Heniko Sakka – Édes tini élet

Előlapi borító: Mimi

Hátlapi borító: Barna Henrietta Babett

A Könyv szövegét gondozta:

Barna Henrietta Babett

Béta, jóbarát, akit hálám örökké üldözni fog: Mohos Péter Pál (PePa)

Korrektúra:

Book Dreams Kiadó

Book Dreams Kiadó

[email protected] • www.bookdreams.hu

facebook.com/bookdreamskiado

instagram.com/bookdreamskiado

ISBN: 9786156155481

1.

*** Süß ***

Augusztus végi nap volt – persze csak drasztikus diák nézetből. Valójában még hetek voltak a tanév kezdetéig. Azonban minden diák jól tudja, hogy az év nyolcadik hónapja mit jelent. Ez a hó a nyár siratása.

– Jó lenne, ha felkelnél – keltett egy kedvesnek aligha nevezhető hang.

– Már fent vagyok – reagáltam lelkes szemdörzsölés mellett. – Mennyi az idő?

– Hét óra – kaptam a rövid és lényegre törő választ.

– Apa, ne már! – nyögtem elkeseredetten, miközben visszavetettem magam a párnáim közé. – Még szünet van! Miért nem aludhatok tovább?!

– Öt perced van, hogy összekapd magad, vagy a költöztetők így pakolnak be a teherautóba. – A szemeim úgy pattantak ki, mintha kupakok lettek volna, és már ugrottam is ki az ágyból.

– Ma indulunk?!

– Ria, mit gondoltál? Tele van dobozokkal a lakás!

– Szelektálás? – tippeltem humorosan, ám apám nem volt vevő rá.

– Vegyél egy hideg zuhanyt édes lányom, és ne fárassz tovább... – sóhajtotta, majd becsukta maga után az ajtót.

Először nem akartam a költözést. Szerettem a régi otthonunkat, Pembroke városát. Egy kis eldugott település Wales bokáján, de szeretnivaló, nyugodt hely. Kedves emberek, tiszta levegő, friss kenyér illat reggel a főutcán. Remek iskolába jártam, jó fej barátok vettek körül. Egy szóval teljes volt az életem.

– Állj! Erre most nincs időm! – hoztam vissza magam a valóságba. – Ha nem sietek, sosem jutok be a fürdőszobába! – Tolvaj léptekkel osontam az ajtómhoz, majd a lehető leghalkabb mozdulattal nyitottam ki. – Ellenséges létformát nem érzékelek – suttogtam, mint valami akcióhős. – Célpont távolsága hét lépés.

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy miért csinálok egy komplett bevetést a reggeli fürdésből. Nos, a válasz egyszerű. Nincs rosszabb annál, mint amikor pont előttetek fogy ki a meleg víz.

Hirtelen kinyílt a szobám melletti ajtó, és a nővérem libbent ki rajta, fürdő cuccokkal a kezében. Amikor találkozott a tekintetünk, pontosan tudtuk, mi következik. Gyakorlatilag előnyben volt, mert az ő szobája közelebb van. Viszont én sportoló vagyok! Ennek szellemében vettem egy nagy levegőt, aztán már ugrottam is. Úgy szeltem a levegőt, akár egy kapus. A probléma ezzel csak az volt, hogy nem a fürdőben landoltam, hanem közvetlenül előtte a padlón.

– Ez a mozdulat még gyakorlásra szorul. Legközelebb több szerencsét! – kacarászott, és bevágta az orrom előtt az ajtót.

– Rietta, te meg mit csinálsz a földön? – hüledezett anyukám, amikor észrevett a parkettán. Természetesen lemaradt az egész jelenetről.

– Gondolkodok, hogy mennyivel jobb lenne egykének lenni...

– Duzzogás helyett inkább gyere le reggelizni! Hosszú napunk lesz ma!

– De...

– Semmi de. Igyekezz!

– Hát ez remek! – A drága nővérem tönkretette a reggelem! Nővér? Alig tíz perc különbség van kettőnk között. Bár ikrek vagyunk, elég különbözőek. Koletta tíz centivel magasabb és jó alakú. Ellenben én alacsony és véknya vagyok. Ő szőkésbarna, én sötétbarna, szóval mi Süß lányok nem nagyon szórakozhattunk helycserével vagy hasonló poénokkal. A németes hangzás senkit ne tévesszen meg. Ízig-vérig angolok vagyunk. Ami pedig a vezetéknevünket illeti, az ükszüleinknek köszönhetjük. Meg is lehetne változtatni, de minek vesződjön vele az ember? A lényeg ugyanaz: teát iszunk, éltetjük a királynőt és van legalább egy London feliratú kulcstartónk.

– Mi az, Ria? Nem tudsz aludni? – zökkentett ki reggeli nosztalgiázásomból édesapám hangja. Már órák óta kocsiban ültünk, de jobbára csak araszoltunk az autópályán.

– Nem igazán – válaszoltam, a visszapillantó tükörbe nézve. – Te nem vagy fáradt? – kérdeztem, mert tudtam, hogy mennyit segített a költöztetőknek pihenés helyett.

– Nekem nem gond, neked viszont aludnod kellene.

– Bírom az éjszakázást. Hozzáedződtem.

– Hozzáedződtél? – érdeklődött, felvonva az egyik szemöldökét. – És ki volt az edződ?

– Önképző vagyok – feleltem gondolkodás nélkül, mire apám csak a fejét csóválta. Hát igen... fárasztó tudok lenni.