetem. Ha Chi rám bízza magát, akkor a táncban sem lesz semmi problémája. Örültem annak, hogy el akar jönni velem. Olyan meghitt volt minden. Csak néztük egymást és kerestünk még valamit, amit elmondhatnánk. De én csak elvesztem a szemeiben. Hogy lehet valakinek ilyen gyönyörű írisze? És miért nem bírom megunni? Csak néztem őt, egészen addig, amíg meg nem hallottam mellettünk két idős hölgyet, ahogy azt mondják:

- De elragadó pár!

- Biztos nagyon szeretik egymást!

Akkor szökött arcomba a vér, megtorpantam és engedtem el Chi kezeit. Aki ettől szintén megállt mellettem. Láttam, hogy az ő orrán is megjelent egy kis piros csík. Ő is hallotta az előzőt. De mégsem reagált olyan szerencsétlenül, mint én.

- Mi a baj Ryuu? - az idősekre pillantott - Az, amit mondtak?

- T-téged nem zavar, h-hogy az emberek a-azt hi-hisz-szik ho-hogy... -

- Azt hiszik, hogy a barátnőd vagyok?

Még inkább melegem lett és nem bírtam felelni csak bólintani egyet. Chi hogy tudta ennyire könnyedén kimondani, hogy a barátnőm? Tényleg nem zavarja? Az emberek azt hiszik már nem első alkalommal, hogy a kedvesem. De Chi miért nem jön tőle zavarba?

- Nem zavar... - fogta meg a kezemet és húzott maga után

- A-akkor... - állítottam meg megint, még mindig fogta a kezemet és kíváncsian figyelt, várt, hogy vajon mit fogok kérdezni – N-nem lennél a párom arra az estére?

Kikerekedtek a szemei, és valahogy máshogy kezdtek csillogni is. De olyan elégedetten mosolygott hozzá. Mintha szerette volna, hogy ezt megkérdezzem tőle. Míg én lélegzetvisszafojtva vártam a döntését. Hogy akar e, ha csak egyetlen estére is, a kedvesem lenni. Nagyot nyeltem. Hiszen féltem attól, hogy nemet mond a kérésemre.

- Persze Ryuu! Ezt nem is kellett volna kérdened...

Válaszolta és elpirult. Félre tekintet. Hogy ne kelljen a szemembe néznie. Teljesen zavarba jött tőlem. Majd lassan elindult tovább, húzva maga után engem is. Pár pillanattal később csak az orra alatt motyogta.

- Szeretném... H-ha a párom lennél Ryuu...

- Chi... - amíg a megszólításra felém fordult, oda hajoltam és majdnem a szájára adtam azt a puszit, csak utána súgtam neki - Örömmel lennék az!

A füle hegyéig pirult, de a nyakára is átterjed az a szín, ami kiült arcára. Teljesen beleborzongott, láttam, amíg közel voltam hozzá, hogy a nyaka tiszta libabőrös lett. Ahogy húzódtam tőle Chi pislogás nélkül bámult és úgy nézett rám, hogy attól az én pulzusom is megugrott. Hiszen-

- „Most akkor egy pár vagyunk? Mert ez úgy hangzott? Olyan volt mintha megkért volna, hogy legyek, úgy A BARÁTJA! Én meg egyből igent mondtam neki! Mert igen is akarom! Akarom, hogy ez legyen köztünk! Hogy Chi és én együtt legyünk! Mit tegyek? Most erre nem kérdezhetek rá, csak úgy! Mi van, ha nem úgy értette? Ha Chi is csak a bálra gondolt? Ha így van, akkor nem kérdezhetem meg tőle, hogy mostantól kedvesem-e! De annyira elpirult! A-akkor l-lehet hogy tényleg arra kért meg? Chi mostantól a kedvesem? Akarom! Könyörgöm Chi legyen így!"

Nyertem egy nagyot. Még mindig fogvatartott az a szempár, és csak vártam, hogy mi fog történni. Hol tart most a kapcsolatunk? Mennyire vagyok közel most Chi-hez? Amit mondtam, neki, mit jelent? Mit gondolhat ő most rólam, hogy nem tudja levenni a szemét az enyémről? Chi is annyira elveszett a tekintetemben, mint én az övében. Rengeteg kérdésem volt, de egyiket egyikre sem kaptam választ. Még mindig pirosló arccal nézett rám, olyan mélyen, hogy akár lelkemig láthatott volna. Csak reméltem, hogy meglátja odabent azt, amit érzek iránta! Hogy ő az az egyetlen, akire nekem szükségem van. Hogy Chi az egyetlen lány, akire így tudok nézni! Akartam, hogy tudja, nekem nem kell más!

Mintha észrevette volna magát, gyorsan pislogott egy párat, majd lesütötte a szemeit. Motyogott valamit az orra alatt, ezért közelebb hajoltam hozzá hogy jobban halljam. De a közeledésemtől még jobban elpirosodott.

- Ch-Chi... V-valami baj van?

- Nem nincs... Cs-csak az van... hogy... - éreztem, eltereli a beszélgetést más irányba.

Fájt. Nagyon elszomorodtam attól, hogy kitért, hogy ne kelljen felelnie arra, hogy felajánlottam neki leszek a párja. Ezek szerint mégsem léptem közelebb hozzá? Pedig úgy mondta... Akkor most mi vagyunk mi egymásnak?

- N-nekem nincs olyan ruhám, amit felvehetnék egy ilyen eseményre

- Amiatt ne fájjon a fejed Chi chan.

Mindketten a hang irányába kaptuk a fejünket. Elise állt ott teljesen egyedül, a főnök nélkül. Nagyon furcsa volt nélküle látni a szőkeséget. Azt ugyan tudtam, hogy el tud tőle távolodni, de azt nem, hogy milyen messzire. Elvileg már Chuuya san is vitte el az apró kisasszonyt vásárolni, de most valószínűleg nem ez a helyzet. Valahol erre kell lennie Mori sannak is. Hiszen nem szereti magára hagyni a képességét. Fontos neki. De ami még fontosabb. Hogy ez a kotnyeles kis szőkeség szeret belekavarni az emberek dolgába. És ki tudja most, hogy került ide, és mióta figyelhet minket? Mennyit tudhat a korábbi beszélgetésünkből.

- Elise chan? Te mit keresel itt? – pislogott nagyokat a kékség.

- Rintaro-val vásárolok. De kicsit elszöktem tőle, hogy a frászt hozzam rá. – nevetett elégedetten.

- Rintaro? - döntötte oldalra fejét Chi.

- A főnököt hívja így... - súgtam oda neki, mire bólintott egyet hogy érti.

- Azt mondtad nincs a bálra ruhád, igaz Chi chan? – folytatta a kezdőtémát.

- I-igen... de egyébként te mióta állsz ott?

- Az nem lényeges! De most gyere velem! Akutagawa elrabolom tőled Chi-t a délutánra! Rendben? - ugrott elém

- Miért akarod elvinni?

- Csajos napot akarok tartani! Naaaa!! Chi chan megérdemli! Engedd el egy kicsit! Jó?

Chi-re néztem. Nem akartam, hogy nélkülem menjen. De tudtam, hogy erős lány. Képes vigyázni magára. Nem kellek mellé folyton. ezt ő i megmondta már nekem. Meg aztán Elise mégis csak a főnökhöz tartozik. Ha nem mondok rá igent, akkor tuti beveti, a megmondalak Rintaro-nak szövegét. Amivel már láttam Chuuya sant is tehetetlenné tenni. Meg igazából igaza van. Chi megérdemli néha, hogy nő legyen. Talán találnak is valami ruhát neki a bálra. Elise-nek jó ízlése van. Biztos megtalálják a tökéletest.

- Rendben... - mentem bele végül - De estére érjen haza!

- Igenis! - ezzel karon ragadta Chi-t és elviharzott vele.

Én meg csak néztem utánuk. Még elköszönni sem hagyta Chi-t... Nagyot sóhajtva mentem tovább egyedül. Útközben, úgy két saroknyira attól a ponttól ahol elváltunk Chivel, belefutottam a főnök be is. Elise-t kereste így elmondtam merre mentek a lányok. Ő megköszönte és sietett utánuk, mielőtt a szőkeség felvásárolja a fél negyedet.

Az este eseménytelenül telt. De gyakran ránéztem a telefonomon az órámra, hogy Chi mikor ér már haza. Nem féltettem, hanem hiányzott. Tudtam, hogy ez lesz abból, hogy folyton együtt voltunk mindenhol az elmúlt időben. Már egy pár órát sem bírok ki nélküle. Próbáltam olvasni, de a gondolataim körülötte és a bálon jártak. Most először fogok úgy odamenni, hogy nem tartom majd kínszenvedésnek az egészet.

- „Chi biztosan élvezni fogja. Látszik rajta, hogy olyan lány, aki ha lett volna rendes gyerekkora, akkor szeretne hercegnő lenni. És ezen megteheti majd. Fel kell majd kérnem, táncolni is! Igen, mindenképpen! Ezt nem hagyhatom ki! Ezer éve nem táncoltam... De Chi-t legalább egy számra el kell vinnem. Lassúzni, hogy a karjaimban tarthassam, és közben beszélhessek vele. Biztosan szép lesz. Bár nem tudom, milyen ruhát fog viselni. Gondolom most Elise fog főként dönteni. Remélem jót választ. Ne legyen valami kihívó! Még a végén Chi megtetszik valaki másnak is. Nem akarom, hogy szemet vessenek rá! Chi az enyém! Az én párom! Nem engedem át senkinek!"

Elpirultam. Letettem a könyvet a kezemből és a fejemet fogtam. Próbáltam leküzdeni a hőhullámot, ami elöntötte a testemet. És visszafogni a szívverésemet is.

- „Olyan könnyedén nevezem Chi-t már a kedvesemnek, hogy szinte észre sem veszem magamat... De... vajon Chi tényleg az már? Azok után, amit ma beszéltünk... Vajon mit gondolhatott rólam? Olyan könnyen rávágtam, hogy szívesen lennék a barátja. Mert tényleg igaz. Az akarok lenni. Ki akarom érdemelni Chi-t de ő elterelte a témát. Miért? Mit gondolhatott akkor, amikor úgy nézett rám. Olyankor máshogyan csillognak a szemei. Valami megváltozott köztünk. De még nem tudom, hogy mi..."

Elfeküdtem a kanapén. Még egyszer megnéztem a telefonomat. Se egy üzenet e más. Chi biztosan jól szórakozik. De remélem hamarosan hazaér. mert már magamhoz akarom ölelni. Hiányzik.... Lassan belealudtam a gondolataimba. És a képzelgéseimbe, ahogy átkarolom Chi derekát. Hogy ajkaim a bőrét érik. Majd a száját csókolnám...

- „Olyan jó lenne megtenni..."

Chi szemszöge:

Elise chan olyan gyorsan elrángatott magával hogy esélyem sem volt elköszönni Ryuu-tól. Amit kicsit sajnáltam, és láttam, hogy Ryuu is elszomorodott, amiért csak úgy otthagytam. Megfogadtam magamban, hogy amint hazaérek rendesen üdvözlöm majd őt.

Sosem voltam még, ahogy a szőkeség fogalmazott, csajos napon. De elvileg most vásárolni visz. És mivel Ryuu nem jöhetett ezért gondolom, hogy ruhaboltba. Az alapján, amit mondott, mikor végzünk már lesz ruhám a bálra.

- „De akkor is fura nekem ez az egész. Örülnöm kellene, hogy egy problémával kevesebb. De akkor miért zakatol így a mellkasom? Talán mert most teljesen máshogy fogok öltözni? Igen emiatt lehet. Szeretnék tetszeni Ryuu-nak. Azt mondta táncol velem. Azaz, hogy ezt így konkrétan nem mondta. De szerintem azt akarta mondani mikor kijelentette, hogy nekem nem kell tudnom. Elég, ha rábízom magamat. Ryuu-val táncolni. Olyan, mint egy álom. És velem akar menni. Nem csak mert együtt lakunk és társak vagyunk. Arra kért, hogy legyek a párja! És... Még hallom a fejemben, ahogy súgta:"

- „Chi... Örömmel lennék az."

- „Biztosan úgy értette! Ryuu szeretne a párom lenni.... Azok a dolgok, amiket mond nekem. Mindig zavarba hoz. Szeretem őt és ő úgy viselkedik, velem mintha több lenne köztünk. Kedvel engem! Méghozzá annyira! Olyan 80%ban biztos vagyok abban, hogy Ryuu is ugyan azt érzi irántam, mint amit én őiránta. És el akarom neki mondani! De valamiért nem jön a nyelvemre sosem az, hogy: „Szeretlek Ryuu." Csak tudnám, hogy miért? Mi az, ami miatt nem tudok vallomást tenni?"

Nem figyeltem eléggé, csak magamban gondolkodtam. Így Elise megpöckölte az orromat.

- Figyelsz te ram Chi chan? – tette karba a kezeit maga előtt.

- Gomenne Elise chan.... elkalandoztam... - dörgöltem az orromat.

- Azt láttam! De most rám figyelj! Akutagawa megvár később!

- H-honnan g-gondolod ho-hogy Ryuu-n jár az e-eszem?

Hülye kérdés! Még ezt a mondatot sem tudtam dadogás nélkül elmondani! Még szép, hogy észrevette. Meg egyébkényt is még mindig nem kaptam meg a választ, hogy ő mióta figyelt minket. Ha látta, ahogy Ryuu megpuszilt, akkor teljesen tiszta lehet neki a kép.

- Látszik rajtad. Meg rajta is. – nevetett - Ti nagyon egymásba gabalyodtatok amióta nem találkoztunk.

- N-nem tudom, miről beszélsz! – néztem másfelé mintha segített volna.

- Tagadhatsz, de csak magad előtt tudod. Aki egy kicsit jobban rátok figyel, az észreveszi. Úgy nézitek egymást, mint akik teljesen bele vannak bolondulva a másikba.

Megdobbantotta a szívem az a mondat. Ryuu úgy néz rám, mint én? Akaratlanul is mosolyogni kezdtem. Az esélyek megugrottak. Most már 95%ig biztos vagyok abban, hogy a társam szeret engem! Ryuu viszonozza az érzéseket, amiket táplálok iránta! Így még inkább szeretnék tetszeni neki a bálon! Annyira, hogy el merje mondani, mit gondol rólam!

- E-Elise chan.... – néztem rá, mert közben ő tovább vonszolt a bevásárló utcán.

- Igen? – pillantott hátra - Most mitől pirultál el ennyire?

- S-segítesz nekem? T-tetszeni akarok Ryuu-nak...

Meglepte a kérésem. De egy elismerő mosoly terült el utána az arcán. Közelebb lépett és a másik kezemet is megfogva nézett a szemembe.

- Ezt nem is kellett volna megkérdened. Az a célom jelenleg, hogy igazi nőt faragjak belőled!

Még egy kicsit nevetett a reakciómon aztán vezetett tovább. Nekem pedig még forróbb lett körülöttem a világ. De a szőkeségnek igaza volt. 17 éves vagyok. Márciusban betöltöm, a 18at. De még mindig úgy öltözök és viselkedek, mint egy gyerek. Na, jó az állandóan ingben és szoknyában járás az még el is lenne fogadva. De sosem sminkeltem. Nem viselek ékszereket. Nem vagyok nőies. A viselkedésem sem az. Mert nem kellett annak lennie sohasem. De most más a helyzet. Mert szerelmes vagyok. És szeretném, ha mások is tudnák, hogy igen is számít az ottlétem. Higuchi teljesen levegőnek néz, ha éppen nem utál. De nem akarom, hogy előnyben érezze magát, azért mert én még fiatal vagyok. Ideje méltó érettséget öltenem magamra, hogy Ryuu mellé állhassak. Bár csak 3 év van közöttünk, lehet, hogy ez neki számít. Ő már férfi. Utol kell érnem, hogy ez ne legyen kifogás a kapcsolatunkban. Nem akarom, hogy gyerekként kezeljen. Szeretem! És méltó kedvese akarok lenni!

- Megérkeztünk. - szólt előttem az apróság, miközben rámutatott a boltra.

- Hova hoztál?

- Mivel te amúgy is nagyon szép vagy ezért a kinézeteden nem változtatok. De itt szerzünk neked egy olyan báli ruhát amitől Akutagawa dob egy hátast! De ha folyamatosan ilyen piros lesz a fejed, akkor nehezen tálalunk hozzad illő ruhát.

Betessékelt az üzletbe. Ahol az eladók egyből felismerték. És amíg lebeszélte velük, hogy most rám keresünk megfelelő báli viseletet, addig én leültem és kicsit elgondolkodtam.

- „Ryuu szeret engem... bár nem tudom, hogy ezt saját magának be merte e már ismerni. De úgy viselkedik, velem mintha már a párjának tekintene. És ez forrósággal önt el. Szeretném, ha elmondaná nekem. Mert félek, neki kell hamarabb kimondania. Ha igaz a feltevésem, miszerint a lakatom miatt nem tudok vallomást tenni neki, akkor tehetetlen vagyok. Ryuu-nak kell elmondania. Erre viszont rá kell vennem. Mert bár igaz, hogy egyre kevesebbszer van rohama. De még nem múlt el teljesen. Még van valami, ami visszafogja őt. Bár Chuuya san lakásán ez a tényező eltűnt belőle és olyan jó volt, hogy ez így történt. Nagyon sajnáltam, hogy abbahagyta a nyakam csókolgatását, mert hihetetlen élmény volt. Senki sem bánt ilyen gyengéden velem. És éreztem Ryuu mozdulataiban, hogy vágyik a folytatásra."

Tudtam, hogy hót vörös fejjel ülök már és az, hogy párszor megráztam a fejemet nem segített. Elise visszalepett hozzám. És egyszerűen kinevetett.

- Ne izgulj Chi chan. Akutagawa-nak nagyon fogsz tetszeni. Bízz bennem.

- Rád hagyatkozok. Nem értek az ilyenekhez...

- És mégis sikerült elcsavarnod a fejét. Pedig őt eddig nem érdekelt más csak a munkája. Erre jöttél te és-

- Leszállnál erről a témáról? Légysziii!

- Oké oké. Gyere, választottam már pár ruhát. Próbáld fel!

A kezemet fogva vezetett és betessékelt egy próbafülkébe. Egy fekete alapon piros rózsákkal teli ruha volt felakasztva odabent. Felvettem. A méret jó volt. Csak tudnám honnan tippelte meg ilyen pontosan. Elhúztam a függönyt és kiléptem a szőkeség elé.

- N-nos m-milyen?

- Hm.... Nem az igazi... Chi chan neked annyira nem áll jól a piros, mint nekem.... Hozzád másik szint kell keresnünk. Vedd le! És inkább ezt próbáld fel!

Tartotta nekem a következőt ez fehér volt, és ahogy jobban megnéztem mintha faágon ülő madarak is lettek volna rajta. Érdekes minta volt. De tetszett. Visszamentem és felpróbáltam.

- Na, ez aranyosan áll rajtad. De mégsem lesz jó...

- Miért? Nekem tetszik.

- Higuchi-nak van egy hasonlója. Ha idén is abba jön, akkor neked eshet, amiért majdnem ugyan olyanban vagytok...

- Azt nem szeretném... Mi a következő?

- Egy másik fehér. Megnézzük ez milyen.

Gyönyörű ruha volt ezt nem tagadom, de a fehér kicsit érdekesen állt rajtam és ezt az apróság is így gondolta. Nagyon vigyorgott mikor kiléptem.

- M-mi az?

- Ezt inkább az esküvődre kellene tartogatni...

A fehér ruha miatt meg inkább látszott a paradicsom színű fejem. És a látványtól a szőkeség nagyon nevetett. Jól szórakozott rajtam

- E-Elise chan! Kérlek, ne csináld ezt velem! Ryuu még csak nem is a barátom, akkor hol beszélsz itt esküvőről?

- Úgy néz rád, mint aki el akarna venni.

Nem tudtam megszólalni sem. Csak a kezembe adta a következőt és visszaperdített a függöny mögé. De csak álltam és néztem magam elé.

- „Ryuu elvenne feleségül? Felidéztem azt, amit mondott nekem. És rájöttem, hogy Elise-nek igaza lehet. Ryuu olyan hosszú távra gondol mindig, ha ilyenről beszelünk. Örökre védelmezne, Soha sem engedne el. Ennyire előre gondol?"

- „Nem akarok olyan életet, amiben te nem vagy velem Chi!"

- „Ryuu... ne mondj ilyeneket! Most nem tudnék a szemébe sem nézni. Baka Elise chan! Minek kellett kinyitnia a szememet? Most nem fogok majd tudni úgy viselkedni Ryuu mellett, mint eddig!

Nehezen ugyan, de visszatereltem a gondolataimat és felvettem az újabb ruhát. Sötét kék volt felül teljesen, alul fehér alapon kék virágmintával.

- Na, megvan végre a szín, ami neked jól áll! De gondolhattam volna korábban is. Chi channak a kék a színe. De ennél világosabbat kell! Ez túl komor. De már tudom is hogy melyik lesz a tökéletes!

Szinte nem is volt beleszólásom. De nem zavart. Most minden második gondolatom akörül a férfi körül jár, akinek tetszeni akarok. Ha a szőkeség képes olyan ruhát választani, ami passzol, hozzám, akkor csak köszönni tudom neki. Mert szerintem én nem lennék képes normálisát választani. Még annyi szerencsém van, hogy a maffiás fizetés elég magas. Így megengedhetem magamnak a drágább ruhákat is. Meg mivel eddig semmi ilyesmit nem vettem így sok "felesleges" pénzem is van. Hiszen Ryuu-val közös kasszából élünk. De egyikünknek sincsenek nagy kiadásai. Megkaptam a ruhát. Első látásra éreztem, hogy ez lesz az.

- „Végre megvan az, amiben igazi párja lehetek a társamnak. De meglepetésnek kell lennie. Csak a bál előtt láthat benne. Nagyon kíváncsi vagyok mit fog mondani rám. Úgy viselkedek, mint ha randira mennénk. De ez végül is az. Egy bál... Amire Ryuu elhívott, hogy legyek a párja. Olyan aranyos volt mikor megkérdezte. És utána is mikor az a beszélgetés lezajlott. És bár nem derült ki továbbra sem, hogy most milyen kapcsolat van közöttünk. De szeretnék, úgy tekinteni rá mintha tényleg egy pár lennénk."

A ruhát megvettem. Pont mielőtt a főnök megtalált volna minket. Megköszönte, hogy vigyáztam Elise chanra. És mondta, hogy szeretettel vár az eseményre. Elköszöntem tőlük és hazaindultam.

- Ryuu már biztosan hiányol, sietnem kell!

Mikor benyitottam a lakásba, csend volt. A kanapén elszundítva találtam meg. Hihetetlen, hogy egy végrehajtó milyen aranyos tud lenni, mikor alszik. Megsimogattam a karját és mielőtt felelhettem volna adtam egy puszit az arcára. Válaszként azért, amit ő adott nekem.

- „Szeretem... és meg akarom neki ezt mutatni."

Viszont miután felébred már nem tudtam úgy viselkedni, ahogyan akartam amint az a szürke szempár rám nézett megugrott a pulzusom. Igazam lett nem tudtam úgy beszélni vele. A forróság, ami akkor elöntött, ha hozzám ért túl nagy volt ezért arrébb mentem. Egyszerűen túl sok volt a gondolataim mellett Ryuu közelsége.

De még ezek ellenére sem akartam nélküle aludni. Viszont addig, amíg át nem ölelt addig csak a kis szöszit szidtam, amiért beleültette a bogarat a fülembe. És most miatta még inkább zavarban vagyok mellette. Pedig nem Ryuu hibája. Csak én nem tudom, hogy mit kezdjek az érzéseimmel.

Akutagawa szemszöge:

Arra ébredtem, hogy Chi ébresztget és simogatja a karomat.

- Ryuu... Kelj fel, ne itt aludj a kanapén!

- Chi... Végre hazajöttél! – ásítottam egy nagyot, de a kíváncsiság felébresztett valamennyire - Mit vettetek?

- Az titok! Majd csak Szenteste láthatod meg - mosolygott

Annyira aranyos volt így megsimítottam az arcát. Kicsit nekidöntötte a fejét a tenyeremnek. Tényleg, mint egy kis macska.

- Kíváncsian várom. Biztosan jót választottatok.

Megint elpirult, aznap már sokadjára. Nem tudom, hogy mire gondolhatott. De valószínűleg köze volt ahhoz, amit beszélgettek addig amíg Elise-vel össze voltak zárva. Bármi is legyen az. Viszont azt nem tudom megállni, hogy ne hozzam zavarba. Egyszerűen imádom nézni, ahogy elpirul. De úgy látom, hogy nem zavarja legalábbis nem annyira... hiszen nem szól rám, hogy hagyjam abba. Ezt jó jelnek veszem, nem akar távol maradni tőlem.

A nap további részében viszont távolságtartó volt. Ha megérintettem, kicsit arrébb húzódott. Kerülte a szemkontaktust velem. Nem nagyon beszélt. Bezárkózott a saját fejébe. Nem értettem és rosszul esett, hogy kerül. És annak ellenére, hogy este már mellém feküdt le aludni, az ajtó felé fordult, háttal nekem. Összegömbölyödött a takaró alatt. Itt volt velem, de mégsem. Ez az érzés szorította a mellkasomat.

- Chi... - szóltam halkan - Ébren vagy még?

Pár hümmögést hallottam tőle. Ebből tudtam, hogy igen. De nem fordult továbbra sem felém. Valami miatt nem akart rám nézni. Közelebb húzódtam hozzá és megtámaszkodtam a kezemen mellette.

- Chi... V-valami rosszat mondtam? Mit csináltam, hogy így kerülsz engem? - megérintettem takaró alatt a hátát, amire borzongani kezdett.

- Nem... Cs-csak a saját gondolataimmal küzdök Ryuu... N-ne is törődj velem... Aludj nyugodtan! Reggelre jobban leszek...

Ezt mondta, ugyan de a hangja nem erről árulkodott. Remegett és nem éreztem azt, hogy komolyan is gondolja azokat, amiket elmondok. Negatív energia lengte körbe, ami nem illett hozzá. Bármin is töprengett, szenvedett miatta. A hátáról átcsúsztattam a kezemet a hasára, amire újra libabőrös lett mindene. Magamhoz húztam és a másik kezemmel is átöleltem.

- Ryuu? Te mit csinálsz? – döbbent le.

De addigra már nem menekülhetett az ölelésemben volt. És mielőtt felvettem volna a nagy kifli szerepét a nyakát megpusziltam. Tettemtől elhagyta egy kis nyögés is ajkait. Majd, mint aki visszafojtja a levegőét megfeszült.

- Törődök veled Chi! Bármi is bánt, segítek, ha tudok. És ha én tettem valamit, akkor bocsánatot kértek érte. Én nem akartam...

- Ryuu semmi rosszat nem tettél. De köszönöm, hogy most meg öleltél! – fészkelődött, hogy még jobban hozzám tudjon simulni – Most sokkal jobban érzem magam... Itt... a karjaid között... Arigatou...

- Szívesen Chi... - temettem a fejemet a hajába és vettem nagy levegőt az illatából - Bármikor megölellek, ha szeretnéd!

- Arigatou Ryuu... - suttogta és hallottam a hangján, hogy szépen lassan kezd elaludni

Annyira szeretem, amikor ilyen közel van hozzám. És biztonságban érzi magát az ölelésemben! Nem tudom, hogy mi miatt viselkedett így. De remélem tényleg nem én mondtam, vagy tettem valamit, ami nem volt jó. Nem akarom elrontani azt, ami kialakult kettőnk között! Lassan simogattam a hasát miközben Chi aranyosan motyogva elaludt az ölelésemben.

...

A bál napján láttam Chi-n, hogy egy kicsit ideges. Biztosan izgult, amiért még nem volt hasonló eseményen sem. Mondta is hogy kicsit aggódik, amiért nem tudja, hogyan kell viselkednie. De megnyugodott mikor elmagyaráztam neki, hogy csak legyen olyan, mint mindig. Nincs külön viselkedési forma, amit muszáj lenne betartania. Elmondtam neki, hogy tavaly Chuuya san majdnem összetörte a berendezést, mert túl sokat ivott és azt hitte Dazai sant látta. Ezen Chi is nevetett és láttam, hogy eloszlik a pánik a szemeiből viszont továbbra is izgatott volt.

A nap folyamán bezárkóztam egy rövid időre a szobámba... Akarom mondani a szobánkba... Hiszen már tényleg közös, ... a kettőnk hálószobája. Még mindig forróság önt el, ha belegondolok abba, hogy mik is történtek, míg egymás mellett voltunk abban az ágyban. Ráfeküdtem az említett bútorra, fejemet a párnába fúrtam. Chi illatát érzem benne a sajátom mellett. Miért őrit meg ennyire? Nem tudom visszafogni magam, ha olyan közelről érzem. De az még jobban felborzolja mindenemet, ha visszaemlékszel arra az éjjelre a kanapén.

- „Most is beleszédülök... Chi bőrét csókolgatni... és míg alszik egy csókot ellopni... Nekem teljesen elment az eszem? Annyira akarom őt! Belebolondulok! Képtelen voltam megállni. Mi lett volna, ha akkor megcsókolom mikor még ébren volt? Chi annyira engedékeny volt velem és... És élvezte! Hagyott nekem mindent, engedte volna, hogy tovább menjek! Mi lesz akkor, ha rám jön majd egy ilyen, ha majd csak kettesben leszünk itthon? Akkor nem fog majd vissza semmi. Ha megcsókolnám, nem ellenkezne... Meddig engedné, hogy elmenjek? Vajon ha a pólója alá csúsztatnám a kezem, akkor leállítana?"

Átfordultam a hátamra. Éreztem, hogy ég az arcom, a mellkasom, mindenem. Felesleges volt, de karommal eltakartam a fejemet. Nem segített. A gondolataim előhozták azt a képet. Ahogy Chi a kádban ült csak azzal az egy törölközővel. Akkor beleégett a retinámba. Soha többé nem felejtem el. Akarom megint úgy látni. ... Én akarom kicsomagolni a ruháiból.

- „Ezeket nagyon gyorsan ki kell törölnöm a fejemből! Chi még kiskorú! Nem tehetek vele olyan dolgokat! Nem ronthatom meg őt! Nem így akarom a kedvesemé tenni! Előbb legyen a barátnőm és csak akkor, ha már ő is akarja, akkor tenném meg vele!"

Megráztam a fejemet és felkeltem az ágyból. Csak nehezen tudtam a gondolataimat visszaterelni arra, amiért eredetileg bejöttem ide. Fel akartam eleveníteni a tánctudásomat. Nem éghetek le Chi előtt, mert ő egyáltalán nem tud! Vezetni akarom, hogy magabiztosan tudjam tartani a kezeim között!

- „Még emlékszem a lépésekre... talán még arra is képes leszek, hogy megpörgessem... Rendben... Most már csak arra kell rá vennem magamat, hogy fel tudja Chi-t kérni. Nem akarok rohamot! Szeretnék Chi-vel táncolni! Többször is, hogy ne akkor vezessen először a parketten, amikor már hófehér ruhában lesz"

Résnyire kinyitottam az ajtót, de nem léptem ki. Az hogy éppen elképzeltem Chi-t egy olyan fehér ruhában megállította a mozdulataimat

- „Még abban sem vagyok biztos, hogy már a barátnőm! Erre képes vagyok azon gondolkodni milyen lesz, ha majd a sorok között végigsétál hozzám? Elment minden csak józan eszem már? Én-"

Azon a kis résen megláttam, hogy valami kék elsuhan a szobánk előtt. Utána léptem és még éppen láttam, hogy Chi bemegy a fürdőbe. Mintha, csak valamit tündért láttam volna. Lassan sétáltam utána és beleestem. Chi a nagyobbik tükör előtt át figyelte magát benne. Az a kék ruha, amiben volt kiemelte a szépségét, a fehér bőrét, az idomait. Mindent, ami miatt imádom őt... Mármint ami miatt annyira szépnek tartom... A szoknyája eltakarta a térdeit, annak vonala alatt végződött. Sötétebb kék alapon olyan színű virágminták voltak rajta, mint a haja. Egy vékonyabb fekete csipke pánt tartotta elöl, ami a hátának nagy részét is elfedte. De a csipkesége miatt onnan is látszott milyen fehér bőre van. 

 Mintha egy ékkövet néztem volna. Annyira szerencsésnek érzem magam, hogy így láthatom őt... Valami még hiányzott. Chi még nem vett észre. Így még vissza tudtam lépni a szobámba előkerestem az elrejtett fekete hosszúkás dobozt. De csak a tartalmával a kezemben mentem vissza Chi-hez. Ő akkor már a mosdó előtt állt, az ottani tükörben nézte, hogy kellene-e kezdenie valamit a hajával. Felkötötte egy kontyba és egy szép hosszú fekete hajtűvel rögzítette azt. Még mindig nem látott meg, egészen addig, amíg mögé nem sétáltam.

- Meseszép vagy Chi... - tettem a vállára kezeim

- R-Ryuu... Megijesztettél! - kapkodta a levegőt

- Gomenne... Nem tudtam, hogy ennyire gondolataiba merültél

- Csak nagyon furán érzem magam... Sose voltam még ilyen ruhában sehol... N-nem tudom, mit csináljak még...

- Semmit sem kell tenned Chi... Szerintem már így is te leszel a legszebb a bálon...

A füle is belepirult a szavaimba, de nem szól érte. Szerintem örült annak, hogy ezt mondtam. Mert mosolygott rám, ahogy a tükrön keresztül a szemembe nézett. Mintha azt mondta volna ezt szerette volna tőlem hallani. Meg akart fordulni, de nem hagytam még neki.

- De még egy valami hiányzik rólad Chi...

- Mi-micsoda?

- Csukd be a szemed... - engedelmeskedett nekem

Kivettem a zsebemből az ajándékot és kikapcsoltam. Mikor a medál a mellkasához ért összerezzent, és odaérintette az ujjait. Óvatosan adtam rá a láncot. Tökéletesen állt rajta. Pontosan passzolt ahhoz a lányhoz, akiért oda vagyok...

- Ezt majd csak reggel akartam odaadni... De szeretném, hogyha most viselnéd a bálon Chi... Boldog karácsonyt Chi! Nyisd ki a szemed...

- Ryuu? – meglepődött, ahogy meglátta a medált, kezébe fogta úgy nézte meg jobban – Arigatou! Ez gyönyörű Ryuu!

- De nem annyira, mint te Chi... hajoltam a vállához.

Libabőrös lett mikor ajkaim a bőrét érintették. Most is éreztem azt, amit akkor a kanapén. Chi illata mámorító volt, ahogyan bőrének puhasága és édes íze is. Erre rátett még egy lapáttal, hogy Chi-nek most először szinte teljesen fedetlen volt a válla. Engedtem a kísértésnek és végigcsókoltam a válla vonalát, a nyakát egészen az álláig. Teljesen elengedtem magam. Jóleső sóhajtásokat csalva elő Chi ajkai közül akárhányszor megérintettem. Közben átöleltem a derekát is. Ha nem remegett volna meg a lába folytattam volna még fentebb is. Megtartottam, hogy ne essen össze. Miután sikerült megtartania magát, teljesen kipirulva fordult felém. De már én is meg támaszkodtam a mosdókagyló mellett. Mert most még közelebb voltam. És még bennem égett az a vágy hogy folytassam. Egy apró ketrecbe zártam ezzel a tettemmel Chi-t. De mégsem úgy nézett rám, mint aki menekülne onnan. Nem rémült meg!

- R-Ryuu? - még mindig képes vagyok elveszni a tekintetében...

Teljesen elveszi az eszemet ez a lány... Végigsiklott a szemem rajta, úgy tökéletes, ahogy van... De ahogy a nyakára siklott a szemem megláttam, hogy valamit mégis változtatnom kell még rajta. Így kihúztam a hajából a tűt. Annyira jól nézett ki, ahogy kitekeredik, és a vállára omlik az a kék zuhatag. Főleg hogy már egész sokat nőtt amióta velem van.

- Ryuu?

- Gomenne... De most jobb, ha nem kötött fel a hajadat Chi... - pillantottam félre és elvettem mellőle a kezemet is.

- Miért?

Már én is vörösödtem és kicsi eltakartam az arcomat egyik kezemmel mielőtt válaszoltam volna. De nem segített, sem ránézni sem megbánni nem tudtam...

- Í-így nem látszik annyira az a pár folt a nyakadon...

Chi-nek leesett az álla. Gyorsan megperdült a tükör felé és félrehúzva a kék tincseket egyből megtalálta azokat a pontokat ahol az előbb csókoltam a bőrét. Három kis piros folt jelezte, hogy túlságosan is elengedtem magam akkor és ott látszik mit tettem...

- Ryuu! Mit csináltál velem? Kiszívtad a nyakamat? - fordult vissza felém, inkább mérges volt egy kicsit, mintsem ledöbbent, de még mindig piros volt az arca - Nem akartam leengedett hajjal menni, úgy olyan lennék, mint mindig!

- G-Gomennasai... - sütöttem le a szememet, majd lassan simítottam meg a haját - Csinálok neked valamit... Rendben? Fordulj vissza tükör felé! Ígérem tetszeni fog!

Bólintott egyet beleegyezésképpen. Megfordult és várta, hogy mit hozok össze. Én pedig elkészítettem neki a hozzá illő frizurát. Igazából csak befontam neki a haját két oldalt és egy gumival összekötöttem őket hátul. Nem volt olyan nagy valami, de passzolt a kinézetéhez. Mintha egy tiarát viselt volna. És így mégsem volt olyan, mint mindig. De a tettem nyomai sem látszódtak. Kifejezetten azt láttam, hogy sokkal nőiesebb lett attól, hogy most volt egy ilyen ruha rajta és hogy meg volt csinálva a haja is. Megdöbbentem. Chi most egyidősnek tűnt velem. Nagyot nyeltem, mikor a felismerés megszületett bennem. Chi nem gyerek már, hanem egy gyönyörű fiatal nő. Akit választottam...

- Ryuu, ez nagyon szép! Köszönöm! Nem tudtam, hogy ilyet is tud csinálni!

- Szívesen... Chi... Gin-nek párszor megcsináltam a frizuráját, de már régen nem tettem ilyesmit... Tetszik?

- Igen, nagyon! - nézegette magát a tükörben.

- Akkor... megbocsátasz nekem azért a néhány foltért? - pillantottam félre de Chi a tükörben is látta, hogy megjelenik egy vörös csík az orromon.

Elmosolyodott, majd megfordult. Közelebb hajolt hozzám hogy ne kerülhessem ki a szemeit. Megint rabságba ejtve a tekintetemet.

- Már megtörtént - mosolygott és a szeme úgy csillogott, mint a medál a nyakában

Elakasztotta a lélegzetemet az, ahogy nézett rám. Egyszerűen imádom! Lassan megérintettem az ékszert, ami miatt megszakadt a szemkontaktus egy pillanatra.

- Tudtam, hogy ez fog a legjobban állni neked... Olyan, mint a szemed Chi... Bár nincs olyan ékkő világon, ami ilyen szép... simítottam a tenyerembe az arcát

- Mi-miért mondasz ilyeneket nekem Ryuu?

- Mert igaz... Szeretem nézni, hogy csillog... Ilyenkor érzem, hogy jól csinálok mindent.

- E-ezt hogy érted?

- Chi neked ez lesz az első karácsonyod és... - mindkét kezét a sajátjaimba fogtam - A kettőnk első közös karácsonya is! Szeretném emlékezetessé tenni! Megmutatni milyen is ez... És hogy milyen lesz ezután mindig... Tudod eddig mindig unalmasan teltek az ünnepek számomra. De idén más lesz, mert te itt vagy velem! És én is jól akarom érezni magamat! Chi.. idén miattad... é-érted töröm magamat ennyire!

Chi-nek elakadt a lélegzete és az ajkai elnyíltak. És hiába volt minden szó igaz nekem mégis elkezdett remegni a kezem, ahogy fogtam Chi ujjait. Próbáltam minél tovább állni azt a megrepedt csillogó tekinteted. De amikor éreztem, hogy elpirulok, muszáj volt levennem a szememet róla. Elhagyott az az erő, ami miatt eddig képes voltam beszélni.

- H-hagylak még készülődni egy kicsit... - engedtem el

És még mielőtt szólt volna visszamenekültem a szobánkba. Ott az ajtónak vetettem a hátamat úgy fújtam ki a benntartott levegőmet és lecsúsztam egész a földig.

- Sikerült elmondanom még egy dolgot neki...

Chi szemszöge:

- Chi neked ez lesz az első karácsonyod és... - megfogta a kezeimet - A kettőnk első közös karácsonya is! Szeretném emlékezetessé tenni! Megmutatni milyen is ez... És hogy milyen lesz ezután mindig... Tudod eddig mindig unalmasan teltek az ünnepek számomra. De idén más lesz, mert te itt vagy velem! És én is jól akarom érezni magamat! Chi.. idén miattad... é-érted töröm magamat ennyire!

Teljesen ledöbbentett az, amit mondott. Ryuu szavai felért egy vallomással. És láttam a szemében, hogy minden szót komolyan gondol. Hogy szeretne még többet mutatni. Hogy velem akarja tölteni a következő és az többi Karácsonyát is. Hogy a tettei én vezetem. Bár én nem, teszek semmit. Mégis szeretne a kedvemben járni. Annyira édes! Ebbe szerettem bele!

De nem tudtam válaszolni neki, mert elengedte a kezeim kizökkentve abból az idilli állapotból, amiben elvesztünk egymás tekintetében. Ő lesütötte a szemét. Tudtam miért. Lassan utol érte az a roham, ami eddig nem jött elő. Már nem lesz képes több dolgot mondani. De nem is kellett volna. Most nekem kellene megszólalnom és választ adnom a kedvességére.

- H-hagylak még készülődni egy kicsit...

Elmenekült. Hallottam, hogy a szobájában kereset menedéket és nekidőlt az ajtólapnak miután becsukta azt. Mindkettőnket összezárva a gondolatainkkal.

- „B-baka Ryuu! Még mindig úgy zakatol a szívem azoktól, amiket mondtál és tettél! Így is olyan merészeket gondolok már kettőnkről. Erre bebizonyítod, hogy amit elképzelek valós! És miért ilyen jó érzés hogy a nyakamat a magadévá tetted? Miért esett ennyire jól? Képtelen voltam rád szólni, hogy hagyd abba! Még ezért a pár foltért sem tudok rád haragudni..."

Megint a tükör felé fordultam, és félrehajtva a hajamat megnéztem őket ismét. Ez úttal jobban. Kettő a nyakamon, míg egy az állam és a fülem között. És ez utóbbi volt a legjobb érzés. Megérintettem és ezért megbillentettem a fejemet is. Akkor jöttem rá, hogy ugyan ezt tettem mikor Ryuu volt itt. Leengedtem a vállamat, hogy jobban hozzám férjen!

- „Tartottam neki. Engedem, hogy azt tegyen velem, amit akar. Miért van ez? Képtelen vagyok félni tőle. Pedig olyan egyértelműek a szándékai. És az, ahogyan rám nézett utána. Azt a vágyat már nem először látom a szemeiben. Folytatni akarta volna. És én nem ellenkeztem volna. Bárcsak megcsókolt volna! Akkor már egészen biztos, hogy a kedvese lennék! De... Végül is ezek után sem nevezhetem magam másnak. Ryuu szeret engem! Ez már olyan világos, mint a nap! De hogyan fogom kibírni, mire vallomást tesz?"

Mert sajnos igaz. Igaz, amitől féltem! Amikor a karjai ketrecében voltam ki akartam mondani, hogy szeretem! De éreztem, hogy zsibbadni kezd a lakat a combomon. És nem uraltam a hangszálaimat. De ez így nagyon nem jó! Ennek nem kellene megtörténnie!

- „A szívem Ryuu-é! Akkor miért nem vagyok képes ezt elmondani neki? Talán ha megcsókolna... Akkor képes lennék elmondani neki. Kérlek Ryuu tedd meg! Tudom, hogy szeretsz!"

Elképzeltem magamban milyen volt, amikor megcsókolt. Akkor még nem voltam szerelmes belé. De bárcsak az lettem volna. Így visszagondolva... Talán már akkor is tetszettem neki... Még inkább forró lett körülöttem a levegő. Hogy fogok így a társam szemébe nézni? Hiszen most egy párként megyünk majd a bálra. És lehet, hogy ha úgy alakul, akkor úgy jövünk majd haza, hogy tényleg a kedvese leszek!

Ezen gondolatom miatt nem bírtam konkrétan indulásig egy épkézláb mondatot összerakni, mikor Ryuu kérdezett valamit. Közben ő az étkezőben lévő dobozok egyikéből előkereste a szmokingját. És mikor úgy jelent meg a lépcső alján, hogy már abban volt elakasztotta a lélegzetemet. Eddig is szép férfinek tartottam, de most. Egyszerűen jó volt ránézni. És én lehetek az oldalán! Felálltam a kanapéról és odasiettem hozzá.

- Ryuu te miért nem viselsz ilyet gyakrabban? Nagyon jól áll!

- K-köszönöm... - pirult el.

Végignéztem rajta és csak egy hibát találtam rajta. A nyakkendője nem volt rendesen megkötve. Ezen mosolyogtam és megfogtam a végét, míg még közelebb léptem hozzá.

- Ch-Chi?

- Megigazíthatom? – néztem a szemébe, amiről még jobban zavarba jött.

Talán azért is, mert akkor egy pillanatra a számra tekintett. És észrevette, hogy van rajtam rúzs is. Sosem volt kicsit furán éreztem magam miatta. De láttam, hogy Ryuu-nak tetszik!

- Cs-csináld csak... M-már nem is emlékszem mikor kötöttem meg utoljára...

Kibontottam és újrakötöttem rajta a fekete anyagot. Ős ezt úgy nézte végig, hogy folyamatosan engem nézett. Hol a kezemet. Hol az arcomat. De a végére már ő is mosolygott akár csak én. Még egy elégedett sóhajtást is hallatott. Majd mikor készen voltam megfogta a kezemet. Odahúzta magához és adott a kézfejemre egy puszit.

- Köszönöm Chi...

- R-Ryuu?

- Olyan szerencsés vagyok, hogy te velem vagy...

- B-Baka! – takartam másik kezemmel a fejemet hogy elbújjak kicsit azelől a szempár elől.

- Indulhatunk?

Csak bólintottam, mert még mindig annyira piros volt a feje. Most már biztos Ryuu élvezi, hogy zavarba hozhat! De csak akkor csinálja, ha csak ketten vagyunk! Ezt a saját szórakoztatására teszi! Nem azért, hogy mások lássák...

Elengedett. Amíg lekapcsolta a villanyokat. Így addig én felvehettem a cipőt, ami akkor lesz először a lábamon. Akkor találtam a táskában, amiben a ruhát hazahoztam, amikor hazaértem. Ez is Elise chan műve volt. Egy gyönyörű meggypiros magassarkú cipő. Csak azt tudnám, hogyan fogok nem elesni benne. Mert még a bakancsomban is képes vagyok elcsúszni ezen a jeges úton. Hát még magassarkúban! De meg kell hagyni valóban ez kellett a ruhámhoz. Mikor felálltam benne és hátranéztem Ryuu-ra leesett az álla.

- Ryuu?

- Mo-most minimum két évvel nézel ki idősebbnek, mint amennyi vagy Chi... - nézett végig még egyszer.

- Komolyan? – örültem a válaszának, hiszen ez azt jelenti, hogy annyi idős lettem, mint Ryuu, végre!

- T-te ö-örülsz ennek Chi?

- Igen! Végre nem néz majd mindenki gyereknek!

- Nem is vagy az... - lépett elém és fogta meg a kezemet.

A magasságunk között csökkent a távolság. Bár eddig is csak 10 centi volt közöttünk, de most szinte egy magasságba került a szemünk. Ahogy nézett rám simogatta a kézfejemet a sajátjában.

- Chi te egy gyönyörű fiatal nő vagy... Senki sem kezelhet gyerekként.

Nagyot nyeltem. Elértem, amit akartam. És mégis olyan gyorsan kezdett el verni a szívem. Ryuu most máshogyan nézett rám. De talán nem csak a kinézetem miatt. Hanem azok miatt is, amik történtek közöttünk.

- K-köszönöm... Ryuu... - nyögtem ki nagy nehezen teljesen piros fejjel.

- Szívesen Chi... - adott egy puszit.

Addig, amíg lefagytam ős levette a kabátomat a fogasról. Addigra jött vissza a lélekjelenlétem. Felsegítette rám a szőrmés anyagot. Tartotta nekem a karját, mert látta, hogy még bajom esik, ha egyedül akarok majd menni az új cipőmben. Így léptünk ki a hóesésbe. Összebújva az esernyő alatt. Tényleg, mint egy igazi szerelmespár.