Yoongi szemszöge

Amikor meglàtta hogy ki vagyok, keze óvatosan lecsúszott a keze, és szemei elé tette, hogy ne lássam a könnyeit.

- Ne sírj. - öleltem magamhoz, ő pedig teljesen megfeszült kezeim között. Ujjaimmal óvatosan cirógattam a hátát hogy lenyugodjon.

- Miért nem mondtad el? - szipogott remegő vállakkal.

- Mert nem akartam hogy csak azért akarj velem beszèlni mert híres vagyok. - vezettem egyik kezemet tarkójára, és belemarkoltam hajába.

- Ezt meg is értem, de engem nem érdekel hogy híres vagy. Persze, tehetségesnek tartalak, és sokat köszönhetek a dalaidnak, mert minden szövegnek amit írtál, nagy jelentősége van. Te is egy személy vagy. - éreztem meg ahogy belemarkol a pulóverembe.

- Remélem hogy a kapcsolatunk nem változik meg, és barátok maradunk. - ha csak nem többek.. Oké, Yoongi. Àllj le!

- Persze. Ez nem fog semmin sem változtatni. - vávolodott el tőlem egy kicsit, miközben kezet a mellkasomra helyezte.

- Akkor jó. - villantottam meg neki híres mosolyomat, ami miatt egy halvány rózsaszínes pír jelent meg az arcán. Olyan aranyos.

- Menjünk beljebb. Kérsz valamit inni? - csak megingattam a fejemet, ő pedig kibújt a kezeim közül. - Akkor menjünk beljebb. - intett nekem miközben megtörölte a szemeit.

Amint beértünk a szobába, szemem elé tárult hogy mit tartott rendetlenségnek. A tankönyvei és füzetei az ágya körül voltak. A szoba nem volt nagy, de nem is volt olyan kicsi, és két ágy helyezkedett el benne.

- Ülj le valahová ahová szeretnél. - nekem több sem kellett. Tanszereit kikerülve feküdtem el az ágyán, és csak akkor vettem észre a nagy Shooky plüssöt. Megfogtam ès magamhoz szorítottam.

- Te is gyere. - nèztem mosolyogva a mèg mindíg ott àlló fiúra. Csuklóját szorongatva jött oda hozzám, én pedig odébb mentem, így helyet adtam neki.

Miután fél perc múlva sem feküdt le mellé, vagy akár ült volna le, megragadtam a kezét és lerántottam az ágyra magam mellè. Arca olyan vörös volt mint egy paradicsomnal.

- Csukd be a szádat. - állát ujjaim közé vettem, ő pedig azonnal becsukta a kis száját. - Szeretnél zenét hallgatni? - figyeltem arcát.

- Igen. - csillantak fel a szemei ötletem hallatàn. Mosolyogva vettem elő a telefonomat és a fülhallgatómat, majd összecsatlakoztattam őket, és a fülesem egyik részét odaadtam neki.

Beledugta a fülébe, majd én is követtem a példáját.

- Válassz valamit. - adtam át neki telefonomat, miközben hátamra feküdtem. Egy kis idő múlva meghallottam egy kellemes zongorajátékot.

- Amúgy rengeteg üzeneted és nemfogadott hívásod van. - adta vissza a telefonomat, ès csak akkor szembesültem vele hogy mindegyik tag írt nekem.

- Áh. Jól vannak, majd beszélek velük. - tettem le közénk a készülèket.

- Yoongi. Elengedtek téged a gyakorlásról? - könyökölt fel, miközben oldalára fordult.

- Hát.. Én megpróbáltam elkéreckedni, de nem engedtek el, így eljöttem. - hajtottam ki a kezemet felé.

- Hogy mit csináltál?! - akadt ki teljesen, és csak bámult le rám.

- Nyugodj meg, és csak feküdj szépen vissza. - tettem kezemet a derekára, mire egy kicsit megfeszült. Fejét lehelyezte karomra. - Nekem ez a találkozó mindennèl fontosabb volt. - hunytam le a szemeimet mosolyogva.

- Miért? - kérdése hallatán kicsit felnevettem.

- Majd elmondom. - nyugtattam meg. Felé fordultam és derekán lévő kezemmel közelebb húztam.

A közelemben akarom tudni, és ezt el is fogom neki mondani, de nem most. Lehet hogy fura hogy ilyen gyorsan megkedveltem, de ez van.