Akutagawa szemszöge:

Egyszerűen nem akartam elfogadni! Ez az idióta hullajelölt képes volt elérni, hogy a főnök felvegye a maffiába és ráadásul mellém osztotta be! Már rohadtul bánom, hogy nem hagytam ott, mikor először átszúrtam a testét. Meg akartam ölni, mert ez volt a feladat. És ennek ellenére mellettem akar maradni?

- Miért? Mazochista? Mi másért akarna amellett maradni, aki már nemegyszer darabolta fel?

Ahogy néztem őt, ahogy a főnökkel beszélget változást fedeztem fel. Mosolygott. És ez nem egy erőltetett mosoly volt, mint a korábbiak. Örül annak, hogy így alakultak a dolgok.

- Lehet, hogy? Hát persze, csak ez lehet. Még mindig a halált keresi, és azt reméli, hogy mellettem majd eléri. Ez lehet az egyetlen magyarázat. Idióta nőszemély! Mondjuk ha hamar kinyiffantja magát, akkor én is megszabadulok tőle. Szólóban dolgozok! Nem kell nekem társ. Higuchi-t is utálom, ha folyton utánam koslat.

- Akutagawa! - zökkentett ki a gondolataimból az a kék tekintet, ahogy közelebb hajolt hozzám.

Ahogy hátrébb húzódtam tőle. De láttam, hogy mintha lenne egy kis élet a tekintetében.

- Mit akarsz? - mordultam rá.

- Mori sama azt mondta, hogy körbevezetsz! Nem figyeltél?

- Kuss! Próbálom kizárni a hangodat!

- Akutagawa kun... próbálj meg kicsit kedvesebb lenni Chi kunnal!

- Hhhhh.... Igyekezni fogok főnök. – ezzel meghajoltam és sarkon fordultam.

Hallottam, hogy nem követ ezért hátra se nézve mordultam el.

- Meddig várjak?

- Jövök már! - kezdett el szaladni utánam - Engedelmével Mori sama! Elise chan!

- Szia Chi! - integetett lelkesen a szőkeség

Kilepve a folyosóra bevártam, míg ő is kiér és becsukja az ajtót. Az őrök már fegyvert emeltek volna rá.

- Velem van! A társam...

Erre leengedték a fegyvert és elkísértek minket a liftig.

Chi szemszöge:

Beszélgettem az új főnökömmel. Azt mondta szólíthatom Mori sannak, de én úgy éreztem, hogy ennél azért udvariasabbnak kell lennem. Szóval a Mori Sama mellett döntöttem. Elmondta, hogy Elise chan valójában az ő képessége. Vita sexual. Én csak pislogtam, hogy milyen összetett képessége van. Meg nem mondtam volna, hogy nem egy húsvér lánnyal beszélgetek. De ahogy végighallgattam rá kellett döbbennem a főnök első negatív tulajdonságára.... A női ideálja sokat elmond róla...

- Szeretnél körbenézni a városban? – kérdezte

- Igen. Nem vagyok jártas a környéken, mert nem itt születtem. És csak az iskola környéki negyedet ismerem. Mivel ott lakok...

- Értem. Akkor Akutagawa majd körbevezet.

- Köszönöm.

Hátrapillantottam az említett személyre. Nagyon elgondolkodott valamin. És van is ötletem hogy min. Felénk nézett, de látszott a tekinteten, hogy csak testileg van itt a teremben. Pont jókor jön ez a körbevezetés, legalább kiordibálja magát és utána talán tiszta lappal kezdhetünk. Odasétáltam hozzá és közelebb hajolva megszólítottam, hogy visszatérjen közénk.

- Akutagawa!

A hangomra megint hallani kezdett. És mikor realizálta, hogy előtte állok hátrébb húzódott egy kicsit. Csak ez után mordult rám.

- Mit akarsz?

Tudtam én hogy nem hallott semmit abból, amit a főnökkel beszéltünk. Szóval fel kell világosítanom.

- Mori sama azt mondta, hogy körbevezetsz! Nem figyeltél? - próbáltam kedves lenni

- Kuss! Próbálom kizárni a hangodat! - és a szemei is pont ezt a szándékát tükrözték.

- Akutagawa kun... - hallottam meg a főnök hangját mellettem - Próbálj meg kicsit kedvesebb lenni Chi kunnal!

- Hhhhh.... - sóhajtott egy nagyot - Igyekezni fogok...

Ezzel meghajolt és sarkon fordult. Kicsit meglepett, hogy még csak el sem köszönt a főnöktől. De mire feldolgoztam már megint le voltam kiabálva általa.

- Meddig várjak még? - még csak hátra sem nézett rám...

- Megyek már! - gyorsan elköszöntem Mori samatól és Elise chantól, aki még integetett is utánam.

Felzárkóztam Akutagawa mögé és kiérve az ajtón becsuktam magam mögött. A két őr, aki kint állt egyből fegyvert emelt rám. Bár tudtam, hogy semmi értelme nem volt, de kicsit összerezzentem.

- Velem van... - szólalt meg mellettem - A társam...

- A társának szólított! Bár lehet csak azért, hogy az őrök megértsék a helyemet. De akkor is! Társának szólított!

Az őrök leengedték a fegyvert és egészen a liftig kísértek minket. Mikor beszálltunk akkor láttam meg, hogy hányadik emeleten vagyunk! Egy felhőkarcoló legmagasabb emeletén. A csodálkozásomat valószínűleg a sötét is észrevette.

- Csukd be a szád! - pillantott oldalra

- Bocsánat...

- Mire számítottal, hogy valami földalatti bunkerben van a bázis?

- Hát... más filmekből kiindulva erre gondoltam... - tettem össze a két mutató ujjamat

- Amerika hülyeség.

- Akkor mi most hol vagyunk? Mármint a városon belül.

- Láttad már a Yokohama felé emelkedő 5 sötétvörös épületet? - fordult felém továbbra is zsebre dugott kézzel.

- Igen... távolról... Azt ne mond, hogy az egyikben vagyunk!

- Pedig de. Ez a 5 felhőkarcoló a Port Maffia főhadiszállása.

Ismét leesett az állam. És kábé a földszintig zuhant.

- Mondtam, hogy csukd be a szád! - mordult rám, de közben odahajolt hozzám és az egyik kezével az állam alá nyúlt és becsukta a csodálkozástól még mindig nyitott számat.

Mire realizáltam tetté már ismét az ajtót nézte és kezei megint a zsebeiben pihentek.

- Aku- szóltam volna, de nyílt az ajtó és ő szó nélkül kilépett.

Kapkodnom kellett a lábaimat, hogy tudjam tartani vele a lepést. A tempójából rájöttem, hogy hamar le akarja tudni a körbevezetést, hogy minél előbb szabaduljon tőlem. De ha ilyen gyorsan haladunk nem fogok megjegyezni semmit sem.

- Akutagawa! Lassíts egy kicsit!

Ő erre olyan hirtelen torpant, meg hogy beleütköztem és hátraesve a földre huppantam.

- Mit bénázol? - fordult hátra és mért végig.

- Baka! Ha ilyen gyorsan rohansz, akkor nem jegyzek meg semmit a városból! De ha szeretnél folyton kísérgetni felőlem oké!

- Tudod, ki akar mindenhova veled menni?!

- Akkor rendes idegenvezetést kérek! Onnan már egyedül is el fogok tudni tájékozódni!

- Hhhh... rendben legyen.... - morgott egy kicsit, de aztán felém nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen.

Akutagawa szemszöge:

Kiérve az épületből gyorsan haladtam, hogy hamar végezzek. Már így is hulla voltam, hiszen az este nem aludtam, mert rá kellett ügyelnem. Erre most meg körbe is kell vezetnem. Elegem van belőle. Még a lépést sem tudja tartani.

- Akutagawa! Lassíts egy kicsit! - nyöszögte mire én megálltam.

Erre belém ütközött és visszaesett a földre.

- Mit bénázol? - fordultam felé.

- Baka! - fújta fel arcát onnan lentről - Ha ilyen gyorsan rohansz, akkor nem jegyzek meg semmit a városból! De ha szeretnél folyton kísérgetni felőlem oké!

- Tudod, ki akar mindenhova veled menni?! - elkényeztetett kis fruska!

- Akkor rendes idegenvezetést kérek! Onnan már egyedül is el fogok tudni tájékozódni!

Végignéztem rajta. Onnan a földön ülve is tudott olyan arcot vágni, ami másokat simán meggyőzött volna az igazáról. De én csak végezni akartam. De végül is ha egyszer megjegyzi onnantól már nem lesz az én dolgom...

- Hhhh... rendben legyen.... - morogtam neki.

Felcsillantak a szemei. Ezt már figyeltem egy ideje. Az általában halott fakó szempár időnként tudott úgy fel-felcsillanni, hogy tényleg ragyogjon az élettől. De ezek is csak pillanatokig vagy pár percig tartottak. Sóhajtottam egyet majd nyújtottam neki a kezemet hogy felsegítsem. Ő csodálkozott ezen, de elfogadta.

Miután talpon volt és leporolta magát tovább indultunk. Most már lassabban haladtam így sikerült tartania a lépést miközben figyelte az utcákat. Így valószínűleg megjegyezte, hogy mi merre van. Bár egyszer kétszer lemaradt, mikor meglátott valamit egyik-másik kirakatban.

- "A könyveket szereti... ez biztos. De végül is, kit érdekel... "- mondtam magamban

Akárhányszor lemaradt mindig megálltam. Csodálkoztam azon, ahogy viselkedett. Belül teljesen halott volt, de mégis kívül viszonylag boldognak mutatta magát. Ahogy ezt elgondoltam megjelent előttem egy arc.

- "Dazai san is pont ilyen. Kívülről mást mutat, mint ami belül van..."

- Aku! Aku! Hallasz engem?

- He? - zökkentett ki egy emlékképből a kékség előttem hadonászó keze.

- Mi van?

- Csak akartam szólni, hogy oda beugrok és megveszem azt a könyvet. Már régóta keresem az utolsó kötetet és ott megvan

- Csak haladj! - mérgelődtem, mert így meg később mehetek haza.

Ahogy belépett a boltba leesett egy eddig fel nem ismert információ. És mikor kilépett le is ordítottam miatta.

- Hogy szólítottál az előbb engem?

- Aku-nak? Miért baj?

- Rohadtul az! - ütöttem meg a fejét - Tilos becézned! Világos?

- Itai! De az hogy Akutagawaaaaa~ az olyan hosszú.

- Leszarom, hogy hosszúnak találod! Ez a nevem! Nem rövidítheted!

- Oké-oké felfogtam! Akutagawa..... - senpai?

- Felejtsd el! - indultam tovább

- Simán senpai? - vette fel a tempót

- Nem.

- Miért?

- Elég az, hogy Higuchi folyton úgy hív. Nem akarom még tőled is azt hallgatni.

- Higuchi? - húzta fel a szemöldökét

- Egy másik ügynök akivel gyakran dolgozok együtt.

- Heee? Pedig azt hittem te mindig szólóban nyomod

- Kivéve ha a főnök mást mond.

- Aham.... És Higuchi hogy bír ki téged?

- HEEE? Valami bajod van?

- Igen! Pont ez! Miért kell neked folyton ilyen bunkónak lenned?

- Te akartál a társam lenni!

- De nem a jellemed miatt!

Még látszott rajta hogy a fejemhez vágna még valamit, de a gyomra közbeszólt.

- Éhes vagy?

- Kicsit... De majd otthon eszek. Ami volt nálam pénz azt már elköltöttem az előbb könyvekre...

- Várj itt.

- He?

Beléptem egy pékségbe szerezni valami kaját.

Chi szemszöge:

Akutagawa otthagyott az utcán, míg kaját szerzett. Ahogy utána néztem eluralkodtak felettem a fejemben cikázó gondolatok.

- Akutagawa egy profi gyilkos. Akinek a jelleme sem olyan, hogy bárki is kibírjon mellette huzamosabb időt. Kíváncsi vagyok, hogy vajon az a Higuchi, hogyan bírja ki... Akutagawa... ez még akkor is hosszú... de nem rövidíthetem. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne. De ha nem engedi, akkor nem... Nem akarom, hogy meg emiatt is megutaljon...

Gondolataimból az zökkentett ki hogy valaki átkarolta a vállamat.

- Aku- nem a fekete hajú fiú ált mellettem.

Hanem egy idegen. Úgy a 40es éveiben járó férfi volt, szakadt öltözetben, barna hajjal, és a drogtól elborult tekintettel.

- Mit akar tőlem?

- Csak beszélgetni egy kicsit... Miért állsz itt egyedül?

- Nem vagyok egyedül!

- Nem? Akkor jobb lesz, ha távozunk!

- Nem megyek magával sehova! Ereszen- kiáltottam volna, de befogta a számat.

- Mondtam, hogy velem jössz!

Féltem! Tudtam jól, hogy ez a férfi nem akarna megölni neki más tervei, vannak a testemmel! Berántott egy sikátorba, ahol már várta pár barátja is. Sikítani akartam, de nem tudtam.

- Felek! Segítség! Valaki segítsen! Akárki!

Egy pillanatra enyhült a szorítása így el tudtam lökni a kezét

- AKUTAGAWAAAA! – kiáltottam, ahogy csak a torkomon kifért

- Hiába kiabálsz segítségért itt már nem hall senki!

Már a másik kettő is hozzámért volna, mikor az, aki tartott összerogyott és elengedett.

Ijedten kaptam hatra a fejemet. A sikátor szájánál ott állt a társam és a képessége szúrta le azt, a tagot.

- Aku-

- Ne gyere közelebb! - kapta el a karomat egy másik - Meg egy lépés és meghal!

- Rashomon! – kiáltotta, és míg a szörny támadott Akutagawa odarohant hozzám.

Kirántott a fogva tartóm kezei közül és magához szorított. Az az ordítás, ahogyan a szörny gyilkolta az embereket fájt. Befogtam a füleimet. Ahogy ezt Akutagawa meglátta szerintem leesett neki, hogy nem bírom a nagy zajt. Minkét kezével magához ölelt. Az egyik a derekamon volt. Míg a másikkal körbefonta a fejemet, hogy még kevesebb zaj szűrődjön át. És működött. A kezemen és a kabátja anyagán már nem jött át a halál sikolya. Ekkor viszont minden elnémult. Csak a saját es Akutagawa szívverését hallottam csupán. És éreztem azt, ahogyan erős karjai magához fognak.

Melegséget éreztem. Nagyon jó érzés volt, amit már évek óta nem éreztem. Egyik kezemmel elengedtem a fülemet és belekapaszkodtam a ruhájába. Magamba szívtam a köpenyének illatát. És egy kicsit még közelebb is bújtam hozzá. Ahogy ezt megérezte kicsit máshogyan kezdett el verni a szíve és még jobban átkarolt. Amitől nekem is gyorsabban kezdett odabent dobogni az ütő.

Bár a hangok már elcsendesedtek - talán mert már nem éltek azok az emberek - nem engedett el. Én sem húzódtam el tőle, mert az utolsó pillanatig ki akartam élvezni ezt az érzést, ami felmelegített belülről.

- Jól vagy? - kérdezte a szokásostól eltérő hangon.

Beleborzongtam abba, hogy mély hangja csak centikre szólalt meg a fülemtől. Bólintottam válaszolva a kérdésére.

- Nem szeretem a túl nagy zajt... Rossz emlékeket idéz - motyogtam még mindig mellkasába fúrva arcomat.

Egy nagy sóhajtását érezzem. Azt hittem, hogy mindjárt elenged, de még nyújtotta a pillanatot egy kicsit. És csak utána húzódott el tőlem. De nem ment messzire. Amíg én őt néztem a köpenyét fölém borította. Betakart vele.

- Akutagawa?

- Szerintem a látványt sem bírnád...

Nem is akartam belegondolni, hogy mit művelt azokkal az emberekkel. Csak hagytam, hogy eltakarja előlem és kivezessen egy másik utcára.

Akutagawa szemszöge:

Ahogy kiléptem a pékségből a kékséget kerestem. De nem láttam sehol. Már éppen szidni kezdtem volna, mikor egy kiáltást hallottam. Nagyon gyenge volt, mert az emberek zaja elfedte, de egyértelműen az én nevemet kiáltotta valaki.

- Chi!

A hang egy sikátorból jött, ahogy beléptem megláttam, hogy többen fogjak közre a lányt és egyikük tartotta meg őt. Ezt az tagot azonnal leszúrtam. Ahogy elengedte megperdült és felém nézett.

- Aku- mondta volna ki a nevemet, de egy másik elkapta

- Ne gyere közelebb! - kiáltotta - Még egy lépés és meghal!

- Rashomon! - támadtam meg, de közben odafutottam hozzá.

Kirántottam Chi-t a fogásából és magamhoz fogtam. Elkezdtem megölni őket. De a sikolyaik hallatára a lány befogta a füleit.

- Nem bírja?

Nem is tudom miért, de magamhoz öleltem így még jobban elfedtem a füleit. Kicsit mintha megnyugodott volna. Amikor végeztem azokkal a mocskokkal már csak rá koncentráltam. Nem engedett el. Sőt egyik kezével belekapaszkodott a ruhámba és arcát belefúrta a mellkasomba.

- M- mit csinál? - dobbant meg bennem valami.

Ez a lány fél, sőt retteg. Bár meg akar halni nem, bírja a halál hangját. Egy múltbeli kép ugrott a szemem elé az, amikor még gyerek voltam. Az a nap, amikor először találkoztam Dazai sannal. És amikor először ölelt át.

Ahogy közelebb bújt hozzám én is jobban magamhoz fogtam.

- Szinte kéri, hogy valaki ölelje őt át....

Még egy pillanatig így voltunk aztán enyhítettem a szorításon.

- Jól vagy?

Bólintott és csak aztán felelt, halkan és gyengén

- Nem szeretem a túl nagy zajt... Rossz emlékeket idéz.

- Ha így viszonyul a hangjához... akkor a látványtól még rosszabbul lesz.

Ahogy elléptem tőle a kabátommal eltakartam előle a külvilágot.

- Akutagawa? - nézett fel rám

- Szerintem a látványt sem bírnád. - feleltem

Nem szólt többet csak engedte, hogy vezessem. Egy másik utcára érve kitakartam onnantól kezdve mellettem lépkedett. Úgy döntöttem, hogy elég volt a városnézésből ideje hazavinnem.