- Mondd Cori, nem fáj a hátad?- kérdezte Félix a pulóverébe bújt lánytól.

- De igen. Egy kicsit. Miért kérdezed?

- Gyere- fogta karon Félix Corinne-t, majd odavezette a tűzhöz.

- Fordulj meg!- mondta a fiú, közben felemelt egy kis, égő ágat.

- Mit csinálsz?!- kérdezte Cori ijedten.

- Bízz bennem- mondta Félix, majd hozzáemelte az ágat Corinne hátához. A lány felkiáltott, de nem a fájdalomtól, hanem a meglepetéstől. Ugyanis a hátán ekkor két hófehér szárny jelent meg a tűz érintésére...

- Mondtam, hogy angyal vagy!- mosolygott elégedetten Félix.

- Wow!

- Megtanítsalak repülni?

- Kérlek!

Félix ekkor megmozgatta a szárnyait, és elégedett mosollyal jött rá, hogy azok már réges-régen beforrtak.

- Gyere!- nyújtotta a levegőben lebegve Corinne felé a kezét. Cori félve, de elfogadta. A lány megpróbált csapkodni a szárnyaival, de nem sikerült neki...

- A szíveddel és az érzéseiddel repülj, ne a fizikai léteddel!- adott tanácsot Félix segítőkészen. Ám Corinne-t most nem csak ez érdekelte... Ugyanis igencsak meglepte a fiú viselkedése, mert ilyennek még eddig soha nem látta... Ekkor Corinne újból megpróbált repülni, de csak megemelkedni tudott.

- Ez így nem fog menni...

Félix aggódva csóválta a fejét, majd felkapta Corinne-t, és magasra felrepült vele.

- Mit művelsz?- prüszkölte Cori, ám ekkor elhalt a hangja. Félix elengedte!

Corinne visítva zuhant lefelé, közben magában imádkozott, hogy ne törje ki a nyakát. Ám ekkor megállt hirtelen a zuhanásában. Corinne felnézett. Repült. Repült! A lány elkezdte próbálgatni az irányváltásokat, majd büszke mosollyal visszarepült Félix mellé.

- Elég szépen megy- dicsérte meg a fiú Corit, ám az inkább rákiabált;

- Szép kis tanár! Ledobja a tanítványt! És ha nem ment volna a repülés?

- Elkaptalak volna.

- Ne akkor szedjél fel, amikor már a padlón vagyok, hanem akkor kapjál el, amikor éppen lefelé zuhanok!

Azzal Cori a fiú után kapott, ám amaz vigyorogva kitért a lány elől.

- Kapj csak el, ha tudsz!- kiáltotta, majd még magasabbra repült. Ezalatt Corinne megtapasztalta, hogy tud gyorsabban is repülni, és Félix után szállt. Egy szürke felhőben érte utol a fiút, aki egyszer felbukkant, egyszer eltűnt a sűrű, sötét felhőben. A lány pedig hiába repült a felhő belsejében, nem találta...

Ám ekkor hirtelen valaki átkarolta a derekát, majd magával rántotta... Egy kis táv után azonban megpörgették, majd feldobták a magasba, a felhő fölé. Corinne ekkor csodálkozva nézett körül. A felhő fölött ugyanis hét ágra sütött a nap, és mindent beborított a rózsaszín és aranyszín színeivel. Cori ezekben a percekben úgy érezte, hogy soha nem látott még ennyire szépet. Körös-körül forgatta a fejét, majd megpillantotta Félixet. A fiú mosolyogva lebegett pár méterrel lejjebb tőle. Corinne-nak erre több se kellett, már száguldott is a fiú felé...

Félix, akit hirtelen ért a mozdulat, nem tudott kitérni Cori útjából... A lány erőteljesen elkapta, és magával ragadta...

17.Fejezet:

- Még mindig nem hiszem el, hogy nem direkt csináltad...

Félix kételkedve meredt Corinne-ra. Nem hitte el a lány légi "támadását", ám Corinne mindig vállat vont, ha ez szóba jött... Legalább megjött a kedve a viccelődéshez...

A két csibész (miután kiröpködték magukat) letelepedtek egy romhegyre és beszélgetni kezdtek:

- Te most boldog voltál- jegyezte meg Félix felé fordulva Corinne.

- Miből gondolod ezt kicsi lány?

- Sötétkék színű volt a szemed.

- Hát észrevetted.

- Mosolyogsz...

- Rég nem voltam már boldog, tudod Corinne?

- Hogy-hogy?

- Nézz csak rám Cori... Én nem vagyok az emberek szemében más csak egy szörnyeteg...

Félix arca elkomorult. A múlt kezdett felelevenedni...

- Ez nem igaz...- Cori határozottan bámulta a fiút- Te nem vagy szörnyeteg Félix... Az én szememben legalábbis nem...

A fiú, furcsállva a választ, rákérdezett:

- Komolyan mondod ezt Cori?

- Igen.

- Köszönöm...

- Mit?

- Mindent...

*

- Mégis mit képzeltek?! Elmegyek erre ti eltűntök! Szép kis csapat mondhatom!

- Csakhogy mi nem vagyunk egy csapat, Zozi balek!

Félix gonoszul mosolyogva nézett Zoziára. A lány dühös arckifejezése nagyon mulattatta... Zozia azonban kitörő vulkánnak minősült, így rázúdította a haragját a két fiatalra;

- Elegem van abból, hogy ennyire utáltok! Ha ennyire nem szerettek, akkor tudjátok mit?! ELMEGYEK!!!

Azzal a fehér hajú lány sarkon fordult, majd elviharzott. Amikor pedig már eltűnt a láthatárról Félix boldogan felkiáltott:

- Végre! Végre megszabadultunk tőle!- kiabálta, majd lelkesedésében átkarolta Corinne-t. Ám amikor ránézett a lányra elkomorult...

- Te nem is örülsz neki, hogy elment?

- Szerintem lesz még dolgunk vele...

- Adja az ég, hogy ne legyen igazad.

- Én is ezt remélem...

18.Fejezet:

Zozia eltűnésével minden visszatért az eredeti kerékvágásba. Félix és Corinne ugyanúgy boldogan élték az életet, és vagy veszekedtek vagy imádták egymást:

"- Mégis minek pihenni, ahelyett, hogy éjszaka is haladhatnánk?

- Mert fáradtan nincsen energiánk!

- Ja, persze el is felejtettem, hogy te egy félvér vagy, így nehezebben is bírod a strapát!😈"

Vagy:

"- Tényleg jó barátnak tartasz?

- Miért ne lehetnél? Persze, hogy az vagy!

- Tényleg?

- Ez csak természetes."

Szóval nem sok minden változott... Mindenki élte tovább a saját kis életét. Persze néha voltak akadályok (a kannibálok személyében), de most ebben a világban mindig minden megtörténhetett. Corinne és Félix pedig mindig együtt voltak a bajban (meg amúgy is) és vigyáztak egymásra. Azonban Cori jóslata beigazodott... Olyan helyre kerültek ahová nem is akartak, és olyan személlyel futottak össze, akivel nem akartak... Nézzük csak meg az előzményeket:

- Kicsit megállhatunk Félix? Félix!

- Álljunk, ha annyira szeretnéd!- adta meg magát a fiú sóhajtva,majd miután leszálltak megjegyezte:

- Nézd Cori... Azt még megértem, hogy nem bírsz sétálni, de azt, hogy már repülni se tudsz, mert fáradt vagy, az nekem elég furcsa...

- Ilyenkor szoktad mondani, hogy ez azért van, mert félvér vagyok.

- Van benne igazság.

- Igazából fáj a fejem.

- Azt hittem elmúlt!

- Az a fajta igen, de ennél másról van szó... Ez azóta van, hogy Zozia...

- Elment?- próbálta meg befejezni a mondatot Félix.

- Valahogy úgy... A hang után.

- Milyen hang után?!

- Gyere... Elmesélem.

Azzal Corinne leült, majd Félix is követte a példáját.

A hang (visszaemlékezés):

Miután Zozia elment a táborukból, Cori úgy érezte, hogy még lesz bajuk ezzel a lánnyal. Ám azt nem gondolta, hogy Zozia ezt még alá is támasztja... Mert miután megszabadultak tőle, Corinne- nak szörnyű fejfájása kezdett lenni, majd egy hangot hallott a fejében:

- Azt hittétek, hogy megszabadultatok tőlem, de nem. Kicsi, ostoba Cori... Az anyukád biztos nem adta át az emlékezés fortéját... Az apád pedig bizonyára nem figyelt rendesen... Add fel Cori! Akkor talán megkegyelmezek. Ha viszont ezt nem teszed, akkor el kell dobnod magadtól az életed... A régi világ fontos és most jól figyelj; A múlt nem mulandó, vedd észre a jeleket, és jöjj rá, hogy ki is vagyok én!