Jimin döbbenten lapozott a nagy könyvben. Töviről hegyire kikérdezte Jungkookot, de a fiún nem tudott kifogni. Egyszerűen képtelenség volt, hogy ilyen rövid idő alatt, ilyen jól megtanulja az egészet. Persze azt nem tudta, hogy Jin, a könyv szerzője, önkényesen megtámogatta a Jungkook elé állított kihívást.

- Nos? - kérdezte a fiatalabb, amikor Jimin már érezhetően régóta csak a könyvet lapozta. - Van bármi, amit még  nem kérdeztél ki? - terült szét az arcán egy ravasz mosoly. Jimin keze megfagyott. Kook érzéseiben egy csepp bizonytalanság nem volt, pusztán várakozás, és izgatottság. A magasabb tudta, hogy nyerni fog.

- Nincs. - csukta be tettetett nyugalommal a kötetet.

- Remek, akkor este várlak a szobámban. - csapta össze a tenyerét Jungkook. Mielőtt még folytathatta volna, hatalmas robajjal kivágódott a terem ajtaja. Yoongi pedig gyors, és erőteljes lépésekkel közeledett feléjük. Fekete stólája lebegett a felkavarodott levegőtől. Komor sápadt arca pedig nem sok jót ígért. Az egész jelensége sejtetett valami rosszat és sötétet. - Yoongi-hyung. - hajolt meg mesterével együtt Kook.

- Jimin! Azonnal velem kell jönnöd. - mondta, amint közelebb ért a pároshoz. - Útközben mindent elmondok.

- Én is csatlakozhatok? - kérdezte a legfiatalabb, a rózsaszínhajú aggódó tekintetét látva.

- Erre most nincs idő, ha jössz, jössz. - fordult meg azonnal az alvilág ura, és még gyorsabb léptekkel indult meg, mint amikkel érkezett.

Jimin próbálta leküzdeni a belső feszültséget, amit Yoongi hevessége okozott, és felkészíteni magát a legrosszabbra. Talán Taehyung komolyan megsérült? További károkat okozott magába? Vagy talán azt hazudta, hogy ivott a véréből? Egyre sötétebb és sötétebb gondolatok jutottak eszébe azalatt a pár pillanat alatt, amíg bátyja szótlan volt. Végül nem bírta tovább, a hangok a fejében szinte üvöltöttek. Már nem csak hyungja és öccse érzései dübörögtek benne, hanem a halandók gondolatai is bőre alá szivárogtak. Míg nem semmi nem maradt belőle, csak egy nagy emóció kavalkád.

- Elég! - kiáltotta el magát, és hirtelen elcsendesült minden. Az alvilág istene értetlenül fordult felé.  - Mond el mi történt, mert képtelen vagyok elnyomni ezt a rengeteg érzést.

- A közted és Taehyung között zajló incidens nyomott hagyott maga után. Megtört köztetek a lelki kötelék, amihez Tae annyira ragaszkodott, hogy a saját lelke is bele hasadt. - mondta végül a rózsaszínhajú baba arcát fürkészve.

- Jimin... - ragadta meg Jungkook mestere csuklóját. Szeme tele volt kérdéssel, szíve pedig féltékenységgel. - Milyen incidens?

- Most erre nem érünk rá. - fordult be Yoongi a félig nyitott folyosóra, ami Tae lakosztályára vezetett. Jimin hálás volt hyungjának, amiért nem kényszerült elmesélni az egész történetet a kontrollmániás ifjúnak.

Az átrium most is a szokásos nyugalmat árasztotta. Az apró halak épp olyan lassan és kifinomultan úszkáltak a vízben, mint bármelyik másik nap. Jimin torkában a gombóc egyre nagyobb és nagyobb lett, ahogy közeledtek a lakosztály bejárata felé. Az ajtó nyitva várta őket, és bent még mindig tömény vérszag terjengett. Ahogy belépett kezét orra elé tette, hogy tompítsa a számára oly kívánatos szagot.

Jungkookban rengeteg kérdés keringett. Nem értette mi történhetett, hogy megszakadt a lelkitársak között a kötelék. Ráadásul Jiminen semmi nem látszott. Féltékeny volt, és összezavarodott. A lakosztályba lépve rögtön megcsapta egy ismerős illat, a halál szaga. A harcmezőn sokszor találkozott ezzel az orrfacsaró illattal, de még mindig képtelen volt megszokni. Rögtön a forrását kereste, de sehol nem látott vért. Mellette Jimin eltakarta orrát, és szinte mozdulatlanságba dermedt.

- Minden rendben van? - lépett a férfi elé. Abban a pillanatban Jimin szorosan átölelte, és fejét a nyakába temette. Pisze orrával megsimogatta az érzékeny területet, majd egy mélyet szippantot bőrének illatából. Hirtelen lépett hátra, mintha félne ott maradni. Tekintete ki ismerhetetlen volt.

- Most már igen. - érkezett a tömör válasz. Az érzések istene megkerülte őt, és egyenesen Taehyung ágyához sétált. Jungkook tudta, hogy Jimin nem vesz levegőt. Az ő illatával az orrában lépett a vizek urához, és lassan leült mellé. Ez olyan elégedettséggel töltötte el, hogy legszívesebben mosolygott volna.

Jimin tekintete szomorú volt, ahogy végig mérte a remegő testen. Rosszabbul nézett ki, mint ahogy elképzelte. Bűntudata volt, amiért ilyen szörnyűséget okozott. Apró kezét az üres tekintetű fiú mellkasára helyezte, majd szemét lehunyva koncentrált. Érezte a hasadást, ami a lelkén tátongott. Egy mély, és sötét árok volt, amiben sok fájdalom, és félelem bújt meg.

- Nem lehetne, hogy újra összekösd a lelkeiteket? - kérdezte bizakodva az idősebb. Jimin csendesen megrázta a fejét.

- Most arra kell használnom az erőm, hogy ezt helyre hozzam. - fordult egész testével a kék hajú felé. - Nem lesz egyszerű... - pillantott lopva Jungkookra.

- Mit tehetek, mester? - kérdezte közelebb lépve, ahogy a sárga szempár rávetült.

- Keresd fel Namjoont. Ő majd folytatja a tanításod, amíg én itt leszek. Nem tudom meddig fog tartani... -hunyta le ismét a szemét, és már csak a legjobb barátja lelkére koncentrált.

Ahogy a másik lelkivilága beszippantotta, a tudata elhagyta a külvilágot. Így nem hallotta, ahogy  hyungjai nap, nap után felkeresik, és beszélnek hozzá, ahogy azt sem, hogy Jungkook kétségbe esetten szólítgatja. Nem láthatta, ahogy hyungjai aggódó szemekkel figyelik minden pillanatban, hogy merül le egyre jobban benne az erő, és azt sem tudta, hogy a háború istene órákat tölt mellette, csak hogy vele lehessen. Ő eközben mozdulatlanul ült az ágyon, és Taehyung lelkében kutatta a megoldást. Számára az órák perceknek, a napok óráknak, a hetek pedig napoknak tűntek.

Bejárt sok emléket, és átélt sok közös percet Taehyung szemén keresztül, de legtöbbször sötét kietlen pusztában járt, ami pont mintha csak az alvilág kis testvére lett volna. Néha úgy érezte feladná, és néha ő is sötétnek érezte magát. Aztán mindig talált valamit, ami ismét erőt adott neki a keresésben.

Míg egyszer csak, egy színes ajtóhoz ért. Ennek pont olyan díszes elefántcsont markolata volt, mint a késnek, amivel a fiú megvágta magát. Az ajtó sehogy se illett az eddigi képbe. Nem volt emlék, sem vágy, amit a lélek teremtett. A körülötte uralkodó sötétbe és szürkeségbe pedig végképp nem passzolt. Ráadásul, ezt az ajtót semmi nem tartotta. Nem voltak mellette falak, akár meg is tudta volna kerülni azt. Jimin fáradt volt, és gyenge, így nem kerülgette, nem habozott tovább. Lenyomta a díszes kilincset, és belépett az ajtón.

A túloldalon Taehyung lakosztályában találta magát. Benne pedig őt magát mozdulatlanul, ahogy épp a távozó Jimin után nyúl, még vérző nyakkal, és könnyes szemekkel. Jimin ennyi nap után, úgy érezte csak káprázik a szeme. De ez tényleg Tae  volt, habár nem volt teljesen az igazi. Kék tincsei helyett, éjfekete hajkoronát viselt, és szemeiben nyoma sem volt a szeretetnek, ami mérhetetlen rajongássá vált.

Jimin megtalálta végre. Fáradtan és gyengén omlott a férfi lábai elé. Isteni ereje a végét járta, ez volt az utolsó esélye. A fiú nem mozdult, továbbra is az ajtó felé nézett, amin egykor Jimin távozott. Az érzések istene végre megértette. Nehezen, de felkelt, és arra a helyre állt, ahol egykor ebben a pillanatban lehetett. Ahogy visszapillantott legjobb barátjára, hirtelen belehasított valami elviselhetetlen fájdalom. Nem fizikai, hanem lelki fájdalom. Tudta, hogy ez a másik fájdalma, és tudta mit kell tenni. Lehunyta a szemét, és szabadon engedte, hogy az érzés elsodorja. Csak sírt hosszú percekig, hevesen rázkódott a válla. Majd vett egy mély levegőt és egy újabbat, míg végül lassan a fájdalom fokozatosan enyhült. Ekkor egy hideg kezet érzett a hátán. Ijedten fordult meg. Taehyung sötét szemei az övét kutatták. Arca ugyan úgy könnyáztatta volt, mint neki. Az érzések istene lábujjhegyre állt, és szoros ölelésbe zárta a másikat.

- Jimin. - mondta ki rekedtes hangon a nevét. - Azt hittem végleg elhagytál.

- Nem. Soha nem tudnálak. - döntötte neki a fejét a másik széles mellkasának. - Csak változásra volt szükségünk.

- Változásra? - lepődött meg a férfi.

- Igen. Azt akarom... - kezdett bele, de a fiatalabb az ajkaira tapasztotta száját. Csókja lassú, fájdalommal teli, és kínzóan hosszú volt.

- Ne tedd ezt, kérlek! - suttogta Tae, ahogy elváltak. - Ne vedd el tőlem azt, amit érzek.

- Tae, amit érzel az félelem a magánytól, de amint elengeded, megtalálod az igazi szerelmet. - mosolyodott el fáradtan Jimin. - Most pedig azt akarom, hogy engedj el. Engedd el ezt a fájdalmat, ezt a rajongást, ezt a túlzott ragaszkodást hozzám. Én csak a barátod vagyok, akit pont úgy szeress, mint egy barátot. - mondta határozott hangon, miközben a sötét szemekbe nézett. - Legyél ismét teljes. - simított a mellkasán tátongó hasadásra, ami lassan fokozatosan halványodott. Az idősebb szavai gyógyító hatással voltak Taehyung lelkére és érzéseire. Ám a férfinek ennyire futotta az erejéből.

Hirtelen, mintha megrántották volna, ismét az ágyon találta magát. Kifújta a bent tartott levegőt, ami még mindig Jungkook illatát árasztotta. Fáradtan nézett körbe, ereje se volt mozdulni, de boldog volt. Tudta, hogy sikerült rendbe hoznia öccsét.

- Jimin? - hallott egy halk és döbbent kérdést. Elmosolyodott az ismerős hangra.

- Hyung... Jimin-hyung. Hát Namjoon semmit nem tanított neked ebbe a pár napban? - nézett vidáman a fiúra. Ám aki visszanézett rá, az nem az a fiatal Jungkookie volt, akire ő emlékezett. Nem egy fiú, hanem egy férfi állt előtte, szemeiben sok-sok évvel, ami tapasztalatot, és bölcsességet rejtett.

- Édes hyungok! Ezt nem hiszem el! - kapta fel a tehetetlenül üldögélő férfit. Jimin fáradtan kacagott. - Pár nap? Miről beszélsz hosszú évek teltek el azóta, hogy utoljára láttam ezeket a szép szemeket.

- Akkor értem már miért vagyok ilyen gyenge. - döntötte álmosan az izmos vállra fejét. - Pihennem kell Jungkookie... - suttogta, és légzése máris egyenletes lett. A fiatalabb apró puszit adott a rózsaszín hosszú tincsek közé, majd lakosztályába illant, és óvatosan az ágyába helyezte a férfit.

- Gondolod, hogy helyes, amit most csinálsz? - érkezett a kellemetlen kérdés, az ablak felől, amiben Hoseok üldögélt vidáman.

- Hyung. Fogalmad sincs mennyit kellett várnom erre a férfira. Most ha fene fenét eszik is, az enyém lesz. - tette karba a kezét.

- És ha nem akarja? - kérdezte játékos könnyedséggel.

- Akkor kényszerítem rá, hogy akarja. - felelte határozottan Kook.

- Tudod, hogy nekem is szükségem van rá. Fel kell oldania az én Yoongimon azt a zárat, hogy ismét belém szeressen végre. - sétált közelebb.

- Még adjunk neki időt, mielőtt szétszaggatjuk. - kacsintott a fiatalabb, majd egy mozdulattal kilökte a szobából a hívatlan vendéget. Az ablak magától bezáródott utána, és még a sötétítő is eltakarta, hogy minden zavaró tekintet kint maradjon. - Soha többé nem szabadulsz tőlem Jiminie...

Eközben Taehyung komoly átalakuláson esett át. Bőre sápad lett, mint a Hold, haja pedig holló fekete. Tekintetéből kiveszett minden vidámság, sötét gombszemekkel nézett körbe a szobába, ahová évekig fogságba kényszerült. Örült, hogy egyedül van, a magányt már megszokta. Felült, és alaposan szemügyre vette lakosztályát. Elégedetlenül csóválta a fejét. Ez a világos, nyitott szoba már cseppet se volt kedvére való. Úgy tűnt sokat változott a személyisége. A tükörhöz sétált, hogy felmérje a külső átalakulását is. Haja megnőtt az évek alatt, még nem tudta eldönteni így hagyja, vagy levágja, ezért csak gyors copfba kötötte. Magára terített egyet a köntösei közül, majd nagyot nyújtózkodott , mert végtagjai elgémberedtek az éveken át tartó heverészéstől.

- Hát így tértem vissza. Így változtattál meg, Jimin. - mosolyodott el, miközben a lakosztálya falai sötétkék színt öltöttek, és a nagy ablakok helyét hatalmas sötétítők takarták el. Az átrium növényei rögtön elhervadtak, amint rájuk lépett, és a kis halak helyére vízi ragadozók  kerültek. - Már is jobb.

- Úgy látod? - kérdezte mellé lépve Jin.

- Hyung. - bólintott komolyan Tae.

- Látom Jiminnek sikerült visszahoznia téged, mégha kissé meg is változtál. - nézte végig  tetőtől talpig öccsét a Mindenek ura.

- Tán bánod? - mosolyodott el a fiatalabb, de ez a mosoly inkább volt gúnyos, mint őszinte.

- A legkevésbé sem. Nagy dolgok készülnek öcsém, és te fontos része vagy. - kuncogott mindent tudóan Jin, majd elillant.