Ryuu szemszöge:

Nagyon büszke voltam Chire. Nem csak azért, mert megnyerte a versenyt, hanem azért is, mert tudott magára vigyázni. Bár mikor elmondta majdnem elájultam, hogy ilyesmi megtörténhetett egy középiskolás tanulmányi versenyen.

Annyi biztos, hogy ha ott lettem volna, akkor a rendőrök maximum a darabjait tudták volna elvinni a helyszínről annak a pasasnak. Az én barátnőmre senki sem szegezhet pisztolyt. Senki! Még szerencse, hogy Chi a legjobbtól tanult a maffiában így könnyedén elintézte. Nem jó emberbe kötöttek bele.

Viszont azon az estén mikor találkoztunk az iskolájánál, hiszen érte mentem, akkor meglepő látvány fogadott. Az a vörös hajú lány állt mellette és beszélgetett vele, aki egyszer már megpróbálta megölni őt. Nem értettem. Mi folyik itt?

Észre sem vettek, hogy közeledek feléjük. A vörös lány mögé léptem és ő akkor megérezte azt a sötét aurát, amit magamból kibocsájtottam. Nem akartam, hogy Chi közelében legyen.

Mindketten felém kapták a tekintetüket. És az a liba egyből Chi mögé menekült. A kékség is csak pislogva figyelte, hogy próbál a nála magasabb lány elrejtőzni a pillantásom elől.

- Szia Ryuu... Kérlek, ne öld meg! Most nem csinált semmit.

Nézett vissza rám, mikor megértette, hogy miattam viselkedik így a másik.

- Chi... mi folyik itt?

- Reina és én megbeszéltük a dolgokat. Most már nem szándékozik közénk állni. És bocsánatot is kért az azon az estén történtek miatt. Nem kell bántanod őt. Sőt! Képzeld ő lett az asszisztensem a verseny alatt. És sokat segített nekem. Bár történt egy kis bonyodalom. De ez nem a mi hibánk volt.

Chi ekkor mondta el, hogy mi is történt a vetélkedő végén a díj kiosztása előtt. A vörös hajú lány közben végig Chi mögött állt és egyik kezével még az ingét is fogta. Egyáltalán nem lehetett rá ismerni. Még én is megkérdőjeleztem, hogy ez vajon tényleg az a személy, aki bántani akarta a lányt, akit szeretek?

Miután végzett az „élménybeszámolóval" Reina felé fordult.

- Szerintem elég időt hagytam, hogy összeszedd magadat.

- A-Arigatou.... Chi....

- Hajrá!

- Um....

Nem tudtam mire készülnek a lányok, de a magasabb végre előlépett rejtekéből. Tördelte maga előtt a kezeit. Néha felpillantott rám. Egyértelműen nekem akart valamit mondani.

- A-Akutagawa san....

- Igen? - próbáltam továbbra is hidegen válaszolni neki. De azért érezni lehetett a hangomon, hogy kíváncsi vagyok, mit akarhat tőlem.

- É-Én.... - mélyen meghajolt és úgy folytatta mondandóját - Nagyon sajnálom, ami akkor történt! Nem volt jogom Chi-t fenyegetni! És nincs jogom féltékenynek lenni! Bocsánatot kérek, amiért olyan voltam!

Nagyon meglepett, amit mondott. Ezt a nőszemélyt tényleg kicserélték. Korábban képes lett volna megölni Chi-t. Most meg, a bocsánatomért esedezik a történtek miatt?

- Látod Ryuu megváltozott. Nem kell féltened tőle.

- Chi....

- He? - eddig a vörös meghajolva várta az ítéletemet, de most Chi kijelentésére felnézett.

- Valami baj van Reina?

- Ő... féltett téged.... tőlem?

- Igen. Ryuu nagyon féltő személy. Nem szereti, hogyha veszélyes dolgokat csinálok. És tőled is féltett, hogy egy osztályba járunk.

- De hiszen.... én... - most már kihúzta magát, de továbbra is elég merev volt, hiszen tartott tőlem - ha akarnék, sem tudnék ártani neked. Áldott vagy. És sokkal erősebb, mint én.

- Az lehet. - léptem be most már én is a beszélgetésbe - Viszont.

Megfogtam Chi kezét és odahúztam magamhoz. Meglepetten kapaszkodott a mellkasomba, ahogy felpillantott rám. Adtam egy apró csókot a homlokára.

- Még, ha ő lenne a világ legerősebb személye, én, akkor is aggódnék miatta.

- Ry-Ryuu.... za-zavarba hozol....

Belefúrta fejet a kabátomba. Annyira édes, mikor elpirul. Nem fogom megunni sosem. Visszapillantottam a vörös hajúra. Azt hittem valami savanyú képet fog vágni, de meglepetésemre mosolygott. És mint, aki megérezte értetlenségemet megszólalt.

- Jó látni, hogy tényleg más vagy, Akutagawa san, mint amilyennek elképzeltelek.

- Ezt nem értem.

- Amióta tudom, hogy Chi a te párod, reménykedtem benne, hogy egyszer láthatom azt az oldaladat, amit csak ő ismer. Egy olyan maffiózót, aki megcáfolja a róla kialakult pletykák képét. És most megmutattad nekem is, hogy milyen vagy vele. Most sokkal boldogabb vagyok, mint eddig.

- Reina? - pillantott hátra a kis kékség, hogy a másik lányra nézhessen.

- Köszönöm Chi. Most már tovább tudok lépni. És remélem, hogy ti sosem mentek majd szét! Legyetek mindig ennyire szerelmesek egymásba!

Mind a ketten zavarba jöttünk attól, amit mondott. De éreztem azon, ahogy Chi megfogta a kezemet, hogy megnyugodott. Hiszen egy problémát kihúzhatott az életéből.

...

Viszont volt még elegendő másik. Brain rejtekhelyét még nem tálaltam meg. És nem akartam Chit sem magammal vinni nehogy megint tegyen vele valamit. Bár nem irányíthatja, de ettől még képes kárt tenni a testében.

Kétféle módon változtathatunk ezen a helyzeten. Az egyik mód, hogy megtaláljuk azt a férget és megöljük. A másik, hogy azt a raktárt találjuk meg, amelyikben Chi ellopott vérét tartja, hogy életben maradjon.

Az óta, hogy legutóbb találkoztunk vele nem volt olyan alkalom, mikor Chi olyan jellegű fájdalmat érzett. Amikor valaki nagyobb mennyiségű vérrel gyógyítja magát, akkor azt Chi teste fájdalommal érzékelteti. De ilyen nem volt. Csak egy alkalommal, de azt is Mori san csinálta. És arról üzenetet is küldött. Így arra fel tudott készülni.

Más azonban nem volt. De egy általános fáradság viszont elkezdett kialakulni rajta. Olyan volt, mint aki megfázott és lázas. De nem volt meleg a homloka. És más jelét sem mutatta a betegségnek.

Aggódtam érte. De ő hajtogatta, hogy nincsen baja csak kimerült, hiszen annyi minden történt vele mostanában. Nem akart itthon maradni sem. Mert akkor kimaradt volna a suliból.

Mori san is azt mondta, hogy nem betegség az, ami történik vele. Nem fog megfertőzni másokat ezzel. De nem ajánlotta neki, hogy megerőltesse a testét. Legalább addig, amíg ki nem derül, hogy mi ez.

Éppen emiatt, mikor hazaértünk Chi kijelentette, hogy ezt úgy értelmezte.

- Suliba mehetek, de küldetésre nem.

- Chi. Nem jó ötlet. Mi van, ha változik az állapotod.

Megfogta a kezemet és a szemembe nézett.

- Köszönöm Ryuu, hogy így aggódsz miattam. De, ha csak itthon ülnék, megenne az unalom. Nem bírom, hogy nem tehetek semmit.

- Hozzászoktál ennyi idő alatt, hogy mindig van valami feladat, amit meg kell csinálni.

- Vagy valami program. Emlékezz vissza a decemberre. Annyi helyre mentünk. Izgalmas volt.... és... - lesütötte a szemeit miközben halványan elpirult, ahogy visszaemlékezett az elmúlt hónapokra.

- És?

- Romantikus....

Nekem is eszembe jutottak dolgok emiatt az egy szó miatt. A karácsonyi vásáron a randevúink, A bál, amin először táncolhattam vele és csókolhattam meg. A szilveszter... bár nem, alakult tökéletesen, de akkor mondhattam meg neki, hogy mit érzek valójában. És Az óta vagyunk hivatalosan is egy pár.

Megszorítottam apró kezének ujjait hogy megint felnézzen rám és belecsókoltam élénk kék fürtjei közé. megcsapott az a gyümölcsös illat, amit az új tusfürdője kölcsönzött neki. Nagyot szippantottam az én kedvesem illatából.

- Édes vagy Chi. Ennyire élvezted azokat a programokat? Tetszett a fesztivál?

- Igen! - Mosolygott rám - De... Nem csak az. Minden olyan hely ahova kézen fogva mehettünk el....

- Kedvesem... - emeltem fel a kezét, hogy megcsókolhassam a kézfejét - Bárhova is megyünk, én fogni akarom a kezedet.

Megint belepirult a tettembe. Szabad kezével a szemeit takarta. És mivel közben a térdei is megremegtek így minta kisebbre húzta volna össze magát.

- Ba-baka...

- Zavar, ha ilyeneket teszek veled?

- Zavarba hozol....

- Gomen...

- De...... annyira jó érzés....

- Chi....

Ahogy megint a szemembe nézett az ő kék íriszei csillogtak a fényben. Lábujjhegyre emelkedett, hogy közelebb legyen hozzám. Kapaszkodott a kabátomba, ahogy ajkaink találkoztak egymással.

...

Csak elérte a célját... járt iskolába, de pár nappal később elkezdett rosszabbodni az állapota. Nagyon féltettem. Nem akartam, hogy szenvedjen. Mégis képes volt negyedik nap is iskolába menni.

Én viszont képtelen voltam távol lenni tőle. Nem vállaltam olyan melókat, amik a városon kívül zajlottak. A kutatást is felfüggesztettem, hogy ha bármi történik vele, akkor képes legyek a lehető leghamarabb érte menni.

Jók voltak a megérzéseim, mert tényleg a közelben kellett lennem.

Éppen Chuuya sannal voltunk bevetésen. Ami úgy sikerült, hogy az egyik célpont, aki szinten áldott volt elmenekül. Üldözőbe vettük. De nagyon ért a meneküléshez es bújócskához, mert majdnem sikerült leráznia minket.

Viszont az egyik pillanatban belém hasított egy érzés. Egy nagyon rossz érzés. Azonnal megfordultam és egy harmadik irányba kezdtem rohanni.

- Akutagawa, hova mégy?

Kiáltotta utánam Chuuya san. De nem tudtam válaszolni neki. Magam sem tudtam, hogy hová indultam. Csak azt tudtam, ha nem megyek, akkor azt meg fogom bánni.

A célpontot Chuuya san nagy eséllyel el fogja kapni. Nem kellek hozzá. De máshol kellek! Ezt éreztem. Hogy most valahol máshol van rám szükség méghozzá sürgősen.

Rohantam olyan utcákon át, amikről hirtelen nem tudtam hová vezetnek. De mikor egy szélesebb, de kihalt mellékutcára érkeztem megértettem miért kellett jönnöm.

- Takarodj a közeléből!

Ordítottam, ahogy Rashomon-t is ráuszítottam az ellenségemre. Ő félreugrott. Éppen csak pár lépésen múlott, hogy Brain megérintse Chi-t. De szerencsére időben ideértem.

- Ryuu? - nézett fel rám

A földön már majdnem feküdt, mikor odaértem. Láttam, hogy alig tudja tartani magát. Annyira le volt gyengülve hogy mozdulni sem volt képes. Nem csoda, hogy az a szemét a közelébe tudott menni. Ha Chi jól lenne, ez nem történhetett volna meg. Nem engedte volna közel magához. Vagy harcolt volna vagy elmenekült volna, segítséget hívott volna. De nem volt egyikhez sem ereje már.

Odarohantam hozzá miközben hagytam, hogy Rashomon szabadon pusztítson. Most nem kellett irányítanom. Átöleltem Chi-t és ahogy letérdeltem az ölembe húztam, hogy ne kelljen a hideg betonon feküdnie.

- Itt vagyok Chi! Már nem bánthat! Itt vagyok, vigyázok rád!

- Arigatou Ryuu... nagyon féltem

- Tudom Chi, tudom, de már itt vagyok, nem hagyom, hogy hozzád érjen.

- Hogy a faszba kerültél ide ennyi idő alatt?

Hangzott valamivel arrébbról, ahogy Brain káromkodik. Felé fordítottam a tekintetemet. Elég sok helyen képes voltam megsebezni. De csodálkoztam, hogy még képes járni. Ahogyan a korábbi kijelentésén is. Ez alapján számított arra, hogy külön leszünk Chi-vel. És képes lesz őt megtámadni. Ő küldhette a szökevényt is, hogy eltereljen ebből az irányból.

Így már kezdett gyanússá válni Chi, múlni nem akaró fáradtsága is. Mi van, ha ez is az ő hibájából van. Újabb támadássorozatot indítottam ellene. De közben szinte érzetem, hogy Chi ereje egyre fogyatkozik.

Fentebb emeltem, hogy megcsókolhassam. Jólesően viszonozta, de az, ahogyan rám nézett közben ijesztő volt. Tudtam, hogy folyamatosan elvonja az életerejét.

- Fejezd be! - ordítottam rá - Nem veheted vissza tőlem!

- Azt majd meglátjuk! Én folyamatosan gyógyulok! Miközben ő lassan meghal!

- Komolyan azt hiszed, hogy ezzel visszaszerzed? Ostoba, vagy ha így gondolod!

- Majd meglátjuk ki az ostoba!

Most ő akart támadni. De mikor lépett volna becsapódott egy autó mellette. De sajnos kikerülte.

- Akutagawa! Chi! Mi folyik itt?

- Chuuya san?

Néztünk felé mind a ketten egyszerre. Látszott a tekintetén, hogy ő is örül, hogy időben érkezett. De ettől még jól esne neki, ha valaki volna szíves felvilágosítani őt a részletekről.

Mikor szóra nyitottam a számat Brain mintha megérezte volna, hogy rohadt nagy bajban van menekülőre fogta. Így nekem is gyorsra kellett vennem a magyarázatot.

- Az ott Brain! Chuuya san öld meg!

Nem felelt, de azonnal a nyomába eredt. Nem kellett neki több infó. Hiszen elmondtuk neki is, hogy Brain elszívhatja Chi életerejét, amibe belehalhat. Tudtam, hogy jó kezekben van most már. És végre csak Chi-vel kellett foglalkoznom.

- Chi.... mennyi életed maradt?

- Nem tudom. Ryuu én félek!

- Nem kell félned édesem. Itt vagyok. Igyál, amennyit szeretnél, amennyi csak jól esik.

- Arigatou.... Ryuu... Szeretlek...

- Én is szeretlek!

Segítettem neki, hogy fel tudjon ülni annyira, hogy elérje a nyakamat. Még láttam, ahogy szemfogai megnyúlnak. Majd éreztem, ahogy lassan finoman belém mélyeszti őket. Ahogy tartottam, a rezzenéseiből tudtam, mikor kortyolja a véremet. Megnyugodtam. Végre visszaszerzi az idejét.

Ez alkalommal hallgatott is rám. Sokat ivott. Ő is rájött, hogy a fáradtságának az volt az oka, hogy valószínűleg 0-24-ben használva volt a vére. Így pedig viszonylagos feltűnés nélkül gyengítette le Chi-t annyira, hogy ide kerüljön.

Elengedte a nyakamat. Viszont úgy éreztem, hogy még nem töltődött fel teljesen.

- Chi?

- Gomen Ryuu előbb gyógyítok, rajtad egy kicsit aztán folytatom. De nem akarom, hogy elájulj.

- Rendben Chi. Csináld csak.

Már sikerült neki önerőből mozogni. De még láttam, rajta hogy kicsit szédül. Szemből ült a térdeimre. Ahogy átkarolta a nyakamat láttam, hogy egy kis vér kiszivárog ajkai közül. Megcsókolt és adott a véréből, hogy én is gyógyuljak ne csak ő.

De képtelen voltam megállni, hogy ne mélyítsem el. A derekára csúszott a kezem és magamhoz húztam átöleltem, ahogy nyelveink táncot jártak. Pezsdítő volt. De nem feledhettük el, hogy mik a körülmények.

Miután elvált tőlem, adott még egy puszit a számra. Mielőtt ismét a nyakamhoz hajolt volna.

Ez úttal máshogyan harapott meg. Lehet izgalomba jött a korábbi csóktól, mert most nem volt olyan óvatos. De mégis, valahogy jó érzés volt. Magamhoz szorítottam, míg megharapott. És engem is meglepett, de egy jóleső morranás is elhagyta a torkomat.

Amibe persze belevörösödtem. Nem kellene ilyen jól esnie az, hogy Chi belém mélyeszti a fogait. De neki tetszett az a hang, mert egy pillanatra megállt és kicsit nevetett a fülem mellett.

- Élvezted?

- N-Nem -nem....tudom.... mi volt az a hang.

- Szerintem élvezted~

- Ha tudsz csipkelődni, akkor nincs már bajod.

Megcsókolta a sebhelyemet. Majd folytatta a vérem ivását.

Kínos volt. Nekem kellene őt zavarba hozni és nem fordítva. Ez a lány megőrít. De.... nem akarok mást. És igen is jó érzés volt, hogy úgy harapott meg. De aggódok mi lesz, ha otthon lennénk kettesben ugyan ilyen helyzetben?

- Hé, nem kellene ezt inkább otthon?

Chuuya san hangjára Chi egyből elengedte a nyakamat. Gyorsan felálltunk, mintha nem is történt volna semmi. És csak reméltük, hogy Chuuya san nem látta, mit csinált Chi pontosan.

Megfogta a kezemet, mert ő is félt attól, hogy milyen következményei lesznek ennek. Megszorítottam kicsit az ujjait, hogy megnyugtassam, én mindig mellette leszek.

- Na szépek vagytok míg én üldözöm a pasast ti- Chi.... az ott vér a szád sarkában?

- É-én....

Becsukta a szemeit. Már szinte reszketett. Tudtuk mind a ketten ezt már nem lehet sokáig titokban tartani. Ahogy Chuuya san végigmért minket láttam, hogy megakadt a szeme a nyakamon is. Észrevette a harapásnyomot. Bár szerintem éppen, akkor záródott össze. Mert Chi gyógyítása még működött rajtam.

- Mégis mi a fészkes fene folyik itt?

- Chu-

- Mindent megmagyarázunk Chuuya san - Vágtam Chi szavába, hogy segíthessek neki. - De kérlek, ígérd meg, hogy nem mondod el senkinek!

- Ryuu... - nézett fel rám hálásan, de mégis zavartan.

- Ezt együtt csináljuk végig Chi. Nem hagylak magadra!

- Arigatou...- csordultak ki könnyei.

- Akutagawa? - A kalapos már úgy ejtette ki a nevemet, hogy érezzem, nem szeretne tovább várakozni. De én sem voltam engedni a feltételeimből. Minél kevesebben tudnak Chi valódi erejéről annál jobb neki.

- Kérlek Chuuya san. Nem akarom, hogy ebből ügy legyen!

- Rendben. Megígérem, hogy nem adom tovább.

- Köszönöm!

- De most magyarázatot kérek mi ez az egész?

Elmondtuk neki. Mindent azt, hogy Chinek pontosan hogyan is működik az áldása. Azt hogy honnan jött. Hogy milyen körülmények között tartották. Mire kényszerítette őt az az ember. Hogy hogyan és miért sikerült megszöknie. Hogy hogyan találhatott ránk. És végezetül azt, hogy szeretjük egymást, és hogy járunk. Chi már hozzám tartozik. De Brain vissza akarja őt szerezni magának.

Chuuya san mindent végighallgatott. Nem volt egyetlen kérdése sem. De a szemében egyre gyűlt a tűz. És miután befejeztük az elbeszélésünket kettő dolgot fűzött hozzá. Az egyik, hogy nagyon büszke mindkettőnkre, hogy végre összejöttünk. Mert ő már régóta sejti, hogy mi egymáshoz tartozunk. Még azt is mondta, hogy nagyon szép párt alkotunk együtt. Amibe persze mind a ketten fülig belevörösödtünk.

A másik viszont az volt, hogy ezek tudatában még inkább bánja, hogy mind a két szökevény kicsúszott a kezei közül. Ugyanis, az az áldott menekítette ki a bajból Brain-t is, aki miattam elmenekült.

Az a szemét még mindig életben van. De két dolog biztos. Brain nem áldott. Mert ha az lenne, akkor nem így használná más áldottak erejét. És ami még fontosabb. Fél! Retteg egymagában szembenézni velünk, mert tudja, hogy nem csak Chi lett erősebb. De nincs egyedül. És mi meg fogjuk őt védeni! Bármi áron!