Eközben a galateák kis csoportja elérte a felszínt, és így Iahmel régi autópályáján találta magát. A széles négysávos betonsík oldalain zömök szürkefalak kapaszkodtak az ég felé, eltakarván az a körül nyugvó települést, ahol a magas betontömbök még a levegőre is rányomták a súlyúkat. Az ember gyakran úgy érezte, mintha maga a város nehezedne a vállára és nyomná őt össze egy még jelentéktelenebb amorf gyurmafigurává. A nap lemenőben volt, sugarai még épphogy átcsorogtak a nyugati fal maradványainak peremén. Az elmúlt években szó szerint darabokra esett ez az útszakasz, így végül, pont néhány hónappal Ozoráék érkezése előtt lezárták és a forgalmat a városon át terelték el. Néhányan emlegették a szakasz újjáépítését, de tettlegességig nem jutott az ügy.

Ozora lihegve megállt az út közepén és miközben légzését csitította végig pillantott annak két végtelen oldalán. Közel s távol sehol egy kanyart vagy elágazót nem látott, csak a két falcsíkját mely egymásnak tartott egészen a horizontig. Szorongást keltő látvány volt ez, szinte már fenyegető. „Gyere, gyere, amerre csak viszlek! Más merre nincs út s nincs semmi más sem. Betontestem rabja vagy" A sápadt fiú érthetőnek találta, miért próbálták meg szétbontani a falakat. Bizonyára ők is hallották az aszfaltba zárt gonosz szavakat,s kétségbe estek; „Kell lennie kiútnak!"

Maga a fal nagyjából három méter magas volt, ahol egy része leomlott, ott valamivel alacsonyabb.

- Itt átmászunk!- utasította társait a sápadt galatea.

Azok engedelmesen követék utasítását. Mivel a perem nagyon magason volt Elefánt bakot tartott és felsegítette a nála kisebb növésű galateákat. Először Lehelt, majd Feketeözvegyet, aztán ők ketten felhúzták Tabitát, majd Fecske is felugrott melléjük, aki mihaszna szárnyaival meg tudta támogatni magát annyira, hogy egy ugrással a fal tetején kössön ki. Már csak hárman maradtak lent. Elefánt, Darázs és Ozora. Utóbbi bizalmatlanul méregette Darázst, aki elég feltűnően kivonta magát a csapatmunkából, s tétlenül állt némán fürkészve társait. Tekintete épp Ozorán pihent, mire a sápadt gal hátán végig futott a hideg. A kimondatlan szövetségük ellenére, mely galatea létük miatt jött létre köztünk, Ozora még mindig bizalmatlanul nézett a négykarúra. Az azonban nem úgy tűnt, mintha bárkire is veszélyt jelentene, leszámítva persze kinézetéből adódó fenyegető külsejét. A négykarú galatea gondolataiban egészen máshol járt, s füleiben még visszacsengett néhány szó az idegentől, melyeket az még az alagútban adott át neki. Ozorára pillantott és elismételte magában a ragyogó idegentől kapott parancsolatot;

„Ne félj Derrick! Nincs mitől tartanod. Látlak téged és mindent tudok rólad. Egy elveszett gyermek vagy, én pedig megtaláltalak. Halld hát szavam; téged bízlak meg, hogy őrizd a fiút, kit kis híján elveszejtettél saját lelki fertőd miatt. Most elűzöm a félelmed, emelkedj hát fel, és tégy miként azt néked mondtam"

Így hát Darázs hirtelen megindult, felkapta a megdermedő Ozorát és ugyanazzal a lendülettel feldobta a levegőbe. A fent lévők szerencsére gyorsan kapcsoltak és elkapták sápadt társuk karját, majd felhúzták magukhoz a fal tetejére. Az "áldozat" zavartan pislogott, míg Derrick és Elefánt egymás után felugrott, elkapta a fal peremét, s felhúzódzkodott a többi gal mellé. Ezután a kis csapat leereszkedett. Derrick még utoljára visszanézett s néhány percig az utat kémlelte. Messze apró pontot vélt felfedezni, mely akár a képzelete szülötte is lehetett, de ő biztosra vette, hogy üldözőik azok. Nyakához nyúlt, ujjait végig húzta a szerkezeten, mely a húsába mélyedt. Nem is olyan rég még ez irányította, most pedig csak holmi idegen test a nyakszirtjén. A gondolat felszabadító ereje átjárta lényét, s még ha nem is adta át magát ennek az érzésnek, hirtelen könnyebbé váltak a léptei. Úgy döntött nem akar többé ember szolgája lenni. Néhány lépést tett még a falon, majd ő is leereszkedett, s felzárkózott Lehelék mögé.

Ulrick nyomozó és csapata erősítést kért a szökött arénai és a rebellis galateák felkutatására. Kudarcuk már akkor nyilván való volt, mikor elvesztették a menekülők nyomait körülbelül harminc méterre az egérútnak használt feljárótól, de a kiérkező erősítéssel még lefutatták az elvárt "szimatoló" köröket. Egy ideig követni tudták a csapat nyomait a falon túlra is, de a városban -mint ahogy azt várták- már semmi sem maradt utánuk.

Lehel feltört egy autót és galateáinkat egyenes út vitte Ecanusba a forradalom bölcsőjébe.