Miután befejeztük mára a hangképzést, a tanárom büszkén engedett utamra.

Mikor kiléptem a kis stúdióból, majdnem rácsaptam valakire az ajtót.

- Annyira sajnálom! - kértem azonnal bocsánatot, ahogy megpillantottam Kook mosolygó lényét előttem.

- Semmi baj. Nem kellett volna olyan közel állnom az ajtóhoz. - nevetve vakargatta meg a tarkóját.

Annyira elkezdett verni a szívem a mosolyo miatt. Ahogy megvillantotta a kis nyuszi fogait, úgy éreztem hogy ott rögtön elélvezek.

Gondolataimon egy kicsit elszégyelve magamat hajtottam le a fejemet, ami valószínűleg már olyan vörös lehetett, amit még egy paradicsom is megirigyelhetett.

- S-sajnálom. De nekem most sietnem kell. - kezdtem elsietni tőle, nehogy mégjobban beégessem magamat. - Mégegyszer bocsi az ajtó miatt! - kiabáltam még vissza neki, ami miatt egy kuncogás szabadult el tőle, és megingatta a fejét.

Gratulálok Hyun-Su. Így kell bemutatkozni egy olyan embernek akit nagyra tartassz. Bazd rá a kibaszott ajtót! Úgy biztos nem fog elfelejteni.

Homlokon vágva magavat, siettem el minnèl messzebb.

Arcomat rendbeszedve mentem be a napi lelkizésre. Mesélőm még nem volt bent, így kényelembe helyezve magamat, levágdtam az egyik székre, és rendbeszedtem lélegzésemet.

Szídtam magamat hogy majdnem fejbevágtam egy ajtóbal Kookot.

Soha nem gondoltam volna hogy ilyen lesz az első alkalmam mikor személyesen beszélhetek vele. Nem gondoltam hogy ilyen gáz lesz.

Szegény most lehet azt gondolja hogy egy agresszív állat vagyok, és csak úgy kivágom az ajtókat a kereteikből.

Mindíg is azt gondoltam hogy az első találkozásom vele olyan lesz hogy elmondhatom neki hogy mennyit segített a dalaival. Hogy mennyire csodálom őt. Hogy a példaképemmé tőtte ki magàt az idő múlásával, és csak miatta voltam hajlandó jelentkezni a tehetségtutatóra.

Aztán még lehet hogy el is sírtam volna magamat a mondandóm közben, de ez már nem biztos.

Most csak arért érzem rosszul magamat, mert ez volt életem leg kínosabb megismerkedése egy hírességgel.

Gondolataim azonnal elszálltak ahogy meghallottam az ajtó lassú nyitódását.

Fejemet odakapva pillantottam meg a papot, aki most papolni fog nekem jó egy óràn keresztül.

- Jó napot Mr. Kim. Milyen napja volt eddig? - foglalt helyet előttem.

- Fárasztó. - sóhajtottam, miközben fejemet hátra vetettem. - Folyton csak a táncpróbák, majd a hangképzések. - nem panaszkodóan akartam hangzani, de ez a psziho muki azonnal félreértett.

- De ennél sokkal többet kell dolgoznod a jövőben ha idol leszel. Folyamatos próbák fognak várni rád. Koncertek és meetingek. - igazította meg szemüvegét. - Ha már ezt ilyen nehezen bírod, és csak panaszkodsz, akkor nem is értem hogy minek jelentkeztél. - az arogàns képe miatt felfordult a gyomrom és elkapott az ideg, de nem hagytam hogy kihozzon a sodromb.

- Tudom hogy ennél százszor többet kell dolgoznom. Nem vagyok idióta. Száz százalékot fogok nyújtani minden egyes gyakorláson, edzésen, meetingen és koncerten. - ujjaimat összekulcsolva könyököltem az asztalra, áttamat pedig kezeimre tettem. - Nem értem hogy magának miért kell minden egyes alkalommal félreértenie engem. - húztam fel az egyik szemöldökömet, miközben egy mosolyt eröltettem magamra.

- Nekem nagyon is úgy hangzott hogy panaszkodik a rendeteg munka miatt. - döntötte oldalra a fejét.

- Attól hogy még annak hangzott, az mèg nem azt jelenti, hogy tényleg úgy is van. - húztam el számat. - Imádom itt tölteni az időmet, még ha így egy kicsit nehéz is az iskolával kapcsolatos dolgokkal foglalkozni. Semmi pénzért nem szállnék ki, ha már elkezdtem. - konorodtam el.

Szeretem ezt az egészet csinálni. Az emberek többsége nagyon kedves és segítenek abban hogy sikerüljenek a terveid, de vannak az ilyenek, mint ezek az arogáns, kissebségkomplesszusos barmok, akik le akarnak húzni.

Még beszélgetett velem egy kicsit, majd mikor megunta a velem valótársalgát elment ès egyedül hagyott.

Ezeknek az arogáns embereknek jó messze kène lélegezniük tőlem.

Mondjuk kint a tejútrendszerben.