Corinne már a történtek után egy napja bolyongott egyedül a roncshalmazok között. Nem sok túlélőt látott, aminek csak örült, mert nagyon féltette az életét. Ahogyan így bolyongott, belebotlott pár megmaradt sikátorba, ahol nem sok jó dolog fogadta a hullákon kívül... Meg a folyamatos összeomlásokon kívül... A lány mindig félve tette meg minden lépését, hiszen élete minden pillanatában veszélyben volt... Vagy a túlélőktől vagy az omlásoktól.

Amikor azonban egy ilyen leomlott romsikátorhoz ért, megtorpant... Ott ugyanis a tegnap megismert démon feküdt sebesülten és betondarabok alá temetve...

Ekkor Corinne (maga sem tudva, hogy miért) ijedten futott oda hozzá;

- Minden rendben? Megsebesültél?

A romok alatt fekvő démon felnézett a lányra.

- Szerinted?- kérdezte elhaló hangon.

- Segítek!- kiáltotta fel ekkor elszántan a lány, majd elkezdte kikaparni a fiút a romok alól.

- Nincs szükségem a segítségedre kicsi lány...

Corinne azonban nem figyelt, hanem szorgalmasan kiszabadította a démont a faldarabok fogságából. A démon ezen igencsak meglepődött, de még mindig nem állt kötélnek, ha a segítség szóba jött...

- Hadd lássam el a sebeidet!- utasította Corinne a démont.

- Mondtam már, hogy nincs szükségem a segítségedre! Boldogulok!- vágta rá makacsul csak azért is a fiú.

- Muszáj! És ha rád találnak a kannibálok? Akkor mi lesz? Nem fogsz tudni védekezni, hiszen túl sok vért veszítettél!

A fiú erre már ráemelte a szürke szemét a lányra.

"Miért aggódik ennyire értem ez a lány?"- gondolta magában töprengve.

A fiú ekkor teljesen végigmérte Corinne-t a feje búbjától egészen a lába ujjáig, majd belemélyesztette a sötét szemét a lány zöld ikertavának színeibe.

- Biztos vagy benne, hogy tudsz rám vigyázni?- kérdezte gyanakodva.

- A védelmedet nem ígérem, de az ellátásodat igen.

A fiú erre még egyszer ránézett a lányra, végigmérve annak aranyszőke haját és zöld szemét, majd felsóhajtott;

- Ám legyen...- egyezett végül bele- De ne számíts hálára tőlem, hiszen nem kértem a segítségedet kicsi lány...

Majd a fiú szürke szeme megvillant, és megragadta a lány karját;

- De figyelmeztetlek... Előre szóltam ez ügyben... Úgyhogy ne csodálkozz a viselkedésemen... Érted?

Corinne erre komolyan bólintva felállt, majd megpróbált segíteni felállni a fiúnak, ám az még visszarántotta egy szóra, amitől a lány igencsak meglepődött;

- De azért köszönöm...... Cori...

5.Fejezet:

- Au! Ez fáj!- szidta le a démonfiú Corinne-t. A lány ugyanis nagy szorgalommal kötözte a fiú romok által ejtett sebeit, miközben némán, egy szót sem szólva koncentrált. Viszont erre a felkiáltásra muszáj volt válaszolnia...

- Ha nyugton maradnál, akkor nem fájna!

- Nem fájna?! Most provokálni akarsz vagy mi?- vágott vissza a démon.

Corinne ekkor felsóhajtott, majd folytatta a sebek kötözését.

- Na mi van? Megkukultál?- gúnyolódott a fiú.

- Azt hiszem eltört a szárnyad...- vetette fel Cori.

- Másra terelted a szót.

- Igen, tudom.

A fiú ekkor felhúzta a szemöldökét, de nem vágott vissza.

- Jut eszembe...- kezdte hirtelen Corinne- Nem is mondtad még, hogy mi a neved...

- Neked ahhoz aztán semmi közöd- horkant fel a démonfiú.

- De én is megmondtam a sajátomat.

- Az te vagy. Nem pedig én!

- Valahogy hívnom kell téged...

A démonfiú ekkor jóízűen felnevetett.

- Mégis minek? Hiszen úgy sem találkozunk többé!

- Ezt meg, hogy érted?- húzta fel a szemöldökét Corinne is.

- Úgy- kezdte a fiú- Hogy miután elláttál, én szépen elrepülök innen, te pedig azt csinálsz utána amit csak akarsz...

- De nem tudsz repülni... Eltörted a szárnyad...- emlékeztette Cori a fiút erre a tényre.

- Majd beforr... Egy szárnytörés miatt nem fogok itt maradni veled. Nekem nincs időm ilyen kis csitrikkel lógni, mint te, kicsi lány.

Corinne-nál ekkor betelt a pohár...

- Hányszor mondjam még el?! Nem vagyok kicsi lány! A nevem Corinne! Co-rin-ne! Világos voltam?!

Cori szeme dühösen villogott, majd halványvörös színűvé változott. A démonfiú ezalatt a megdöbbenéstől szóhoz sem jutva, zavartan bámulta a lányt, meg a vörössé vált szemét. Azalatt zavart gondolkodásba esett;

"Hiszen nekem is színváltós szemem van, mert természet feletti lény vagyok, de neki miért lenne? Ő egy halandó... Nem pedig démon... Vagy pedig egy elfuserált angyal... Az nem lehet, hogy ő is egy természet feletti legyen... Az nevetséges lenne..."

A démon megrázta a fejét, hogy elhessegesse a gondolatokat, majd inkább a szokásos modorában visszavágott:

- Hűtsd le magad kicsi Cori... Nincs semmi szükség erre.

- A "kicsi"re nincs semmi szükség...- vágott vissza gúnyosan a lány, majd hozzátette- Démonkám...

Erre már a fiú horkantott fel;

- Csak semmi "démonkám"! Én nem vagyok a tulajdonod!

- Akkor mit szeretnél, hogyan szólítsalak?

A fiú ekkor megadva magát hangosan felsóhajtott, majd alig hallhatóan elsusogta;

- A Félix megteszi...

6.Fejezet:

Sötétség uralkodott a környéken, de ez most Corinne-t nem érdekelte, mert csak futott ahogyan csak bírt...

- Ne! Hagyjatok!- kiabálta hátra az őt üldöző kannibáloknak, de azok rá se hederítettek, csak üldözték...

Corinne egyre csak futott, de ekkor hirtelen megbotlott egy kiálló antennában, és orra esett... Ám még mielőtt felállt volna, a kannibálok rávetették magukat a lányra... Corinne sikoltozásba és vergődésbe kezdett, de semmire sem jutott a jelentős túlerővel szemben. Az emberevők ezalatt ott ahol érték, ott kezdték el harapni... Cori őrült vergődése rángatózásba váltott, még ezalatt a sikoltozás üvöltésbe. De mindez hiába... Ekkor azonban az egyik kannibál megragadta a vállát, és rázni kezdte teljes erőből. A lány ekkor hallotta, hogy valaki a nevén szólítja, de nem törődött vele, mert a pánik teljesen elhatalmasodott rajta...

Ám váratlanul egy igen ismerős becézés is elhangzott...

- Hé, kicsi lány! Hé, ébredj! Corinne!

A lány erre már kinyitotta a szemét. Körülötte este volt, de ő nem ezt látta meg elsőként, hanem a felette ülő alakot. Cori ekkor ösztönösen pofonra emelte a kezét és ütött... A keze szépen csattant az árny bőrén, ám az nem igazán örült neki...

- Az istenfádat! Mégis mit képzelsz, mit csinálsz?!

Corinne hirtelen ekkor eszmélt csak rá, hogy Félix ül előtte, nem pedig egy emberevő túlélő...

- Én... Szóval... Szóval csak...- dadogta, ám Félix letámadta:

- Mégis mit vergődsz, meg sikítozol, mint akit megszálltak?! Majdnem meghallottak minket, te ostoba kis liba!

- Kik? Az emberevők?- kérdezte zavartan a lány, mire Félix a kezébe temette az arcát, és siránkozott, hogy miért találkoztak össze a lánnyal. Cori ezt rég rossz néven vette volna, de most csak szégyellte magát a baklövése miatt.

- Sajnálom- suttogta elhaló hangon, lesütve a fejét.

- Sajnálod, sajnálod! Inkább figyelj oda! Mert ha legközelebb kergetnek álmodban, akkor igyekezz nem elesni egy kiálló antennában, oksa?

Cori elvörösödve bólintott, majd hirtelen kapcsolt;

- Hé! Honnan tudod, hogy mi történt velem álmomban?!

- Semmi közöd hozzá.

- Na!

- Ha akarok, belelátok a fejedbe- kezdte a démonfiú nagyot sóhajtava, majd folytatta- Bár ez nálad igen csak nehéz, mert én csupán az álmaidat látom, a gondolataidat nem mindig. Legalábbis a te esetedben.

- Úgy érted más vagyok?

- Ha társadalmi szempontból nézzük, akkor nem, nem vagy más, csak egy ugyanolyan üresfejű csitri. Viszont ha a képességeidet nézzük, akkor igen. Elég érthető voltam?

- Igen... Köszönöm- hajtotta vissza a fejét Cori, majd szomorkodva még azért megkérdezte- Félix! Tényleg csak egy eszetlen csitrinek tartasz?

- Hát... Eddig bizony nem tűnsz többnek...

- Értem- Corinne fájdalmas tekintettel fordult el a fiútól. Sose függött senki véleményétől, és most mégis fáj neki a fiú válasza... De miért? Mi van vele?

Corinne ezeken rágódva szenderedett el, könnyekkel a szemében...