Yoongi szemszög

Cél nélkül sétálgattunk a városban és beszélgettünk, nevettünk. Olyan jól éreztem magamat mint még soha.

- Amúgy bocsi hogyha nem nagyon tudok mit mondani, vagy unalmas vagyok, csak izgulok. - nevette el magát egy kicsit. - De próbálkozok miattad. - mosolyogva óvatosan megfogtam a kezèt, mire ismét megvillantotta édes mosolyát és rászorított a kezemre. - Olyan jó meleg a kezed.

- Hát igen. Eddig a zsebemben volt, és a zsebmelegítőmet szorongattam. Várj. - engedtem el a kezét, majd zsebemből kivettem a zsebmelegítőt, és ismét megfogtam a kezét, és ujjainkat összekulcsoltam, így a melegítő a kezeink között volt.
- Így egyikünk keze sem fog megfagyni. - néztem le rózsaszínes arcára, amin egy kis mosoly volt.

- Amúgy mi jót csináltál ma? - figyelte az előttünk lévő utat.

- Pihentem, készültem a talàlkozóra, és most itt vagyok veled. És te? Gondolom unatkoztál bent. - kuncogtam egy aprót.

- Jaj, ne is mond. Kiakasztanak. Egyetlen egy normális ember van odabent. A legjobb barátom. - olyan boldogsággal mesélt a barátjáról, hogy őszintén féltékeny lettem.

- Biztos nagyon szereted. - húztam el a számat egy kicsit ahogy mesélte a közös dolgaikat. Én is ilyen közel szeretnék hozzá kerülni, ha nem közelebb.. Mi? Yoongi, nyugodj meg!

- Olyan mint egy pótanya, úgyhogy igen. - kuncogott egy aprót, nekem pedig azonnal Jin jutott eszembe. Biztos le fog baszni ha haza megyek.

- Nekem is van egy ilyen barátom. Mindíg gondoskodik rólam ès a többi barátjáról. - meséltem neki egy kicsit Jinről, ő pedig érdeklődve hallgatta miközben mesélek.

- Biztos ő is nagyon jó ember lehet. - remegett meg kis teste. - Bocsi. - nevette el magát.

- Fázol? - aggodalmaskodtam érte, mire ő nemlegesen rázta a fejét, de tisztán látszott rajta hogy majd megfagy.

Sétálgattunk és folytattuk a beszélgetést, mikor hírtelen lelassított és egy fiút nézett, akinek a szemén kendő volt, így nem látott, és kezeiben egy táblát tartott.

"Megölelnél ha meleg lennék?"

JiWan csak nézte a fiút, akin szintén látszott hogy fagyoskodik. A körülötte lévő emberek többsége megvető pillantásokat küldött felé. Nem értem mi bajuk van a melegekkel.

- Várj itt. - ezzel elengedte a kezemet, majd lábait kapkodva sietett a fiúhoz, aki leemelte a táblát, mikor meghallotta lépteit.

Magához ölelte a fiút, majd mondott neki valamit, és visszajött hozzàm.

- Mehetünk. - fogta meg mostmár üres kezemet. Mivel kihült a zsebmelegítő így eltettem.

- Nem szeretnèd hogy elmenjünk hozzád? - kérdésem miatt úgy nézett fel rám mintha valami perverz lennék. - Csak mert annyira vacogsz. Nem akarom hogy megbetegedj. - magyaráztam meg azonnal kicsit pironkodva a maszkom alatt.

- Rendben. - egyezett bele egy kis gondolkozás utàn. - De ne ijedj meg a rendetlenségtől majd. - kezdett el húzni az egyik irányba.

•••

A házba érve bezárta magunk mögött az ajtót, és lekaptuk a kabátunkat és a bakancsomat.

De hát persze annyira egy idióta vagyok hogy azzal nem számoltam, hogy le kell vennem a sapkámat és a maszkomat.

- Vedd már le azokat is. - sóhajtott, miközben arcomhoz akart nyúlni hogy levegye a maszkomat, de elhajoltam.

Nem engedtem hogy levegye. Próbálkozott egy darabig, amíg meg nem unta.

- Miért nem akarod levenni őket? - hallottam hangján hogy egy kicsit ideges. - Legalább a sapkádat vedd le. - kért meg, én pedig levettem a sapkámat, és letettem a cipősszekrény tetejére.
- Olyan hajad van mint Sugának. Aranyos. - nevette el magàt miközben megsimogatta a hajamat.

- Mit tennél, ha Suga előtted állna? - figyeltem arcát ahogy elgondolkozik egy pillanatra.

- Valószínűleg elsírnám magamat, és elmondanám neki hogy a dalaival mennyit segített. - folytatta tovàbb hajam babrálását.

Egy kis hezitálással megfogtam maszkomat, és levettem.