Akutagawa szemszöge:

Chi-vel a hátamon sikeresen hazaértem. Mélyen aludt, de közben sokat motyogott és indokolatlanul sokszor mondta ki azt, hogy Ryuu. Nem tudtam mire vélni a hirtelen váltást. De aztán eszembe jutott, hogy reggel is ezt hallottam tőle. Lehet, hogy azt mégsem álmodtam? Bár annyi biztos, hogy le kell állnom az olyan típusú álmokkal. Ma reggel majdnem megcsókoltam, mert azt hittem, hogy még alszok.

- „Ha nem hátrált volna el olyan gyorsan biztosan megtettem volna. Megcsókoltam volna! És, ha akkor nem ellenkezne, esetleg akkor elmélyítettem volna, magamhoz öleltem volna. Nem váltam volna el ajkaitól! Ki tudja meddig mentem volna még el? Nem szabad! Még csak gondolnom sem kellene rá! Nem tehetem meg! Hiába vágyok rá! Már nem ismerek magamra! Annyira akarom! Miért? Talán mert nem tehetem? Ez erősíti fel bennem a késztetést rá? Hihetetlen mennyire hozzám nőtt alig pár hónap alatt. De én is hozzá. Annyira megszoktam, hogy része az életemnek, hogy már el sem tudom képzelni nélküle..." - megráztam a fejemet, míg kinyitottam az ajtót – „Nem... Nem lenne szabad ennyire - ..."

Nem fejeztem be a mondatot, pedig tudtam, milyen szó illene oda. De egyszerűen nem ment. Nem tudtam még magamban sem kiejteni. Sem bevallani...

Bevittem a nappaliba, és leültettem a kanapéra, lehámoztam vizes kabátját róla és a bakancsait is. Mázli hogy ma csak estére lesz munkám így nem kell sietnem. Felakasztottam a kabátijainkat, majd visszamentem hozzá. Még mindig aludt, de elég piros volt az arca és furcsán vette a levegőt. Leültem mellé, úgy figyeltem tovább. Kisimítottam egy kék tincset az arcából, majd simogattam tovább. Haja kicsit nedves volt, hiszen kint a hó ráfagyott a hóangyal készítése közben. Most a melegben kezdett felolvadni. Úgy tűnt élvezi, mosolygott álmában és elégedett hümmögéseket hallatott. Eltelt vele az idő, de valahogy nem akartam abbahagyni. Az, hogy most csak rá figyelek elvette az időérzékemet. De nem bántam. Már egy óra is elfogyott ezzel, mire ébredezni kezdett. Lassan nyitotta fel kék szemeit. Aranyos volt, ahogy hunyorgott a fény miatt.

- Jó reggelt. Hogy tudtál odakint így elaludni.

- Ryuu?

- He? – „Itt valami nem stimmel!"

Homályos volt a tekintete nem volt itt egészen. Ahogy kihúzta magát és felém fordult kicsit imbolygott. Kereste a támpontot, amiben megkapaszkodhat.

- Olyan fáradtnak érzem magam. – ezzel a mondattal közelebb mászott hozzám és megölelt.

- Chi? M-mit művelsz? - nem toltam el csak meglepett.

Ahogy átölelt fejét a nyakamba fúrta úgy bújt még közelebb hozzám. Megmozdulni sem tudtam, annyira nem értettem a tetteit. Aztán, ahogy homlokkal nyakamhoz simult rájöttem mi folyik itt. Egész teste forró volt mégis reszketett.

- Chi, neked lázad van! – toltam el magamtól.

Nem felelt csak valami hümmögés szerű hallatott, mintha kérdezett volna. Nem tetszett a helyzet. Az áldottsága, ezek szerint nem védte meg a belázasodástól. És ez aggasztott. Egy normál embert is le tud dönteni a lábáról egy ilyen. Ki tudja mit művel egy olyan szervezettel, ami nem szokott hozzá betegségekhez és a sérülésekhez.

- Maradj itt egy kicsit! Mindjárt jövök – mondtam és a vállainál fogva maradásra bírtam, míg felálltam.

Gyorsan kiszaladtam a konyhába előkotortam a lázmérőt. Biztosra akartam menni, így megmértem a lázát, szerencsére még csak hőemelkedése volt.

- Jobb, ha még csírájában elfojtjuk. Vegyél egy forró fürdőt, az remélem, segít!

Bólintott párat válasz gyanánt. Ezt jó jelnek vettem, elvileg annyira képben volt, hogy értse, mit mondok. De Így már értettem miért változott meg a viselkedése. A láz miatt szólított a keresztnevemen. Még mindig előttem állt, nem szólt csak figyelte, ahogy próbálom én is összeszedni magamat. Aztán lassan enyhén imbolyogva, ugyan de elindult a lépcső felé. Hallottam, hogy felért és elkezdi engedni a vizet a kádba. Ez megnyugtatott valamennyire. Nagyon régen nem volt már, hogy valakiről gondoskodom kellett, aki beteg. Gin sem volt sokszor ilyen helyzetben így már kijöttem a rutinból. Ha egyáltalán volt nekem olyanom. Gondolkodtam valamennyit, majd előkotortam a mobilomat, mert rájöttem, hogy nem kellene egyedül hagynom. Föl kellett hívnom a főnököt, tárcsáztam is a számát erről a helyzetről neki is tudnia kellett. Hamar felvette.

- Boss? Itt Akutagawa!

- Akutagawa kun? Mire hirtelen telefonhívás?

- Szeretném lemondani a ma esti küldetést. Chi belázasodott nem merem itthon hagyni egyedül és-

Nem tudtam befejezni, mert egy furcsa zaj után, egy indokolatlanul nagy csobbanást hallottam fentről

- Chi?! - ejtettem ki az eszközt a kezemből és rohantam fel

Belépve a nyitott fürdőszoba ajtón, nem várt látvány fogadott. Chi ruhástul esett bele a kádba. A hátán feküdt és éppen, hogy nem volt a feje teljesen a víz alatt. Viszont elájult! Gyorsan kihúztam annyira, hogy legalább arca távolabb legyen a víztől. Ezután, mivel eszembe jutott a hívás, Rashomon segítségével felhoztam a telefont. Mori san még nem tette le a túloldalon várt.

- Elnézést kérek az előbbiért! – szóltam bele.

- Mi történt?

- Chi elájult és belezuhant a kádba ruhástul.

- Akkor tényleg jobb, ha nem hagyod magára. Rábízom másra a ma esti munkát!

- Köszönöm! Bepótolom!

- Most törődj Chi kunnal. Ha nem javul az állapota, hozd be hozzám! Megvizsgálom!

- Rendben és köszönjük!

Mori san bontotta a vonalat. Én pedig fellélegeztem, hogy Chi-nek nem esett nagyobb baja. Pont ekkor kezdett el megint ébredezni.

- Mi történt?

- Az hogy béna vagy. Hogy tudtál így beleesni a vízbe?

- Gomenne... - húzta össze magát.

- Na, mindegy... - sóhajtottam, nem akartam leszidni, csak nem voltam ura a helyzetnek és ez zavart, de visszafogtam hangomat - Megoldod most már egyedül, vagy számítsak arra, hogy még ki kell mentenem téged innen?

Mintha meg sem hallotta volna kérdésemet úgy vigyorgott rám. De láttam a szemében, hogy nincs itt csak testileg. Nem volt mit tenni, valahogy mégis csak meg kellett fürödnie. Eszembe jutott, hogy az inge alatt mindig hord trikót is. Ezt a szárítókötélen látható ruhákból is tudtam. Az a terv született fejemben, hogy levetkőztem csak a trikóig. Akkor talán valamennyire meg tudom őt mosni. Hogy azért mégse ruhában fürödjön teljesen. Lesegítettem róla a pulóvert, majd hátat fordítottam neki, hogy először kicsavarjam valamennyire a mosdókagyló felett, és a szárítóra rakhassam. El igazgattam, hogy minél kevésbé csepegje össze a padlót. Amíg ezzel foglalkoztam, nem figyeltem arra mit csinál Chi. De mire megfordultam már minden ruhadarabot lerángatott magáról és a kád peremére hajtotta őket.

- Hülye! - fordultam el hót vörösen - Nem tűnt fel, hogy még itt vagyok?

Kellett valami, amivel megszüntethetem a helyzetet. Oldalra néztem és jött egy ötlet. Levettem egy törölközőt, a mellettem lévő polcról és hátra hajítva a fejére dobtam.

- Legalább takard el magad valamivel!

Hallottam, hogy leveszi fejéről a törölközőt. Ekkor már hátra mertem pillantani.

- Ryuu? - nézett rám, míg a mellkasa elé fogta a fehér anyagot.

Mintha egy pillanatra kitisztult volna a homály a szeméből. De talán csak azért, mert rákiáltottam és hozzá vágtam valamit. Pillanatokkal később megint elhomályosodott a tekintete, de nem fordult el. Ahogy ott ült a kádban, csurom vizesen fedetlen bőrrel, csupán azzal az egy törölközővel takarva el magát, olyan védtelennek tűnt.

Szemeim végigsiklott a testén. A bőre hófehér volt mit mindig, de mégis most valahogy olyan pirosabb árnyalatúnak tűnt, talán a láztól. A térdein ült, a víz ellepte a combjaid. Viszont megláttam a vízben valamit. A jobb oldali combján, kívül egész közel a fenekéhez volt egy jel. Nem láttam tisztán csak azt, hogy valami fekete van ott. Nem volt olyan, mint egy anyajegy, annál furcsább alakot formázott. Vékony törzsén és hasán csillogva folytak végig a vízcseppek. Karjai már nem voltak olyan vékonyak és törékenyek, mint amikor találkoztunk. Az edzések és a jó konyha, amit ő hozott az életünkbe, sokat javított rajta. Ahogy figyeltem akkor tűnt fel, hogy mellkasa nem is olyan lapos. Sőt kifejezetten szép idomai vannak. Csak mivel mindig ingben jár így eddig nem tűnt fel annyira. De most, hogy csak egy vékonyabb fehér bolyhos anyag takarja kebleit-

Elvörösödöttem. Túl sokáig figyeltem meg. Visszakapva tekintetemet arcára, nem lett jobb a helyzet. Kíváncsian kémlelt engem a kék szempár. Puha, nedves ajkai enyhén elnyíltak, mintha mondani akart volna valamit, mégsem szólt semmit. Arca piros volt a láztól. Vizes kék tincsei rendezetlenül lógtak a szemébe és omlottak az vállaira. Nyeltem egyet. Chi látványa megbabonázott. Ha akartam volna se bírtam volna kimenni és arcom vörösségét palástolni. Nem tudtam levenni se a szememet róla. Egyszerűen gyönyörű látvány volt. De ő is csak engem figyelt, nem bírt másfelé nézni. De mintha nem is bánta volna, hogy ennyire bámulom.

- „Nem lenne szabad itt állnom. Ki kellene mennem. De félek, hogyha megint elájul, az nem tesz jót a lázának. Nem helyes, ha itt maradok, hiszen-... Chi... Úgy nézel, mint aki kérni, hogy maradjak. De nem tehetem. Mit kellene most tennem? Valahogy segítenem kell neki, de ez az egész olyan kényelmetlen. Lehet, hogy most hagyná, hogy itt maradjak vele. De mi lesz később, ha már nem a láz beszél belőle. Talán most, hogy eltakarta magát, így már itt tudok maradni. De még mindig nem tartom túl jó ötletnek. Elvégre..."

Sikerült összeszednem magam én nagy sóhajtással lehunytam a szememet, így szakítva meg a pillanatot. Hallottam, hogy kicsit elfordul a kádban és mikor ismét ránéztem már maga köré tekerte a törölközőt. Melle felett kötötte, meg hogy ne csússzon le róla. Nagyon melegem lett attól, amit tervezni készültem. De ez volt a leglogikusabb megoldás. Most nem hagyhatom magára, mert ebből csak baja lesz. A ruháit összefogtam és a mosdókagylóba tettem, hogy ott csepegjenek le. Ledobáltam a ruháimat, csak a boxert hagyva magamon és a felé még egy kisebb törölközőt is kötöttem. Kényelmetlen volt a helyzet. Nem szeretem sosem kádban fürdeni inkább tusoltam, hogy minél kevesebb ideig legyen Rashomon használhatatlan. De most ez, inkább hasonlított egy meleg vizes forrásnál tett látogatáshoz, mintsem kádban fürdés. De akkor is kényelmetlen volt ez az egész. Bemásztam Chi mellé próbáltam visszafogni, hogy még jobban elöntsön a vörösség, nem sok sikerrel

- Ryuu? – figyelte minden mozdulatomat.

- Ne szólítgass már így folyton! Így is elég kellemetlen nekem ez a helyzet.

- Gomennasai... - hajtotta le a fejét.

- „A fenébe már megint kiabáltam vele. Pedig nem az ő a hibája. Csak nekem furcsa ez az egész..." - sóhajtottam egyet, hogy visszafogjam magam és halkabban szólítottam meg újra. - Gyere ide, segítek, mert jelenleg egyedül nem megy...

Egy kis bólintás követően, közelebb kúszott hozzám. Már nem csak a forró vizet éreztem, a közelsége is hatással volt rám. Elvégre az a lány ül itt mellettem, egy szál semmiben, aki olyan érzéseket csalt elő belőlem, amiket azelőtt nem tapadt azt tapasztaltam még. De... már feladtam azt, hogy el nyomjam ezeket az érzéseket. Nem akarok tőle messzebb lenni, mint amennyire most vagyok, csak még közelebb hozzá! Most mégis nehezen tudtam tovább vinni a dolgomat. Valahogy mégis sikerült. Arra koncentráltam, ami a feladatom volt. Nem arra, akivel teszem. Megmostam a karjait, a hátát és valamennyire a lábait is. Ahogy végigsimítottam rajta feltűnt valami. – „Nagyon puha bőre van..." - Elkalandoztam. Megráztam a fejemet, hogy visszatereljem, elgurult gondolataimat a feladatomhoz. Mikor megint észrevettem azt a furcsa jelent a combján. Jobban megnéztem, mert most már tisztán láttam, fekete volt és egy lakatot ábrázolt. Nem tetoválás volt, azt felismerem. Ez valami más, annál különlegesebb dolog.

- Chi, mi ez? - simítottam meg a bőrét a jelnél.

- Aku? – kapta rám a tekintetét.

Riadt volt, mégis elakasztotta a lélegzetemet. Észre sem vettem, hogy mit művelek. Bele hajoltam a személyes terébe, amíg combját érintettem. Közel voltunk egymáshoz, túlságosan is. Fejünket, orrunkat csak centik választották el egymástól. Ilyen közelről ritkán vagy talán még eddig nem is néztem a szemébe. Nem felelt, de egy pillanatra tekintete átcsúszott szememről a számra, majd vissza.

- „Chi? A-azt ne mondd, hogy arra gondolsz! Bár örülnék, ha megtennéd! Nem is tudod mennyire! De félek, amint lemegy a lázad elfelejtenéd! Nem te lennél az első, akinek kimaradnának azok az emlékek, amiket lázában szerzett. De... Én nem akarom ezt! Ha csókot váltunk arra emlékezz! Egy ilyenre emlékezned kell! Ne az legyen, hogy csak én tudok róla! De akkor miért olyan nehéz megállni? Annyira közel vagy Chi. Alig kellene megmozdulnom ahhoz, hogy érezem ajkaidat. Vágyok rá!"

Nem tehettem meg. Belesajdult a mellkasom is. De elhúztam a kezemet a combjától, helyette kisimította egy vizes tincset a szeméből. Így távolabb kerültünk egymástól.

- Butaságot akarsz csinálni Chi...

Húzódtam el tőle teljesen és megmostam az arcomat, ezzel egy kicsit összeszedtem magamat. Vele együtt múlt a szorítás is. Visszanéztem rá. Chi mindeközben a jelet piszkálta a combján. Furcsa volt még ahhoz képest is, hogy most nem száz százalékban önmaga.

- Nem akarsz róla beszélni... Igaz?

- Gommennasai... - suttogta - Majd egyszer elmondom... T-talán...

- Jobban érzed magad?

Kérdésem oka az volt, hogy mintha kezdett volna visszatérni a valóságba. Ezt a hosszabb válasza és az, hogy imént nem Ryuu-nek szólított, hanem Aku-nak is alátámasztotta. Bólogatott, de megint befordult a saját kis világában. Csend állt be megint kettőnk közé, ami csak még inkább kínossá tette a szituációt. Közelebb csúsztam hozzá. Amire tekintete megint lassan rám siklott.

- Megmosom a hajadat is. – feleltem a kérdésére, amit nem mondott ki, csak a szemében láttam – Rendben?

Bólogatott jelezve hogy nincs ellenére a dolog. És hagyta, hogy nekilássak. Ezzel kicsit fellazult ismét a légkör. A zuhanyrózsával engedtem rá némi vizet. Nem akartam, hogy elfeküdjön a kádba és esetleg megint elájuljon. Vigyáztam, hogy ne kerüljön a szemébe a sampon. Tűrte, hogy ennyire a közelében legyek. Sőt, szerintem élvezte, hogy simogatom. Úgy tűnt nem volt még ilyenben része. Lemostam róla a habot, míg szemben volt velem. Egyik kezemmel a zuhanyt fogtam, a másikkal haját igazgattam. Chi megemelte a fejét egy kicsit, így én is lenéztem rá. Mintha kérdezni akart volna valamit, legalábbis úgy nézett egy pillanatra, aztán máshogyan kezdtek el csillogni íriszei. Fel se fogtam mi történt. Chi egy gyors mozdulattal közelebb csúszott és adott egy puszit a számra. Nem puszi volt. Annál kicsit hosszabb. Egy rövid csupán egy pár pillanatig tartó csók volt. Megdermedtem és majdnem elejtettem a zuhanyt is a kezemből. Kihagyott a szívem pár ütemet. De mire felfoghattam Chi már elhúzódott tőlem és elcsúszott a kád messzebbi sarkába. Arcom lángba borult úgy tolattam a kád másik végébe, kezemet a szám elé szám elé téve.

- Chi??? – „T-te az i- imént -"

Nem tudtam befejezni még a gondolatomat sem, ugyanis megint elájult és arca előre dőlt a vízbe. Azaz, hogy a karjaimba, mert még időben kapcsoltam és elkaptam. Elzártam a vizet, így már két kézzel tudtam tartani.

- Te nem vagy százas!

Közelebb húztam magamhoz és figyeltem, hogy zihálva veszi a levegőt. Megfogta a karomat kapaszkodott belém és remegett. Pedig a meleg vízben voltunk. nem lett volna szabad fáznia. Fejét törzsemnek döntötte. Láttam rajta, hogy szenved. Ezt rossz volt nézni. Főleg, hogy nem tehettem semmit sem ellene. Föntebb ment a láza, ezt éreztem rajta. Nem lett jobb a helyzete a fürdőtől. Egymás után kattogtak a gondolataim. Hol az előbbi csókon, hol pedig azon, hogy már megint elájult.

- „Mit kellene tennem, hogyan mehetek tovább? Valahogy segítenem kell rajta! Nem nézhetem tétlenül, hogy szenved a karjaimban! Nekem is fáj így látnom őt!"

Kattogó gondolataimat próbáltam összegezni. Megoldást keresve. Muszáj volt tennem valamit, amivel elmulaszthatom a fájdalmát. És végül is sikerült összeszednem magamat.

- Chi... - súgtam a fülébe - Ébredj fel, kérlek! Az előző kis akciód miatt most biztosan nem leszek képes arra, hogy szárazra töröljelek...

Belegondolni sem mertem, mi lett volna annak a vége. De még így még így is pirosabb volt a fejem, mint Chi-nek, tehát a zavarom erősebb, mint a láza. Nem felelt, de kezdek kicsit enyhülni a remegése. Javult a helyzete, mert már egyenletesebben vette a levegőt és emiatt én is kezdem megnyugodni. Nem azzal foglalkoztam, hogy mit tett az imént, hanem azzal hogy már jobban van. Egy pár perc múlva végül felébredt, szédült, de legalább már magánál volt. Egy kicsit még kapaszkodott belém, majd csak az után engedett el, mikor már nem forgott vele a világ. Kisegítettem a kádból és egyedül is képes volt befejezni a dolgokat. Szerencsémre nem kellett abban is besegítenem neki. Nem is biztos, hogy képes lettem volna rá. Hamar távoztam a fürdőszobából, magára akartam egy kicsit hagyni. Meg egyébként is... Csak gyorsan felkaptam a szobámban egy fekete pólót úgy mentem le a konyhába előkotorni a gyógyszeres dobozt. Kerestem lázcsillapítót és engedtem egy pohár vizet neki mellé. De közben rájöttem, hogy valamit enni is kéne neki adnom, hiszen reggelit ettünk utoljára. Ekkor hallottam meg, hogy kijön a fürdőszobából és megint engem szólít.

- Ryuu?

- Egy pillanat Chi, máris megyek! - kiáltottam fel neki.

Amit pár hümmögés követett, nem mozdult sehova, megvártam, míg fel érek. Betessékeltem a szobájába, mert úgy tűnt nem akar még lefeküdni. Én viszont mindenképpen ágyban akartam tudni, hisz a láz nem játék. Megitattam vele, a pohár vízzel a gyógyszert. Utána ráparancsoltam, hogy maradjon itt a takaró alatt, amíg vissza nem jövök. A kicsit erősebb hangnem elérte a célját. Nem úgy tűnt, mint aki ellen akar szegülni. Nem akartam így bánni vele, de az ő érdekeit szolgálja, ha most hallgat rám. Visszamentem a konyhába, főztem egy teát, míg kitaláltam, mit kéne csinálnom. Meleg ételeket akartam adni neki, de mivel nem vagyok egy konyhatündér, így nehezen sikerült eldöntenem, hogy mit is készíthetnék el gyorsan. Végül is leveskockából készült gyors levesre esett a választásom. Az, biztosan segít rajta. Vizet forralva elkészítettem neki, és annyi lett, hogy én is tudjak belőle enni. Felvittem egy tálcán a szobájába. A lázcsillapító már hatni kezdett annyira, hogy egyedül is meg tudja enni. Ízlett neki, legalábbis ezt mondta. Annyira tényleg nem volt rossz, de Chi ezerszer jobbat tud csinálni.

Miután levittem a tányérokat visszamentem hozzá. Kezemet, homlokára simítottam majd lentebb csúsztattam. Bár már lentebb ment a láza, még mindig forró volt arca, így a jól bevált borogatás mellett döntöttem. Langyos vizet engedtem egy tálba, beáztattam egy nagyobb textilzsebkendőt és homlokára terítettem. Láttam rajta, hogy jólesik neki ez engem is megnyugtatott. Át akartam menni az a saját szobámba, de nem jutottam messzire, mert megfogta a kezemet.

- Ne menj... maradj itt! Kérlek!

Nem csak azért maradtam, mert így kérte. Tényleg nem akartam magára hagyni, de az ő engedélye nélkül nem akartam volna öntörvényűen ott maradni. Jól esett, hogy maradásra kért. Oda ültem az ágya szélére. Mire furcsa dolgot tett kezemet, amit még mindig fogott a fejéhez húzta és az ujjaimat hajába vezette. Arra kért, hogy simogassam. Éreztem, hogy melegem lesz a kérésétől, de mégsem utasítottam el. Jólesett neki, elégedetten motyogott hümmögött. Egészen addig simogattam, kényeztetem, amíg el nem aludt.

- Remélem, reggelre már jobban leszel! Aludd ki magad Chi! - suttogtam neki.

- Ryuu... - még álmában is a keresztnevemen szólít.

Nagyon aranyos volt, nem bírtam visszafogni magam adtam egy puszit a homlokára. Sosem tettem még vele ilyet, de most késztetést éreztem rá. Meg egyébként is, ha neki lehet, akkor nekem is! Simogattam még egy kicsit utána átmentem a saját szobámba. De hiába próbáltam nem jött álom a szememre. Gondolataim összefüggéstelenül cikáztak ide-oda a fejemben és gyakran visszatértek egyetlen pillanathoz. Méghozzá a csóknak aligha nevezhető puszira a kádban. Még mindig nem fogtam fel teljesen.

- „Mi volt ez? Chi... miért tetted? Először csak a számat nézted. De mi vette rá arra, hogy tényleg megtedd? Ezekre a kérdéseimre talán sose kapok választ. Hiszen ha nem fogsz erre emlékezni, akkor nem faggathatlak róla. Pedig hidd el, hogy megöl a kíváncsiság. Úgy volt, hogy nem akarsz hozzám kötődni. Nem akarod, hogy hozzád kötődjek és most mégis ilyet tettél. Mi vett rá? Lehet, hogy csak büntetésből nyomod el ezeket a dolgokat magadban és most, hogy nincsenek szabályaid a láz miatt így „büntetlenül" tehetted meg? Vagy csak én mesélem be magamnak? Nem tudom... És reggel nem kérdezhetek meg róla. Először is, mert nem illik. Másodszor pedig mert nem fogsz rá emlékezni! Viszont, ha mégis tudatodnál voltál annyira, hogy másnap meglegyenek róla az emlékeid, akkor nekem lesz még inkább kínos a tény, hogy együtt fürödtünk. És hogy-"

Még a fejemben is alig tudtam kimondani. Éreztem, hogy arcom lángol, már magától a gondolatától is. Ujjaim akaratlanul is megtalálták ajkaimat. Még éreztem mennyire puha Chi szája. Hogyan is felejthetném el?

- „Ma reggel, majdnem megcsókoltalak, amíg az éber és az alvó állapot között voltam. Erre nem telik el 24 óra és ajkaink mégis találkoznak. Még ha csak rövid időre is, csak pár pillanatra. De mégiscsak te kezdeményezted. Mi lesz itt még? Hogy bírom ki ezek után, hogy ne tegyem meg? Hogy ne csókoljalak meg?"

Ránéztem a mobilomra, már 2:30 volt a kijelzőn. Hajnalodott, de még mindig nem tudtam aludni. Fordultam egyet, így már az ajtó felé néztem. Becsuktam a szememet és próbáltam magamra erőltetni az álmot, nem sok sikerrel. Meghallottam egy ajtó nyitódását, amire megint felnyitottam a szemhéjaim. Majd néhány kopogás ütötte meg a fülemet a saját ajtómon.

- Chi? - szóltam.

- Aku... Be-bemehetek?

- Gyere. - támaszkodtam meg a könyökömön.

Chi benyitott a szobámban, nem kapcsolt villanyt. De így is jól láttam, a hold ugyanis megvilágította valamennyire a szobát, még úgy is, hogy csak egy kis sávban talán utat magának a függöny mellett.

- Mi a baj?

- N-nem tudok aludni... - „Ezek szerint nem csak én vagyok ma este álmatlan..." – E-esetleg... nem... Nem lehetne, hogy...

Kezeit tördelte, ahogyan kereste a szavakat, de nem tudta kimondani mire vágyik. Volt egy ötletem és nem tartottam magamban. Kikívánkozott belőlem, akaratlanul is.

- Szeretnél itt aludni? - kockáztattam meg.

Pár óvatos és kicsit félénk bólintást kaptam válaszul. Tényleg erre gondolt! Felhajtottam a takarómat.

- Gyere... - néztem félre zavaromat leplezve.

Nem szólt csak közelebb jött, bemászott mellém a dunna alá. Velem szemben volt és addig, amíg betakartam csak egy pillanat is, de átöleltem, aztán gyorsan elhúztam a kezem, hogy ne legyen zavarban. A holdfényben csillogtak szemei és jól láttam az egész arcát.

- Jobban vagy már?

- Azt hiszem... De még nagyon fáradtnak érzem magam.

- Azt elhiszem... - tenyeremet homlokára tettem, amitől egy kicsit összerezzent meglepetésében – Gomen... A lázad végre lement. Ez jó hír!

- Sokáig dőltem ki?

- Eléggé... - húztam vissza tőle a kezemet - Mi az utolsó képed a mai napból?

- A parkban voltunk. Elestem, majd magam mellé rántottalak téged is. Aztán még pár képkocka és képszakadás. A következő pedig az, hogy most felébredtem odaát.

- „Vagyis arra sem emlékszel, hogy megcsókolták!" - szorult össze a mellkasom.

Ökölbe szorultak a kezeim, hiszen rohadt rosszul esett. Pedig tudtam, hogy így lesz!

- „Ezért nem akartam semmit sem tenni vele. De mivel ő kihasználta a helyzetet, így most is olyan, mintha megint csak álmodtam volna az egészet. Csak én emlékszem rá! Ez nem ér! Utálom ezt! Chi miért nem emlékszik rá, amikor tényleg megtörtént? És most itt fekszik velem szemben, egy takaró alatt, ennyire közel hozzám és a szemembe mondja, hogy nem emlékszik! Ez fáj!"

- Aku? - vette észre szorongásomat.

- Bocsi... - tereltem vissza gondolataimat és próbáltam összeszedni magamat - Örülök, hogy jobban vagy, aggódtam miattad!

- Komolyan? - kerekedtek ki kék íriszei.

- Igen... Egyszer csak elájultál. A frászt hoztad rám! Kérlek, ne csinálj ilyet megint!

- Gomennasai... - sütötte le szemeit.

- Semmi baj... - sóhajtottam - A lényeg hogy gyógyulófélben vagy. És már tudatodnál... De most aludj és pihend ki magad!

- Aku... - nem nézett fel, de olyan halkan suttogott, hogy alig hallottam ezért közel hajoltam egy picit hozzá.

- Igen?

- Sza-szabad? ... O-oda bújhatok hozzád? – pillantott vissza rám.

Majdnem kiugrott a szívem a helyéről annyira váratlanul ért. Megszólalni sem tudtam, de valahogy jeleznem kellett neki, hogy igen szeretném. Én is szeretném, hogy a karjaim közé bújva aludjon. Szavak nélkül kellett a tudomására hoznom a válaszomat. Mert a gombóc a torkomban nem akart elmúlni így esélyem sem volt arra, hogy abban a helyzetben szavak vagy mondatok hagyják el a számat. Kicsit felemeltem a karomat miközben próbáltam minél kevésbé remegni. Chi megértette mit szeretnék, láttam, ahogy megcsillan a szemében az öröme. Odakúszott a karjaim közé és belekapaszkodott a pólómba úgy fúrta fejét a mellkasomba. Hallgatni akarta a szívverésemet valami aggasztotta. De tudtam, hogy biztonságban érzi magát a közelemben. Vett egy nagy levegőt, majd lassan fújta ki tüdejéből. Egész testével hozzám simult, és egyre csak kapaszkodott belém minthogyha félne valamitől. Mikor remegni kezdett óvatosan öleltem át. Próbáltam én sem remegni a helyzet miatt nehezen ment. Egyvalamire rájöttem akkor. Ez, amit tett jól esett. Kiengesztelt a helyzet az elveszett emlékei okozta fájdalomért.

- „Chi önszántából bújt a karjaim közé. Ő akarta. Ő kérte. Velem akart aludni! Ilyen még egyszer sem volt. Vagyis, hogy volt. Még az első éjszaka, akkor is félelmében volt ennyire közel hozzám. De most ez más. Most nem egy új helytől fél. Valami mástól. De az ugyan olyan, hogy most is, mint akkor, a védelmemet keresi. Kapaszkodik belém, mintha a tengeren hánykolódna és én egy biztos pont lennék neki. Nem tudom, mi ijeszthette meg ennyire... Majd reggel megkérdezem tőle. Most csak biztonságot akarok neki nyújtani. Meg akarom neki mutatni, hogy itt vagyok neki! El akarom érni, hogy minél többször legyen itt velem. Hogy olyan sokszor legyen, a karjaim között, amennyiszer csak lehet. Önző dolog a részemről, de mélyen tudom, hogy mindezt azért teszem, hogy egyszer végre úgy csókolhassam meg, hogy tudatában van ennek..."

-------------------------------------------------------------

Bocsi..... Kicsit elszaladt a történet.... Csak egy pillanatra nem néztem oda és ezt hozta össze saját magától..... Az a kádas jelenet nem én voltam! Nem terveztem idáig elmenni.... Remélem annyira azért nem lett gáz....

Hhhhhhhhu.......

Egy egyész fejezet, több mint 4000 szó, mind Aku szemszögéből.... De cserébe a kövi meg valószínűleg végig Chi-chan szeszögéből lesz megírva.

Remélem tetszett!