Egyáltalán megölhetőek-e?- tette fel a sápadt galatea a kérdést. Egyáltalán vonatkoznak-e rájuk az olyan fogalmak, mint a halál a maguk mesterséges fél létezésében?

A fiú hátrált, ám szemeit egy pillanatra sem emelte le az ellenről. Kétség kívül félelmetes látványt nyújtottak fémkarjaikkal, melyeket élő szövet fogott körül, s mely maga volt a fegyverük. Lövéseik tenyereikből törtek elő, izzó kék csóva formájában, mely ellenállást nem ismerve, sorra siklott át a testeken majd hatalmas villanásban felrobbant, széttépve a célpont testét, s mint egy cafatokra szabdalt rongybabát szétrepítette a levegőben. A szenesre égett hús és belsőség gyomorfacsaró bűze terjengett a levegőben. S az ellen maga is ott füstölt, míg a lövések visszacsapó ereje kis híján letépte gépkarjaikat testükről, a felforrósodó fém foltokban szenesre égette maga felett a szöveteket. Ádám üvöltése már csak távoli morajlásként ért el Ozorához. A galok atyja töretlen lendülettel tört az élre háta mögött két tucat vakmerő fiatallal, kik talán még a pokolba is utána meneteltek volna. Derrick Ozorára nézett, ekkor tekintetük találkozott. A négykarú megszorította a hatalmas vasat karjaiban. A termetes szerkezetet mintha egyenesen csak rá szabták volna, három izmos karja épp elegendő volt ahhoz, hogy stabilan megtartsa. Mögötte Simon kétségek közt hánykolódva várt bármiféle parancsra, hogy végre követhesse Tabitát. Ozora pedig bólintott, s akkor az egykori Elefánt a tömeg áramlásába szállt, majd eltűnt benne. Derrick viszont továbbra is maradt.

- Tudod, hogy nem megy. Te is láthattad, hogy ez meghalad engem- mondta Ozora.

- Hah...- Derrick válla egy pillanatra megemelkedett majd arcáról eltűnt a mosoly- Meg kell mondjam csalódtam mindkettőtökben.

Ozora értetlenül nézett rá, mire a volt Darázs csak annyit felelt;

- Akkor miért vagy még itt?- azzal ő is hátrahagyta a sápadt galateát.

Ozora összeszorította fogazatát, oly erővel, hogy azok szinte összeroppantották egymást, dühében felordított és felemelte a puskáját. Rohanni kezdett, hamarosan útjában a monstrum egy hatalmas összeroncsolódott darabjával találta szembe magát, mely még a magasban szakadhatott le gazdatestéről. A lázadók több tagja is ennek tetejéről tüzelt, a sápadt gal gondolkodás nélkül felkapaszkodott melléjük és csatlakozott közéjük. Fegyverében hasonló lövedékek voltak, mint az alvókéiban, csak sokkal fakóbb színűek s kisebb hatótávolságúak, de ezeken a különségeken nem merengett sokáig. Gyorsan bemérte célpontjait, s aztán habozás nélkül sorra fejbe lőtte mindegyiket. Furcsa monotonitás volt a támadás és a védelemként szolgáló körbepillantás között, melyet talán csak az adrenalin hegyezett ki olyan nyugtalanítóvá. Bárhogy is, Ozora gépies monotonitással, s precizitással végezte a dolgát. Hirtelen eldőlt a jobbján álló gardi, ki a roncs mondhatni csúcsán állt addig. Szerencsétlent épp torkon lőtték, feje röptében elvált testétől és legurult a földre ahová aztán követte teste többi része is. A sápadt gal ezt látva felugrott elődje helyére, innen egészen jó szöge nyílt az alvókra. Orrát még megcsapta az előző gyilkos találat kénes illata, kezében bizsergés futott végig a nyakszirtjéig majd le a gerincén. A halál bűze. A halál. AZ által érezte az illatát. Nehéz lenne bármihez hasonlítani, főként fanyarú szag jellemzi, de közben mégis édes, kissé talán a narancséhoz hasonló. Fülét távoli dördülés hangja rázta meg, s AZ általi érzékei riasztottak. Balra fordult a hang iránya felé, hirtelen minden egyszerre felgyorsult s lelassult körülötte, így épp csak azt látta, amit látnia kellett. Gyilkos találat közelített feléje, de lábai mintha ezerszer gyorsabban mozdultak volna nála. Megpróbált elhajolni, de látta, nem ő az egyetlen célba vett személy. Félre lökte a mellette álló gardit, míg ő maga egyensúlyát vesztve megbillent, majd a roncs mögé zuhant, s mire feleszmélt már a földön találta magát a monstrum darabjának takarása mögött. Beverte a hátát és a fejét, ez egy pillanatra el is kábította. Erős fájdalmat érzett testében, de nem sejtette, hogy ez még csak a kábulat, s ahogy az összefolyó fények és hangok világosodni kezdtek a kín szinte elviselhetetlenné vált. Összegömbölyödve felordított szenvedései közt. A jobbjához nyúlt, de a fájdalom forrását nem találta, csak a föld apró szemcséit markolta fel. Lenézett, először az égett szag tűnt fel neki, s csak pillanatokkal ezután sikerült felfognia hiányzó alkarjának látványát, mely helyén csak egy összeéget csonk maradt. Hirtelen hányinger fogta el s gyomra tartalmát öklendezve maga mellé köhögte némi vérrel körítve. Hirtelen újra kábulat lett úrrá rajta. Nem csak a karját lőtték el, úgy tűnt a gardi véletlenül gyomorszájba lőtte mikor az imént fellökte őt. Keserves nyögések közepette felnyomta magát a földről,s zavarodottan keresni kezdte szemével a fegyverét, amelyet esés közben elejtett. Mellében akár egy halóban rekedt hal vergődött szíve, egekbe emelve a fiú pulzusát. Végül sikerült kiszúrnia a puskát, mely csupán méterekkel hevert messzebb nála. Sietve odakúszott sebesült tagját szorosan törzséhez szorítva. Ott volt a fegyver, s mellette ott feküdt az elvesztett végtag másik maradványa, egy látszólag érintetlen kézfej még a markolatot szorítva és egy kevés rész a csukló alatti csontból. Ozora szíve egy hatalmasat kondult, majd egy pillanatra meg is állt.

- Hát itt vagy...- motyogta. Légzése ismét egyre szaporább lett. Kinyújtotta épségben maradt karját, mire a földön heverő tenyér elernyedve szétnyitotta szorítását. A sápadt gal egy pillanatra megfékezte kezét majd tenyerét az elvesztettre helyezte. Még meleg volt, s az ernyedt ujjak finoman megmozdultak, hogy aztán lassan körbe öleljék a még élő kézfejet, összeszőve magukat a még élő ujjakkal. A sápadt gal minden porcikája megfeszült a testében, de valahogy mégis képes volt kiegyenesedni. Kikerekedő szemekkel figyelte a saját karját fogó halott kezet. Ez most a valóság? Remegő ujjbegyekkel ráhajtotta ujjait az elvesztett tagra. Valami azt súgta nem kell félnie, s ez a gondolat túl abszurd s felfoghatatlan volt ahhoz, hogy ellenkezzen. De hisz, volt már rosszabb is, nem? Bár nem emlékezett ilyenre, de valami azt súgta fájt már jobban is. Lehunyta a szemét, saját súlya, mint egy rettentő mágnes a földnek taszította. Igen, már rémlik... aki fogja a kezét..

- OZORA! Könyörgöm kellj fel!- a távoli üvöltés egyre hangosabb. Meleg cseppek hulltak a fiú arcára. Lassan felnyitotta a szemeit és egy kedves alak bontakozott ki előtte.

- Arina...?- motyogta a fiú.

- Igen- suttogta a lány, még mindig sírva- Itt vagyok. Maradj velem.

Meleg keze volt, ami a fiú arcán pihent, másikkal testének felső részét átkarolva az ölében tartotta őt. A lövések még mindig rettentő hangosak voltak, a front vonal nem messze húzódhatott tőlük. A fiú halványan elmosolyodott.

- Örülök, hogy látlak- mondta.

- Én is- felelte a lány. Közeli robbanás zaja üvöltött fel mellettük, megrengetve a földet. Arina oltalmazóan maguk köré emelte szárnyait s közelebb húzta a fiút a roncs tövéhez. Ozora fájdalmasan felszisszent.

- Mármint ami maradt belőlem?- kérdezte fájdalmas vigyorral.

A lány arcára keserű arckifejezés költözött az iménti mosoly puszta ott létének jelét sem hagyva. Még hogy senki sem jön megmenteni? Ozora szíve összeszorult. Hát itt vagy. Lassan felült, a gyomrába hasító fájdalomtól egy pillanatig azt hitte, ezzel a mozdulattal nyírja épp ki magát, de végül mégis megmaradt. Körbepillantott, jobb kézfeje most is ott hevert mellette.

- Ne sírj- mondta rekedten a lánynak, de az mintha meg sem hallotta volna- Minden rendben lesz.

- Mégis hogy?!- kapta fel könnyes tekintetét Arina.

- Már tudsz vigyázni magadra nem igaz?- engedett meg fájdalomtól halvány mosolyt Ozora- Akkor ne sírj folyton. Nem bírom a sok sírást.

A lány elcsendesedve megpróbált gátat szabni könnyeinek, több-kevesebb sikerrel. Addig Ozora megpróbált felállni, mely nagy fájdalmak árán, de sikerült. Bal kezét gyomrára szorította. Szerencséje volt, hogy a lövés körbeégette a sebet.

- Ugye nem akarsz visszamenni?- kérdezte riadtan Arina. Ozora nem felelt.

- Ez őrültség! Csak kinyíratod magad! Túl sokan vannak... talán, ha a szárnyaimmal téged is elbírlak..

- Elég legyen!- vágott közbe Ozora majd nyúzott arca valamelyest meglágyult- Köszönök mindent Arina! Köszönöm, hogy eljöttél értem!- bal kezét a lány orcájára helyezte s csókot nyomott a homlokára. Arina arcán ismét könnyek futottak végig.

- Mégis mit akarsz tenni?- kérdezte a kiegyenesedő sápadt galateától.

- Nem vagyok benne biztos...- ismerte be Ozora- De tudod, volt egy álmom- mosolyodott el szelíden.