*Szeptember 17. - vasárnap*
Délután volt...nyugis, mint mindegyik.
Nincsenek barátaim, kivéve a legjobb barátnőmet, illetve ha barátnak hívhatom a pasimat, akkor ő is az...az ő haverjai utálnak, úgyhogy a baráti körömnek vége is!

Az életem nyugis volt...nem történt soha semmi, túlságosan egyszerű lány voltam. Néha beszéltem Danielle-vel, vagy Wooyoung-gal és ennyi.

A szüleim sokat dolgoztak, nem volt a legjobb kapcsolatunk, de azért rossznak nevezhető sem. Átlagos...ez vagyok én, egy unalmas, egyszerű, átlagos lány, semmi különlegesség.

~
Beesteledett időközben. Egy kis zenét hallgattam, közben meg elgondolkodtam azon, hogy másnap új hét kezdődik...pár dolgozat, Wooyoung-gal, meg Danielle-vel tali, illetve előbbi barátaival való találkozás. Csodás dolgok, mi?

Arra eszméltem fel, hogy lassan már 10 óra is elmúlik, így a telefonomat leraktam a fülhallgatómmal együtt, magamat pedig visszavetettem a pihe-puha ágyamba.
Azonnal elaludtam...

*Az álom:*
Egy füves réten álltam. Körülöttem mindenféle állat, különlegesebbnél különlegesebb növények, erős, meleg napsütés. Pici szellő is volt, ami miatt a levelek suhogni kezdtek, a hajamat is kicsit megmozgatta. A ruhám egy virágokkal teli miniruha volt, amit amúgy soha nem vettem volna fel.

Körbenéztem. Egy lepkét vettem észre, mindenféle színben virított, néha ilyen, néha olyan színű volt, mintha holografikus lett volna.

Követni kezdtem. Mindenfelé szálldosott, viszont nem ment túl gyorsan, így tudtam követni.

Elágazáshoz értünk. Az erdősebb felé indult a pici lepke, így én is arra mentem. A háttérben valami szép zongoramenetet hallottam, mintha az Enhypen banda Given-Taken című dalának a zenéje lenne.

Kiértünk egy újabb mezőre. A fű itt magasabb volt. Körbeforogtam, és a Nap vakító fényét pillantom meg.
Előtte pedig egy srác. Bőingben volt, hátrafele nekem. Nagyokat lélegzett, mintha megnyugodna. Kezeit vízszintesen tartotta, mint a diákok, ha végre elindulhatnak hazafele az iskolából.

Ekkor pedig megszólalt~
- Üdv a mi világunkban, Minji! - mondta nyugisan.