Egész nap köhögtem, és rettenetesen rosszul voltam.
Talán újra előjött a betegségem?

Vissza emlékezés 2 évvel ezelőtt
Nagyon rosszul vagyok, egyfolytában köhögök lázas vagyok. De már több mint egy hónapja!
Maja tud csak erről, a szüleimnek pedig azt mondom, hogy csak megfáztam. Egyébként sem figyelnek rám...  Azok a tipikus olyan szülők akik: fontosembervagyok leszaromalányom

Levegőt alig kapok. A szüleim nincsenek itthon. Annyira rosszul vagyok, hogy a mentőket is kihívtam. Csak fekszem a földön és eszembe jut az életem. Senki nem szeret. Maja az aki itt van, de hát neki is van élete. Az ő szülei gazdagok mégsem feledkeznek meg a lányukról.
Ellentétben az enyémekkel.

Homályosan látok, alig birom nyitva tartani a szemem. Fázok, nehezen veszem a levegőt.
Ekkor szirénákat hallok kintről. És megjöttek a mentősök.
Csak pár kép maradt meg, ahogy beraknak a kocsiba. Hogy Maja szinte már bömböl, és a szeme alatt  piros, a szülei aggódva ölelik át.
És hogy nem látom sehol.....az, anyukám, vagy apukám. Sehol.

-hol vannak a szüleim? Kérdezem a mentőstől erőtlenül aki valami lélegeztetőre kapcsol.
-már értesítettük őket, csak tudja hölgyem, dolgoznak.

Hát persze dolgoznak, ők mindig és kizárólag csak dolgoznak. Őket nem érdekli ha a saját lányuk fulladozik, észre sem veszik ha valami nincs rendben velem. Leszarnak.   Majd lesz valahogy.

A korházban ébredtem, infúzió volt, a kezemben és az orromban lélegeztető(?). Maja aludt mellettem. Az egyik széken.
Fehér falak, egy kis szekrény, rajta valami ennivalónak mondható dolog. A szoba másik végében pedig egy másik ágyon egy velem egykorú lány feküdt. A kezein vágások. Sőt az egész testén. A szülei kuporogtak mellette.

-fent vagy? Ölelt át Maja
-igen, mi történt?
-2 napot aludtál
-és hol vannak, utaltam a szüleimre.
Maja lesütötte a szemét. Tehát 2 nap alatt nem jutott eszükbe meglátogatni, biztos ezzel is úgy voltak, majd felépül.... vagy nem?!

Egy nővér lépett be a szobába,
-kifáradna hölgyem, nézett Majára
Még megszorította a kezem, majd elhagyta a szobám.

A nővér aranyos volt, már harmadszorra van bent nálam, ő cseréli az infúzióm, Rebekának hívják. Maján és néhány osztálytársamon kívül senki nem volt bent.
A velem egy szobában lévő lány, Diana. Vagdosta magát, mindenhol. Egyszer elvágta az ütőerét. Így bekerült, a szülei és a barátai mindennap jönnek. Nagyon furcsa lány, a szüleivel ordítozik, hogy miért vannak bent, hogy nem lehet egyedül. Most is ez van.
A szülei szomorúan mennek ki.

-figyelj, sztm. Nem kéne ennyire ellenségesnek lenned velük?!
-mit érdekel az téged? -a saját szüleiddel foglalkozz, ha egyáltalán vannak
-ők csak aggódnak érted
-na és? Megakartam halni, pont ezért. De nem jött össze, mondta dühösen.

Nem bírtam tovább...
-már ne is haragudj Diana, de örülj neki, hogy van aki legalább gondol rád. Nekem csak Maja van, az a pár másik gyerek, pedig szánalomból jön be. A szüleim róluk ne is beszéljünk. Dolgoznak. Mindig.  Tudod te egyáltalán milyen érzés mikor nincs neked senkid? Akire számíts? Mert nem rángathatod mindig a barátnőd. Ha valami baj van. Én senkire nem tudok számítani. Te viszont örülj, hogy vannak szüleid, barátaid akik szeretnek és gondoskodnak rólad! Ordítottam dühösen.
Ezek után már nem szólt semmit, talán átgondolta amit mondtam neki v. Nem?!
Nem tudom
3 nap múlva haza ment.

Jött helyére egy új lány Linda. Utáltam azt a csajt. Eltört a karja, de ahogy láttam nem is érdekli. Reggel felkel, selfizik majd kirakja instára, faceeboka, tik tokra stb. És ez így megy egész nap. Délben sekfizik, a nővérrel, az orvossal, a kezével a kajával mindennel.
Minden egyes percben jön hozzá valaki, barátnő, szülő, pasija, unokatesó, tesó, szomszéd. Mindenki....

És kikerültem. Az orvosok Hilotimmát állapítottak meg. (Nincs ilyen) ami igen súlyos. A tünetei az amik nekem voltak.
De lehet súlyosabb is. Gyógyszereket kell szednem. Sokat.

Vissza emlékezés vége

És egészen mostanáig, azt hittem elmúlt, hogy nincs többé. Sokáig nem jött elő a betegségem. A szüleim nem tudtak róla vagy nem is érdekelte őket. Én és Maja tudtuk, és ez így volt rendjén.

Egészen mostanáig......