Chi szemszöge:

Az a nap is érkezett, mikor nekem a versenyre kellett mennem. Igazából kicsit sem izgultam. A többi diák, aki versenyző volt, mind vagy nagyon pánikolt, vagy próbált felkészülni. Úgy csináltak, mintha valami nagy dolog múlna ezen. Illetve volt egy pár személy, akik igyekeztek megrémíteni azokat, akik nem voltak annyira magabiztosak.

Én tulajdonképpen egyik táborban sem tartoztam. Csak ültem, pötyögtem a telefonomat. Mert megírtam Ryuu-nak, hogy ideértem. És ő küldött is egy "Sok szerencsét!" üzit válasznak, meg ilyen szívecskés smilet. 🥰

Ez nagyon jól esett. Bár nem hittem volna, hogy Ryuu használ ilyeneket. Jó lett volna, ha beszélgethettem volna vele. Viszont ő most dolgozik. Nem akarom zavarni. Így inkább csak olvastam.

Nem éreztem azt, amit a többi diák. Én bevetés előtt izgultam, azt tudtam milyen, de ez egyáltalán nem volt olyan érzés. Talán túlságosan is rettenthetetlenek néztem ki. Mivel egy ember sem jött oda hozzám sokáig. Pedig csak nem nagyon érdekelt ez az egész.

A tanárnőmön kívül egy lány sétált oda hozzám érdeklődve. Mégpedig az, aki az előző években mindig nyertes volt. Láttam rajta, hogy elit iskola diákja. Valószínűleg fizetős magániskola lehetett. És azt is éreztem rajta, hogy neki általában nem mondanak nemet az emberek és apukájától bármit megkap azonnal.

- Téged még nem láttalak itt. Hányadikos vagy? - kezdett el faggatni

- Először is, szia. Másodszor végzős vagyok, mint te. Gondolom, te lehetsz a többszörös nyertes...

- Ezek szerint a hírem megelőzött? - dobta elégedetten hátra hosszú derékig érő barnára festett szőkés haját.

- Nem annyira... - lapoztam egyet a könyvemben - Csak a te asztalod van telepakolva díjakkal. - pillantottam oda, majd folytattam az olvasást.

- Ahhoz képest, hogy első alkalommal vagy itt, nem vagy egy kicsit túl magabiztos? - puffogott egyből, mint egy vipera.

- Annyira nem érdekel, hogy mi lesz... - vontam meg a vállaimat.

- Pedig érdekelhetnek! Tudod ez egy vérre menő játék!

- Nem éppen... - néztem bele sötét szinte fekete szemeibe - Azt ismerem. Ez egy középiskolás verseny.

Na, erre már nem tudok mit mondani, csak sarkon fordult és visszament a saját, serlegekkel és érmekkel megrakott padjához. Leült és elkezdett duzzogni. Volt vele egy komornyikszerű férfi, az kínált neki gyümölcsöt, de majdnem kiverte a kezéből a tálcát.

- Illetlen fruska. - gondoltam magamban, ahogy forgattam a szememet.

Tudtam, hogy főleg ő lesz itt az ellenfelem, de nagyon nem volt kedvem belemenni ebbe az "Én vagyok a jobb iskola elsőszámú diákja!" párbajba. Nagyot sóhajtottam és elővettem a táskámból a másik könyvemet, mert ezt a mostanit lehet, befejezem, mire elkezdjük, mert már csak pár oldal volt belőle.

A tanárnő még megbeszélt valamit a többi tanárral és gondolom egyeztették a verseny menetét. Volt még időm olvasni. És ki is zártam volna a külvilágot, ha meg nem szólalt volna mellettem valaki.

- Te aztán nem vagy semmi. Így lerendezni Lindát. Még senki, nem mert neki visszaszólni. Bámulatos.

Komolyan megijedtem attól, hogy az osztálytársam ott ül mellettem. Egy, mikor került ide? Kettő, hogyhogy egyáltalán szóba áll velem, miután egy héttel ezelőtt látott minket csókolózni Ryuu-val. Három, most komolyan, mikor került ide?

- T-te meg mit csinálsz itt Reina?

- Én? Ja, hát én jelentkeztem arra a feladatra, hogy az asszisztensed leszek... - vakarta a tarkóját kínosan - Hehehe....?

- Mi van? Minek? Azt hittem gyűlölsz. Miért vállaltad ezt a feladatot?

- Me-mert mindenkinek van segítője! Leszámítva téged, az antiszoc kékséget. - éreztem, hogy nem ez volt a valódi indoka, csak kitalált valamit.

- De miért pont te? Ismétlem magam, azt hittem utálsz.... Mármint Ryuu miatt...

- T-te.... így hí-hívhatod ő-őt.....? – sötétül, tel az arca

- Igen. Tegezem a páromat.

- Szóval tényleg jártok....

- Szerinted megcsókolt volna, hogyha nem így lenne?

- N-nem tudom.... az az Akutagawa, akit én ism- akit én látok.... nem a valódi i-igaz? Ő-őt csak te ismered....

- Nos... igen... A pletykák nem ismerik őt. Nem tudják, milyen valójában.

Nagyon nyomasztó lett a hangulat. Éreztem, hogy valójában Ryuu miatt akar velem beszélni. Lehet, hogy tévedek. Végül is én hoztam fel a témát. Mert nem tudom, hogy miért jött. És nagyon érdekel. Mit szeretne tőlem?

- Reina... mondd meg nekem, de őszintén, miért jöttél ma ide?

Tereltem vissza az eredeti tárgyhoz a szót. Kettő ok miatt. Az egyik, mert még mindig nem kaptam választ a kérdéseimre. A másik meg, hogy zavart az a csend, ami beállt közénk. Hiszen ha ő segíteni akar nekem a következő kb. másfél - kettő órában akkor jobb lenne, ha viszonylag jóban lennénk. Gondolom...

- Nem tudom én csak.... - megállt. Mint aki szégyelli, hogy ostoba dolgokat képzel.

- Azt gondoltad, hogy ő is itt lesz. Jól mondom?

Nem felelt csak bólintott egyet. Miközben az egyenruhája szoknyáját gyürkészte az ujjai között. Komolyan nem értettem ezt a lányt. De nem tudtam haragudni rá. Most, valahogy olyan elesett volt. Nem láttam ellenséget benne. Csak egy lányt, akinek tetszik valaki. De azt is látni, rajta, hogy elfogadta, az a fiú már nem lehet az övé. Mert sosem volt nála esélye. Válaszolni akartam, a fel sem tett kérdésére, de nem tudtam, mert a tanárnő visszaért közénk.

Elmondta, hogy mire számíthatok majd a versennyel kapcsolatban. Hogy mennyi idő lesz válaszolni. Mi lesz a sorrend ilyenek. Aztán amikor elkezdődött a "nagy megmérettetés" magunkra maradtunk Reina-val.

Jöttek a feladatok, én legjobb tudásom szerint megoldottam őket és magamat is megleptem. Mivel mind jó lett. Gyűltek a pontok a nevem mellett. Viszont a nagyon nem szimpatikus és örök győztes Lindának is jók lettek a megoldásai. Fej-fej mellett haladtunk egészen a szünetig és láttam, hogy egyre dühösebb lesz, minden jó válaszom után.

- Szerinted neki mi baja? - támasztottam meg a fejemet az asztalon

- Az hogy jobb vagy nála. - dobott a szájába még egy gumicukrot a segítőm.

- De ugyanolyan pontokat kapunk. - néztem felé.

- Valóban viszont neki megvannak a válaszok

- Micsoda? De hiszen az csalásnak számít! Ilyesmit nem lehet.

- Azt hinnéd, hogy nem lehet. De már mindenki így gondolja. Amin ő elindul, azt megnyeri. Én is voltam már az ellenfele. És a vannak más sulikból is ismerőseim. Sosem veszít. És most meg is tudtam figyelni. Addig, amíg te a feladat megoldásán gondolkodsz, addig ő egyből leírja a lapra választ.

- Azonnal?

- Néha még meg sem várja, hogy végigmondják a kérdést.

- Ez csalás!

- Az... Viszont te nagyon menő vagy, hogy ugyanezt fejből tudod hozni.

- A-arigatou....

- Bár az a kérdés, hogy mi lesz most.

- Hogy értve?

- Hiszen ha folyamatosan döntetlenre álltok, akkor nem ér semmit az, hogy csal. Kíváncsi vagyok mi lesz!

- Hát arra én is... Amúgy... izé.... Köszi hogy az asszisztensem vagy....

- Szívesen... és gomenne amiért.... Tudod....

- Arra az estére gondolsz?

- Aha.... Nem kellett volna pisztolyt fognom rád.

- Nos ja... azt hiszem azzal kicsit túllőttél a célon...

- Hontoni gomennasaii!

Kicsit megsajnáltam... hiszen, végül is bocsánatot kért... és most segített is nekem.... Úgy éreztem lehet nekem is viszonozni kellene, ha nem is nagyon, de egy kicsit azt, hogy most próbál velem jóban lenni.

- Reina...

- Igen?

- Még egyszer, köszi, hogy vállaltad, hogy a partnerem leszel....

- Szí-szívesen....

- Izé.... Ryuu nem jön ma ide... mert túl sokan látnák őt. Rendőrök is vannak... szóval...

- Értem... jogos...

Itt megint meghalt a beszélgetésünk, de tisztázni akartam a dolgokat. És kicsit olyan lett a hangulat, mint aki végre megértette, hogy tovább kell lepnie. Mert csak úgy lehet boldog. Még ha engem ki is nyiffantana, akkor sem lehetne Ryuu-val együtt. Remélem, megérti. Így nekem is egyel kevesebb vetélytársam lenne. Már csak egy bizonyos szőke libát kéne eltüntetni.

A szünetben ezáltal megoldódott egy problémám. Viszont arra nem számítottam, ami ezután jött. Vagyis arra, hogy Lindával végig tartottuk a döntetlen szériát. Ez pedig még engem is meglepett mivel azt hittem, hogy én fogok hibázni valamelyik feladatnál. Hiszen én nem csalok. Vagyis, ha logikusan végiggondoljuk, akkor nálam van esélye annak, hogy valamit elrontok. De nem így lett. Ellenben Linda attól, hogy majdnem eldurrant az agya mérgében, még nem hibázott.

Bár a társam szerint már nem írt olyan gyorsan. Vagyis a düh miatt kicsit gondolkodnia kellett válaszokon. De nem haladhatunk a végtelenségig döntetlenben. Ez nem egy olyan verseny, ahol megosztottan lehet kiadni a díjat. Valakinek rontani kell.

Vége lett az utolsó feladatnak is és még mindig ugyanannyi pontunk volt. A zsűri összeült, hogy megbeszéljék, mi legyen, mert ilyesmi még egyetlen egy versenyen sem történt. A mi sensei-ünk is odasétált meghallgatni, mi történik. Ahogy végignéztem a csapatokon sokan vagy engem, vagy Lindát nézték. Bizonyára meglepte őket, hogy valaki tartja a lépést a csalásaival. Mert engem is megdöbbentett ez.

Lindáról nem is beszélve. Szinte hisztérikus toporzékolásban tört ki. És szerintem, ha adna valaki a kezébe egy pisztolyt nem hezitálna, hogy meghúzza e a ravaszt.

Volt vele a komornyikon kívül egy testőrféleség. Nagydarab kétajtós szekrény méretű kigyúrt kopasz állat. Akin mire végignéz az ember izomlázas lesz a szeme. Vele is elkezdett veszekedni. Mintha egy ilyen ember tudna bármit is tenni egy középiskolás versenyen.

A zsűri még egy rövidebb szünetet rendelt el, amíg a döntő mérkőzés menetét eldöntik. Amíg ez lezajlott az észrevettem, hogy az a nagydarab fickó átült az ellenfelem mögül közvetlen arra a széke, ami mögöttünk volt. Eddig ott a sensei ült. Nagyon rossz érzés fogott el. Ezért odasúgtam a mellettem ülőnek.

- Figyelj Reina....

- Igen?

- Ha az történik, amire gondolok, akkor feküdj a földre. Lehetőség szerint az asztal alá. De mindenképpen maradj tőlem távol. És amennyire gyorsan csak tudsz, vonulj fedezékbe.

- Te meg miről beszélsz? - ijedt meg egyből, hiszen nem készül ilyenre az ember.

- Rossz érzésem van azzal a fickóval kapcsolatban, aki ideült mögénk

- Miért?

- Eddig Linda mögött volt. És nos.... úgy néz ki, mint bárki a végrehajtók közül a maffiában, és ahogy észrevettem a kis hercegnő orosz származású, de legalábbis a kontinensről jött. És ott nem éppen úgy intézik el a dolgokat, ahogy itt Japánban szabályos lenne.

- Chi?

- Félek, hogy valami baj fog történni-

Nem tudtam jobban kifejteni, mert a zsűri döntést hozott. Feltesznek még egy kérdést. Egy olyat, ami nem került bele a lehetséges kérdések közé sem. Láttam az arcán, hogy valaki bűnhődni fog, hanem olyan kérdés lesz, amire tudja a választ.

Jött is a feladat. Tényleg eltért a korábbiaktól. Maga a típusra sem volt példa a korábbiakban. De igyekeztem minél inkább logikusan gondolkodni, hogy mire akarnak rákérdezni. Egyértelműen a szövegértésre volt fektetve a hangsúly.

Felidéztem a tudásomat a témában és leírtam az általam gondolt megfejtést. A zsűri megkapta a két cetlit. Elolvasta és láttam a szemekben, hogy felcsillan a remény. Nem voltak azonosak a válaszaink. Most már csak az volt a kérdés, hogy én rontottam el valamit? Vagy inkább ő?

Kihirdették az eredményt és meglepő módon én nyertem!

Láttam Lindán, hogy mindjárt felrobban a feje és beigazolódott a sejtésem, mert idegen nyelven kezdett el káromkodni. Ami nagyon Európai nyelvnek tűnt így első hallásra. Miközben még az asztalt is felborította.

Látszott rajta, hogy most először veszített valaki ellen. Mert gondolom apuka mindig, mindenkit lefizetett, hogy az ő pici szeme fénye megkaphassa a válaszokat. De arra nem számítottak, hogy én is ott leszek. Még abból sem értettem, amit egyértelműen fenyegetésnek kellett volna vennem, hogy a verőembert mögém ültette. Ez egy figyelmeztetés volt, hogy fogjam vissza magamat.

A zsűri figyelmen kívül hagyta a kis hisztis hime samat. Engem szólítottak fel, hogy sétáljak ki hozzájuk és vegyem át a díjamat. Na, most már izgultam, mert már tényleg minden szem rám szegeződött. Kicsit lámpalázam is lett. De ettől még felálltam és elindultam terem közepe felé.

Viszont a második lépésig jutottam. Vagy egy kicsit tovább. De nem voltam messzire a padomtól, mikor megéreztem, hogy egy kemény tárgy ütközik a fejemnek hátulról. Az az ember ott állt mögöttem és pisztoly szegezett rám.

Nem tudtam mi volt a terve egy ilyen rendezvényen ennyi rendőr mellett. Csak arra tudtam gondolni, hogy a kis hime kérte, hogy ha esetleg én nyernék, valahogy intézzem el. Bár szerintem csak azt mondta neki, hogy fenyegessen meg, hogy ne akarjak győzni. De mivel ezt figyelmen kívül hagytam kreált magának egy B tervet.

Arra viszont Linda nem gondolt, hogy ezt fogja meglépni. Ilyesmire biztosan nem készült ő sem. Meg kb. senki a teremben. Látszódott a testőr felépítésén, hogy nem most kezdte a szakmát és valószínűleg, katona volt előtte. Vagyis a parancsok, azok parancsok. Végre kell hajtani őket. Meg akkor is, ha nem feltétlenül így hangzottak el.

De még azelőtt, hogy kitört volna a pánik a teremben megoldottam a problémát egyedül. Oldalra léptem, kiütöttem a kezéből a fegyvert. Elgáncsoltam, majd mikor földet ért hátha csavartam az egyik karját. Beletérdeltem a lapockái közé, hogy ne tudjon hirtelen megmozdulni. És hogy a másik kezével se tudjon támadni, vagy feltápászkodni szabad lábammal ráléptem. Elég kitekeredett és biztosan nem kényelmes pózba helyeztem, amire nem számított, mert egy meglepődött, orosz kérdőszó is elhagyta a száját.

Minden másodpercek alatt történt. Egyáltalán nem készült arra, hogy egy középiskolás fogja lefegyverezni. De nem tudja, ki képzett ki engem. És mi a munkám. Ez a sulis dolog nálam csak egy „hobbi". Ha nevezhetem annak. Mindenki mást is megdöbbentett a jelenet a teremben.

Viszont annyira gyorsan cselekedtem, hogy csak az utolsó pillanatban állítottam le saját magamat is, hogy ne rántsam elő a szoknyám alól a késemet, amit mindig magammal hordok. Kicsin múlott, hogy nem vágtam el véletlenül a torkát rutinból. Kénytelen voltam visszafogni magamat, ha azt akartam, hogy engedjenek érettségizni.

A tanárok, diákok, rendőrök és nézők hirtelen fel sem fogták, mi történt. De a nagy tér közepére esett pisztoly látványa, hamar összefogta bennük a képet. Mégsem esett senki sem pánikba. Hiszen azt is látták, hogy már nem jelent veszélyt senkire az, hogy az ott van.

Addig síri csend maradt a teremben, míg a rendőrök át nem vergődtek tömegen és meg nem bilincselték a fickót. Ezzel egy időben a kis hölgyeményt is elkapták. De ő tiltakozott az ellen, hogy elvigyék. Nem is értette, hogy mi történhetett. Ezt el is hiszem neki. Nem készült fel arra, hogy ez az ember ilyen módon teljesíti a feladatot, amit neki kiosztott.

Miután kivezették őket a teremből az emberek megtapsoltak engem és megpróbáltak beszélgetést kezdeményezni velem. Én viszont nagyon gyorsan, cikázó mozgással kikerültem őket. Átvettem a díjamat, majd amilyen gyorsan megkaptam, úgy adtam tovább a sensei-nek, hogy innentől az ő dolga vigyázni erre. Én pedig elhagytam a létesítményt. A fotózást semmilyen körülmények között sem akartam megvárni. Pedig az azonnal következett a trófea átadása után.

De nem szerettem volna, hogy az újságírók és a szülők, meg még ki tudja, kicsoda lefényképezzen engem. Nem kellene szerepelnem ilyen újságokban. Meg úgy semmilyenben. Elvégre maffiózó vagyok. Csakis Chuuya san kiképzésének hála, tudtam megtenni, azt a kis trükköt és tudtam ártalmatlanítani a testőrt.

Nagyot sóhajtottam, mikor végre éreztem, hogy egyedül vagyok. Kijutottam az épületből és végre nem figyelt senki. Legalábbis csak egy pár pillanatig, mert az egyik fa árnyékából előlépett a már jól ismert osztálytársam.

- Chi ez aztán nem volt semmi! Hogy csináltad? - sétált oda mellém Reina

Az épületen kívül várt meg. Mivel nagyon is sejtette, hogy el fogok menekülni a fényképezés elől. Elvégre nem hülye. Összerakta, hogy aki maffiózó annak nem kellene fotókon megjelenni a lapokban.

- Pontosan tudod, hogy miért tudtam megcsinálni... - indultam el vissza a saját iskolánk felé.

- Ezt is Ő tanította neked? - szegődött a nyomomba

- Nem... - ráztam meg a fejemet - Ez a kiképzőm keze munkája. De inkább mondhatom azt, hogy egy barátom tanította.

- Érdekes barátaid vannak, gondolom.

- Ha erre is féltékeny akarsz menni, akkor inkább ne tedd. Hanem helyette kérd meg a bátyádat, hogy tanítson ilyenekre. Hogyha a kormánynak dolgozik, ahogyan állítottad és hangoztattad, akkor képes ilyenekre.

- Valóban... Na majd megkérdezem tőle, hogy megtanítana e ilyenekre!

- Na, látod, nem kell mindig mindenkire féltékenynek lenned.

Ezen csak nevetett és együtt távoztunk a helyszínről. Egészen az iskolánkig együtt mentünk. Végül is úgy látszik nem rossz lány ez a Misaka Reina csak nem értettük meg egymást az elején. És nem a megfelelő emberbe szeretett bele. De tényleg úgy néz ki, hogy nem akar ártani nekem még akkor, sem hogyha az, akivel járok az Akutagawa Ryunosuke.