Sötétség borult a tájra. Az a fajta sötétség, ami az összes közeli fényforrást magába szippantja. Ilyenkor pedig cseppet sem jó szemüvegesnek lenni, mert ha lehet még rosszabbul láttam. Bár az is előfordulhat, hogy nem csak én voltam ilyen szerencsés és mindenki más is ugyanennyit látott. A nagy büdös semmit!
   Az elemlámpámat roppant sikeresen elhagytam, mikor fejbe vágtam vele az egyik üldözőmet. A tartalék elemlámpámmal, pedig... pont ugyanez történt. Hát igen. Az elemlámpa fogyóeszköz.
   Ami pedig az üldözőimet illeti... Ők teljesen normálisan láttak néhány éjjellátó szemüveg miatt, melyekről az informátoromnak köszönhetően szereztem tudomást. Most komolyan, sima szemüveg helyett mért nem lehetne nekem is olyan éjjellátó szemüvegem?
   A feladatodra koncentrálj! Nem lenne jó ha most elkapnának!
   Rendben figyelek. Adtam igazat Illának... már megint. Ma vagy úgy tizenhetedjére.
   Most így, a teljes sötétben némán állva füleltem. Egyelőre azonban egy árva hangot sem hallottam. Ám ez bármelyik pillanatban megváltozhatott. Egyetlen apró nesz és én tudni fogom, hogy még mindig a nyomomban vannak. Akkor pedig nem lesz hová futnom, mivel nem akarok vakon rohanni hátha belebotlok egy farkasba vagy még valami annál is rosszabba így éjfél körül.
   Hirtelen egy reccsenést hallottam a bal oldalamról. Sajnos túl lassan reagáltam. Ez pedig, azt jelentette, hogy egy jó nagy ütést kaptam a fejemre.
   Kibillentem az egyensúlyomból, ám ez nem tartott sokáig. A sötétség ellenére pár másodperccel később már le is csaptam az ellenfelemre, aki egy jól irányzott rúgás következtében, amit a térdére mértem, elterült a földön.
   Éppen gyors tovább akartam állni, mikor, az általam leütött személy kiáltozni kezdett.
- Erre gyertek! Itt van!... - válaszképp egy elég nagyot rúgtam bele, mire elhallgatott.
   Néhány pillanatig gondolkoztam rajta, hogy levesz em róla az éjjellátó szemüveget, de végül mégsem tettem, mivel nem maradt rá időm.
   Hátulról rontott rám az egyik üldözőm és egy botot lendített át a vállam fölött, ami a nyakamnak vágódott és így alig kaptam levegőt. A támadóm a szabad kezével pedig megragadta a bot másik végét és ezáltal gyakorlatilag majdnem megfojtott. Feltehetőleg ez is volt a célja, végezni velem. Hogy miért? Hát elég nagy összeget tűztek ki a fejemre az angyalok...
   Az egyik kezemmel megragadtam a botot és próbáltam minél messzebb tolni az arcomtól. A szabadon maradt jobb karomat pedig behajlítottam, majd könyökkel hasba vágtam az ellenfelemet, aki erre egy hangos nyögéssel válaszolt, végül pedig elengedte a fadarab jobb felét.
   Egy gyors mozdulattal előrelendültem és megragadtam a támadóm fegyverét. Hirtelen rántottam rajta egyet és kikaptam a botot az ellenfelem kezéből. Egy ütést mértem vele a fejére, ám ennyitől még nem esett össze. Éppen másodjára is lesújtottam volna, mikor valaki már megint hátba támadott. Na, ekkor lett elegem az egészből. Az éjszaka közepén félúton a büdös nagy semmi és a világ végét jelző tábla között kellett felvennem a harcot húsz vagy talán még annál is több fejvadásszal, - akik már egy éve vadásztak rám - csak, azért, mert valaki úgy gondolta, hogy jó ötlet pont ma lerendezni itt egy találkozót. Mondanom sem kell, hogy az illető, aki miatt eljöttem ide nem volt a megfelelő helyen a megfelelő időpontban. Ez pedig ötödjére kezdett idegesítő lenni.
   Villámgyors mozdulattal lekaptam a dzsekimet, majd elrugaszkodtam a talajtól és a magasba lendülve kitártam a két hatalmas fehéresszürke szárnyamat.
- A helyetekben nagyon gyorsan elhúznám innen a csíkot. Mielőtt még olyan teszek, amitől ti biztos megbánjátok, hogy nem követtétek az előbbi utasításomat - szóltam le a magasból, a pár méterrel alattam lévő, mostanra már eléggé jól összegyűlt kisebb tömegnek.
   Válasz helyett azonban egy sorozatot lőttek a levegőbe egyenesen felém. Ám a golyók ahelyett, hogy keresztül lyuggattak volna, egyszerűen csak lepattantak rólam.
- Én szóltam - néztem rájuk ádáz tekintettel, majd szabadon engedtem az eddig bennem szunnyadó mágiát.
   A következő pár percben sok minden történt. Ragyogó feketés és kissé átlátszós lángok csaptak a magasba amelynek köszönhetően a társaság egy része ordítozva próbálta eloltani az égő ruháját meg helyenként magát.
  Több fa is gyökerestül kifordult a földből, elzárva a menekülés útját. Ám ezzel még közel sem volt vége a támadásomnak. Hamarosan repedések futottak végig a talajon és, aki átvészelte az eddigieket az most bizony nem úszta meg, mikor megnyílt alatta a föld.
   Az arcomra kiült egy gonosz vigyor és hamarosan éles kacajt hallatva leszálltam.
   Elég lesz.
- Pillanat - sziszegtem, miközben az általam végzett pusztítást szemléltem.
   Azt mondtam elég lesz.
   Hirtelen fájdalom hasított a fejembe. Azt hittem ott helyben meghalok. Borzalmas volt. Mintha milliónyi apró tűszúrást éreztem volna a fejemben miközben egy tigris próbálta kettéharapni a koponyámat. Nem egy kellemes érzés.
- Rendben abbahagyom, csak fejezd be! - ordítottam már a földön térdelve szinte eszemet vesztve a kíntól.
   Visszahívtam az összes szabadon engedett mágiám és éreztem, ahogy a fájdalom alábhaggyott. Felsóhajtottam. Ez nem sokon múlt.
   Valóban nem. Szóval még egyszer nem csinálsz ilyet. Ne feledd, miben egyeztünk meg!
   Hogy is felejthetném? Hisz épp emiatt kellett ez az egész hercehurca! Az a fránya egyeszség.
   Viszakaptad a szárnyaidat. Vagy neked ez már semmi se számít?
   Meg sem várta a válaszomat úgy folytatta.
   Jobb lesz ha sietsz. Már úton van ide a rendőrség. Pár perc és megérkeznek. Ugye nem szeretnéd ha elkapnának?
- Nem - motyogtam magam elé, miközben átvágtam az általam keltett pusztításon.
   Nagy valószínűséggel törött fákon, ernyedt testeken, kisebb szakadékokon és elszenesedett gallyakon, leveleken meg mindenféle tárgyon léptem át, ami a lángok martalékául esett. Siralmas egy látvány lehetett, ám most tűz nélkül elég nehéz lett volna leellenőriznem, hogy tényleg az volt-e, de legalább a támadóimmal végzett, gondoltam mindaddig, amíg valaki meg nem ragadta a lábamat.
- Nem fog sikerülni... - hörögte. - El fogsz bukni újra... A terved kudarcra ítéltetett. Nem nyerhetsz...
   Kitártam a szárnyaimat és a magasba repültem. A kéz rögtön elengedte a bokámat és messze szálltam a földön heverő fejvadászok csoportjától. Újra szabad voltam. Legalábbis, ami a testemet illeti. Hisz a lelkem fogoly volt. Egy olyan világ foglya, amit nehéz túlélni.