oktatobusz-nak és brownhairedboi-nak

Tudom hogy nagyon várjátok! Jó szórakozást hozzá!

--------------------------------------------

Akutagawa szemszöge:

Már lassan egy hét telt el azóta hogy Chi ígéretet tett nekem. Miszerint nem akar meghalni. Hanem velem fog maradni! Ezt mondta és nem akarja megszegni az ígéretét! Látom a viselkedésén a változást. A napokban volt több munkánk is együtt, és amikor egyszer harcba keveredtünk láttam, hogy a harcmodora is változott. Bár még mindig vakmerően rohan ártalmatlanítani az ellenfeleket, hogy én könnyebben megölhessem őket. De mindeközben azt is észrevettem, hogy próbálja elkerülni a golyókat. Bár az áldottsága megvédené, ő mégis óvatosabb lett. Vigyázz az életére és ez boldoggá tesz engem is. Tényleg elértem a célomat, amit az első nálam töltött éjjelén ígértem neki. Meggyőztem Chi-t! Azzal, hogy találtam okot neki, hogy akarjon élni. Bár nem mondta el konkrétan, hogy mi hozta ezt a változást. De nem zavar. Az hogy élni akarást látok a szemében, ha belenézek elég nekem. Nem akarom faggatni. Majd elmondja, hogyha úgy érzi. De az biztos, hogy én segítettem neki abban, hogy megtalálja az okot. Valamit, ami miatt az élők között akar maradni. És köztük velem! Teljesen megváltozott ahhoz képest, ahogy akkor, azon az októberi estén megtaláltam. Mintha nem is Chi lett volna az a porcelánbaba, aki nem akarta, hogy a képessége életben tartsa. Ez az énje eltűnt belőle, és már csak a vidám kedves és gyönyörű lány maradt, akit én-

- Ryuu! - zökkentett ki gondolataimból

- Gomenn Chi... Mit kérdeztél?

- Azt hogy jó lesz, hogyha Nikuman-t csinálok vacsorára? Ott meg tudok hozzá venni mindent, ami nincs otthon. - mutatott az áruházra az utca túloldalán.

- Igen az jó lesz. De szerintem elfogyott a szójaszósz is...

- Akkor gyere be most te is. Én nem emlékszem pontosan, hogy mi mindent kell még vennünk. Ez egy kisebb áruház, itt nem hiszem, hogy felismernének. És amúgy is sok dolgot kell majd vennem. Segíts egy kicsit!

- Jó rendben! - adtam be a derekam

Bementünk és bevásároltunk, de közben láttam, hogy Chi valamit kérdezne. Gyakran lopott felém pár pillantást. De nem mondott semmit sem. Megkönyörültem rajta és én kezdeményeztem a kérdést. Közelebb léptem hozzá, amíg a zöldséges pultnál válogatott.

- Mi az Chi? Olyan szótlan lettél? És látom, hogy valamit nem értesz...

- Cs-csak azt akartam tudni, hogy mit gondolkodtál el annyira az előbb?

- Rajtad gondolkodtam...

- Hoe? - futott végig egy kis pír az orrán

- Pontosabban azon, hogy mennyit változtál amióta ismerlek.

- O... értem... bocsi... - úgy látszott, negatívan értelmezte a mondatomat.

- Jó irányba változtál Chi! Most sokkal jobban tetszel nekem, mint amikor megismertelek.

Szavaim hallatán olyan piros lett, mint a kezében tartott paradicsom, és hogy zavarát leplezze gyorsan tovább sétált a sorok között.

- „Tudom, hogy nem kellene ennyire élveznem, amikor zavarba hozom őt... De akkor miért jó nézni, hogy így elpirult? És miért érzem forróbbnak a saját véremet a tudat miatt, hogy így reagál a bókjaimra?"

Mert igen is bókolok Chi-nek. Bár nagyon nem vagyok járatos az ilyenekben. De érte hajlandó vagyok próbálkozni. Amióta a kötéses kezei között volt, nem hagy nyugodni ez az érzés. Ő olyan könnyedén mondott neki ilyeneket. Ő, aki nem is ismeri! Akkor nekem, miért nem megy? Pedig én jobban ismerem Chi-t, mint bárki más! Én élek vele! Akkor nekem is tudnom kell szép szavakat súgni a fülébe! A forróságom nem enyhült a gondolataim miatt. De arcom színét még tudtam a sápadt tartományban tartani. És követtem a kis kékséget a bevásárló körúton.

Otthon segítettem neki a konyhában, már amennyire tudtam. Még mindig elégedett ügyetlen vagyok, de Chi akar tanítani. Viszont ezzel az a baj, hogy én nem akarok tanulni. Mindig Chi főztjét akarom enni. Nem akarom magamnak készíteni a dolgokat. Nem ez így nem helyes. Én azt akarom, hogy Chi mindig velem legyen. Hogy velem éljen és sose hagyjon el. Éreztem, hogy elpirulok, és forróbb lett a konyha levegője, mint pillanatokkal korábban. Csak bámultam a kezemben fogott és éppen kinyújtásra váró tésztadarabot. Nyertem egy nagyot. Próbáltam láthatatlanná válni, mert Chi ott állt közvetlenül mellettem. Csupán egy kicsit kellett volna oldalra mozdulnom, hogy a karom a vállához simuljon. Végignéztem rajta nem vett észre. Éppen meg kavarta a sülőben lévő a tölteléket, majd megkóstolta a fűszerezését. Nagyon örültem, hogy nem nézett felém ebben a pillanatban. Nem tudtam visszafogni a pirosságomat. Elvégre olyanra gondoltam, amit el akarok mondani Chi-nek. De még mindig nem állok készen rá. Akarom, hogy örökre velem maradjon. De nem tudom megmondani neki. Ez zavar a legjobban!

- „Miért nem tudom bevallani előtte? Miért nem tudom elmondani neki, hogy nekem senki más nem kell?"

- Ryuu? Minden rendben van? – kérdezett, ezért felé fordultam

Ahogy találkozott a tekintetünk végen volt. Elakadt a lélegzetem és a pulzusom is megugrott. Egyre gyakrabban van ilyen jellegű reakcióm attól, hogy rám néz. Valahogy az, ahogy a szemei csillognak, az van ilyen hatással rám. Egy biztos amióta nem akar meghalni, máshogy csillog az a kék mélység. És... valahogy még vonzóbbá teszi Chi-t-

Chi tenyere arcomra simult, az hozott vissza a kábulatból. Beleborzongva tértem vissza a valóságba. Láttam a szemeiben, hogy aggódik miattam. Nem tudja, miért viselkedek furcsán. Ha tudná... El sem hinné nekem, hogy mindez azért van, mert ő ilyen közvetlen velem...

- Ryuu, nagyon piros vagy! Ugye nem lázasodtál be?

- N-nem hiszem Chi, d-de köszönöm, hogy aggódsz értem... Sz-szerintem letusolok... A-addig befejezed ezt? – nem tudtam úgy belekezdeni a mondataimba, hogy ne indulna dadogással a mondandóm...

- Igen persze! Innen már megoldom én. – mosolygott és engedte az arcomat

Én pedig elkaptam a kezét magamhoz húztam. Csak egy pár pillanatig zártam a karjaim közé, de jól esett. Már nem kell indok, hogy megölelhessen. Az, hogy akarom elég. Vágyok arra, hogy Chi ilyen közel legyen hozzám. A zuhany alatt is elgondolkodtam kettőnkről.

- „Le fogok bukni, ha így haladok. Mégsem bánom... Ha már nem tudom kimondani, lehet, hogy Chi rájön egyedül is. Hiszen olyan okos... Biztosan feltűnt neki hogy nem olyan vagyok, mint eddig... Még magamat is meglepem, hogy mennyit szerencsétlenkedek... Szeretném, hogy tudja, mit gondolok róla. Vajon mit mondana? ... Ha tudná, hogy nekem rajta kívül nem kell más!"

Megint elöntött az a forróság, ami korábban is. Két kezemmel támaszkodtam a csempének a falon, úgy néztem lefelé. Össze akartam szedni magamat. Mielőtt visszamegyek a társaságába. Ki kellet szellőztetnem a fejemet. És a forró víz ebben segített nekem.

- „Úgy viselkednek, mint valami bolond. Nem tudok már mit kezdeni magammal a közelében. Mert ha nem csinálunk éppen semmit, akkor csak őt akarom nézni... Miért ilyen nehéz ez? Vágyok a közelségére. De mégsem vagyok képes tovább vinni a dolgokat! Neki miért ment olyan könnyen? Még mindig zavart az, ami az Irodában történt, majdnem egy héttel korábban. Az, hogy én nem érinthettem meg Chi-t úgy ahogy Dazai san tette idegesített. Ő direkt produkálta magát és fogdosta Chi-t azért hogy engem piszkáljon vele! Tudta, hogy majd felforrtam mérgemben, amiért úgy viselkedett vele a jelenlétemben. És ő ezt élvezte! Pedig tudja! Tudom, hogy rájött elég hamar, hogy nagyon fontos nekem Chi! És mégis megpróbálta elvenni tőlem őt!" – most is dühös lettem, ha visszagondoltam arra a pár percre – „Mit tegyek, hogy senki se akarjon próbálkozni Chi-nél? Hogyan tudathatom mindenkivel, hogy Chi-t nem engedem át senkinek? ... Bár talán így is úgy tűnhet, mintha egy pár lennénk... a barátnő... Dazai san ezt mondta. Ő azt hitte a barátnőm. Én meg egyáltalán nem ellenkeztem és nem is akarok. Jó lenne hogyha Chi a barátnőm lenne! Ha e-egy pár lennénk... Fogd már vissza magad!" – kiabált a józanabbik felem – „Mindjárt itt az éjszaka most nem gondolhatsz ilyen dolgokra!"

Vertem a fejemet a falba. Tényleg nem tehettem, hiszen volt már rá esély hogy ez az éjjel is úgy végződik, mint a korábbiak. Amióta megtörtént „AZ" Chi nem tud egyedül aludni. Azaz hogy pontos legyek az éjszaka közepén mindig felsikított. És mire áttértem hozzá már sírt. Szinte könyörgött, mikor arra kért, hogy öleljem át és a vége mindig az lett, hogy bekéredzkedett mellém a takaróm alá. Így vészelve át az éjszakákat. Aztán négy nappal a trauma után, mikor aludni mentünk, jött utánam és az én szobámba lépett be.

- Chi? M-mit csinálsz?

- Nem akarok többet kísérletezni egy darabig... Ryuu... Kérlek! Hadd aludjak veled az elejétől kezdve! – fogta meg a felsőm oldalát.

- Biztos vagy benne?

Nem azért kérdeztem, mert nem akartam. Sőt! Nagyon is jól esett, hogy velem akar nyugovóra térni. De tudni akartam, hogy miért csinálja ezt. És nem akartam azt sem nagyon kimutatni, hogy menyire akarom ezt én is!

- Onegai Ryuu! Veled érzem, magam biztonságban! Nem mernek nélküled aludni! Nem akarom megint azt álmodni! Melletted elkerülnek a rémálmok! – ahogy elmondta láttam, hogy fél, ujjai erősebben szorították a pólómat, de a szemkontaktust nem szakította meg.

- Rendben... - nem akartam tovább faggatni, már így is reszketett – Gyere... - éreztem, hogy melegem lesz, de neki felcsillantak szemei a válaszomtól

Aznap este nem kellett átkarolnom őt. Az, hogy velem szemben feküdhetett, elég biztonságot adott neki, hogy ne legyenek olyan szörnyű álmai. Úgy tűnt végre tényleg kialudta magát és pihenhetett. Nem öleltem magamhoz. De mikor orrára csúszott egy kósza kék tincse, azt elhúztam szeme elől. Nem bírtam megállni, hogy ne érintsen meg. Simogattam Chi-t, de csak óvatosan, nehogy felébresszem vele.

Azóta, már elteltek napok és mindig így végződött. Bármilyen feladatot is kaptunk Mori santól. Ha csak egy rutinmunka volt, vagy éppen tűzharc ahol emberek haltak meg bár nem Chi kezétől, de hozzásegített a halálukhoz. Chi még mindig fél attól, hogy egyedül hajtsa álomra a fejét. Ugyan így volt ma is. A gőzgombócok (nikuman) egy részének elpusztítása, és Chi megfürdése után, megint egymás mellett lyukadtunk ki.

Elkezdtem hozzászokni ahhoz, hogy velem tölti az éjszakáit is. De így nem lesz jó. Két okból is. Az egyik, hogy Chi-nek beköszönt lassan a téli szünet, vagyis mostantól egy darabig még többet leszünk együtt. Éppen ezért, baromira fog hiányozni, amikor megint iskolába kell majd mennie. A másik ennek szinonimája. Ha velem alszik most, akkor megszokom a jelenlétét. És mikor már képes lesz egyedül aludni, akkor én fogok majd szenvedni nélküle. Már most tudom. Chi hiányozna nekem! Hiányozna, hogy magamhoz fogjam, simogassam éjszaka, apró puszit nyomjak a fejére mikor ő már alszik. Beleszorult a mellkasom, ha belegondoltam abba, hogy lesz olyan éjjelünk, amikor ő nem fekszik itt mellettem.

Hasonlóan aludtunk most, is mint pár nappal korábban. Egymással szemben, de szinte kilométerekre. És ez az érzés nem múlt el csak szorította a gondolataimat és a szívemet. Chi még mindig olyan messze van tőlem. De lehet, hogy csak én érzem így. Mert nem vagyok képes kimondani neki azokat. Igen. Ez korlátoz engem abban, hogy még közelebb kerüljek hozzá! Pedig most még jobban vágytam arra, hogy átöleljem. Már nem Chi-nek van szüksége erre. Nekem kellett. Hozzá akarok bújni! Nem tudom, mit akar Chi elérni azzal, hogy engedi, hogy megöleljem szinte bármikor, de nekem egyre rosszabb lesz tőle. Már nem kell, visszafogom magam és az érzés egyre erősödik bennem. Sokkal többször akarom megtenni, mint amennyiszer indokolt lenne. Egyre nehezebben bírom megállni azt, amit még nem mutattam meg neki. Az érzést, ami hatalmába kerített és nem akarok elmenekülni előle.

Nem bírtam tovább. Ahogy figyeltem alvókisimult nyugodt arcát melegség gyűlt a szívem köré. Éreztem, hogy a pulzusom elkezdett megemelkedni. Muszáj volt karján a bőrét érintenem. Azt akartam, hogy még közelebb legyen hozzám. Óvatosan csúsztattam nyaka alatt a karomat és húztam magamhoz. Nem kellett volna megtennem. De nem bírtam ki.

- „Akarom Chi-t! Lehetőleg örökre! Nem zavar, ha megtudja. Akkor, talán el tudom majd neki is mondani ezeket!"

- Ryuu~ - ébred fel a tettemre

- Gomen Chi... N- em akartalak felébreszteni

- Valami baj van?

- N-nem... Nincs... Cs-csak át akartalak ölelni... - „Ezzel a dadogással még magamat sem tudnám meggyőzni! Mit szerencsétlenkedek már megint?"

- Biztos minden rendben? – „Ugye megmondtam, Chi sem siklik el felette..."

- M-majdnem...

- Ryuu... Nekem bármit elmondhatsz. Tudod, hogy én meghallgatlak. – emelte meg kicsit a fejét, hogy rám nézhessen.

- Tudom Chi tudom... - „De ezeket még nem bírom kimondani"

Kicsit fentebb húztam, közben éreztem, hogy libabőrös lett attól, ahogy tenyerem végigcsúszott az oldalán. Máskor nem figyeltem ennyire hogy mit reagál a teste arra, ha hozzáérek. Pedig kellett volna, mert ennél sokkal belsőségesebben is érinteni akarom őt. Attól, ahogy maga a gondolat átfutott agyamon, melegem lett. Még inkább növelve a gombóc méretét a torkomban. Hogy biztosan ne tudjak megszólalni. Odabújtam a nyakához az orrom íve hozzásimult a bőréhez. És ahogy kifújtam a levegőmet Chi-n végigfutott egy borzongási hullám, amitől a törzsemnél jobban szorította a pólómat. Most is, mint mindig elöntötte orromat Chi édes illata. Nem tudtam megunni és most erőt szerezhetem belőle, hogy legalább egy dolgot elmondják neki, a sokból, ami megfogalmazódott bennem. Rengeteg dolgot akartam volna neki elmondani. De még ha képes is lettem volna mindent kimondani sem zúdíthattam volna rá mindent. Pedig akartam, hogy tudja. Tudjon mindent!

- Chi... - suttogtam halkan nem mozdulva abból, pózból.

- Igen?

- H- ha már nem fogsz... félni az éjszakától... ak-akkor... Akkor m-majd... Akkor is le- lehetne hogy né- néha ve-velem... Velem töltöd az éjjeleket?

- Ryuu? – hallottam a hangján hogy megdöbbent, de nem engedtem el, most nem tudtam a szemébe nézni.

- A- aludhatnánk majd így néha?

Volt egy percnyi néma csend. De éreztem és hallottam is hogy a szavaimtól hirtelen vett egy nagy levegőt. Kicsit felém fordította a fejét. Talán látni akart, de csak azt láthatta, hogy a fülem is belevörösödött a kérésembe. Emellett még talán érezhette, hogy zakatol a szívem. Majd egy megkönnyebbült apró sóhajtás után úgy szólalt meg, hogy hallottam, hogy mosolyog.

- Ryuu... Tartozok egy bocsánatkéréssel...

- Mi- miről beszélsz? – engedtem kicsit az ölelésemen

- I- igazából én már nem félek az éjszakától... Cs- csak még nem akartam egyedül aludni... - megrázta kicsit a fejét – Ez így nem egészen pontos... Ryuu... én... nem akartam nélküled aludni...

- Chi? –kezdtem elhúzódni tőle, míg ő folytatta.

- Sz- szóval igen... H-ha nem bánod, akkor aludhatunk máskor is így... Ha- ha neked ez így jó? – eddigre mozdultam annyit hogy már a szemébe is tudjak nézni.

- Így tökéletes Chi! – tört ki belőlem, amitől a kék szempár kikerekedett - Minden éjjel így akarok lenni! Így hogy velem alszol! - nem tudom mi ütött belém, de semmi megtorpanás, vagy dadogás nélkül, cenzúrázatlanul buktak ki a számon a mondatok.

- R- Ryuu?

- Chi én azt szeretném, ha örökre velem maradnál!

- Ö-örökre?

- Chi élj itt velem örökké!

Teljesen elakasztottam a szavait, ajkai elnyíltak, nem pislogott, nem mozdult meg, csak nézett a szemembe és láttam rajta, hogy nem hisz a fülének, pedig mintha szeretett volna. Még levegőt sem vett, de én sem bírtam. Hiszen kimondtam azt, amire vágyok. Már Chi is tudja. De nem bánom akarom, hogy Chi velem éljen! Én-

- „Ez olyan volt, mintha arra kértem volna, hogy legyen a barátnőm!! - gondoltam bele jobban szavaimba.

És az ahogy Chi reagált rá elvette azt a magabiztosságot, amit korábban pont az ő szavai adtak. Már nem tartottam annyira jó ötletnek ezt az egészet. Féltem a folytatástól, valahogy változtatnom kellett!

- Már- mármint ne-nem úgy é-ér-értettem. – kerültem vele a szemkontaktust, de közben mégis rá akartam nézni, hol el róla, hol rá kaptam a tekintetemet – Ne-ne g-gondolj ro-rosszra Chi... É-én Cs-csa-csak-

- Ryuu?

- N-nem úgy értettem, hogy l-legyünk e-e-e-egy pár v-vagy ilyesmi – „A francokat nem! Pontosan ezt akarom, hogy Chi velem legyen! Úgy legyél velem Chi! Akarom! De még nem állok rá készen. Még nem!" – G-gomen a-amiért furcsán fogalmaztam! – becsuktam a szememet, nem bírtam tovább azt, ahogy rám nézett - N-nem úgy értettem! É-én –

- Shh~ semmi baj... - simogatta meg arcomat, amire megint képes voltam ránézni

- Chi?

- Ryuu én nem megyek sehova! Nekem ott van az otthonom ahol te vagy Ryuu! Szeretek veled lakni. És eszem ágában sincs elmenni innen. Nem kell félned.

- Arigatou Chi! – öleltem megint magamhoz és suttogtam a fejére hajtva a sajátomat – Köszönöm! Nem tudod mennyire boldoggá tetted ezt tettél ezzel!

Igaz volt. Majdnem kiugrott és futott egy kört a ház körül a szívem annyira boldog voltam! Chi már nem felelt, de éreztem, hogy mosolyog. Csendben kapaszkodott belém és szerintem megpróbált visszaaludni most, hogy a rohamomat csillapította. Én viszont csak arra tudtam gondolni, amit mondott nekem.

- „Nem akar máshol élni, csak velem! Én vagyok az otthona! Szeret velem lakni! És olyan könnyen vette, hogy elmondtam neki, mit akarok. Azt hogy örökké velem legyen! Miért? Hogy dolgozhatta fel ilyen gyorsan? Le-lehetséges lenne, hogy Chi ke-kedvel engem? Mármint úgy kedvel? Mi van, ha tényleg? Ha igaz, akkor elmondhatom neki? Mit felelne? Chi vi-viszonozná azt az érzést, amit iránta táplálok? Chi és én... Ha- Hogyha megkérném, hogy legyen a barátnőm lehet, hogy igent mondana rá? Chi a barátnőm? Te jó ég! Lehet, hogy tényleg megtörténhet? Akarom! Chi-t akarom! Nekem nem kell senki más csak Chi!"

Ki tudtam volna ordítani a világba! És mégsem lettem volna rá képes ha Chi is hallaná. Ez a kettősség nem akart eltűnni belőlem. Uralkodnom kellett magamon, mert már megint erősebben öleltem őt. De ahogy észrevettem magamat lazítottam a szorításon. Nem akartam, hogy egy újabb roham miatt ne aludjon Chi. Mert ezt, amit csinálok ilyenkor, csak ennek lehet nevezni. Figyeltem a légzését és ez megnyugtatott. Úgy tűnt eléggé elaludt hogy ne vegye észre mit tettem az imént. De én még mindig nem tudtam lehunyni a szememet. Féltem attól, hogy ez az egész csak egy álom. Túl sokszor történt már meg ahhoz, hogy ne keltsen bennem riadalmat. Féltem, hogy most is ez a helyzet. Hogy mindjárt felébredek és az iménti jelenet megint semmivé válik. De az, ahogy a mellkasomnak döntötte a homlokát és halkan szuszogva aludt az ölelésemben valóság volt. Úgy aludt a karjaimban mintha tényleg a kedvesem lenne! Megint eszembe jutottak a kötéses szavai.

- „Hogyan fogod megvédeni a barátnődet saját magától?"

- „Szerinte Chi már a barátnőm és én nem ellenkeztem akkor ez ellen és most sem teszem. Külső szemmel Chi és én már egy pár vagyunk! Már nem kell sokat tennem, hogy valóban így legyen!"

Ezzel a gondolattal és tervvel aludtam el. Remélve hogy a holnap is ilyen lesz, mint ez.

Chi szemszöge:

Ryuu mostanában kezdett furcsán viselkedni. És nem az zavart, hogy átölelt. Nem. Ez kifejezetten jól esett. Tényleg kihasználta azt, hogy megengedtem ezt neki. Olyankor mindig észrevehetően nyugodtabb lett. És bár volt, hogy a szívverése gyorsult mikor magához fogott, mégsem tűnt feszültnek. És egyre gyakrabban tette meg. Bennem is melegséget keltve. Mindig is jól esett, ha átkarolt. A közelében mindig biztonságban éreztem magamat. De ez most más. Olyan érzés, amit nem tudok megunni. Szeretem, ha Ryuu megölel engem. Ami jobban feltűnt, hogy voltak olyan pillanatok mikor elbambult és miután megszólítottam és rám nézett, teljesen megfagyott mozgásában. Csak nézett a szemembe, néha elpirult, volt, hogy csak nyelt egyet, de hosszú pillanatokon keresztül nem vett levegőt és nem is szólalt meg. Aztán a másik, ami még változás volt, hogy ha beszélgettünk olyat mondott nekem, amitől zavarba jöttem, és ha egy ilyen után ránéztem, ő mosolygott. Élvezte azt, hogy elpirulok a szavaitól. Ma is az áruházban, mikor azt mondta „Most sokkal jobban tetszel nekem, mint amikor megismertelek." Teljesen lesokkolt. Éreztem, ahogy vagy 5 árnyalattal lesz pirosabb a fejem. Elvégre ő azt mondat tetszek neki! Én meg, nem mellékesen, szerelmes vagyok belé! Sokáig tartott mire megint a szemébe tudtam volna nézni. A forróság, amit azzal a pár szóval lobbantott a mellkasomban nem múlt el olyan könnyen. És hosszú perceken keresztül csak újra és újra visszaidéztem, ahogy azt mondja, tetszel nekem.

A vacsorakészítésbe besegített, hogy hamarabb elkészüljünk. Én a töltelékkel foglalkoztam, amíg ő kinyújtotta a tésztát, hogy csak be kelljen csomagolnom a husit. De most is elgondolkodott valami. És ahogy oldalra pillantottam remegett. Sőt arca piros volt. Hirtelen nem tudtam mire gondolt és rossz előérzetem támadt.

- Ryuu? Minden rendben van?

Rám nézett, de megint az történt, mint máskor. Hirtelen szívta be a levegőt majd bent tartotta azt csak nézett a szemembe. És egyre jobban elpirosodott. Kezemet arcához érintettem, amitől kizökkent ebből az állapotból.

- Ryuu, nagyon piros vagy! Ugye nem lázasodtál be? – néztem hol egyik, hol másik szemébe, tényleg féltettem.

- N-nem hiszem Chi, d-de köszönöm, hogy aggódsz értem... Sz-szerintem letusolok... A-addig befejezed ezt? – dadogott, ugyan de elmondta, amit akart és a végén elkapta a tekintetét rólam.

- Igen persze! Innen már megoldom én.

Meg akartam nyugtatni egy kicsit ezért mosolyogtam rá. De amikor elengedtem arcát akkor a kezem után kapott. És mikor megfogta magához rántott. Nem ölelt sokáig, de nagyokat lélegzett, míg annyira a közelében voltam. Majd nem szólt semmit csak elengedett és elindult az emelet felé.

- „Baka Ryuu! Most már én vagyok, aki elpirul!" – fordultam vissza a gombócokhoz, de közben elgondolkodtam – „Vajon mit gondolhat ilyenkor? Mi vagyok én a számára? Szeretném, ha ugyan azt jelenteném neki, mint amit ő jelent nekem. De azt is látom, hogy fél. Valami mélyen benne megakadályozza, hogy úgy viselkedjen, mint ahogy valójában szeretné. És amikor ez a két akarat benne elkezd megütközni akkor, jön rá az a rohamszerű állapot. Amikor csak dadog és remeg a teste, mert valamit mondani akar, de mégsem."

Mikor aludni mentünk most sem a saját szobámba mentem. Nem akartam. Megszoktam, hogy Ryuu ott van a közelemben. Még, ha nem is fekszek a karjai között, tudom, hogy ott van mellettem. Ez elég nekem egyelőre. Bár be kell vallanom úgy, alszok a legjobbakat, ha átölel. És azt is tudom, hogy szereti ő is, ha úgy vagyunk. Mégsem mondja ki. De szeretném, hogy megtegye! Tudni akarom, hogy mit gondol rólam! Ezért engedek meg neki ilyen sok mindent. Mert szeretném, hogy Ryuu összeszedje magát. Nem tudom, hogy most miért nem mondja ki, de meg akarom mutatni neki, hogy bármit is mond, majd nekem én mellette akarok majd maradni. Ezekkel a gondolatokkal aludtam el Ryuu-val szemben. Arra ébredtem fel, hogy megint átölelt. Valahogy olyan furcsának tűnt.

- Ryuu~ - nyüsszentettem ahogy hozzá bújtam.

- Gomen Chi... N- em akartalak felébreszteni. - hallottam a hangján is már hogy valami nem oké.

- Valami baj van?

- N-nem... Nincs... Cs-csak át akartalak ölelni... - ahogy mondta éreztem, hogy füllentett.

- Biztos minden rendben?

- M-majdnem... - „Nem adom fel, most kiszedem belőle, hogy mi bántja."

- Ryuu... Nekem bármit elmondhatsz. Tudod, hogy én meghallgatlak. – emelte meg kicsit a fejét, hogy rám nézhessen.

- Tudom Chi tudom...

Odabújt a nyakamhoz, és ahogy simogatott és szuszogott a nyakamra beleborzongtam. Nem mozdult mellőlem orra a bőrömet érintette és nagy levegőket vett. Kezdett megnyugodni. Mintha mondani akart volna valamit. Éreztem, hogy kinyitotta a száját. De egy darabig mégsem szólalt meg. Én addig vártam és élveztem, hogy a közelségétől elönt a forróság.

- Chi... - még mindig nem távolodott el tőlem úgy szólított meg, mintha attól hogy nem tudok ránézni könnyebben ki tudta, volna mondani a gondolatait.

- Igen?

- H- ha már nem fogsz... félni az éjszakától... ak-akkor... Akkor m-majd... Akkor is le- lehetne, hogy né- néha ve-velem... Velem töltöd az éjjeleket?

- Ryuu? – meglepett, hogy ezt kérdezte egyáltalán nem számítottam rá.

- A- aludhatnánk majd így néha? – szíven ütött a kérlelése.

De mellette nagyon jól esett. Hiszen már egy ideje hamis indokkal fekszek mellé, ha lemegy a nap. Mostantól lehet, hogy nem kell majd ezt az ürügyet használnom. Mosolyogva szólaltam meg. Ideje volt elmondanom neki mit csináltam...

- Ryuu... Tartozok egy bocsánatkéréssel...

- Mi- miről beszélsz? – a szorítása enyhült

- I- igazából én már nem félek az éjszakától... Cs- csak még nem akartam egyedül aludni... Ez így nem egészen pontos... Ryuu... én... nem akartam nélküled aludni...

- Chi? – lassan nézett újra a szemembe

- Sz- szóval igen... H-ha nem bánod, akkor aludhatunk máskor is így... Ha- ha neked ez így jó? – az ahogy pásztázott a tekintete elvette a bátorságomat, ezért remegett meg a hangom.

- Így tökéletes Chi! – olyan hirtelen mondta teljesen ledöbbentett vele - Minden éjjel így akarok lenni! Így hogy velem alszol!

- R- Ryuu? – „Minden éjjel? Mindig velem akar aludni?"

- Chi én azt szeretném, ha örökre velem maradnál!

- Ö-örökre?

- Chi élj itt velem örökké!

Egyszerűen nem tudtam megszólalni. Az, ahogy a szemembe nézett és a hangja, ahogy arra kért éljek vele olyan hirtelen ért. Olyan boldog voltam és mégsem tudtam mit felelni neki.

- „Ryuu örökké akarja, hogy vele maradjak? Ryuu és Én Örökké? Együtt? Ez felért azzal, hogy: Szeretlek!"

- Már- mármint ne-nem úgy é-ér-értettem. – teljesen máshogy kezdett viselkedni – Ne-ne g-gondolj ro-rosszra Chi... É-én Cs-csa-csak-

Nem tudott folyamatosan rám nézni pedig akart volna. Remeget a teste és kezdett eluralkodni rajta a pánik.

- Ryuu?

- N-nem úgy értettem, hogy l-legyünk e-e-e-egy pár v-vagy ilyesmi... G-gomen a-amiért furcsán fogalmaztam! – becsuktam a szemeit, úgy folytatta tovább - N-nem úgy értettem! É-én –

Összeszorult a mellkasom attól, ahogy láttam szenvedni. Mindene remegett és erősebben fogott magához. Szavai elsöpörték korábbi boldogságomat, mint cunami a homokvárat. Ezzel, amit mondott olyan volt mintha visszavonta volna azt, amire kért.

- „Még mindig nem meri. Szeretne valamit tőle. Azt hogy vele éljek. De mégsem bírja kimondani. Vagy ha megteszi, akkor azonnal megijed attól, hogy vajon mit fogok neki válaszolni és inkább meghazudtolja azt, amit korábban olyan nehezen mondott ki. Ryuu fél. Nem tudom, hogy miért, de szerintem alaptalanok a félelmei. Nekem meg kell őt nyugtatnom és el kell neki mondanom, hogy amitől retteg az nem fog megtörténni. Szeretem Ryuu-t! Nem fogom elhagyni! Azt szeretném, ha ő is azt érezné, amit én! Hogy szeressen engem!"

Még, mindig nem mert rám nézni. Összeszorította szemeit. Mint aki nem akarja, hogy úgy lássam őt. De én így is láttam, hogy szenved. Küzd magával, mert valami még mindig nem hagyja neki, hogy úgy beszéljen velem, ahogyan ténylegesen akar. Megsimogattam az arcát.

- Shh~ semmi baj... - erre már kinyitotta szemeit.

- Chi?

- Ryuu én nem megyek sehova! Nekem ott van az otthonom ahol te vagy Ryuu! Szeretek veled lakni. És eszem ágában sincs elmenni innen. Nem kell félned.

- Arigatou Chi! – úgy húzott magához, hogy szinte elvesztem az ölelésében – Köszönöm! Nem tudod mennyire boldoggá tetted ezt tettél ezzel!

Nem volt igaza. Szerintem tudtam mennyire Legalább olyan boldog lehettet most, mint én nem sokkal korábban mikor olyan könnyedén kért meg engem arra. De már kezdett visszatérni belém is az a melegség, most hogy felidéztem a kérését.

- „Ryuu akarja, hogy vele legyek ez ellen semmi kétségem. Most már csak rá kell vennem arra, hogy be is vallja, és ne féljen. Ezt kell elérnem. És, ha egyszer komolyabb kérdést tesz majd fel nekem. Én azt fogom felelni neki, hogy: igen!"

...

Másnap a téli szünet előtti utolsó tanítási napunkon nem kellett sokáig bent lennem. De előre tudtam, hogy egyedül kell majd hazamennem, mert Ryuu-nak délután is lesz munkája. Ezt üzenetben meg is beszéltük. Ahogy nézegettem a telefonomat még felfedeztem rajta pár karcolást, amit a szervizben nem tudtak helyreállítani, de örültem, hogy nem kellett másikat venni. Tudom, hogy Ryuu azt is kifizette volna. Meg egyébként is szeretem ezt. Hiszen az első dolog, amit úgy kaptam tőle. Akkor is azt mondta nekem azért vette, hogy tudja, jól vagyok. Már akkor is féltett. Emiatt a gondoskodása miatt szerettem bele. Egy órával később Chuuya santól is kaptam egy üzenetet, hogy szeretne velem találkozni egy munka miatt. Meglepett, hogy üzent nekem, de tudtam, hogy fontos. Akartam írni Ryuu-nak, hogy mi történt, de mikor megírtam volna az üzenetet összefutottam, azzal a tanárnőmmel a folyosón, akivel a versenyre készülünk. Annyit beszéltünk a következő fordulóról, hogy kiment a fejemből. Mégsem kellet megüzennem neki, hol vagyok. Hiszen a véletlen úgy hozta ki, hogy összefussunk. A Chuuya san által megadott koordinátákra igyekeztem, amikor kiáltást hallottam.

- Chi!

- Ryuu? – perdültem hátra, és ahogy megláttam a felém siető fekete kabát tulajdonosát integettem neki.

Amikor elért hozzám azonnal átölelt. Ami nem kicsit lepett meg. Hiszen így az utca közepén semmi ok nélkül zárt karjai közé. És bár nagyon jó érzés volt megint ott lenni éreztem, hogy nem csak azért ölelt meg, mert ott volta.

- Ryuu? Mi a baj? Történt valami?

- Nem csak Higuchi lefárasztotta az agyamat... Had töltődjek fel egy kicsit!

- T-töltődni? – a szóhasználata furcsa volt ezért kérdeztem vissza.

- Igen... Csak még egy kicsit...

Nem ellenkeztem, hanem én is átöleltem a kabátja alá benyúlva. Megnyugodott, ahogy ölelt engem, de egy negatív érzés viszont elkezdett fojtogatni. Ahogy elnéztem mellette észrevettem, hogy Higuchi is ott áll és szinte láttam, hogy villámokat szór a szeme, ahogy ránk nézett. Emlékeztem még, hogy mire jöttem rá a kórházban. Hogy tetszik neki Akutagawa. És most már tényleg a vetélytársává váltam. De szerintem nekem sokkal több esélyem van Ryuu-nál, mint neki. Akkor is szerettem volna tudatni vele, hogy Ryuu engem kedvel. Ahogy észrevette, hogy én is nézem őt, rendezte vonásait. De én csak elvigyorodtam és miközben simogatni kezdtem a hátát hozzá bújtam. Becsukott szememet csak egy pillanatra nyitottam ki, hogy lássam, amint a szőke hajú nő majd felrobban mérgében.

- Nahát, gratulálok!

Hangzott az ellenkező irányból egy ismerős hang, amire mindketten odanéztünk Ryuu-val. Chuuya san volt az és valamiért nagyon mosolygott. De már a korábbi mondatát sem tudtam hová tenni.

- Ti mikor jöttetek össze?

Akutagawa szemszöge:

Elérkezett az utolsó nap hogy Chi-nek még iskolába kellett mennie. Úgy volt, hogy ma egyedül sétál majd haza, mert nekem elég hosszú munkám lesz és utána még Chuuya san is beszélni fog velem valamiről. Egy új megbízásról. Megüzentem Chi-nek és ő válaszolt, hogy nem zavarja. Nem ez lett volna az első alkalom, hogy nem kísérhettem haza. Így már nem féltettem annyira. De szerettem volna, ha akkor mellettem lett volna. Ugyanis megint Higuchi-t kaptam társnak a mai munkámra... És bár feladat közben csak arra koncentrált. Visszafelé be nem állt a szája. Folyamatosan mondta, és ha nem tanultam volna meg kizárni a hangját, már bele őrültem volna a fecsegésébe.

- Akutagawa senpai figyelsz?

- Nem. Mire számítottál?

- Eh... A-Azt akartam kérdezni, hogy nem ülünk be valahova inni valamit?

- Nem

- É-értem... De-de egyszer nem lehetne hogy-

Belefojtottam a szót egy nagy sóhajtással és szűk utca végére koncentráltam. Hogy minél hamarabb odaérünk a bázisra és megszabaduljak ettől a nőszemély. Viszont megláttam valami kéket. Egyből felismertem pedig csak egy pillanatra láttam, ahogy másik utcán elhaladt. Nem érdekelt, hogy került oda nekem most pont rá volt szükségem. Gyorsabbra vettem lépteimet, hogy még azelőtt utolérjem, mielőtt befordulna valamelyik sarkon. Amit rá fordultam arra az útra elkiáltotta magam ezzel megállásra bírtam.

- Chi!

- Ryuu? – meglepetten fordult hátra, de mosolygott és intett nekem.

Szinte már szaladtam és egyből karjaimba zártam, amit odaértem hozzá. Fellélegeztem és éreztem, hogy összes feszültségen elkezd elpárologni belőlem.

- Ryuu? Mi a baj? Történt valami?

- Nem csak Higuchi lefárasztotta az agyamat... Had töltődjek fel egy kicsit!

- T-töltődni?

- Igen... Csak még egy kicsit...

Nem felelt csak viszonozta az ölelésemet, törzsemet átkarolva. Közben Higuchi beért minket Tudtam, hogy néz, de pont nem érdekelt. Az hogy megint Chi-t ölelhettem elfeledtette velem még azt is, hogy idegesítsen a szőke jelenléte. Chi simogatni kezdte a hátamat. Ez jól esett. Nem akartam elválni tőle, de mégis el kellett engednem.

- Nahát, gratulálok

Mindketten a hang irányába néztünk, de csak egy kicsit engedtem a fogásomon. Chi kezei a mellkasomra csúsztak át. A kalapos állt ott és mosolygott ránk egy sárga akta volt a kezében.

- Ti mikor jöttetek össze?

Na, ez volt az a pillanat, amikor szétreppentünk. Bár nem túl távol egymástól, hisz Chi alkarját még mindig tenyeremben éreztem. Elkaptam a szememet olyan irányba ahol senki sem állt. De éreztem Chi rezdülésén, hogy ő is zavarban van.

- M-mi nem – kezdett bele

- Mi nem vagyunk egy pár... - mondtam ki a fájó szavakat.

- Akkor miért ölelgetitek itt egymást?

- M-miért hívtál ide Chuuya san? - kerültek ki a kérdést egy másikkal és váltott témát – „Ezek szerint a kalapos hívta őt is ide..."

- Több dolog miatt vagyunk, most itt mind a négyen. – fellélegeztünk mikor szó nélkül kezdett el magyarázni és nem kérdezősködött tovább – Az első hogy Mori üzeni Chi-nek: Mivel már beköszöntött a téli szünet, így addig amíg nem kell ismét iskolába menned Akutagawa mellé vagy beosztva. Ha ő megy küldetésre, akkor te is!

- Értettem!

- A másik egy régebbi ügyetek. - nézett rám és a szőkére.

- Melyik? – kérdeztem, Chi karját továbbra is óvatosan fogva.

- Úgy egy fél éve volt, hogy nyomoztatok egy szervezet után. – nyitotta ki az aktát - De eltűntek mire leszámolhattatok volna velük. Rémlik?

- Igen fejlemény van az ügyben, Nakahara san? - lépett közelebb Higuchi.

- Megint feltűntek a főnök azt akarja, hogy ti fejezzétek be az ügyet, ha már ti kezdtétek. Viszont vannak plusz feltételei, ezt majd később elmagyarázom. Valószínűnek tartja, hogy erősebbek lettek, így biztosítéknak megyek én is, ha valami mégis történne. Chi pedig egy csomagban van veled Akutagawa. Valamint arra is számíthatunk, hogy lesz sérülés. Így gyógyítása most pont jól jön.

- Szóval mind a négyen megyünk... - szűrte le kicsit morgó hangon a szőke.

- Mikor, van az akció? – kérdeztem lényegesebb dolgot.

Holnap hajnalban. És ez a még egy plusz dolog, ami miatt idehívattalak titeket. Azért, hogy holnap egyszerre tudjunk indulni, ma mind a négyen nálam alszotok.

- Miért? – érdeklődött Chi.

- Mert csak egy rövid időnk lesz, amikor rajtuk üthetünk. Így biztosan egyszerre érünk majd oda és időben. Van még kérdés?

- Igen. – emelte meg Chi szabad kezét, ami Chuuya san felöl volt - Van valami teendőnk még előtte?

- Csak annyi, hogy hazamentek is összeszeditek a cuccokat és átjöttök hozzám. Akutagawa te már tudod hol lakom. Te hozod Chi-t. Higuchi-nak meg elmagyarázom most.

- Értettük!

- Ja és majd elfelejtettem! Chi hoztam neked fegyvert. – elő is vette és átnyújtotta a kis kékségnek.

- Köszönöm Chuuya san! – vette át.

Majd megemelte azoldali lábát és a szoknyáját kicsit fentebb húzva becsúsztatta a másik mellé a tartójába. Chuuya san túlságosan is megnézte ezt a mozdulatot. Ami nekem nagyon nem tetszett. Chi karján meg is rándultak ujjaim. Majd mikor már ismét két lábbal állt a talajon akkor kérdezett a vörös megint.

- Chi, neked már van késed?

- Igen. Még az első küldetésemen kaptam Ryuu-tól.

- RYUU??? - hangzott minket féltől.

Most lett elegem abból, ahogy bámulják! Magamhoz rántottam Chi-t mert nem bírtam tovább így. Nem ellenkezett, de szerintem nagyon meglepte a tettem.

- Igen így szólít! Van vele valami probléma?

- Ryuu? - nézett fel rám a kékség

- Nincs csak meglepett, hogy engeded neki. - mosolygott a vörös, de elismerés volt a hangjában - Most menjetek, este találkozunk nálam!

Ezzel szinte karon ragadta Higuchi-t és elvitte a másik irányba, mintha tudná, hogy most nem kell az, hogy elkezdjen hisztizni a szőkeség.

- Ryuu... minden rendben? – nézett fel.

- „Nem! Nem tetszett, ahogy Chuuya san nézett téged!" - mondtam fejemben, de nem voltam képes kimondani - Nincs semmi bajom... Menjünk haza szerintem most és készüljünk fel küldetésre...

- Rendben

Kis keze a mellkasomról lecsúszott végigsimítva karomat, majd összefonta ujjait az enyémekkel. Meglepett, de nagyon jól esett. Így sétáltunk hazáig. Nem sokat beszéltünk, bár az okát magam sem értettem...

Otthon ebédet készített, mert mire hazaértünk mindketten éhesek voltunk. Ahogy tett-vett a konyhában megint néztem... Majd mivel nem bírtam visszafogni, mögé léptem és átöleltem hátulról, fejemet a vállára borítva. Megfagyasztottam a mozgását a hirtelen közelségemmel, de éreztem, hogy megborzongott attól nehogy bőrébe fújtam a levegőmet.

- M-mit csinálsz Ryuu?

- Csak ki akarom használni amíg csak ketten vagyunk.

- E-ezt hogy érted?

- Chuuya san házában már nem biztos, hogy meg kellene öleljelek téged... Láttad a mostani reakciójukat is... Úgyhogy most foglak még ölelgetni egy kicsit... Hogy ne jöjjön rám ez az érzés később... N-nagyon zavar? – kérdeztem óvatosabban.

Megrázta a fejét és letette a kést a kezéből. Éreztem, hogy meg akar fordulni ezért engedtem az ölelésemen. Chi megfordult, tenyerébe vette arcomat, hogy lentebb húzzon magához és a homlokomra adott egy puszit. Megdermedten. Nem számítottam arra, hogy ilyet fog tenni. De ő mosolygott, úgy tűnt tetszik neki az, hogy ilyen választ hozod ki belőlem a tette. Visszafordult, hogy tegye tovább, amit eddig. De mikor érezte, hogy továbbra se tudok megmozdulni segített. Megfogta két kezemet és dereka köré fonta őket. Oda húzott magához hogyan öleljem tovább, amíg ő elkészíti az ebédet nekünk. Olyan nyugalom és melegség terjedt szét bennem, mint korábban még csak kevés alkalommal. De később eltűnt ez az érzés. Előre féltem mi lesz most, hogy két másik emberrel kell egy fedél alatt aludnunk majd. Hogy fogom kibírni, hogy ne ölelgessem még tovább. Mert bár amíg otthon voltunk többször tettem meg, mint máskor. Féltem, hogy emiatt Chuuya san lakásán is késztetést érzek majd rá.

Este 7 óra után egy kicsivel érkeztünk a kalapos lakására. Beengedett minket, a szőke már ott volt, úgy tűnt nem sokkal hamarabb érkezett nálunk. Csomagja még az előszobában volt, mellé tettük a sajátjainkat is, úgy mentünk bentebb. Én már jártam a lakásán viszont Chi kíváncsian szemlélt körbe. Hiszen eddig még nem sok más házban volt a miénken kívül. Chuuya san bentebb invitált minket és az ebédlőben elmagyarázta az akció részleteit.

A banda, akiket egy fél éve megfigyeltünk a szőkével most megint előkerültek. De Yokohama határain kívül- Éppen ezért most nem kellett arra számítanunk, hogy az Iroda közbeavatkozna ebben. Nekik ott már nem volt befolyásuk. Talán éppen azért nem akartak közelebb táborozni. Viszont az új adatokból kiderült, amit a főnök is mondott. Nagyobb lett a szervezet. És szerettek volna egy új maffiát kialakítani közel a miénkhez. De volt még valami, ami korábban nem. Egy drogszerű anyag. Ha valakinek beadták az olyan hamar a függőévé vált, hogyha nem szedte belehalt, egy napon belül. Ezzel szedtek ennyi embert maguk köré és sok volt körülöttük az áldott. Volt egy pajzshasználó is, aki miatt kellett hamar bejutni a telephelyükre. Mori san plusz kérésére nem szabad megölnünk mindenkit, mert az áldottakat maga mellé akarja. Őket el kell fognunk. Míg a vezért megölhetjük. Ezeknek a részleteit is megbeszéltük és kaptunk képeket is, hogy tudjuk kik azok, akiket mindenképpen élve kell a főnök elé juttatni. Az első feladatunk a bejutás után az lesz, hogy a pajzshasználót kiiktatjuk. Hogy az erősítés (köztük a hüllők is) be tudjon jutni utánunk.

Miután megvolt az eligazítás és a pontos terv, hogy hogyan jutunk be az erődbe beszélgettünk még egy darabig a nappaliban. Hozott nekünk innivalókat, jó házigazdaként viselkedett. Bár utána Chi segített neki egy kicsit, amíg összedobták vacsorát. Meg is lepődött rajta hogy Chi milyen ügyesen főz és nagyon finom ételt ettünk. Nem volt túl laktató pont vacsorának való. Majd eljött az idő arra, hogy a vörös kiossza, ki hol fog aludni.

- A vendégszobában a francia ágyon szerintem elférnek ketten. Szóval a lányok ott alszanak. Akutagawa hogyha nem bánod te kint alszol a kanapén.

Azzal nem volt gondom, hogy nekem kellett a kihúzhatós kanapé aludnom. Azzal viszont már sokkal több, hogy Chi és Higuchi egy szobában aludt volna. Ennek egyáltalán nem örültem. Tudtam, hogy Chuuya miért csinálta. Elvégre azt mondtuk: Nem vagyunk egy pár. Így nem is tehetett volna minket egy szobába. Nem tudhatott arról, hogy mi már hetek óta együtt alszunk, minden éjjel, és nem akartam előhozakodni vele. Hiszen nem voltam biztos benne, hogy Chi akarja, hogy a többiek is megtudják ezt. De láttam rajta is hogy nem éppen örül annak, hogy pont vele kell egy ágyban aludnia.