Október 9. (Péntek)

A suliról csak annyit, hogy az ofő bejelentette, hogy Október 31.-én Halloween buli lesz az iskolában. Szokásosan hazafelé tartottunk Ádámmal. De volt valami szokatlan. Szótlanul baktattunk egymás mellett. Vártam, hogy elhívjon a buliba, de én mégsem hívhatom meg őt. Ezért voltam csendben. Azt nem tudtam, hogy Ádám miért az. De kis idő után kiderült.

- Szeretnél velem jönni a Halloween buliba? – kérdezte.

- Igen – vontam meg a vállam, mintha csak semmiség lenne. De nem volt az. Azt hittem, ez lesz a napom csúcspontja, de történt ennél jobb dolog is. Elmentem szokásom szerint deszkázni.

- Most komolyan. Kit hívjak el? – sóhajtozott Ricsi.

- Például valakit a közeledből – adtam tanácsot.

- Anna? – vetette fel.

- Foglalt – mondtam.

- Te kit hívtál el? – fordult Ádám felé. Ő csak rám mutatott.

- Ó, ne már! Hívjak el valakit az osztályból?

- Igen. Siess, a suliban kevés a lány. De még 9.-ben nem ciki, ha nem hívsz el senkit – tájékoztattam.

- Akkor még egyenlőre senkit sem hívok meg – vonta meg a vállát.

- Te döntésed – hagytam rá.

Lassan mindenki ment a saját dolgára. Én egy trükköt gyakoroltam, és néha odapillantottam a fiúkra nehogy valami hülyeséget csináljanak. Mondjuk mindenre én sem gondolhatok, és most ebből lett a galiba. Palckot dobáltak, azt játszva, hogy ki dobja messzebbre. A parkban nem volt egy kicsi sem, és senkit nem zavarhattak, úgyhogy hagytam őket. Aztán egyszer csak azt láttam hogy egy idős néni kiabál velük, de ők tovább folytatták a dobálást. Gyorsan odahajtottam hozzájuk rendet tenni.

- Jó napot! - köszöntem - Van valami probléma?

- Maga mégis kicsoda? Az anyjuk? -"támadt" a néni. Én inkább higgadtan kezeltem a dolgot, mert volt már kiképzésem.

- Először is. Ne magázzon, nem vagyok öreg. Másodszor. Nem, nem vagyok az anyjuk, csak a társaság részeként jöttem. Egyébként sem lehetnék, mert én vagyok a legfiatalabb. Itt senki nem rokonom, szóval ezt a témát inkább hagyjuk. Mi a probléma? Nyugodtan tessék elmondani, ha kell rájuk szólok, hallgatnak rám - mondtam mosolyogva.

- Anna, ez azért nem így v... - próbálkozott Ádám, de ránéztem és megakadt benne a szó.

- Mit képzelnek magukról, hogy üveget dobálnak?

- Miért nem dobálhatnának? Egy okot tessen mondani. - A néni egy pillanatig hezitált, majd mint egy isteni szikra, belekezdett az első érvbe.

- Ha megüt valakit? Mondjuk egy kisgyereket?

- Itt nincsenek kisgyerekek. A felnőttek meg tudnak vigyázni magukra.

- De akkor is!

- Mi akkor is?

- Mindegy! - viharzott el az idős hölgy.

- Wow, Anna! Kösz! – csodálkozott Domi.

- Ez a néni már egy jó ideje “szépíti” az életünket – mondta Peti.

- Most már nem fog a parknak a közelébe sem jönni. Szerintem – fűztem hozzá.

- Meki? – ajánlotta fel Csabi.

- Aha. Én állom Anna kajájának egy részét – mondta Geri.

- Nem szükséges – próbálkoztam, de mintha meg sem hallották volna.

- Van egy jobb ötletem – mondta hirtelen Ricsi. – Nem tudod mennyibe kerül a kajád? – fordult felém.

- 540 Ft – vágtam rá.

- Azt el lehet osztani 6-tal? – kérdezte.

- Igen, miért kérded? – válaszoltam mit sem sejtve.

- És az mennyi?

- 90 Ft – mondtam úgy, hogy nem esett még mindig le.

- Akkor megvan a megoldás. Mindenki 90 Ft-ot fizet, és úgy kijön – jelentette ki Ricsi.

- Nem kell, de tényleg – erősködtem.

- Ha azt mondjuk, úgy lesz. Becsüld meg, te vagy az első, aki ezt a kiváltságot megkapja – nézett rám komolyan Ádám. Jobbnak láttam el hallgatni, ki tudja, még a végén megvernek.

Sokat beszéltünk az úton, és igazából nem volt érdekes, hogy miről. Megvették a kaját (nem mondhatom, hogy megvettük, hiszen nekem kifizették), és leültünk egy asztalhoz.

- Na, ilyen beavatás sem volt még – mondta Ádám.

- Mi? Valaki magyarázza el nekem, hogy mi történik – zavarodtam össze.

- A társaságunkba úgy veszünk be embert, hogy eljövünk ide, és itt kajálunk – kezdett bele a mesélésbe Geri. – Itt annyi a különbség, hogy az eddigieknél az új tag fizette az egyikünk részét, és fiú volt. Most te lány vagy, és neked fizetjük a kaját, ezért más. Egyébként üdv a csapatban.

- Akkor most bevettetek a társaságba?

- Igen – válaszolta Domi.

- Igyekszem jó tagnak lenni – ígértem meg.

Más már nem történt, hazamentünk. Nem hiszem el, hogy beavattak! Nem hiszem el, hogy Ádám elhívott!