Hyun-Su szemszöge

- Mit vètettem hogy nekem is veletek kell mennem? - nyavajgott JiWan.

- Mert szépen megkértünk? - nèztünk rà Yoongival egyszerre.

Megkértük hogy jöjjön el velünk Japánba, mivel ott lesz egy fellèpèsünk, ès nem akartuk egyedül hagyni. Tuti hogy ki se mozdulna a szobájából, és mire visszajönnénk olyan lenne mint egy vámpír.

- Nézd a jó oldalát. - mosolygott rá Tae, mire csak értetlenül bámult rá. - Mindig is mondogattad hogy ki szeretnél majd egyszer menni Japánba. Na itt a lehetőség. - igazat adva rábólintott egyet, mire egy vigyorra húzta a száját. És csak még többet lehetsz Hyungal. - JiWan szégyenlősen oldalra nézett.

- Naa, ne szégyenlősködj. - ezzel nevetni kezdtünk, de ez nem tartott sokáig, mert Namjoon visszajött hogy itt az idő felszállni.

- Gyertek. - intett, és már el is indultunk a gép irányába.

Amint felszálltunk, azonnal mindenki leült a helyére, kenyelembe helyezve megukat.

Kookkal kő, papír, ollóval eldöntöttük hogy melyikünk fog az ablak mellett ülni, mert mind a ketten ott szerettünk volna lenni.
Szerencsére èn nyertem, így egy győzelemittas mosollyal foglaltam el helyemet.

- Később majd nem fogsz ennyire mosolyogni.. - duruzsolta fülembe egy féloldalas mosollyal, miközben ajka lágyan súrolta fülemet.

Zavaromban kuncogtam egy kicsit nem válaszolva semmit, játékosan oddébb lőktem magamtól, amivel csak egy nevetést nyertem el tőle.

Becsatoltuk az öveinket, majd elkezdtünk beszélgetni arról hogy milyen izgatottak vagyunk a fellépès miatt, hogy nekem ez az első repülőutam valahová, és hogy majd miket fogunk csinálni mikor lesz szabadidőnk.

Amint bemondták hogy megkezdik a felszállást, és hogy kapcsoljuk be a biztonságiöveket, amit mi már megtettünk, elkezdtem markolgatni az ülésem kartámláját.

Nagyon izgultam hogy milyen lesz az egész út. Reménykedtem hogy minden simàn fog menni az egész idő alatt.

Nem akarok belekerülni egy repülőgépbalesetbe. Szerintem egyikünk sem.

Gondolatomból Jungkook meleg keze rántott ki, ahogy megfogja az enyémet leszedve a kartámláról hogy rendesen meg tudja fogni, és bíztatóan megszorította.

- Ne izgulj. Minden simán fog menni. - emelte kezemet a szájához ès egy kis puszit nyomott a kézfejemre, majd leengedte a kezünket.

Bemondtàk hogy kikapcsolhatjuk az öveinket amit meg is tettünk.

- Aludj egyet hogy ki legyél pihenve. - cirógatta kézfejemet hüvelykujjàval.

- Ne kezelj úgy mint egy gyereket. Nem vagyok àlmos. - kaptam rá azonnal a fejemet, szemöldökeimet ráncolva.

- De a Hyungod vagyok, én vagyok az idősebb és hallgatnod kell ràm. - vigyorodott el, megvillatntva nyuszi fogait.

- Fenéket kell hallgatnom rád. - nevettem el magamat egy kicsit.

- Csak aludj. Én is alszok, ugyan úgy mint mindegyikünk. - ezzel körbe néztem és annyit láttam hogy mindenki próbál pihenni.

- Rendben. Aludjunk. - sóhajtottam egy hatalmasat, miközben hátra dőltem.

Mosolyogva követte a példámat, kezemet el nem engedve.

Lehunytam a szemeimet és hagytam hogy elnyeljen a sötétség.